1. évad / 6a. epizód · 2023. június 1. · 00:45:36
Üdvözlök mindenkit! Ez itt a Digit Podcast, Személyi László vagyok, a Future Now vezető partnere, és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions és a Sailing Hangar alapító ügyvezetője. Sziasztok! Jó napot kívánok! A Digit Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak. Talán az eddigi legnagyobb kihívásom a mai beszélgetés az összes digit podcast adás közül, mert annyi mindenről tudnék beszélgetni, ugye folyamatok, ez a kedvenc témám, a folyamatok modellezéséről tudnék ma beszélgetni vendégünkkel a virtuális valóságokról, azoknak a hatásáról, a jövőjéről, na meg persze a felsőoktatásról, meg annak a jövőjéről ezerfelé el tudok ágazni, és az a kihívásom most személyesen, hogy hogy tudok viszonylag rövid maradni, meg még befogadható a hallgatók számára.
Na, ebben sokat segít, hogy a mai vendégünket Zolival mind a ketten ismerjük már egy ideje, ugyanis az a megtiszteltetés ért minket, hogy itt ül velünk a stúdióban Galambos Péter, a MaxWhere VR startup egyik alapítója, az Óbudai Egyetem
University Óbuda Bejczy Antal iRobottechnikai Központ vezetője. Üdvözlünk téged! Sziasztok! Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek és ilyen baráti társaságban beszélgethetünk.
Köszönjük, hogy itt vagy. Péter, egy első hallásra talán fura kérdés, de te szét tudod választani magadban a kutatót és a vállalkozót, vagy amikor mondjuk itt vagy, vagy egy online meetingben ülsz egy coverking irodában, akkor mind a két éned mindig bekapcsol?
Igyekszem szétválasztani, teljesen más mainstreamet igényel a két létforma, illetve próbálom meglovagolni azokat az előnyöket, ami például egy üzleti megbeszélés során a kutatói vénából kijöhet, hiszen azért nagyon gyakran előfordulnak olyan kérdések vagy olyan irányok egy üzleti megbeszélésen is, amihez a tudományos módszer vagy valamilyen nagyon jól megalapozott modellezés, az egy jó irány. És akkor ilyenkor azért főleg ebbe az irányba, tehát az üzleti világ és az akadémia áthallása azért tud előnyös lenni. Fordítva is vannak természetesen jó példák. Ez főleg arra vezethető vissza, hogy azért most már egy egyetem az nem ugyanaz, mint akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt Magyarországon.
Miért? Mitől más?
A finanszírozási környezet miatt elsősorban, és a munkaerőpiaci viszonyok miatt, tehát ma egy egyetemet egész egyszerűen nem lehetne úgy üzemeltetni, hogy csak és kizárólag mondjuk mindenki oktatással foglalkozik, meg tananyagfejlesztéssel. Ma már azt gondolom, hogy az egyetemnek részt kell vennie egy ország gazdaságában, mint szolgáltató szerv, K+F entitásként vagy akár egy adott műszaki vagy más típusú innovációs folyamatnak a megvalósítójaként, és emiatt fel kell venni új szerepeket az egyetemi embereknek, és aki erre alkalmas, azt el kell vinni olyan irányba, hogy bizony ezekben a projektekben is teljesíteni tudjon.
Én nagyon egyetértek ezzel, hogy pont a múlt adásban, nem kettő adással korábban arról beszéltünk, hogy mennyire fontos, és hogy mikor találkoztunk mi, és hogy jött a képbe ez a Maxwell, és ezt mindig is meg akartam tőled kérdezni, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás. Tehát, hogy választottál a szoftverre, valamilyen olyan felmerült kérdésre, ami számotokra égető volt és szükséges volt, ezzel kapcsolódom a K+F-es gondolkodásodhoz. Tehát, hogy volt egy belső igény, egy folyamat, amit el tudtatok tenni?
Egy egyetemi rendszeren belül, vagy pedig volt egy megoldás, amit nem igazán lehet tudományos vagy nem lehetett tudományos tényekkel alátámasztva kvázi megfogni. Hogy jött ez létre, mikor találtátok ki? Mi vezetett oda ebben az innovációban, hogy erről is tudunk most ebben a podcastban beszélni.
Ez egy elég érdekes történet. Én a robotika oldaláról indultam a szakmai karrieremet tekintve. 2007-ben és 2008-ban volt szerencsém a Toshiba-nál az ő fejlesztőközpontjukban dolgozni Japánban, és ott háztartási robot Youth kézek vizualizációjával és szimulációjával foglalkoztam, amihez 3d-s virtuális környezetet használtam. Aztán hazajöttem Japánból, és az MTA Sztakiban Baranyi Péter professzor laborjában volt egy kiváló lehetőségem, és elkezdtem nála dolgozni, ahol rövid úton kiderült, hogy az a 3d-s tapasztalat, amit a robotika oldaláról felszedtem, az nagyon jól működik nemcsak a robotikában, hanem mindenféle olyan kollaboratív felhasználási területen, ahol akkor még ez a 3d meg a VR, az nem volt egy ennyire széles körben ismert dolog.
Na és akkor indult be igazán a gondolkodás, hogy oké, mi itt foglalkozunk a virtuális valóság megjelenítéssel és a tudományos műszaki kollaboráció ötvözésével. És hát akkor nagyon rámentünk erre a kutatási irányra. Majd 2016-ban Baranyi Péterrel úgy döntöttünk, hogy akkor próbáljuk meg ezt a tudást konvertálni egy üzleti vállalkozásba, így jött létre a Maxwell.
Szuper! Ugye 2016-ban találkoztunk mi, merthogy nekem meg az egyetemen volt egy projektem, de hát ez még nem is feltétlenül a vizualizációhoz kapcsolódott, inkább ahhoz, hogy hogy lehet online oktatást fejleszteni, és az interaktív táblák fejlesztőinek volt egy beszélgetése, ahol mi részt vettünk, és ott tettem föl talán nektek ezt a kérdést, hogy hogy lehet összekötni ezt a virtuális teret az interaktív táblák világával, és ha jól tudom, utána meg is született egy valamiféle megoldás erre, hogy hogy tudtátok ezt megcsinálni.
Itt adja magát a kérdés, hogy most akkor mi zajlik a felsőoktatásban, ami az eszközöket, tehát most ne a humán oldalt vegyük, hanem az eszközöket vegyük. Mivel oktatunk ma, és mivel fogunk oktatni holnap. Olvastam most egy interjút az IBS-nek az igazgatójával, aki elmondta, hogy ő sommásan úgy fogalmazta meg magának, hogy mondjuk a felsőoktatás úgy 800 éve változatlanul működik, majd 10 év múlva ez teljesen el fog tűnni az, ahogy 800 évig működött, te egyetértesz ezzel, most csak az eszközökre nézve, és úgy egyáltalán mit látsz te oktatási eszközök terén.
Nekem eléggé profán gondolatom van ezzel kapcsolatban, mert azzal oktatunk, amink van. Tehát, hogy mindig és mindenkor ugye a rendelkezésre álló eszközökkel, a robotika, az egy speciális dolog ilyen szempontból, mert azt nehéz oktatni korszerű robotok nélkül. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, vagy azt a szerencsés helyzetet alakítottuk ki saját magunknak az elmúlt tíz évben az Óbudai Egyetemen, hogy rendelkezésünkre állnak a legkorszerűbb robotok, és ezeket meg tudjuk mutatni a hallgatóknak. Ugyanakkor én azért elég konzervatív vagyok, és azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki egy mérnöki problémát adekvát módon meg tudjon közelíteni, ahhoz a mérnöki modellezés az egy nagyon fontos képesség, ami matematikai alapokon nyugszik, és fizikai alapokon nyugszik.
És akkor szerintem akkor lesz valakiből jó bármilyen mérnök, hogyha az ehhez szükséges modellezéshez szükséges matematikai eszköztár, és a fizikai, kémiai, természettudományos ismereteknek a birtokában van. És a matematika, természettudományok oktatási eszközrendszere is szerencsére fejlődik. Itt azért nagyon nehéz megspórolni az igazi wattos munkát, amikor az ember nekiül és elméleteket értelmez, példákat old meg, de azért az eszközrendszer ezt igyekszik valamilyen értelemben színessé tenni.
Mondasz példát?
Igen.
Hát.
Te mondasz?
Nem, hát igen, szeretném kérni, hogy mondok példát.
Mondok példát. Én például esténként a futópadon nagyon gyakran Youtube-ozok, tehát hogy nem, egyszerűen megint egy ilyen személyes aspektus, tehát olyan ingerkényszerem van, hogy képtelen vagyok fél órát a futópadon úgy futni, hogy nem hallgatok vagy nem nézek valamit, szerintem ezzel sokan vagyunk így, és lehet, hogy ez valamilyen függő betegség, vagy nem tudom, de muszáj valamit néznem, vagy hallgatnom, mert különben nem fogok futni. Van egy pár kedvenc Youtube csatornám, amelyek közül a kettő kifejezetten matematikai és természettudományos kérdésköröket feszeget, de olyan elképesztő vizualizációval, ami össze se lehet azzal hasonlítani, mint amikor akár a legjobb professzor is krétával rajzol a táblára.
És melyek ezek a csatornák?
Ez a Streepland One Blue, az egyik csatorna, a másik pedig a Veritasium, ajánlom.
Ezeket a kérdéseket most zárójelben szeretném kérni is, hogy küldd el, meg majd utána beszéljünk arról, hogy pár dolgot még szeretnék elkérni, mert hogy ezeket mi így promotáljuk is, tehát hogy amiket hallgatsz, nézel, azokat be szoktuk rakni. Akár még az adásba is bevágjuk, mert ez itt a Digit Podcast.
Mi itt a mélyére ásunk a dolgoknak.
Akkor majd még mondok két podcastot, amit nagyon ajánlok, de nem ettem ehhez kapcsolódót.
Még kettőt?
Még kettőt.
Mert ez így tökéletes.
Szóval, hogy ezek a. És akkor utánanéztem, hogy például ezek a youtuberek egy Python könyvtárat használnak arra, hogy a legelképesztőbb matematikai koncepciókat vizualizálják, és egy storytellinggé varázsolják a nem tudom, a Fourier-transzformációnak az elmagyarázását. És én azt látom, hogy meg a hallgatóimnak is ezt mondom, és lehet, hogy ezért majd nem dicsérnek meg az egyetemi vezetőim. De az, hogy ma az, hogy valaki az Óbudai Egyetemre jár, vagy a Pozsonyi Műszaki Egyetemre jár, vagy akárhova jár, az egy dolog, az azt körülbelül az határozza meg, hogy honnan fog diplomát kapni a végén. De hát ott van a stanford-os anyagok ott vannak az interneten, az MIT anyagok ott vannak az interneten. Miért korlátozódna az én ismeretszerzési terepem az én intézményem képességeire, vagy az ottani adottságokra.
Én a hallgatóimnak ajánlom ezeket a fórumokat, hogy ne csak tőlem hallgassa a robotikát, hanem a Stanford Egyetemről, a Nordwestern Universityről, nem tudom, az Eindhoveni Egyetemről, nézze meg ezeket és ezeket az anyagokat, mert bizony ezekben nagyon sok munkát fektettek, és ott van rendelkezésre.
Ez nagyon jó, hogy itt tartunk. Egy 5-6 évvel ezelőtti élményemet gyorsan megosztom egy percben. Egyetemi kancellároknak tartottam egy rövid előadást egy viszonylag kötetlen rendezvény keretein belül, ilyen családiasabb hangulatú rendezvény keretein belül, ahol összesen volt maximum 8 lájdom, és olyan példákat vagy problémákat próbáltam eléjük tárni, ami akkor teljes kudarcba fulladt, érdektelenségbe fulladt, az egyik ilyen volt, hogy most kivel versenyez az egyetem. És én akkor megkérdeztem, hogy a Youtube-ban például versenyez-e az egyetem, vagy egy podcastal versenyez-e az egyetem, vagy a Stanforddal versenyez. Tehát hogy pont erről próbáltam információt szerezni, hogy mi van az ő fejükben, mint kancellár, aki ugye azért felel, hogy holnap is, meg jövőre is legyen egyetem, tehát, hogy nem l'art pour l'art emberekről beszélünk, hanem olyan kemény motivációjú emberekről beszélünk, a felsőoktatás egyébként szabad környezetéhez képest, és nem volt még a fejükben.
Nem hibáztatom őket érte, merthogy valószínűleg én voltam az első, aki ilyen butaságokat feszegetett, és akkor én még annyira outliernek számítottam, nem én, hanem a mondandóm, hogy idő kellett, amíg az beépült, amíg a felfedezési folyamatban ők eljutottak oda, hogy ma valószínűleg nincs olyan felsőoktatási ember, aki nem foglalkozik ezzel a kivális versenyző kérdéssel a vezetőségben. Na most akkor ezt tovább fűzve egy picit. Tehát, hogy az oktatásban használt eszközöknél azért legalább annyi különbséget szeretnék érdemes tenni, hogy vannak azok az eszközök, amiket te nem használsz, csak ajánlod, tehát hogy nézd meg azt, nem fordul oldalát, vagy nézd meg ezt a Youtube csatornát, ez nem oktatási eszközöd, mint tanárnak.
Ez egy ajánlott dolog. Ugye régen ez volt, hogy ajánlotta a könyvet a könyvtárban. Ugye akkor is ott volt mondjuk a Stanford a te egyetemeden csak könyv formájában volt ott, és hogyha kérdezni akartál tőle, ugyanúgy nem válaszolt a könyv, mint ahogy most nem válaszol a Youtube csatorna, tehát ebben szerintem csak annyi a különbség, hogy jobb a vizualizáció, az nagy különbség, de hogy ezt a részét nem érintettük még a dolognak, hogy amikor te, mint oktató próbálsz oktatni, akkor mit használsz? Ha digitális táblát tudsz használni, meg videókat tudsz vetíteni, meg ugye slide-ot, kutatást tudsz végezni ott hirtelen a teremben, de hogy jól érzem, hogy azért itt, amikről beszéltünk eddig, az nem annyira forradalmasítja az oktatást, mint mondjuk, ha egy 3d virtuális környezetet is tudsz használni?
Na igen, tehát hogy ugye vannak az ismeretforrások, meg vannak azok a modalitások, amik hordozzák ezeket az ismereteket, és ezek közül egy lehetőség mondjuk a VR, vagy nevezzük XR megoldásoknak. Ezek ma még annyira nem elterjedtek mondjuk az egyetemi képzésben, hogy a mindennapok részeinek nevezhessük. Viszont azért van egy trend, hogy különböző laboratóriumi gyakorlatok esetében ne csak a fizikai valóságban rendelkezésre álló eszközökre támaszkodjunk, hanem hogy növeljük egy kicsit a sávszélességet, vagy tegyük lehetővé az otthoni felkészülést egy laboratóriumi gyakorlatra, ugyanis ezeken a területeken nagyon értékes a különböző VR eszközöknek a használata. És hát a Maxwellben is foglalkozunk ezzel a területtel.
Mondjuk itt szerintem ugye a product market fit, az nem biztos, hogy annyira jó, hogy ezzel a kicsi apparátusunkkal ezt a területet bombázzuk kizárólag, de nem tudjuk meghazudtolni magunkat, egyetemi emberek lévén muszáj foglalkozni az oktatási területtel, és például én mondjuk úgy, hogy ilyen path projektként foglalkozom egy olyan rendszerrel, hogy ipari robotok programozását virtuális valóságban, blokk alapú nokod megközelítésben végezhessük. Azért, hogy akár általános iskolásoknak is meg tudjuk mutatni, hogy hogyan kell gondolkodni egy ipari robotról, mit jelent ez, milyen képességei vannak, hogyan kell a robotnak a programját, a működését előírni, és ezt tegyük olyan módon, hogy nem veszélyeztetünk senkit, mindenki számára hozzáférhető, és nem igényel különösebb előképzettséget, hanem egyszerűen egy VR tér elindításával, akár önállóan, akár valamilyen tanári instrukció mellett ez végigcsinálható.
De ugyanígy említhetném szintén a low codes programozási környezetek megismerését, ami szerintem a digitális kultúra széles körben történő magasabb szintre emeléséhez elengedhetetlen. Nem kell mindenkiből programozót csinálni, nem kell minden kisgyereknek az iskolában, nem tudom, Python programozást tanítani, de az, hogy mi az a program, mi történik az interneten, és egyáltalán, hogy hogyan működnek a korszerű informatikai eszközök, ezt azért meg kell valamilyen módon tanítani, és erre is például a VR környezetek, meg ezek a no code locode környezetek nagyon-nagyon hasznosak.
Nagyon egyetértek ezzel. Olyannyira egyetértek vele, hogy bizonyos értelemben, hogyha beszélgetek fiatalokkal. Most hétvégén is volt egy kedves sztori, amikor egy 19 éves srác, akivel elkezdtem beszélgetni, és kiderült, hogy de ő nem tudja, nem érti, hogy hogy működik. Tehát mára már a fiataloknak is felgyorsult annyira a világ, hogy már nem is értik, és inkább elkezdik kihagyni. És mi van akkor, hogyha Michelangelo-tól elvesszük a vásznat, vagy a papírt, vagy a ceruzát. És most ugyanezt érzem azzal, hogy ezek a locod no code programok megjelennek, adunk lehetőséget arra, hogy tanuljunk, csináljunk kreatív dolgokat. Tehát én biztos nem lennék webfejlesztő, ha nekem PHP kódsorokat kéne megtanulnom.
Képtelen vagyok rá, nem is akarom megtanulni, de azzal, hogy van egy webfejlesztő szoftver, aki ráérzett arra, hogy én hogy csináljak a Wordpressből fejlesztési környezetet, számomra vizuális, érthető módon, nem bonyolultan, tökre érthető módon, azt tudom mondani, hogy van benne díjnyertes weboldal, amit azzal raktam össze. Annak idején, amikor én először láttam Commodore 64-et, az nem most volt. Az ragadott meg a digitális világban, hogy egy H betű csillagok között síelő szoftverként, mint játékszoftver, egy H betű csúszott le, és a csillagok voltak a fenyőfák. És a h betűt tudtad irányítani egy nyíllal. Ez volt az, ami miatt engem magával ragadott egy IT-s világ. A fiatalokat most kiragadja magával.
Ezt most tőletek is kérdezem. Ebből a szempontból nem változott sokat a világ, én úgy látom, hogy ugyanazok a dolgok ragadják magukkal a fiatalokat. Az elragadtatás, a szerelem, a kíváncsiság, az illatok, mozgás, meg csapatélmény, tehát hogy pont ugyanolyan motivációink vannak, mert mi emberek ugyanúgy vagyunk összerakva ma is, aki születik, ugyanolyan rendszerei vannak a testében, meg a lelkében. Ami egy picit érdekessé teszi, mégis azt hiszem, a mai fiatalok világát, ahhoz képest akár, mint a mi gyerekkorunk, az a lehetőségek tárháza. Tehát olvasgattam egy időben ilyen döntéselméleti, pszichológiai munkákat. A mai ember az több nagyságrenddel, tehát mondjuk a 2000-ben született ember most itt kerek számot mond, a több nagyságrenddel több döntési helyzettel szembesül az életében, mint a szülei.
Merthogy egyszerűen annyi minden lehetőség jön szembe, annyira elérhetővé vált egy csomó új eszköz, illetve a meglévő eszközök elérhetővé váltak más csatornán, hogy egész egyszerűen sok fiatalnak nem sikerül időben vagy elsőre megtanulni azt a gyors választási készséget, vagy nem tud úgy választani gyorsan, hogy az neki jó legyen, elégedett legyen, és ne legyen egy olyan fomo érzés, hogy én most valami olyat választottam, amit nem kellett volna, és akkor jobb lenne. Vagy mást kellett volna, csak nem volt időm vagy nem tudtam jól dönteni. De ezért nem köteleződnek el sokan. Tehát én ezt látom inkább nehézségnek a fiatalok életében. Van egy csomó, sőt, inkább úgy mondanám, tehát valahogy így kérdezted, hogy miért lelkesednek ma a fiatalok, sokkal több mindenért tudnának lelkesedni, és ez egyeseknél, de nem a többségnél szerintem, én még mindig ezt látom, egyeseknél abban fut át, vagy abban fordul át, hogy semmiért még nem tud lelkesedni, mert először ki kell fejlessze magában a döntésképességet.
Tudom, te hogy látod?
Én is hasonlóan látom, ugyanakkor folyton elcsodálkozom azon, hogy vajon hol van az emberi kognitív képességeknek a határa, hogy mi az a sávszélesség, amivel még az ismeretszerzés, vagy egyáltalán a világgal kapcsolatos dolgokat be tudjuk fogadni.
Vagy a kommunikáció. És én szerintem elképesztően jól adaptálódik az emberiség ahhoz a technológiai fejlődéshez, ami körülvesz minket. És talán az a kérdés, hogy vajon milyen mértékig és vertikálisan milyen részletességgel tud ma egy akármilyen szakember alapos ismereteket szerezni mindenről, vagy mennyire kell specializálódnia, és ilyen módon kicsit kiszolgáltatottabbá válnia és rákényszerülni a közös munkára. Ez talán megfigyelhető, és ez is arra utal, hogy az együttdolgozásnak, a jó együttműködéseknek ma sokkal nagyobb szerepe van, és egyre ritkább az, amikor igazi valamilyen show-t lehet bármilyen szakterületen csinálni.
Ezt azért hoztam be ezt a témát, mert ugye vezető fejlesztéskor egyre többször találkozom azzal, hogy a digitalizáció egy olyan típusú szakadékot okoz, ahol már tulajdonképpen fizikális jelek is megjelennek, ami egyfajta zárkózottságot hoz magával, ami meg pszichológiailag okoz egy ilyen nyomáskényszert, hogy nekem valamit kéne csinálnom. De ki a zárkózott, a vezető vagy a munkatárs, és ki az, aki nyomást érez, hogy valamit csináljon.
A vezetésben benne van ez a vezetői magány. Ez mindig is benne van. Tehát döntéseket kell hoznom, minél több döntést hozok, annál jobban vagyok egy picit kegyetlen. Lehet így mondani, vagy finomítsuk le. Határozott, de nem jó, mert hogyha a munkatársaimnál kell hoznom egy döntést, hogy szoftvert vezetek be, vagy az ő munkáját fogom megtartani, akkor én mi vagyok. És a digitalizáció ezt hozta magával, ezt a típusú gondolkodás megjelenését, hogy nekem döntenem kell emberi sorsok felett is, ezért lett nehéz a digitalizáció. Ezért mentünk el az Excelek irányába, hogy csináljunk exceleket. Az elmúlt időszakban több helyről hallottam, hogy nem ERP-t vezettünk be, hanem még több Excel-t, és az Excellel csinálunk úgynevezett általam szociális foglalkoztatásnak hívott belső munkát, csak azért, hogy megtartsunk valakiket.
Ez fontos, ugye erről beszéltünk a mesterséges intelligencia megjelenésénél, és a mesterséges intelligencia megjelenése is hozhat egy hasonló hullámgondolkodást. A másik gondolatom pedig az, hogy a csapatban való dolgozás az együttműködéssel kell, hogy tudjon jól win-win helyzeteket kialakítani. A gép és a géphez tartozó információk pedig csak válaszokat adnak, de nem összefüggésekre adnak válaszokat, hiszen nem összefüggést kérdezek. Írd le, hogy mi kell egy jó mikrofonhoz, és le fogja írni definiatív, hogy ilyen típusú hangszóró, ilyen típusú membrán, ebből kell gyártani. De nem teszem hozzá mindig, hogy mire szeretném azt a dolgot használni, és ezért nem biztos, hogy pozitív lesz az a válasz, amit kapok, vagy pozitív lesz a válasz, csak nem tudom elhelyezni térben és időben.
De ami miatt ezt szerettem volna kérdezni, hogy voltaképpen az egyetemi oktatásban milyen változásokat látsz? Tehát, hogy akkor, amikor azt mondod, hogy ott egy Youtube, meg nézze meg, meg hogy más egyetemeket is bevonhat. Az érkező, nehézféle logisztikáról beszélünk, nyersanyag milyen változásokon ment keresztül, hogy kell hőkezelni, hogy tudok belőle készterméket készíteni akkor, hogyha ők most hallgatók. Hallgató bejön egy intézménybe, vannak elvárásai, erre milyen változtatások, milyen reakciók vannak az intézmény oldaláról? Hogy teszitek magatokat vonzóvá, mint Óbudai Egyetem?
Erre elég sok megközelítés van szerintem az egyetemen belül is. Az viszont általánosan elmondható, hogy a beérkező emberanyag az nagyon-nagyon diverz. És az ilyen one size fice-ot, azt el kell felejteni. Egyre inkább. És mi a robotközpontban abszolút erre megyünk. Én személy szerint nem is vagyok alkalmas az olyan típusú frontális oktatásra, hogy kiállok minden félévben a katedrára és elmondom betűre ugyanazt. Tehát egyszerűen képtelen vagyok így működni, és mindig az aktuális projektjeink segítségével igyekszem átadni az egyébként curriculumnak az elemeit, és próbálunk minél több olyan aspektust bevinni a robottechnika tárgyköréhez tartozó tárgyakba, hogy ne frontális módon kelljen egy sztoriból neki egy tudást felépíteni, hanem feladatokon keresztül.
És ez a projektalapú tanulás nálunk azokkal a hallgatókkal, akik erre fogékonyak, nagyon jól működik, és azt gondolom, hogy a legértékesebb szakembereket ezzel a módszerrel tudjuk képezni, hogy lehet, hogy hülyén hangzik, de hogy magunkhoz édesgetjük a tehetséges hallgatókat, a tantárgyakon keresztül meghívjuk magunkhoz, hogy fizikailag is legyen jelen a kutatólaboratóriumban, legyen szerves része annak a miliőnek, ami ott működik, és organikusan kapcsolódjon be valamilyen a saját aktuális tudásszintjének megfelelő feladatnak a megoldásába. És támasszunk egyre komolyabb elvárásokat, feladategységek formájában, és involváljuk az egész kutatási csővezetékbe azt az értéket, amit az adott hallgató tud képviselni, és valakit elkap a gépszíj, de kegyetlenül, és akkor egyre több időt tölt a laborban, egyre jobban megbarátkozik a munkatársakkal, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már fizetést kap valamelyik vállalati projektünkből, már hozzá fordulnak a többiek valamilyen kérdéssel, és egész egyszerűen betagozódik a csapatba.
És én ebben hiszek, hogy így lehet jól működő kutatógárdát működtetni, és persze ennek is megvannak a kihívásai, mert lehet, hogy szerénytelenül hangzik, de annyira jó embereket is képezünk ilyen módon, akik elképesztően értékes eszetté válnak a munkaerőpiacon. És nagyon nagy a nyomás rajtunk, hogy ezeknek a zseniális srácoknak folyamatosan biztosítsuk a jó feladatot, az izgalmas kihívást, a szakmai fejlődési lehetőséget, és az ezzel társuló ellentételezés, tehát jó fizu, az azért muszáj, mert különben, különben hiába esetleg kevésbé érdekes a feladat a multinál, hogyha kétszer annyit fizet, akkor az a nehéz vitatkozni.
Hallani, de olyan jó hallani, de tényleg, tehát hogy ez a drótnélküli adatátvitel technikát hozza elő belőlem, amikor ilyen csillogó szemmel arról beszélsz, hogy valakiben felismertél valamit és csináljuk. Laci, te mit gondolsz erről, hogy a mostani vállalatoknál a vezetési rétegben vannak csillogó szemű, ilyen gondolkodással megáldott fejlesztő elmék.
Tehát a vezetők között látjuk ezt a csillogást.
Azokban a világokban.
Én rühellem az általánosítást. Nekem az jött be, hogy én személyekhez tudok, konkrét emberekhez tudok viszonyulni, és van, akit szeretek, vagy szeretek benne valamit, vannak visszataszító dolgok vagy események vagy beszélgetések, de hogy nem tudnám azt mondani, hogy a vezetők ilyenek, vagy a mai vezetők között nincs, vagy nem tudom. Ami szerintem egy nagyon érdekes kérdés, hogy egyfelől ki tudja magához édesgetni majd ezeket a fiatalokat munkahelyi környezetben, mert azért ilyen szempontból a kutatólabor környezete egy jóval színesebb és vonzóbb környezet, mind a munkakapcsolatok, mind az eszközök, mind a kutatói szabadság szempontjából. A multikörnyezetben sokszor azért is magas a fizetés bizonyos területeken, mert a munka nem túl vonzó, nem túl izgalmas, elég száraz, de azt is meg kell valakinek csinálni ahhoz, hogy a multi működni tudjon.
Na, ilyenkor viszont nagyon sokat számít a pénz mellett, sőt talán többet is számít, hogy a vezető az mit tud még kínálni a pénzen kívül. És például van két terület, amiben szerintem nagyon sokat fejlődött a lehetőségek tárháza, és vannak vállalatok, akik ezt piszkosul tudják használni, más vállalatok meg még észre sem vették. Az egyik ilyen terület az a munkakultúra, hogy mi hogy beszélünk egymással, milyen megbeszéléseket szervezünk, mennyi megbeszélést szervezünk, mennyire kötöttek, mennyire oldott a hangulat, mennyire van lehetőség rugalmasan hozzáállni, akár a home office, meg az irodai munkavégzéshez, és így tovább. A másik ilyen terület, meg amit csúnya szóval Wellbingnek szoktak mostanában hívni.
Én azt mondom, hogy ez régen is fontos volt egyes helyeken, hogy élhető környezetet tudjunk teremteni. Élhető és emberi és akár vidám környezetet, tehát a humor belefér-e mondjuk a faliújságba vagy a berendezésbe, a kényelem mennyire fér bele. A társkapcsolatoknak, a munkahelyi emberi kapcsolatoknak mennyire van tere, és nem feltétlenül kell csocsóasztal, lehet, hogy elég egy jobb kávégép vagy egy kicsit színesebb konyha. A zöld, a növények a hangulatra nagyon nagy hatással vannak. Tehát hogy egy csomó olyan dolog van, ami egyébként önállóan nem is biztos, hogy sokba kerül. De hogyha a vezető azt gondolja, hogy én magamhoz akarom ezt az embert idegeskedni, és tényleg szeretném, hogyha az egyébként száraz munkát is az én multi cégemnél jól végezze, akkor rengeteg lehetőség van.
Az a kérdés, hogy élünk-e vele.
Ezért tettem fel ezt a kérdést, tehát az egyik oldalon kinevelődik egy nagyon jó munkaerő, kedve van, csillogó szemmel csinálja a dolgokat, a másik oldalon meg be kell fogadni. Tehát a befogadó oldal mennyire áll készen arra, hogy az egyetemről kijövő, ilyen mentális állapotban és elkötelezettséggel dolgozó kollégák a végén bekerülnek favágónak.
Na, én ezt szeretném elkerülni. Tehát, hogy én visszatérve a beszélgetés legelejére, néha az egyetemen is elkezdek üzletemberkedni, mert ha én három-négy-öt évet, de van, hogy tízet fektetek bele valakinek a mentorálásába, és hogy abból a munkatársamból egy folyamatosan érlelődő konyak legyen, tehát hogy tényleg akivel nagyon jól tudunk együtt dolgozni, akivel egy húron pendülünk minden szempontból. Én nem szeretném elengedni, tehát hogy lehet, hogy ez majd egy ilyen vezetői érettség, vagy nem tudom, minek a kérdése, hogy tudni kell elengedni is az embereket, de én inkább arra megyek, hogy akkor hozzunk be még több munkát a laborba, csináljunk további K+F projekteket, és kössük le ezeknek az embereknek a képességeit, és legyen egy nagyon erős robotikai fejlesztőcsapat vagy WRS fejlesztőcsapat, hiszen szerintem a tudás és ez a képességkapacitás, ez az, ami az igazi érték.
Hiszen ezek a munkatársak, akikkel mi dolgozunk, ez a szinte baráti társaság elképesztően rugalmas a tekintetben, hogy mit csináljunk holnap. Ezért tudunk a gombatermesztéstől a sertésfeldolgozásig mindenféle irányba mozdulni, hiszen a képesség megvan, adaptálni azt a képességrendszert egy újabb területre, azt mondom, hogy ez inkább egy vezetői feladat. Azt kevesen tudják, hogy az Óbudai Egyetemen elkezdtünk építeni egy egyetemi kockázati tőketársaságot, és kifejezetten célunk az, hogy itt az innovációs doktori iskolával együttműködve, és persze az innovációs ökoszisztémát menedzselő csapatokkal együttműködve bevonjunk olyan nagyon tapasztalt vezetőket az ifjú titánok mentorálásába, akik új kihívásokat keresnek az életükben, és talán tudnának lelkesedni azért, hogy egyfajta őrangyalként, vagy akár egy igazgatósági tagként olyan tanácsokkal, olyan fékekkel lássák el, vagy támogassák az adott startup csapatot, ami esetleg szükséges ahhoz, hogy ez az adott vállalkozás sikeressé váljon.
Nem gondolom azt, hogy minden vezető alkalmas erre, főleg kulturális, meg talán a cégépítés szemléletét tekintve, de találkoztam nagyon sok olyan tapasztalt vezetővel, aki egyszerűen szomjazik arra, hogy az ő tudását, üzleti tapasztalatát, vagy akár az ügyfélkommunikáció, az üzleti modell kialakításával kapcsolatos ismereteit, azt most eddig csinálta a saját cégében, ő csinálta egy adott iparágban, de hogy kipróbálja magát egy új területen fiatalokkal, és ha néhány esetben ez tud jól működni, akkor már hatalmas értéket sikerült megmenteni és továbbörökíteni. Azt gondolom, hogy ez az irány működőképes lehet, és talán érdemes lesz kialakítani vagy valamilyen formában intézményesíteni.
Péter, én ezt egyszer végtelenül szépnek látom, és végtelenül kockázatosnak is látom. Végtelenül szépnek látom, mert valóban abba az irányba mutat, hogy olyan vezetők, akik új feladatok, új kihívások előtt állnak, és elég fontos lenne ezeket megtalálniuk ahhoz, hogy el tudják engedni a régit, és át tudják adni valóban a régit. Ezeknek a vezetőknek sikerül segíteni ebben, illetve azoknak, akikhez őt odaülteted mentorként, azoknak pedig segíteni abban, hogy ne egyedül kelljen megküzdeniük számukra ismeretlen, de lehet, hogy más számára ismert helyzetekkel. Eddig szerintem nem mondtam újat. A végtelen nagy kockázatot abban látom, hogy van a tapasztalt vezető, akinek a fejében ott van a rengeteg konvertálható tudás, amiről beszélsz, de hol van az az ember, aki megmondja, hogy abból a rengeteg konvertálható tudásból mi az, ami releváns és konvertálható és mi az, ami már irreleváns és inadekvát és idejétmúlt tudás.
Ki az, aki ezt szét tudja választani. Mondok egy-két példát. Ügyfélkapcsolat. Ezek az emberek valószínűleg kiváló emberismerővé váltak az évtizedek során, és egy személyes tárgyaláson hatalmas eszköztáruk van arra, hogy elérjék, amit szeretnének, illetve még tovább megyek, hogy elérjék azt az állapotot, amiben mindenki a lehető legjobban jár az asztalnál. Igen ám, de ha van egy adott tőkebefektető alapod, aki startupokba fektet, egy csomó startupnál nem lesz szükség a személyes tárgyalásra, mert egy olyan szolgáltatást fog nyújtani, amit online képernyőn választanak ki, akár üzletek, nemcsak magánszemélyekről beszélek, akár cégek is, mindenféle marketing szoftvert vagy ilyen plugineket, mint amit a podcastok, meg videó kerítése szerkesztéséhez használunk.
Nincs egy darab személyes tárgyalás se, ahol szükség lenne erre a kompetenciára. Vagy őneki kiváló tapasztalata van abban, hogy hogyan lehet finanszírozni a növekedést, hogy mikor kell a barátoktól kölcsönkérni, az ügyfelektől lehet-e előrefizetést kérni, vagy kitől lehet kitől nem, milyen hitelek vannak, meg pályázatok, tehát egy nagy tapasztalatuk van arról, hogy hogyan kell fölépíteni egy cégnek a finanszírozását. Igen ám, de most mondtad, hogy te például egy tőkebefektető alapot alapítasz. Lehet, hogy neki soha életében nem volt ilyen dolga, mert amikor ő elkezdte építeni a céget, akkor még azt sem tudtuk, hogy van ilyen, hogy tőkealap a '90-es években ez nem létezett mondjuk Magyarországon, ezért neki ezzel sose volt dolga, és itt pedig most alapvetően ilyen finanszírozásról beszélünk.
Nem akarok túl sok példát mondani. Borzasztó nagy kockázatnak látom, hogy olyan tudással tömjük meg a startup vezetését vagy alapítóit, ami elviszi a lehetőségekről a fókuszukat, olyan területek felé irányítja őket, amiben kisebb vagy semmilyen lehetőségük nincs ahhoz képest, mint más újabb területeknél lenne, amiről viszont ennek a mentornak nincs tapasztalata. Én magam is láttam sokszor, hogy egy ilyen vezető tanulékony és figyelmes, és főleg óvatos azzal, hogy mit mond és mikor, mert nem biztos, hogy azt a tudást kell elővenni az adott pillanatban, mégis azt látom, hogy sokszor ez nem tud megvalósulni.
Egyet kell értsek veled, és az biztos, hogy erre nem mindenki alkalmas. Szerintem erre csak a nagyon-nagyon nyitott, nagyon intelligens, és a megfelelő disztingváló képességgel rendelkező szenior vezetők alkalmasak, akik megfelelő önkritikával átlátják ezt a kérdéskört. Tehát, hogy nekem nincs tapasztalatom mondjuk az online értékesítéssel kapcsolatban, akkor nem próbálom meg meggyőzni a fiatal startupot, hogy figyelj, szexeseket kell felvenni, és ezért kiküldeni, meg nem tudom. Tehát, hogy fel kell tudni szerintem itt egy teamnek ismerni, hogy az adott szenior nagy tudású vezetőből mi az az aspektus, amit ki kéne húzni és valamilyen módon kamatoztatni. Az biztos, hogy ez ilyen önjáró, automatizált módon, ez tényleg nagyon kockázatos és lehet, hogy kontraproduktív lenne, de hogyha valamilyen módon ezt menedzseljük, és egyrészt kiválogatjuk az erre alkalmas embereket, és még az emberen belül is megpróbáljuk azonosítani azokat a képességmodulokat, hogy mi az, ami tényleg még ma is nagy érték, akkor lehet, hogy mégiscsak használható, ki fogjuk próbálni lépésenként óvatosan, és aztán lehet, hogy majd egy későbbi beszélgetés során a tapasztalatokat is meg tudom osztani.
Visszatérünk. Ennyi fért bele a mai adásban, egy második adásban innen, erről a pontról szeretnénk folytatni. A
A leirat a beszélgetés automatikus vagy kézi feliratából készült; a ▶ időpontokra kattintva a videó az adott résznél indul.