A digitális tudás mindenkié?

Üdvözlök mindenkit! Ez itt a Digit Podcast, Személy László vagyok, a Future-nál vezető partnere és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions. és a Sailing Hangar alapító ügyvezetője. Sziasztok! Jó napot kívánok! A Digit Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak. A Manapság az internet 3.0 korszakáról szokás beszélni, de szerintem a társadalomnak tekintve még inkább a 2.0-kornál tartunk. Az internet 1.0 alatt a leginkább szöveges honlapok időszakára, drága lassú hozzáférések idejére, akár még őskorra is gondolhatunk, és akkor ehhez képest a 2.0 ideje lenne a közös munkával készített oldalaknak a fórumok világa.

Sokan ettől már a tudás demokratizálódását várták, vagyis hogy ami eddig csak sok pénzért, vagy egyetemi akadémiai, akár vállalati zárt ajtók mögött, könyvekben volt elérhető. Hát mostantól közkincs lesz. Mit szólna ez olyan, a biztonsági, meg az üzleti kérdések helyett kicsit erről beszélnénk.

Hát örülnék neki, merthogy generációváltás van. A generációváltásban már most olyan négy korosztály van jelen a munkaerőpiacon, ami indokolttá teszi, hogy ne mindig csak a biztonságról beszéljünk, hanem arról, hogy milyen ez a generáció, és hogy tudja ezt az oktatást jól kezelni.

Meg hogy veszi át mondjuk a tudást az előző generációktól, vagy éppen ő adja a tudást az előző generációknak, erről is beszélgettem másokat. Ahogy a múlt alkalommal a mentális egészségre is, erre az internetes tudás világára is jónak láttuk egy harmadik szempárral együtt ránézni. Nem tudom, ki nézi a feltöltött fotókat, épphogy elférünk itt a gödöllői GDE office coberting iroda Podcast stúdiójában, de mindig megéri vendégünk Hortobágyi Ágoston, a DokuDrive és a Dekk Suli alapítója. Köszönjük, hogy bevállaltad. Én köszönöm a meghívást.

Köszi, hogy itt vagy.

Tényleg demokratizálódott a tudás szerintetek?

Van egy meglátásom. Azt látom, hogy azzal, hogy kinyitottuk a Youtube-ot, demokratizálódott, viszont a minősége az nem biztos, hogy megfelelő lényekben indult el. Mit gondoltok erről? Azt gondolom, hogyha a tanító szerepét kellene egy kicsikét betöltenie, mondjuk a mai világhálónap felvezetésben arról beszéltünk, hogy internet 1.0 vagy 2.0 éppen hol tartunk, akkor azt gondolom, hogy az oktatásnak az alaplogikája az úgy épül föl, hogy oktatni az tud, akinek van tudása. Akinek nincs tudása, nem tud tud tudást átadni. Most a világhálós internet világában az a baj, hogy kéretlenül bárki tehet föl tartalmat szüretlenül. Az egyik vesszőparipám az azonosítatlanul ráadásul. És ebből azért mindig az a kérdés, hogyha valamit, pláne a mai fiatal generáció, amit az internetről fogyaszt, akkor azt milyen szabályok és logikák mentén fogyasztja.

Ki mondja azt neki, hogy ezt nézd meg, azt meg ne nézd meg. Ki az, aki azt a tartalmat föltette, és ki az, aki szűrni kellene például a tartalmaknak a valódisága alapját, vagy éppen a hasznosságát. Én azt gondolom, hogy a mai demokratizálódott tudás tehát, amit mondjuk az elmúlt 25-30 év internete hozott, az jelenleg egy elég erősen evolúciós stádiumban van. Biztos, hogy az irány ez, az viszont jelenleg egy átmeneti állapot, hogy ki mit fogyaszt, ki mit gyárt, és a kettő hol találkozik egymással. Ez szerintem egy kiforratlan helyzetben van.

Szerintem itt, ahogy készültünk a mai beszélgetésre, ott elhangzott egy kulcsfogalom, amire most rákérdeztél, ki fogja ezt megmondani, most leginkább úgy látom, afelé megy a világ, hogy a legtöbb embernek a mesterséges intelligencia mondja meg, már valaha a Google-be beütött, hogy mire vagy kíváncsi, akkor a Google mondja meg, hogy mit fogsz megnézni, mert ami az első egy maximum két oldalon nincs ott. Ha nem vagy annak a 0,3%-nak az egyike, aki tovább görget néha, akkor azt fogod elolvasni. Nyilván ma még elég nagy a figyelem azon, hogy vajon az, amit ebben az első oldalban, a második oldalban kapsz, az tényleg releváns. Nagyon sokat nézik, és azonnal sikítanak a médiában, hogyha itt a Google, vagy más nagy óriások a szűrésükben látszólag valamit elmondottak.

De nem tudom, hogy meddig lesz-e, meddig tartható ez a figyelem a mesterséges intelligencia eszköze. Szerintem ez egy óriási kérdés marad a jövő generációjának, hogy vajon képes lesz-e megtalálni mást is, mint amit talán okos programozók valahogy összeraknak. S ráadásul, hogyha megnézzük azért a mai google kereséseket, tehát nem biztos, hogy a mesterséges intelligencia teszi eléd az első találatokat, hanem a fizetett szolgáltatások. Tehát amikor azt mondom, hogy lássuk be, ez a seózás, ugye ez az elmúlt tíz évnek volt a nagy marketing eszköze, hogy mindent megteszünk azért, hogy a mi tartalmunk kerüljön például egy szűrési lista elejére, azaz fizetett szolgáltatásként oda lehet kerülni előre, akkor megint csak az a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia fogja-e eldönteni azt, hogy egy adott keresési témára mi jöjjön fel elől, és lehet, hogy egy fokkal jobban döntene, mint az, hogy valakik egyébként üzletet csinálnak abból, és sok pénzt fizetnek érte, hogy a teátrivista elejére kerüljön.

Kérdés, hogy megint az, hogy ki fog győzni? A pénz, vagy a mesterséges intelligencia? Nagyon érdekes kérdést beszélgetünk megint. Mert hogy ugye azzal, hogy én előre kerüljek, azért fizetek. Minél több pénzem van, annál biztosabb, hogy az első háromban megtalálható vagyok. A másik, hogy mesterséges intelligencia. Ki befolyásolja a mesterséges intelligenciát, hogy ha a mesterséges intelligencia felépítését is jelenleg kategorizálás szinten emberek végzik. Merthogy rátudom bízni a rotterdami gátnak a bezárását, ami dollármilliárdok éves szinten, hogyha fölöslegesen kinyitjuk és csukjuk be a gátnak az ajtaját, kapuját. De ezt automatizálva nem bízom emberi döntésre, mert ahogy az ember fél, ott van mögötte, és félti a családját, hogy elönti az ár.

Na de egy keresésnél bejön egy másik aspektus is. Gondoltatok-e arra, hogy ez az aspektus lehet az, hogy fizettem valamiért, feldobom, és azt mondom, hogy ez hiteles, de ki által van hitelesítve. Sheldon megnézi az úszásoktatást, és onnantól fogva azt mondja, hogy tud úszni. De fizikailag nem tud úszni, még életében nem volt vízben. Akkor igaz az, hogy ha feltöltök egy Youtube videót, megnézem az úszásoktatást, akkor én birtokában vagyok az úszástudásnak kérdőjel. Azt a pontot feszegeted, amivel én mostanában foglalkozom, hogy az oktatás összekapcsolása a digitális térben lévő, mondjuk úgy, hogy a mai nagyon elterjedt online tartalmakkal. Szerintem nagyon-nagyon félrement, és ez az őszinte véleményem.

Egyszerűen azt látom, hogy ez már korosztályfüggő. Ugye amikor a pandémia berobbant, és a gyermekeinket le kellett ültetni a digitális eszközökkel, és úgy próbáltak itt tanulni. Az látszott, hogy náluk mondjuk 10 évesen, 8 évesen, 12 évesen működött, ők képesek voltak mondjuk tudást fölvenni úgy, hogy egy tízszerűt ültek például, hogy amikor vannak olyan tartalmak, pálya, történelemkönyvet mondjuk megcsinálja az egyik nagy történelemkönyv gyártó, mondjuk videós tartalommal, és nagy szeretettel megnézik. De nézzük azt a korosztályt, akit már egyébként képeznék én eddigi talizációra, vagy éppen digitális képességekre. Nem a gyerekeinket, tényleg anyatejjel szívják. Ugye van egy kedvenc nevem, és egyébként zseninek tartom, a Pali Steve Jobs, aki 2007-ben megmutatta a világnak először a mai okoseszközöknek az első lépését, és azt mondta, hogy kerek, kedves világ, ebbe az irányba megyünk, és én azt mondom, hogy ehhez az eszközhöz először nem adunk használati utasítást, hanem az intuíciók alapján fogja tudni használni az embereket.

Ránézel a logókra, a kis ikonokra, megnyomod, és az jöhet, amit gondolsz. És a gyerekeknél ez működik. De nézzük meg azt a mai aktív 25-30 és 65 év közötti munkavállalói közeget, akit egyébként szintén oktatni kéne, és megpróbáltunk az elmúlt öt-nyolc évben ilyen videós oktatási tartalmakkal oktatni. Egyszerűen nem működik, nincs az az ember negyven pluszban, aki leülne egy óra hosszára, végignézné egyébként egy tartalmat. Á, átmegy a tudás, B, attól még fogja tudni használni a fizikai térben. Attól még nem leszek asztalos, mert megnézem, hogy kezd szögelni egy videón. Azt látom, hogy ez az oktatásképzés pont abba a közösségbe, akiknek ma nagyon szüksége lenne a digitális tudás és képességek fejlesztésére.

Olyan eszközökkel kezdtük el oktatni, ami nem ment át. Érzi, meg is állt abban a pillanatban. Amit most te mondasz, attól nem fogok tudni úszni. Ha bedobnak a vízbe, el fogok süllyedni, mert megnéztem egy videót, ahol látom, hogy hogy kéne úszni. Azért feszegettem ezt a témát, mert én is egyetértek ezzel. És mindenki azt gondolja, hogyha megnézek egy videót, akkor az már működik, az egy tudás. Volt olyan üzleti csoport, aminek az alelnökeként működtem, és az volt a feladat, hogy nézzem, hogy tanárok megnézték-e azt a közel hat és fél órányi videós anyagot, ami arról szólt, hogy hogy lehet használni a rendszereket. Tehát hatórányi anyag arra, hogy rendszert tudjál használni és üzemeltetni. Szerintetek ez jó, ez pozitív?

Nekem erről saját személyes munkakörbeli tapasztalatom van. Annak idején egy pontynál dolgoztam üzleti állításként, és gyakorlatilag össze kellett fogni az összes olyan fejlesztést, ami aztán emberek elé kerül, legyen az az intéző fiókban, vagy a telefonos ügyintéző, vagy akár az ügyfél. De mindet elítélő üzletágban. És hát évek munkája volt átvinni a szervezeten ezt a szemléletet, vagy a dizájnon múlik. Gyakorlatilag az összes, hát magyarul mondva eredménymutató, hogy vajon megéri-e azt a szoftvert megfejleszteni súlyos tíz, akár százmilliókért, mert ha olyan felületeket alkotunk, amiket hosszan magyarázni kell, soha nem fog megtérülni. Soha. Mert egyszerűen annyi idő elmegy a magyarázatra, meg a hibázás akkora lesz benne, hogy nem tudjuk hozni az eredménymutatókat.

Ezek nem oktatórendszerek, ezek a napi ügymenet rendszerei, ezeknek pikk-pakk működni kell, és ráadásul a fluktuációban is tudunk ellene kezelni. Tehát, hogyha beül egy új ügyintéző, akkor nem mindegy, hogy három hónap alatt tud elkezdeni intézni, vagy egy hónap alatt, vagy ne adj isten egy hét alatt már. Ha egyébként nyilván az a pénzügyi háttértudása, képzettsége megvan, akkor a rendszer megtanulása az ember, hogy kunszt. Ehhez az kell, hogy úgy nézzen ki a rendszer. Na, de hát most már elfelejtettem, hogy a rendszerfejlesztés miatt hívtuk el, ne kerülgessük a forró kását. Mi az a textil? Ez nagyon új, és engem nagyon érdekel.

A decksuli egy másfél-két évnyi tapasztalat alapján állt össze a fejemben. Egyszerűen a felvezetésben benne volt, hogy dokument dokumentum drive, egy olyan fejlesztést vittünk a piacra az elmúlt öt évben, hogy Bucher arról szólt, hogy hogyan kéne például minden egyes munkavállalót bekötni egy olyan folyamatba egy olyan szoftverrel, ami arra szolgál, hogy ebből papírmentessé váljanak a HR folyamatok. Én azt szoktam mondani, hogy a fizikai térben minden egyes ember három képességével kapcsolódik be. Írástudás, olvasástudás, ezt megtanultuk általános iskola első-másodikban, és a joghatás kiváltásának képessége, tehát a jogszabályok hogy váltanak 18 év fölött. Odamegyek bárhova, munkát akarok vállalni, el tudom olvasni és tudom értelmezni a munkaszerződést, és a 18 éves elmúltam, azonosítom magam, az okmányaimban a leírók adatjoghatása van.

Így kapcsolódunk a fizikai térbe. Ugye most mindenki tolja az arcunkba ezt a digitalizációt, jelentsen bármit is, és azt gondolom, hogy az ember nem ért, attól fél, amitől fél, az nem kell. És eljutottunk ahhoz a szigetszerű működéshez, én azt látom, hogy az előző témával összefüggésben, pontosan hallottam egy konferencián a nagyvállalatnál átlagban 110 különböző szoftvert használnak, de ugye KKV-nál is legalább 40-et. Maga az informatikai átállás az elmúlt 15-20 évben olyan szigetszerű működést hozott a cégeknél, hogy még csak be tudunk vezetni egy könyvelőszoftvert, mert csak tíz embernek kell használnia 600-ból a könyvelőknek. Be tudunk vezetni egy számlázót, mert csak háromnak kell használni.

Az én tapasztalatom az lehet, hogyha be kéne vezetni egy olyan rendszert, amit 100 százalékban homogén módon mindenkinek használni kell, mint az írás tudását a fizikai térben, meg az olvasás tudását, és mindenkinek homogén módon kéne ugyanazt az eszközrendszert használni, mondjuk egy három folyamatban, akkor az történt, hogy egy tíz fős cégnél, egy száz fős cégnél elég volt, ha csak tíz ember azt mondta, hogy nem csinálom meg, megfeszült, akkor az egész cégnek a digitális átállása ezen a területen elakadt. Tehát 90 ember ment a lecsóba azért, mert tíz ember nemet mondott. És elkezdtem feszegetni azt, hogy miért mond az a tíz ember vajon nemet? Vagy húsz a százból? És első körben nem derült ki, de a folyosó beszélgetésekből csak kiderült az, hogy valójában az embereknek eszközhasználati problémája van.

Ő nem azért nem akar regisztrálni mondjuk egy új eszközrendszerbe, egy informatikai applikációba, mert nem akar, csak nem meri bevallani, nem tud. Ha ma megnézünk egyébként egy munkavállónak az önéletrajzát. Hát van abban olyan kérdés, hogy javításeszközök használnak a képessége. Dehogy van, ma úgy veszünk föl embereket, hogy egy képességükről semmilyen információnk nincs, ezért úgy völgyöt meg excel tök jó. De nem tudjuk, hogy mi a valós eszköz használati képessége a mai embereknek. Azt tudunk e-mailezni, meg facebookozni, az nem az. Egyszerűen arra kellett rájöjjek, hogy vissza kell lépjünk egyszerűen, mintha elemi iskolába kéne beíratni minden egyes embert, mert ha azt megértettük, hogy a fizikai térben a gyerekeik ugyanabban a korban mennek el elemibe, és megtanulják egytől nyolcig ugyanazt, és erre épül a gazdaság 100 százalékban, homogén módon minden ember tud írni, olvasni, nem tudom fölvenni, akkor meg kell értsük, hogy le kell képezzük a digitális térben is ugyanezt.

Tehát homogén módon egységes képzést kéne adni mindenkinek. Na jó, de ha azt mondom, hogy a munkavállalók 25-től 60-ig terjednek. Ma 4,7 millió ember a magyar gazdaságban, akik dolgoznak, és egyébként ő termelik a magyar GDP 100 százalékát, mert ki mást termelni, akkor, ha az emberek képe digitális képessége nincs, mert Chick Jobs azt mondta, hogy nem adok hozzá oktatást. Tehát mindenki úgy tanulta meg, ahogy esetleg úgy puffad módon, akkor kéne egy oktatási rendszer, ami 25-től 65-ig különböző nembe-korba a földrajzi hovatartozással mégiscsak egységes logikával leoktatná a munkavállalókat úgy, hogy szinted lépjen a digitális tudásuk, képességeik, és például be lehessen vezetni egy olyan HR folyamatot, amiben 100 százalékban kapcsolódnak az emberek.

Mert kiderült a folyosóbeszélgetésekből, hogy képességhiány miatt nem regisztrálhatna. Ez a deksuli, ez a Digitális Educatio Képző Központnak a rövidítése. És arra hoztam létre a programot, nem tudom egyelőre azt mondani, hogy ez a spanyol viasz, de legalább összeraktam egy tervet, ami arról szól, hogy valamilyen logika mentén Magyarország összes munkavállalóját egységesen képezzük ki, úgy, hogy szintlépése legyen a cégeknek, és ezzel szintén kevés legyen a magyar társadalomnak a digitális eszközök használatára. Ez a decksuli, és ez a logikája. Zoli, szerintem itt több ponton meg vagy szólítva. Megpróbálom megvilágítani számodra, hogy én mit gondolok ez alatt. Az egyik, hogy ez egy techsuli, te pedig gyakran lépsz a dekkre, egy bizonyos járművön.

A másik koncertjük konkrétan hajónak, tehát mi tornás hajónak hívhatjuk.

Gyorsan elkezdtem itt a széling haggel nem mellesleg a fél életet. A másik pont, ahol meg vagy szólítva, ezek az applikációs kérdések. Ugye te elég sokat dolgozol különböző cégeknek azon a képességén, hogy hogyan tudnak applikációval jobban, hatékonyabban működni. Ahogy így készültem el, megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy ezer és egy applikáció van. Vállalati és lakossági, és akkor miért kell még egy, amit most Deák-sulynak hívunk? És most az Ágoston számomra elég jól megvilágított, hogy miért kell még egy. Biztos, hogy erről fogunk megkérdezni, de arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy te, aki szintén látod ezt az apa, meg a gentleman, vagy a bokalipszis, ami a múltkor is eljön a múltkori adásba került.

Persze, te erről mit gondolsz?

Hát kettő dologról próbálsz meg most véleményt formálni, és azért a végén azt gondolom, hogy vissza fog érni. Maga a szénhangár az azért fontos és kapcsolódik a decksuliba, mert mi digitális vezetőket képzünk. A digitális vezetők nagy százaléka azért tud digitálisan képzést kapni, mert érti azt, hogy folyamat, amiből adatok keletkeznek, az adatok feldolgozásához pedig már önmagában egy logika szükséges, de honnan keletkeznek az adatok az appokból? Mindegy, hogy bizonyos értelemben 140 vagy 2 darab app használatát vezetjük be egy cégnél, ha tudjuk, hogy mire szeretnénk használni. És behívtam a gépészt, képzeljétek el. És egy tökéletesen kiforrott, rendkívül jól átgondolt, abszolút profi gondolatnak a végére hívtam be azt az embert, aki napi szinten használni fogja.

És elmondta, hogy kettő dolog miatt visz magával papírt és ceruzát. Az egyik az az, hogy nagyon jó a tablet, egészen addig, ameddig nem olajos a keze. Innentől fogva összekeni a tabletet. Amikor neki a tablet használatára lenne, abban a méretben konkrétan nem fér oda a munkához, tehát nem tudja egyszerre használni a tabletet, mert fizikailag nem működik az érintőképernyője. Majd a következő, ami ebből a szempontból érdekes megfogalmazása volt, hogy ha a telefonom nem működik, mert nincs térerő azon a helyen, ahol szelek, miből gondoljuk, hogy majd a raktárkészletből le fogom tudni mozgatni azt az alkatrészt, amibe beépítek. És ki az, aki neki kifizeti, kompenzálja, mindegy, hogy melyik szót használjuk.

Szerintem mind a kettőnek van súlya és nyomatéka, hogy ő duplán dolgozik ugyanezzel. Tehát kimegyek 8 órán keresztül végzem a munkámat jól, amiért engem el kell, hogy ismerjenek. Az én munkavégzésem, mint gépész, tehát most róla beszélek. Az azt eredményezi, hogy hitelessé válik a cég és az a készülék, aminek a szervizelését végzem. Tehát ledolgozok 8 órát, majd elkezdek adminisztrálni. És én erre szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ha ismerem a folyamatot, akkor azt is meg tudom mondani, hogy kinek lesz többletmunkája az adminisztrációnak. Digitálisan. Éppen úgy problémát jelenthet az, hogyha a folyamatot nem gondoljuk végig és ezáltal többletmunka van, mint az, hogyha egyébként a folyamat tök jó lenne, csak az az ember, akinek használnia kéne azt az applikációs felületet hozzám, még magának sem biztos, hogy bevallja, hogy nem fogja tudni használni.

Nekem egyébként megütötte a férjemet az Ágoston egyik mondata, hogy úgy veszünk fel embereket, hogy semmit nem tudunk arról, hogy ő digitálisan mennyire otthonos, talán ezt a szót tudnám mondani, mennyire zsigerből könnyen használja a digitális eszközöket. Én szerintem még pontosabb az a megfogalmazás, hogy arról nem tudunk semmit, hogy mennyire tanulékony az a kolléga, akit felveszünk. És itt rögtön két dolog van a tanulékonyságnál. Az egyik, hogy hajlandó tanulni, motivációban az a minimumszint megvan neki, hogy nem kezdek el vitatkozni és duzzogni és nem lesz negatív érzésem, hogyha tanulni kell, a másik meg, hogy adott idő alatt mennyit tudok megtanulni, mennyi újdonságot. Ezt nézitek a depressziónál?

Vagy egyetemi rendszer, amit most itt kezdesz fölépíteni, ez tényleg egyéni képességekre szavaz. Most visszamegyünk akkor az elejéhez, és köszönöm, mert azt gondolom, hogy pontosan ugyanezen gondolatok mentek végig bennem is, amikor összeraktam a betegsuli programot. Nézzük meg, hogy ez egy négyszintű képzés. Ugye azt mondtuk, hogy az elején, hogy tök jók ezek a videós oktatások, de azt gondolom, hogy a mai aktív munkavállalókkal személyesen kell találkozni. A második feltevésem az volt a program kialakításánál, hogy nem láttam még munkában lévő embert, aki a cég érdekében lett volna tanulni. Cégérdekből az emberek nagy része nem tanul. Tehát kell találni egy olyan területet, hogy ahol úgy tanítom eszközhasználatra, hogy azt a magánéletében fogja tudni fölhasználni.

Tehát a cégtől kapom majdnem azt mondom, mint tudást, ezért zárójelben kicsit hálás leszek. Gyakorlatilag a magánéletemben tudom használni. Ugye ebből jött ki nekem az, hogy a legtöbb aktív munkavállaló biztosan valahogy kapcsolatban van gyerekekkel. Tehát vagy szülő lesz, vagy aktív szülő, vagy hamarosan nagyszülő. Így raktam össze azt a programnak az első lépt digitális szülőkurzust, ami azt jelenti, hogy valójában a munkavállalóknak egy magánéletben talán a legfontosabb értékük mentén, a gyerekek mentén egy szülő-gyerek kapcsolati programról van szó, hogy hogyan tudom a gyerekemet a digitális térbe beengedni, milyen szabályok mentén, vagy éppen hogyan tudom a telefonját az övével enyémet összekötni, és tulajdonképpen egy fizikailag is gyakorlati oktatásban menő, szülő-gyerek közötti eszközhasználati folyamatot oktatunk le személyesen.

Na most mi ennek a létjelentősége? Pont, amit most mondtál, hogy a második lépcsőt pedig úgy nevezte el a digitális munkavállaló minősítés. Ugyanis amikor éppen oktatjuk az aktív szülői tudásra és eszközhasználatra a munkavállalót, akkor pontosan látja az oktató, hogy az a személy, ha még a gyerekével kapcsolatban sem hajlandó tanulni, akkor miért tanulna a munkájával kapcsolatban. És ez az a, mondjuk úgy, hogy két legyen egy csapásra a logika, hogy kap egy tudást egy gyerek szülőkapcsolatról, egy eszközhasználatról, telefon beállításról effektíve, ahol egyből az oktató látja, hogy ő hajlandó, nem hajlandó, könnyebben megcsinálja, vagy nehezebben csinálja meg ezeket a lépéseket, és például az is kiderülhet, hogy korábban azt gondoltam egy személyről, hogy ő lesz a felelőse a cégben a digitalizációs váltásnak és a digitalizációért való fejlődését, és kiderül, hogy egyébként van egy 10-15 éves gyereke, és pont nem hajlandó még abból semmit kezdeni.

Tehát pontosan ez az a Trójai falu ebben a programban, hogy kitaláltam egy olyan programot, ami magánéletben hasznos tudást ad, ezen tudás mentén kapnak a munkavállalók eszközhasználati képzést is, hisz összekötjük a gyerekek és a szülők telefonját, és ezalatt kiderül a személyről per személy/fő, hogy egyébként milyen képességekkel rendelkezik a mobil eszközök használatában, vagy éppen mennyire hajlandó, vagy előbb-utóbb tanulni, mert a gyereke miatt sem hajlandó tanulni, hogy az unokája miatt sem hajlandó tanulni, akkor miből gondolom, hogy hajlandóságot fog mutatni a cég digitális hátrálásánál tanulásra. Egyszerűen pontosan erről szól ez az első két szintje a képzésnek, hogy magánéletre mentő adunk tudást, és közben leszűrjük az ő képességüket is.

Az jutott eszembe a gyerekekről, hogy nekem van három, és hogy milyen gyorsan megnőnek. És erről eszembe jutott a mai személyes szám, hogy ugye mi nő még? Hát a virág. Mert ugye itt a tavasz, és visszajött virág, illetve ugye itt Gödöllőn is lehet, hogy tudtátok ezt élvezni. Ti hogy álltok a virágokkal? Van bármi saját virágotok, amit otthon gondoztok, vagy a kertben, vagy egyáltalán szeretitek a világot, és akkor jó emberek vagytok, ugye biztos.

Most alakul a kertünk, de nyilván tervezzük, hogy az te legyen virág, mert azt gondolom, a világnak két jelentősége van. Egyik a folyamatos megújulás, tehát minden tavasszal, amikor újra ügyeznek a fák, és nincsenek a növények és a virágok, akkor azt gondolom, hogy mindig visszajön az embernek az életkedvű egyén, szürke tél után, de mindenféleképpen a menkultúrás és az életnek a jele a növény és a világ nekem. A másik pedig a sokszínűségé. Viszont mikor megtervezel egy kertet, azért okos kertészek kellenek hozzá, hogy mit mivel lehet összeültetni, ugye? Ez nekem azt a logikát is hozza még, hogy amikor én mondjuk egy céget és munkavállalókat, vagy egy cég jövőképet festek, akkor egy cégvezetőnek egyébként ki kell találnia, hogy kiket ültet kik mellé?

Ez nagyon gyorsan, mert ez nekem eszembe se jut, hogy tökéletesen egyetértek, és te magad egyébként gondozol növényeket, szeretsz ezzel időt tölteni?

Én nagyon szeretek vele időt tölteni, csak a helyzet az, hogy nincs rá időm. Tehát amikor ezzel foglalatoskodhatnék, akkor addigra annyira elfáradok mondjuk általában munkába, hogy inkább alszok helyette, vagy pihenek, a feleségem sokkal jobban szereti ezt csinálni, és ő is nagyon fáradt, de például föltölti a növényekkel való foglalatoskodást. Én inkább szeretem őket látni, nézni, de ugyanakkor azt gondolom, hogy megint csak hasonlót visszatérve, ha nem foglalkozom vele, nem foglalkozom a növényekkel, akkor elburjánzanak, gazossá válik a kert, és onnantól kezdve előbb-utóbb nem tudsz vele mit csinálni. A céget nézem ugyanúgy, ha nem foglalkozol a kollégákkal, a képzésükkel és a jövőjükkel elburjánzanak, és átveszik a vezetést.

A kertész kertje. Ez egy nagyon fontos szál ebben. Azt szeretném elmondani, hogy a virágok színessé teszik azt a gondolkodást, amiben a töltődés megvalósulhat, de egyetértek Ágostonnal azzal, hogy a virágokat gondozni kell. És céges párhuzamban virágok nőnek, a virágok változnak, ha nem foglalkozol velük gazosodnak. Ugye így fogalmaztad meg? Az ötletek is ilyenek. Ha nincs ötlet és nem gondozom az ötleteket, akkor a kollégáimnak a digitális saját alapötleteit, amit behoznának fejlesztésben a cég életében, nem hallom meg, és nem is fogom igénybe venni, nem fogok rájuk figyelni, nem fogom igazolni. És ettől elhalhat úgymond

a teljes cég is. Remélem értitek, nem túl filozofikusan fogalmaztam meg. Olyannyira értjük, hogy nekem egyébként ehhez van még egy hasonlatom a természethez, hogy ha megnézzük azt, hogy a természetnek milyen több millió éves törvényei és szabályai vannak, amik működnek, megalkotta a természet és működik, nem kell hozzányúlni. És ha azt is megnézzük, mióta az emberiség létezik és gondolkodik. Valójában legtöbbször a természetet próbálja lemásolni. Azt vesszük, hogy amikor elkezdett az ember azzal foglalkozni, hogy például repüljön, nem kellett magától kitalálni a szárnyat, hanem megnézte, hogy működik a természetben, és megértette, hogy mi az, hogy felhajtóerőtől kezdve várni. A természetnek olyan csodálatos alapszabályai vannak és törvényei vannak, és olyannyira készen kapjuk, hogy szerintem egy okos embernek, vagy akár egy cégvezetőnek nem kell mást tennie, mint ránézni a természetnek az alaptörvényeire, és ha okos vagyok, és megértem azt, hogy az ott működik, és mitől és miért működik, egyszer csak legyek bátor lemásolni.

Nem biztos, hogy mindegyik eltalál egy spanyol vizet, nem rak össze logikátlanul egy erdőben, agynövényzettől kezdve rosszul, hanem úgy rakja össze, hogy ez nőni fog mindegyik. Ezek nagyon jó szabályokat lehet szerintem el lehet csípni a természettől, és ezt átveszem egy cégvezetésbe és cégépítésbe, és használhatom, amit te is használtál, hogy kiviszem az embereket a természet közelbe, és hagyja meg, hogy kicsikét átitatódjanak ezzel a világgal, akkor tuti sokkal jobban fognak működni. Megértjük, hogyan működik a természet. Nincs más dolgunk, csak lemásolni.

Vagy tovább gondolni. Két dolgot rögtön eszembe jutott, hogy a természetben vannak együtt élések, biózisok, meg vannak, élősködő fajok. És azt hiszem, hogy ezt a cégbe is, a másnap, meg utóbbi alkalommal azért előkerült, hogy vannak olyan emberek, akik igazából élősködőként működnek a szervezetben. Ezeket ki kell gyomlálni ahhoz, hogy ne öljék meg a többit. Viszont ha együtt élő rendszert tudunk alkotni, az valóban mindenki virul és hosszú távon is virul. A másik gondolatom, egyszer hallottam a Kevin Kellyt, a Wild magazinnak az alapítóját, négy-öt évvel ezelőtt beszélni a mesterséges intelligenciáról, ami akkor azért még nem volt annyira beszédtéma, nem volt annyiféle példa, mint manapság. És ő pont a repüléssel világította meg, hogy ő hogyan gondolkodik erről, meg hogy szerinte hogyan halad a mesterséges intelligencia fejlesztés, hogy amíg az ember úgy próbált meg repülni, ahogy a madarak, addig nem ment neki.

Ugye még lemondásból, idejéből is ott vannak ezek a szárnyak, amit majd lebegtetni kell, és akkor olyan mechanikát kerestek, amivel a lebegtetést a karmozdulatunkból meg tudjuk úgy erősíteni, hogy az elég felhajtóerőt érdemelje és nem működött. És abban a pillanatban, amikor elkezdtünk újragondolni, vagy továbbgondolni talán ez a jobb szó a repüléssel kapcsolatos törvényeket, akkor rájöttünk, hogy tolóerőre van szükség, vagy húzóerőre, mindenesetre egy olyan erőre, ami felhajtóerőt tud generálni a szárnyon. Ezt az alapvető gondolatot, ezt a madaraktól nem tudtuk első körben elvenni, mert hogy nem ezt látjuk általában. Vannak azért, amikor így repülnek, de általában csapkodnak a szárnyukkal. És onnantól kezdve volt repülés, és egyre nagyobb és gyorsabb gépeket is tudtunk csinálni.

És azt mondja a keringő, hogy a mesterséges intelligenciánál is az hozott áttörést, amikor nem az emberi intelligenciát kezdtük el megpróbálni újraalkotni, vagy megalkotni egy gépben, hanem egy újfajta intelligenciát kezdtünk el a gépbe programozni. Akkor én tovább is fűzném egy picit a mai adást, merthogy az elmúlt alkalmakkor azért elég sokszor megfogalmaztuk, hogy digitális eszközök használata, fú, nagyon alap a növekedésnek, a fejlődésnek sok szempontból a gátja, de a kulcsa is. A személyes hatékonyságunk is, a vállalati hatékonyságunk is függ attól, hogy ezeket tudjuk-e használni. Az sem az egyetlen mérce, hogy hatékonyak vagyunk-e, mert az egészség is legalább annyira fontos, meg attól lesz fenntartható, meg az emberi kapcsolatok mennyire fontosak.

Mert amikor a gép valamit nem tud, vagy amikor a gépet be kell állítani, mert gépész, akkor az nem mindegy, hogy van-e egy kapcsolatom egy gépésszel, aki megcsinálja, amit kérek tőle. Az a kérdésem, hogy van egyébként erre egy lista, hogy mik ezek a digitális készségek, amiket az emberekben akarunk fejleszteni. Itt most az elején elkezdted mondani, hogy nem tudjuk, hogy mennyire ért hozzá, de hogy ez csak így magas szinten létezik, vagy nem tudom, digitális képesség, digitális eszközhasználat képessége, vagy ezt le lehet egy picit bontani ilyen részekre, és akkor külön-külön fejlesztgetjük, vagy akár legalább megtesztelhetjük külön, hogy mit értünk ez alatt, és ebben jó vagyok, ebben még nem.

Van ilyen?

Én azt gondolom, hogy ma, 2023-ban, és amerre a világunk elment. Én mindig azt szoktam mondani, hogy nekem a digitalizáció szó egyenlő avval, hogy evolúció. Egyszerűen a digitalizáció, hogy a digitális átállás, hogyha meg kéne jól fogalmaznom, az nem más, mint analógra átállni valami digitális jelekre, de hogyha ezt le akarom a hétköznapi ember nyelvére fordítani, az valójában semmi másnak nem az igénye, minthogy személyes találkozás nélkül adjak át adatokat és információkat. De hogyha ez az igényt veszem, akkor ez már az ősember óta megvan, ez az igény. De a digitalizációt most ilyen mindenre is megoldásnak találjuk. Pedig valójában nem más, csak egy jelenlegi evolúciós helyzetünk, ahol az emberiség tart, hogy digitalizációval akarjuk megoldani az emberiség alapigényét, hogy hogyan adunk át információkat.

Ebből fakadóan, mint előbb említettem, volt a Steve Jackson 16 évvel ezelőtt, kezünkbe adta ezt az okos eszközt. Nem gondoltuk volna, hogy akkor voltak a nagy világmárkák, akik nyomógombos telefonokat mondtak, és azt mondták, hogy ez hülyeség, nem vezérel a jövő. Én csak úgy hívom, hogy digitális svájci bicska. Amikor mi még gyerekkorunkban túráztunk, akkor a svájci bicska volt a zsebünkben, jobb esetben nem eredeti volt, és nem valamilyen gagyi lengyel piacos vásárolat, de örültünk annak is, ha az volt, mert volt rajta olló, meg fűrész, meg késés, és még sok minden más. Elmentünk túrára, és abroncsozódtunk, meg minden. Tudtuk az eszközt használni. Szerintem ma az egy pont túl a vicc az, hogy itt tartunk egy pont nulla.

Ennek a digitális svájci bicskának a tökéletes használata. Mert erre épül rá minden. Sőt, ha megnézzük egyébként a jelenlegi kormányprogramot 20-26-ra digitális állampolgárság programot, az is arra épül fel, hogy legyek azonosított digitális térben, és tudjak egyébként aláírni, szerződni, postázni, dokumentumokat kezelni, mivel telefonnal cseng. Ma már PC-ben szinte senki nem gondolkodik. Mindenkinek a zsebében ott van a rövidpályás svájci bicska, akinek komplett számítógép. Húsz évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ez ekkorára össze fog menni. Szerintem az alapképességet egyelőre le kell fordítani mobiltelefon használatra, mert látom a saját gyerekeimen, hogy ő 10 évesen betolta a telefonon azt például, hogy megköszöni a telefont, hogy a földrajzi töltőre, és megköszöni, amikor lehúzza a töltőről.

Eszem ágában nem lett volna olyan kombináció, elnyomkodni a telefonomat, ahogy ő megnyomkodta. Mert ő nem fél tőle, hogy adatot fog veszíteni. Ő egyszerűen nyomkodja a telefont, nem tudta, hogy van ilyen, de ő meg mert nyomni a kombinációkat egymás után, mert ők nem félnek.

Nem biztos, hogy szeretném, ha bizonyos helyeken a kollégai félelemmentesen elkezdenénk lyukadni.

Nem, de ezért kell őket megtanítani, mert jelenleg az embereknek a félelmét kell lebontania arról, hogy Á, ne féljünk az eszköztől, B, azért, hogy tanítsuk meg rajta a folyamatokat. Én azt gondolom, a rövid válaszon innentől kezdődik. Hosszú volt a rövid, mobiltelefon, ha az adott kelme egyébként sokkal véresebb szintre raktak. Én egyetértek. Nekem egy kiegészítésem lesz, az egyik, hogy svájci bicskát emlegetünk. Mi a jó a svájci bicskában? Ergonomikus, kézre át tudom magamba vinni. Olyan, mint a papírceruza. Hétvégén volt, és a rövid sztori csak, szintén ebből a szempontból érdekes. Ugye Forma-1 high-tech azt képviseli, mindenhol túl digitalizáció, nem kérdés, hogy digitalizálnak, mi volt annak az embernek a kezében, aki a rajtrácsra felállítja az autót.

Egy papír és egy ceruza. Mert nem ergonomikus az az eszköz, amit megpróbálunk a kezébe adni. A másik, hogy jelen pillanatban az amerikai haditengerészet repülőgép-anyahajói. Pontosan le van képezve kicsi játékokkal, csavarokkal, az a DEK, ahol a repülőgépek fonnak, leszállnak és irányítják őket, mert félünk a hibázástól, félünk az elektronikus eszközök meghibásodásakor bekövetkező adatvesztéstől. Ez az a félelem, ami táplál. Tehát ha én telefont veszek a kezembe, hogy fogalmaztad meg? Nem szeretném látni, hogy hibázik a kolléga. Na, de miért? Hát abból tanul, a hibázásból fog tanulni. Még egy picit a Galambos Pétert már vonalon behozni, a Óbudai Egyetemen beszéltünk róla. Nekik van egy elképesztően érdekes új gondolkodásuk.

Én a Sering Hungary Ward Boone-t használom hat kalap elvében, hogy lehet különböző problémákat megoldani, hogy lehet különböző aspektusból megközelíteni ugyanazt, mert belefásulunk, tehát már a problémát nem vetjük föl, nem tűnik problémának, mert elfáradtunk, és Péteréknek az volt a zseniális ötlete, hogy ezt az egészet tegyük egy virtuális térbe. Minden szoftverem legyen egy virtuális térben behívható, és gyakorlatilag a virtuális térben, a helyről b helyre elfordítom a fejemet és működni fog az a 32-64-170 szoftverem, applikációm és minden, amit egyébként használok, és le tudom demózni azt, amit szeretnék.

De hogy itt konkrét térre gondoljon, a kedves virtuális térre.

Nem csak azért mondjuk, hogy virtuális térben vagy a számítógépben, hanem ez egy három dimenzióban megalkotott tér, ahol lehet.

Zseniális ötletnek tartom, zseniális ötletnek tartom a hibázás megtanulását, és előjöttet magát a tesztelési folyamatot. És mindezek mellett ugye beszélhetünk arról, hogy vállalat meg digitális eszközök. Interaktív tábla. Tudjuk-e, hogy mire jó az interaktív tábla? Ez egy nagyon érdekes kérdés. Szintén, és ha már Gödöllőn vagyunk, a Dödöllői Egyetem, tehát, hogy én az én hazám Gödöllői Egyetem volt majdnem négy éven keresztül. És volt egy mintaprojekt, amit kipróbálhattam, és köszönöm szépen az egyetem vezetőségének, hogy engedte. Tizenhét darab oktatói vagy szemináriumi teremben fölszerelhetünk 2009-ben digitális interaktív táblákat, úgy, hogy ezeket összekötöttük az oktatói rendszerekkel, és a Neptunnal és a hozzátartozó akkora modulnak hívták magát a szoftveres megoldást a vizsgákra.

Ennek az volt a koncepciója, hogy a kedves oktató kollega ne kelljen, hogy egy ergonómiailag indokolatlan, több kilós, akár 5-6 kilós laptopot az egyetem területén valahol ez 6-800 méter plusz a szintkülönbség cipelni, hanem elsétál az óra helyszínére, megtartja az órát, aki beteg, be tud kapcsolódni online, az összes órai anyagot nem diavetítőn teszi ki fóliára, hanem az interaktív táblán rögzítve bekerül a Neptunba, mint jegyzet, és onnantól fogva magát a vizsgát és a vizsgaeredményeket is össze lehet kötni. Elvolt az alapkoncepció. És ezt az alapkoncepciót 2000-ben azért fontos a dátum, mert 2009-ben felvetettük, mostanra jutottunk el odáig, hogy értik. Ez nem az iskola hibája, hanem annak az eszköz oktatás, amit az Ágoston említett, hogy honnan érkeznek, tehát mi volt a koncepcióval a probléma, hogy nem zsigeri szinten tudták kezelni, és nem volt hely, ahol le tudjuk demózni.

Ez társadalmi probléma, tehát egyszerűen az van, hogy a vizionáriusok összeraknak valamit, azt gondolom, és utána társadalmi kérdés, hogy tudjuk-e használni. Egyébként nemrég összeraktam négy pontot. Nagyon sokan kérdeznek, sok mindenről mit gondolok, mondjuk mesterséges intelligenciára, vagy bármilyen digitális és innovációs állapotról. És mondtam, hogy tulajdonképpen elkezdtem gondolkozni, és azt szerettem volna mondani, hogy négy olyan pontot, amit, ha bárki ezt a négy pontot végigelemzi, akkor saját maga is képes választ adni arra, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni, vagy de. Az első évadot azt szoktam mondani, az első, meg tudom-e alkotni, tehát mint ember, le tudom-e fejleszteni, gyártani.

A másik, hogy tudok-e hozzá egységes jogszabályi hátteret teremteni. A harmadik, hogy tudok-e hozzá egységes oktatást teremteni, és a negyedik, hogy bízom-e benne, tehát megvan-e a társadalmi bizalom benne. Illetve négy kérdést felteszem egyébként bármivel kapcsolatban, azt gondolom, hogy nagyon gyorsan válaszolunk arra, hogy hol tartunk. Tehát, ha amit most elmondtál, annak az első pontja volt meg, mert azt le tudtuk programozni, fejezni, hogy ráadásul rendben voltak a táblák. Mondjuk, hogy jogszabályi környezetet engedtük az iskolán belül, hogy egységes képzés nem volt, és bizalom nem volt benne, ugye ez máris jön. És ennek a négy pontnak a mentén szoktam tulajdonképpen mindent kiértékelni, és ki fog derülni abban a pillanatban, hogy egyébként mit gondolok egy mesterséges intelligenciáról ma, például azt, hogy le tudtuk programozni, az első pont Pipa, de nincs hozzá egységes nemzetközi jogszabályi háttér, nem képeztük ki az embereket és senki nem bízik benne.

Egy fantasztikus jövőkép. Azt gondolom, legutóbb úgy fogalmaztam, a mesterséges intelligencia az módot tart, mint Castille Jobsky-t az első mobileszközzel. Az irányt megmutatja, de még sok dolgunk van vele.

Ez egy nagyon jó példa ez a Stick Jobs, erről eszembe jut, hogy egyébként neki majdnem másfél évig nem merték elmondani, hogy elkészült az első prototípusa az iphone-nak, mert amikor másfél évvel korábban egyszer valaki azt mondta egy ilyen nagyobb kijelzőre, érintőkijelzőre, hogy ezt szerinte meg lehetne csinálni egy ilyen kézben elférő kisebb méretre, akkor ő már nagyon kiüldözte a teremből, hogy ez micsoda hülyeség, és én nem akarok a kezében ilyen izéket nyomkodni, hát ez mütyürrel, nem tudom, hogy a nő oldala, hogy ne is nyomógombot kell adni a kezedbe, ez meg jó lesz majd, így az asztalon. És mivel ő egy határozott ember, ezért sokáig titokban folytatták a projektet, amíg el merték mondani, hogy ez most már olyan jó, hogy ezt már biztos nem fogja visszautasítani, és így is lett, és az élére állt abszolút, és hát attól lett igazából ikonikus vezetője, hogy ő odakiált ezzel az iphone-nal.

Anyja volt, ő vállalta be először, hogy egy darab medenc kell a gépbe, és nem kell húsz.

Igen.

Nagyon örülök ennek a négy darab kérdésnek, mert a legtöbb technológiánál egyébként legalább egy, de akár kettő-három válasz is nem, viszont ez nagyon nagy eltéréseket mutat országok szerint. Ugye kb. 200 ország van a világban, plusz egy-kettő, ami félig elfogadott. 200 féle válasz létezik minimum társadalmi és jogszabályi szinten is ezekre, és az a helyzet, hogy ez egy egyre durvább különbséghez vezető verseny. Tehát, hogyha megnézünk olyan országokat, mint Korea, Szingapúr, ahol hamarabb tudnak jó választ adni, nem biztos, hogy ez a jó, de igen választ adni ezekre a kérdésekre. Ott egyszerűen gyorsabban elterjed a technológia. És ha gyorsabban elterjed egy technológia, az kihat az összes többi területre, akár az összes többi technológia fejlesztésére.

Ha egyszer kialakul az a rutin a jogszabály alkotóban, hogy hogy kell egy új technológiának jogszabályi környezetet teremteni, akkor a második, harmadik, ötödik, tizedik technológiai jogszabályi környezete tizedannyi idő alatt is meg tud születni, és pillanatokon belül ott tartunk, hogy szétnyílik az olló. És itt ez egy nagyon komoly verseny Magyarország számára is szerintem, mert az is látszik, hogy az unió, mint unió ezt nem oldja meg helyettünk. Egy-két próbálkozás volt, de egyébként jellemző az, hogy nekünk nemzeti szinten, vagy ország szinten kell tudni helytállni ebben a versenyben. És akkor még egy ilyen kapcsolódó gondolat. Van egy nagyon kedves kifejezésem, Steven Johnson könyvében olvastam.

Ez az edzői szent passzika. Ezt matematikusok írták le, hogy igazából a tudásunk úgy gyarapszik, hogy megtudunk valamit, amiből új kérdéseink keletkeznek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bemegyünk egy ismeretlen házba a bejárati ajtón, akkor az előszobába jutunk. Annak van 2-3 ajtaja a következő helyiségekben. Ha bemegyünk az előszobába, akkor tudunk bemenni egy következő ajtón, de jellemzően egy ajtón átmegyünk, és akkor ott vagyunk, és az a következő lehetőség, ami onnan nyílik. Na, minél több technológiába bemegyünk ebbe a helyzetbe, hogy akkor ezt a következő fejlesztést léptük, madárkát, van rá tudás, átadás, és el tudtuk fogadtatni, hogy ennek van szerepe, nem biztos, hogy mindenre ezt fogjuk használni, de bizonyos dolgokra ezt lehet is jól használni, akkor megnyílnak a lehetőségek a következő dolgokra.

Ha megengeditek, akkor itt most közben annyira el szerettem volna ezt mondani, hogy még jegyzeteltem is, ami ritka tőlem. Ez a memória hardcoup, amikor leírom.

A tied.

A tiéd.

Hát, ha már erről beszélünk, hogy digitális átállás, mi volt előttem papír, és miért? Azért, mert felvesszük és tisztább a telefon. Az egyik, hogy a minekből hogyan kell lennie. Ez egy nagyon fontos kérdésfelvetésem. Akkor, amikor arról beszélünk, hogy behozunk egy új szoftvert. Ez a hibázás, megengedem, adok rá lehetőséget és teret. Jellemzően mindig azt hallom, hogy minek? Ez az első kérdés. Nem az, hogy hogyan, hanem az, hogy minek. Vagy hogyan nem. Hogyan nem, de a minek, az egy olyan jó hazug.

Megmondom, hogy mi a megbántásom egyébként, ez a szoba logikád, ez azért egyszer pont a hétvégén voltam egy eléggé elszabaduló szobában, és a szabadulószobák pont ezen a logikán épülnek, bevisznek egy helyiségbe, és valami logika mentén fogsz tudni továbbra is tovább menni, és ott nyílnak a következő, meg a következő, a következő megoldandó feladatok, amik aztán a végén kijutsz a szabadulószobából. Ez a logika teljesen jogos. Az egyik szobából átmész a másikba, az újabb feladatokat nyit ki. Az én meglátásom viszont az elmúlt 15-20 év, mondjuk úgy, hogy digitalizációjáról vagy szoftverfejlesztéseiről, és most nagyon őszintén és újat fogok mondani. Se jogász, sem informatikus nem vagyok. Az elmúlt húsz évben az informatika és a fejlesztő mérnökök húzták a digitalizációt.

De az én meglátásom az az őszinte gondolat, hogy egy szűk kör mindig kitalált valamilyen problémát, felvetett, és egy szűk fejlesztői kör megoldotta ezt. Soha nem a piaci igények széles tárházat akarták lefedni, hanem egy pici területet kitártak, hogy kell számlázni, de egy cégnek nem csak számlázásra van igénye, hanem gazdasági folyamatra. És ez okozta azt a mai helyzetet, hogy közel 110 szoftvert használ ma egy cég, egy multivállalat, meg minden egyes pici igényre raktunk egy pici választ, és ha megnézzük a fizikai tér hagyományos régi módját, hát tudtunk írni, olvasni, postázni, meg nyomtatni, és mindenki egységesen használt 5-6 dolgot ugyanarra, ezért működök, csak lassú volt és költséges.

Jött a digitalizáció, legyünk gyorsabbak és költséghatékonyabbak, és rájöttünk arra 20 évvel később, hogy az a baj, olyan szigetszerűséget tettünk bele a folyamatokba, hogy nemcsak hogy cégek között nincs meg a szoftverek kapcsolata, hanem a cégeken belül sem. Most ott tartunk, hogy nem amit te vetettél föl, hogy az egyik szobából megyünk a másikba, hanem ki van nyitva az összes szobaajtó. Van 110 szobánk, mindegyik ki van nyitva, de valójában ezek között rohangálunk, mint pók a falon, és nem tudjuk, hogy milyen sorrendben menjünk egyikből a másikba. Illetve borzasztó kiszolgáltatottá válik az üzleti vezetés, aki ezeket a rendszereket használja, de nem érti, hogy mi kell ahhoz, hogy ezek működjenek.

Azoknak az embereknek és elsősorban az informatikáért felelős vezetőnek, akinek legalább egy listája van arról, hogy mi ez a 110 rendszer. Jobb helyeken listája van arról is, hogy mely rendszerek mely rendszerekkel állnak már most kapcsolatban, és esetleg van egy listája arról, hogy ezt a 18 kapcsolatot kéne még létrehozni ahhoz, hogy legalább a következő évben álljon meg az üzlet. De legyünk őszinték és nincs átadottság. Nincsenek ilyen listák még az informatikai vezetőknél sem, mert azok sajnos cserélődnek általában a cégeknél, hogyha az egyik ezt nem vetette idézőjelben papírra a kapcsolati hálóját a rendszereknek, akkor a következő azzal kezd, sok ilyen cég vezetőjével tárgyaltam, akár a KKV vezetőjével, hogy azzal kezdve az első egy éve azzal megy el, hogy föltérképezze, hogy mije van a cégnek és milyen kapcsolat van a rendszerek között.

Én egyszerűen azt látom, hogy egyszer szigetszerűen működünk, és csak nagyon röviden. Ugye pont az egyik koncepció a deskói programnak egy digitális referens képzés is, hogyan kéne egy olyan embert betenni a cégekbe, aki átlátja a cégnek a teljes digitális jelenlétét. Na, hát ez egy nagyon érdekes dolog. A belföldiek már próbálták a cisókat meg különböző szemléletből rátenni különböző helyzeteket, a sípdata office-től elkezdve a bármelyik.

Nevezhetjük párnak.

De mi az alapvető probléma? Az, hogy az IT az nem üzlet. És az üzlet nem tudja definiálni az IT-nak, hogy mit szeretne. Ez, amit egyetértek, amiben az elmúlt időszakban, amikor én tájképfőnök voltam, minden alkalommal egy dolog húzott ki. Á, van közgazdász vénám, tehát tudom, hogy profitért csináljuk. B, ismerem, hogy mi az, hogy folyamat, tehát átlátom, hogy a könyvelésnek nemcsak a számlázás lesz, hanem utána az adatfeldolgozás. És ami nagyon-nagyon fontos, szervezett fejlesztést, szervezett fejlesztést már sokszor említettétek. És én itt az előbb kettő dolgot írtam fel a papírra. Nagyon fontos volt, amit most kiegészítettél Ágoston, mert hozzá fogom tudni jobban asszisztálni, mint hogyha az előbb kezdtem volna.

Az, hogy szervezetfejlesztésben van egy jelenlegi tudásunk, ezt a matematikus máshogy fogalmazta meg, de így azt hiszem, hogy érthetőbbé fog válni. Van egy jelenlegi tudásom, van egy tanulási zónám és van egy pánikzónám. Azt próbálja az informatika, hogy a tudás zónából a pánik zónáig löki el tanulással, és ettől zár be. Miközben, hogyha szépen folyamatosan elkezdenénk ezt a tudást bővíteni, a jelenlegi tudás és zónámba épülne be, ergo több értéket tudna képviselni az a tudás, amit bevittem, de nem azonnal, hanem folyamatosan, tervszerűen a szervezetfejlesztés. Nem tudom, hogy tudtátok-e, de hogy ez egy ütemszerű, ütemezett fejlesztési program, és ez az, amit elfelejtünk. Nem arról szól a szervezetfejlesztés, hogy elmegyünk két napra, hanem arról szól, hogy problémákat oldunk meg, amikben tanulunk közösen, és ezt visszaépítjük a hatékony működésbe.

Szóval ebben tudom mi a jelenlegi gyakorlatban, hogy vannak szervezetfejlesztő szakemberek, akik megterveznek mondjuk egy 6-12 hónapos szervezetfejlesztést, de az informatika ennél sokkal gyorsabban fejlődik. És mire megtervezünk egy jelenlegi eszközrendszerrel mondjuk egy cégnek a digitális átállását, és be akarom építeni a szervezetbe, előre megy az informatika. Ha csak a mesterséges intelligenciát nézzük, hogy először berobbant tavaly ősszel év végén. Most például oroszok betiltották. Most már Elon Musk is azt mondja, hogy fékezni kell. Akkor melyikhez alkalmazkodj? Ez három hónap alatt volt képes összehozni a világ. Egy darab témával, a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, aki berobbant, valakik elkezdtek rá építkezni, merthogy a piaci előnyt fogunk ezzel hozni, majd azt mondja a világ egyik országa, hogy és még a legnagyobb hangadó is azt mondja, hogy fékezzünk.

Hogy alkalmazkodjanak ehhez a szervezethez?

Ez nagyon egyszerű, a legtöbben sem. Azért van az, hogy az S&P 500, az 500 amerikai legnagyobb amerikai vállalatnak az átlagéletkora legyen annyi, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt. Egyszerűen nem tudnak alkalmazkodni, és szétesnek, vagy csődbe mennek, vagy felvásárolják és így tovább. Nekem az jutott eszembe erről, amiről beszélgettek, hogy tulajdonképpen visszajutottunk a személyes szálhoz, amit egy ilyen pihenőnek szántam. De hát igazából nekem van egy informatikai vezetőm, aki a kertész, meg van az üzletem, aki az otthonában lakó háztulajdonos. És igazából nem tudja megmondani a kertésznek, hogy ő mit szeretne, anélkül, hogy a kertész elkezdené sorolni a lehetőségeket. De ha már sorolja a lehetőségeket, akkor olyan sok van, hogy azután sem biztos, hogy sokkal könnyebb a döntés.

De az én tapasztalatom az, hogy nem a tökéletes, mindent lefedő és mindenhez alkalmazkodó helyzetet kell megteremtsük, hanem azt, ami már élhető, amit már élvezek, amit már, ha kinézek az ablakon, akkor szeretek.

Sőt, két egészen hasonló területen dolgozó cégnek a vezetői is dönthetnek másképp, hogy más környezetben élik komfortosabban magukat, és vezetik a céget. Lehet, hogy minden út Rómába vezet. Lehet, hogy egyik több informatikai rendszerrel, másik meg megmaradt analóg világgal, gazdasági eredmény, ugyanoda fognak elérni. Ez marha nehéz, mert megint csak ott tartunk, hogy személyre szabás. És a végén ott van, hogy ki merjük-e próbálni, merjünk-e hibázni, és merünk-e abban elgondolkozni, hogy van más út. Tehát nagyon-nagyon érdekes az a megközelítés, hogy a kertész kertje, azon belül most az IT vezetőnek kell kitalálni, hogy így nézzen ki egy cég, vagy van a cégvezető, aki meg tudja mondani, hogy mit szeretne csinálni az elkövetkezendő öt évben.

Legyen egy, legyen három, több, mint egy.

Itt kéne indulni. Azt gondolom, hogy az IT-nek és az informatikának és a jognak a cég gazdasági jövőképét kell kiszolgálnia.

Szerintem ennyi elég lesz belőle. A többit meg rábízhatjuk a közönségünkre, hogy gondolják ők is tovább. Én nagyon szeretném megköszönni először is vendégünknek, Hortobágyi Ágostonnak a dokudrája és a techsuli alapítójának, hogy csatlakoztál hozzánk. Én köszönöm meghívásotokat! Köszönjük, hogy itt voltál.