2. évad / 15. epizód · 2024. szeptember 14. · 01:02:27
Üdvözlök mindenkit! Ez itt a DIG-IT Podcast, Személyi László vagyok, a Future-NOW vezető partnere, és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions és a Sailing Hangar alapító ügyvezetője. Sziasztok, jó napot kívánok! A DIG-IT Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak. A Ez itt a DIG-IT Podcast, ezért mindig beszélünk digitalizációról, de még sosem vettük annyira hivatalosra, mint ma.
Magyarországnak március vége óta van megújult versenyképességi stratégiája, és ez a három kiemelt témánk egyike. Hazánk Európa Tanácsban betöltött elnökségének is. A stratégia négy pillérben és hat ágazatban 41 tervezett akciót sorol fel. Ígérem, nem fogjuk mind a 41-et átvenni ma.
Pedig ha a mélyírásuk, akkor néha kéne.
Inkább néhánynak a mélyére ásnék, mert erős összefüggést mutatnak a zöld és a digitális átállással. Ezt divatos mostanában ikertranszformációnak hívni, és ezekről a céges kihívásokról számos adásban beszélgettünk már, most azonban kinagyítunk az ország szintjére. Megtisztelő, hogy a DIG-IT Podcast stúdiójában köszönthetjük Szolnoki Szabolcsot, a Nemzetgazdasági Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkárát.
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehetek.
Köszönjük, hogy eljöttél.
Helyettes államtitkár úrról még gyorsan elmondanám, hogy megtisztelt bizalmával, és tavaly megkérte a Dél-korea és Magyarország közös finanszírozásában megvalósuló Economic Innovation Partnership program vezetésére, de emellett számos high-tech terület is hozzátartozik. A mesterséges intelligencia, a blokklánc, a chipgyártás, vagy legújabban az űripar, hogy csak néhányat említsünk. Az első kérdésem ezért az lenne, hogy kerültél kapcsolatba a technológiával?
Mindig is érdekelt, mindig is foglalkoztatott, egészen pici gyerekként az első számítógépemet a nagypapámtól kaptam, aki idős kora ellenére rendkívül érdeklődött a téma iránt, és vett egy használt számítógépet és rengeteg könyvet, és azt gondolta.
Ez ilyen 286-os?
Mi volt az első gép?
Ez, azt hiszem, már valamilyen Windows operációs rendszer, NT, vagy valami ilyesmi futott már rajta, hogyha jól emlékszem, de valamilyen régi masina volt ez, és akkor szerelmesedtem bele az informatikába, IT-ba, technológiába. Sokáig azért voltak olyan terveim, hogy kifejezetten ezzel foglalkozok technikailag, műszakilag is, egy picit dolgoztam is ilyen területen, és végül aztán rájöttem, hogy ehhez nekem nagyon kevés türelmem van, és jobban szeretek a projektmenedzsmenttel és az emberekkel foglalkozni, de igen, azért viszonylag sok rendszertannal összeraktunk, főleg hardveres vonalon, de most is azért szinten tartom magam bizonyos kérdéskörökben. Nyilván nem ez a napi munkám, de azért valamire még most is képes vagyok itt a felhasználói szinten.
Túl főleg az ilyen kiber alkalmazások vonatkozásában.
Az igen. Milyen kiber alkalmazások jönnek nálad szóba? Melyek azok a kiber alkalmazások, amelyeket érdekel téged, mint felhasználó is, vagy egyébként kapcsolódik az államtitkársághoz, mint kiber. Melyik a helyes kérdés és melyik a helyes válasz?
Igen, hát alapvetően a különböző behatolásoknak a detektálása, wirelshark, egyéb szoftverek, illetve nagyon sok olyan túl van eszköz, amit használok én is, oszintúlok a munkában, tehát azt gondolom, hogy erről a podcast keretében is beszélhetünk talán, de csak passzívabb szintről beszélünk, természetesen aktív eszközökhöz nem nyúlunk.
Aktív eszközökhöz nyúltok inkább a versenyképesség javítása terén. Hogyan függ össze szerintetek? Most itt Zolit is kérdezem, de nyilván téged is Szabolcs, a digitalizáció és a versenyképesség. A digitális eszközök használata a gazdaságban egyfajta minimum, ami ma már annyira általánosan jelenvaló, hogy nem ettől függ a versenyképesség, hanem mondjuk az adórendszertől, vagy a munkaerőtől, stb. Vagy pont ellenkezőleg, ez a fő meghatározója, hogy ma mennyire lehetünk versenyképesek a világban?
Abszolút szorosan összefügg a kettő úgy, ahogy a mindennapi operációnknak része és gyorsítója, akár navigációs szoftverek, bármilyen naptárszervező, rendszerező, amit használunk, mint magánemberek a hétköznapi életünkben, ugyanúgy nyilván vállalkozásban is, ezek elengedhetetlenek, és ezek a versenyképességet fokozzák, hatékonyságot időspórolunk vele. Tudjuk jól ezeket, ezért nekünk a fő funkciónk, meg dedikációnk, hogy két oldalról segítsük a kkv-kat, illetve az ipar szereplőit a technológiaváltásban, technológiai adaptációban. Az egyik az a szabályozás, egy olyan megengedő típusú környezetnek a kialakítása, formálása, ami részint a technológia terjedését, részint pedig az alkalmazását elősegíti, lehetővé teszi.
A másik az pedig a különböző képzési programok, tanácsadások, harmadrészt pedig olyan pilot programok, kísérleti programok, demonstrációs eszközök, amikkel jó értelemben tudunk egy picit fertőzni ebben az ökoszisztémában, harmadrészt pedig a támogatási programok, amikor kifejezetten akár szoftveralkalmazás, akár hardver, vagy ezek kombinációjának a beszerzését, vagy akár képzéssel is, mint egy plusz réteg, rátéve erre tudjuk támogatni.
Nagyon sok esetben akkor, amikor mi elmegyünk. Nyilván itt a képzés, fejlesztés, kiberbiztonság, szegmens, amiben jellemzően én mozgok. Ebben azt látom, hogy magát a digitalizációt nagyon kevesen értik, noha nagyon sok energiát fektet bele az államtitkárság abba, hogy az a felkészítés, tudás meglegyen különböző oktatási platformokon. Hogy látjátok, mik azok a visszajelzések, amik érkeznek, hogy ez jó, elég, lehetne még több, csak támogatással lehetne elérni ennek az átütő erejét.
Milyen visszajelzésekkel találkoztok?
Igen, alapvetően az a megértés, amit főleg a kkv körről, és annál nagyobb a probléma, minél kisebb foglalkoztatotti létszám irányába megyünk, hogy nem nagyon tudnak arra dedikált embert alkalmazni, hogy használja ezeket az eszközöket, és sokszor a vállalkozónak, vagy annak a néhány munkatársának nincsen erre már kapacitása. Illetve sokszor azért valljuk be, hogy már rengeteg szofisztikált és jó eszköz létezik, de ezeknek a használata nem feltétlenül mindig annyira egyszerű és magától értetődő, mint amiket mondjuk használ a KKV azokban a pillanatokban, amikor ő egy magánszemély, tehát nyilván egy vállalkozó az ugyanannyira egy magánszemély, mint egy cégvezető, vagy akár egy cégnek az alkalmazottja, használja a legizgalmasabb MI alapú eszközöket a saját mobiltelefonján, teljesen természetesen, míg mondjuk a cégben nem nyúl ezekhez, nem szán a bevezetésükre, a megtanulásukra.
Ennek egy picit két-két-három vagy akár még több rétege vagy oldala is van. Az egyik az az, hogy tényleg itt ezeknek a szoftvereknek is nyilván általánosítok, fejlődniük kell, tehát tényleg ugyanolyan egyszerűnek kell lenniük, vagy kellene lenniük, mint amiket egyébként használ más esetben, amik magától értetődőek. Mi a legjobb eszköz, amit nem is kell tanulni, ami kéz rá, ami egy pillanat alatt otthon is tudod használni, és ami nem igényel sok ráfordítást. Ezt sok visszajelzésből, de még egyébként saját példával a körülöttem lévő családi vállalkozási környezetből is látom, hogy igen, van egy fő professzió, van egy fő szakma, azt kell ellátni, lehetne szintet lépni sok tekintetben, de most még egyébként, hogy arra embert dedikáljunk, hogy ezeket a rendszereket kezelje, nincsen feltétlenül forrás, egy bizonyos időtávon bele kéne ebbe fektetni, hogy majd valamikor megtérüljön.
Ugye nyilván ezt is azért meg kell értetni az emberekkel különböző use case-eken, példákon keresztül, hogy ugyanannyira, amennyire belefektet valaki egy új site-o járműbe, vagy egy diagnosztikai gépbe, vagy bármi, amit ő használ a működése során, ugyanannyira ezekbe az IT eszközökbe való befektetés az működőképes. Lehet edukálni, meg kell is, de azt gondolom, hogy tényleg azzal kell kezdeni, azzal a kérdéssel kell kezdeni, hogy föl kell mérni, hogy az adott vállalkozásnak mire lehet szüksége, és föl kell tenni még mielőtt bármibe belevágunk azt a kérdést, hogy hajlandó erre időt és pénzt fordítani, és meg kell mutatni, hogy mennyi az az idő, és mennyi az a pénz, amit ez föl fog emészteni. Nagyjából ez mikor fog megtérülni, mikor fog termőre fordulni, és mondja meg most, és kötelezze el magát, jó értelemben mondom ezt, hogy beleáll ebbe a Journeybe, ebbe a folyamatba, különben csalódás lesz az egész.
Szerintem ebben azért szolgáltatói oldalról, szállítói oldalról is egy ilyen típusú kommunikációt kellene csinálni, tehát pontosan meg kéne mutatni azt a roadmap-et, és meg kéne mutatni azt a minden típusú ráfordítást, legyen akár anyagi, és még inkább az erőforrás, és erre számos példát tudunk mondani egy új rendszer bevezetésével, de akár még egy egyszerű honlapfejlesztéssel is hány ilyen példát látunk, hogy vagy a sógorait vagy akár egy professzionális szolgáltatóval elkezd dolgozni, és az inputot neki kell megadnia, azt senki nem tudja helyette. Lehetnek AI eszközök, lehet kulcsszereplő, azt neki kell megadni az inputot, és hogyha ott valamiért elakad, akkor nem fog tudni végbemenni ez a folyamat, és hogyha ezt nem gondozza, akkor az egy kudarcélmény lesz, ami sajnos tovább építi ezeket a mindenféle falakat, meg kognitív gátakat.
Nagyon jó ezt hallani. A második évad 14.-15. adásánál tartva, helyettes államtitkár úr mondja nekünk azt, amiről mi beszélünk, és megerősíti azt számunkra, hogy igen, csináljuk tovább. Mit gondolsz erről Laci?
Abszolút egyetértek abból a szempontból, hogy másfél éve, amikor elkezdtük, akkor is az volt a fejünkben, hogy ezt a fajta edukációt nem lehet megspórolni, ami még nem az eszköz edukációja, hanem az eszköz miértjének az edukációja, meg az, hogy hogyan lehet egy bármilyen eszközzel bővíteni a palettát egy cégben, akár egy mikrocégnél is. Nyilván egy egyéni vállalkozónál ez teljesen máshogy merül fel, tehát ott szerintem a legfontosabb, hogy tényleg kézre álljon, ahogy mondtad, az eszköz maga, mert senkire nem fogja tudni delegálni azt, hogy megtanulja annak az eszköznek a használatát. Viszont egy kkv-ban, várj egy pillanatot, még egy gondolat, hogy egy kkv-ban, ahol mondjuk van már 20-30-50 ember, ott azért a cégvezetőnek már van egy poolja arra, hogy ki mit csinálhat, és ott bizony elfér ez a feladat, és mégis azt látjuk, hogy ebben a körben is nem teljes a digitalizáció, meg ugye itt most kicsit színesebb is, mert régen mi volt a digitalizáció, vettem egy gépet, volt rajta Windows, meg volt rajta Office. És akkor az volt a nagy dolog, hogy ezt mindenki megtanulja használni a cégben, mert hogy mindenkinek valamire fog kelleni.
Ezen azért túl vagyunk. Most egy kicsit nagyobb a mélység. Tehát, hogy egyszerű, bonyolultabb, nagyon szofisztikált eszközöket lehet választani, és ha csak egy témát nézünk, egy CRM-et, vagy egy ügyvitelt, vagy egy vevőkezelő rendszert, nem tudom, ezeknek a kínálata borzasztóan megnőtt. Tehát ha fölmegyek egy-egy ilyen gyűjtőoldalra, ahol adott témában lehet eszközöket keresni. Több száz szoftver van egy témára. És itt előjön az, amit a menedzsment szakirodalom, a dissission fatingnek hív ez a döntési fáradtság, hogy egész egyszerűen annyi döntést meg kell hozni, meg annyiféle opcióm van, hogy leblokkolok, mint KKV vezető, hogy hát én így nem merek dönteni, mert nem tudom, hogy mi lesz, nem?
Azért nehéz, most egy picit, hogyha megengeditek, akkor kiegészítem a gondolatot. Információs rendszerek az a tantárgy, amit tanítok. És azt látom, hogy ahhoz, hogy tudjunk választani egy rendszert, ismerni kellene, és ez a Laci kedvenc szava, a folyamatainkat. Na de egy kkv evolúcióban a folyamat az az, hogy valakinek, valamilyen tulajdonosnak a fejében van, hogy mit csinálunk, és ez működik. És az az érdekes, hogy addig, ameddig ilyen üzleti tervekről beszélgetünk, és az alapján ki lehetne alakítani különböző folyamatokat, amiben lehetne választani, és ez a döntési fáradtság nem is következne be, hiszen tudom, hogy mit keresek, milyen funkciókat keresek, addig kell egy olyan vészhelyzetnek bekövetkeznie többnyire, ami adatvesztéssel jár, hogy utána elkezdjük komolyan venni.
De ezt egyben kérdezem is. Merthogy hozzám jellemzően pont azért, mert kiberbiztonsággal foglalkozunk, olyan típusú cégek jönnek, akik hirtelen bajba kerülnek, és ebből ki kell őket hozni, de ennek a kihozásnak nyilván jelentős anyagi veszteség a végeredménye, mert hiszen elvesztettek egy csomó adatot. Erre el fogunk költeni nagyon sok pénzt, csak közben velük együtt tanuljuk meg, hogy miért fogjuk a mentési rendszert bevezetni. De hogy erre van tapasztalatotok esetleg? Tehát, hogy van erről visszajelzés, vagy hogy hol van ennek az indikátorai, hol vannak ennek a lépéssorozatnak?
Igen, jól ismerjük azokat a mémeket a szakmai közösségi portálokról, hogy a kiberbiztonsági büdzséje a bridzs előtt, egypénzes zsák, és akkor utána a tízpénzes zsák, meg a lehulló dollárok az égből. Alapvetően a mi feladatunk, meg a mi programjainknak a feladata, az pont az a fajta előzetes edukáció, amit nekünk a kkv-k meg az ipar körében meg kell tenni annak az érdekében, hogy jól föl tudják tenni a kérdéseiket a majdani szolgáltatónak. Nyilván nem tudunk és nem is akarunk szolgáltatók lenni, mérnökszolgáltatást nyújtani, de abban azt gondolom, hogy hasznosak lehetünk legalább annyira a technológiák alaptárolóinak, alkalmazóinak, mint egyébként a szolgáltatóknak, a szállítóknak is, hogy egy előzetes edukációt végzünk, tehát azokat az alapfogalmakat tisztázzuk, és ezekről őszintén beszélgetünk, amik kellenek ahhoz, hogy igen, például, nem tudom, ki ver be, és neuralszedsz, itt is ismered a folyamataidat, tehát hogy ezek összeállnak a fejükben, mielőtt elkezdenek egy ilyen digitalizációs folyamatot, elindulnak egy ilyen customer journey-n.
Nyilván ez egy nehéz feladat, ezt jól összerakni úgy, hogy az ember az vendorsemleges legyen, tehát alapvetően beszéljen mélyen, beszéljen szakmailag, de nem különböző szolgáltatók termékeit saleseljük mi, hanem próbálunk koncepciós szinten összerakni megoldásokat.
Még egy picit ennél a témánál maradva, de talán ránagyítva arra, hogy ezeknek a döntéseknek a hátterében, hogy én A vagy B szoftvert veszek, hogy én egyáltalán a kiberbiztonsági büdzsémet egy vagy három vagy tíz pénzes zsáknyira lövöm be, ha egyáltalán van ilyen büdzsém. Szóval emögött valamiféle jövőképnek kéne lennie, hogy én itt akarok lenni három év múlva, öt év múlva, és növekedni szeretnék, vagy ez egy olyan családi vállalkozás, amit ebben a méretben szeretnék az utódaimnak megőrizni. Na most azt a kis háttérinformációt, azt közbe merem szúrni, hogy amikor ez a bizonyos versenyképességi stratégia készült, és erről több fórumon már beszélt is Szabolcs. Kiemelted, hogy számos vállalatot megkérdezett az NGM annak kapcsán, hogy milyen problémákkal küzdenek, és mi az, ami nekik segítene abban a kérdésben, hogy hogyan lehetnek ők vállalatként versenyképesek, hiszen egyébként alapvetően azt teszem hozzá, hogy az ország versenyképessége az nem egy elvont fogalom, hanem a benne szereplő aktoroknak a versenyképességének az összessége, ha jól értem.
Igen, ezek közül ez több mint 1200 céget érintett, egy hosszú, széles, széleskörű mélyfúrás, mint ágazatot lefedően, és a konkrét igények mentén alakultak ki azok a feladatszabású kormányhatározati pontok, amik meghatározzák a mi munkánkat a versenyképességi stratégia intézkedéseinek a végrehajtása vonatkozásában. Ilyenek például, kiemelném nyilván a deregulációt, a szabályozást. Ez nekünk feladatunk, ezeken nagyon nyitottak vagyunk és várjuk, akár elvi szinten, de legalább annyira, akár szövegszerűen valamilyen jogszabályhelyre rámutatva, és mi azt vállaljuk, hogy megvizsgálju, és azokat a javaslatokat, amiket érdemes lenne átvezetni annak érdekében, hogy egy adott iparág jól tudjon működni.
Nyilván ilyenkor meg kell néznünk az összes versenytorzító tilalmi akármi szempontot, hogyan hat a gazdaságra, hogyan hat a költségvetésre, tehát nyilván nem tudunk egy automatikus elfogadással élni, de azt abszolút őszintén és felelősséggel tudjuk mondani, ezeket tényleg tisztességesen megvizsgáljuk, és ez egy folyamatos munkánk, hogy keressük ezeket a deregulációs beavatkozási lehetőségeket, másrészt pedig az oktatás, mint olyan, fölmerült, nyilván nagyon fontos, hogy megfelelő szakértelem rendelkezésre álljon. Igyekszünk itt is együttműködve a többi társtárcával, azokat a vállalati igényeket, a munkaerőpiacnak azokat az elvárásait beépíteni a képzésbe, ami egyszerre jelenti azt, hogy egy könnyű felszívást biztosít, másrészt meg azért nézzük azt is meg, hogy azért olyan tudást kell hagyni, meg olyan tudást kell telepíteni a képzésben résztvevőkhöz, amit széles körben tudnak hasznosítani.
Tehát nem feltétlenül mindig ugyanaz az igény, mint ami a mi hosszú távú igényünk. Tehát nyilván tudjuk azt például, hogy természetes dolog, de mondjuk egy mérnök, vagy egy junior mérnök elszívó képesség, hol van annak a határa, hogy akár alapszak közben, alatt, elvégzése után, vagy közben viszik el azokat a fiatal mérnököket, ami nagyon szép abban az első néhány évben, meg egy szép kereseti lehetőség fiatalként, pályakezdőként, de azért mégiscsak az a mély meg minőségi tudás, azért mégiscsak egy mester, vagy akár lehetőleg minél több esetben, akár egy Phd, vagy további szakosított NBA egyéb képzések során alakul ki. Tehát ezt is azért figyelembe kell venni, hogy találni ebben egy egészséges kompromisszumot.
Kompromisszumot.
Ne menjen el annyi, mint amennyi a képzés bekerülésébe menne.
Igen, ez egy másik szakterület alapvető kompetenciája, de nyilván mi ebben részt veszünk egy konzultáns szereplőként és az ipar igényeinek a becsatornázásaként is keressük azokat a megoldásokat, keressük azokat a tudástranszfereket. Itt az elején említett magyar dél-koreai program egy kiváló példa erre. Alapvetően az az elektromobilitás, városi mobilitás, akkumulátortechnológia köré szerveződik, ott a nyomonkövetés, a teljes életciklus alatt az ehhez kapcsolódó kutatási, képzési tevékenységek, illetve az a mérnök és szakmunkásképzés, amire az akkumulátoriparnak szüksége van annak érdekében, hogy ténylegesen egy fenntartható, valamikor ténylegesen egy zéró, vagy ahhoz közelítő emissziós technológia legyen az akkumulátor technológia.
Ehhez nyilván kellenek minden szinten jó szakemberek és munkatársak, és Magyarországnak is elemi érdeke, hogy az a hatalmas eredmény, amit elértünk a beruházások vonzása tekintetében, ezt fönn tudjuk tartani. Ehhez pedig képzett magyar munkaerő kell, mindenféle színű galléros emberek esetében dolgozzanak, akár a gyárban, az összeszerelésben, akár pedig a tervezésben.
Ezzel azt gondolom, hogy abszolút egyetértünk, ráadásul 2025-től itt az ESG is, amihez meg szintén egy csomó szabályozás össze fog érni az informatikával, hogy csak maradjunk magának a technológiai részének azon a mezsgyéjén, hogy az is egy megújulás, egy fenntarthatóságot kell, hogy képviseljen, tehát azért az informatika jelenleg ebből a szempontból bizonyos értelemben azért környezetszennyező, hiszen nem tudunk a veszélyes hulladékokkal mit kezdeni, illetve magát az elavult számítógépes, kis idézőjelben veszélyes hulladékot képez.
El nem beszélve az energiafogyasztásról, ami most még messze nem teljesen zöld.
Egy kérdést, hogyha megengedtek még. Ugye itt azt mondtátok, hogy nagyon mélyfúrás volt. Van három olyan top eredmény, ami kijött ebből a kutatásból, hogy a kkv-knak igazából mire van igénye vagy szüksége? Ezt meg lehet kérdezni?
Igen, tehát alapvetően egyrészt tényleg, amit mondtam, ismételni tudom magam a munkaerő, a képzett munkaerő, a szabályozási környezet és a célzott támogatási programok.
Tehát egyben ez lett a végeredménye is a kutatásnak.
Ezek azok a most általam legfontosabbnak tartottak, de itt számos nagyon konkrét feladatszabás merült föl, klinikai kutatások, más témák vonatkozásában, amik számon kérhető feladatként jelennek meg a mi oldalunkon.
Jelenleg is, vagy hát jelenleg ellátjuk az Európa Tanács elnökségi feladatait, tehát a mai napon is ez volt a fajta ízterekben, mondatomban, hogy akkor hadd kérdezzem meg, hogy szerinted Szabolcs, ezeknek a problémáknak a megléte EU szintű, vagy ez egy ilyen magyar specifikum? Tehát az oktatás, a dereguláció, a célzott támogatási programok, amiket kiemeltél?
Én azt gondolom, hogy EU szintű, igen. Talán a bizonyosak ezek közül a mi régiónkban, földrajzi régiónkban még élesebben jelentkeznek, de amikor nekem is alkalmam, lehetőségem van ilyen uniós konzultációs vagy döntéshozó fórumokon részt venni. Gyakorlatilag nagyon sok kérdésben ugyanarról beszélünk, és ugyanazt ismétlik el az államtitkárok, miniszterek, különböző állami képviselők, szakpolitikusok. Tehát ugyanazokra a kérdésekre keressük a válaszokat közösen. Nem mindig ugyanazt tartjuk a megfelelő útnak és megoldásnak, de azt gondolom, hogy számos olyan kérdés van, amiben ki tudunk egyezni. Ugyanilyen a versenyképesség, az Európai Unió versenyképessége megtartásának, erősítésének a fontossága.
Technológia szempontból látunk nagyon jó kezdeményezéseket. Az összes kutatás-fejlesztési technológiai pályázatot most egy új keretrendszerbe, egy Step nevű keretrendszerbe foglalják, illetve a mesterséges intelligencia területén is elfogadásra került a rendelet, az MI rendelet, az AIA-k fel fognak itt állni nemzeti szintű hatóságok, hivatalok, illetve egy európai uniós iroda is már szolgálja az MI alkalmazásoknak, meg a piac fejlődésének az ügyét, különböző szabályzati tesztkörnyezetek állnak folytatásban, standboxok jönnek létre, minden országban kötelező érvényű, illetve azért az Európai Uniónak további olyan, akár szuperszámítógépes infrastruktúrát támogató programja van, amikhez most már szorosan kapcsolódnak a mesterséges intelligencia alkalmazások, az AI Factures, AI üzemek vagy gyárak, pályázati támogatási program tekintetében.
Tehát azt gondolom, hogy vannak jó kezdeményezések, és az, hogy ezeket igyekeznek egybe terelni, valahogyan harmonizálni, még inkább szerintem ez egy kifejezetten jó, meg egy ütő, meg egy fontos út. Meglátjuk majd, hogy az új Bizottsággal is hogyan alakulnak a portfóliók. Nyilván a fő szakpolitikai irányok, azok megmaradnak, de lehetnek azért olyan új elképzelések, olyan új kezdeményezések, amik tovább tudják a helyzetünket javítani.
Én ide sorolnám még az EU-s keretrendszerekhez, azokhoz, amiket említettél, hogy jó irányba haladnak, és segítik valószínűleg a versenyképességet. Az Ipsey pályázatokat is, amiben egyébként szintén nagy munkátok van az államtitkárságon. Több magyar cég is hála Istennek nyerte ezt a fajta minősítést, két felhőszolgáltatási cég, az Egroup, meg a 4ig, illetve most legújabban a gödöllői székhelyű Biothalentum, vagy Biotec vállalkozás. Hogyha most egy kicsit elmegyünk ebből a zöld és digitális átállásból az iparági kérdésekre. Ebben a versenyképességi stratégiában az egyes iparágak jövőképében, akcióterveiben konkrétabb utalások is vannak. Hadd említsek most néhányat szó szerint, hármat összesen. Az élelmiszeripari üzemek digitalizáltsági szintjét jelentősen emeljük, érdemi mesterséges intelligencia használat, ugye ez már az előbb is előkerült.
Második, hazánkban is egyre nagyobb jelentősége van a kreatív iparágakon kívüli kreatív foglalkoztatásnak, például digitális felhasználói felületek, felhasználói élménytervezések, grafikai tervezés, márkaépítő tevékenység. És a harmadik az információs és kommunikációs szektor kiemelt foglalkoztató, közel 172 ezer munkavállalóval. Ezt a hallgatóknak szeretném jelezni, hogyha ők is ebben vannak, akkor még 171 999 ember, biztos, hogy sorstársuk, nem kis iparág. Illetve digitalizáció és technológiai diszrupció révén más ágazatok teljesítményére is pozitív hatással bír a szektor. Az lenne a kérdésem, hogy láttok-e olyan szektort, amelyik élen jár ebben a digitalizációs és akár technológiai diszrupciós vonalon, és akitől ezért a többi szektor tanulhat a többi iparág. Lehet-e egyébként katalizálni ezt a tanulási folyamatot ilyen tudásmegosztással a szektorok között?
Igen, vannak olyan ágazatok, szektorok, de ezeket a mindennapi életünkben is látjuk, amikor szolgáltatásokat veszünk igénybe, például a pénzügyi szolgáltatások területén, bankbiztosítási egyebek, látjuk, hogy ott milyen professzionális felületekkel találkozunk online, akár bankügyintézésben, egyebekben, a feldolgozóiparban is egyre inkább jellemző. Ahol azért elmaradást látunk, turisztika például, ez egy érdekes logisztika szintén, tehát vannak ilyen ágazatok, amiben itt az elmúlt időben mi is tettünk beavatkozásokat, például az élelmiszeripari beszállítók, ott egy jelentős 30 milliárd forintot meghaladó volumenű pályázati programnak egy második körét hirdettük meg, és ott kifejezetten technológiaváltást finanszírozunk, nagyon magas támogatási intenzitással, vállalkozások részére, legyen ez szoftver, legyen ez hardver, új gyártósorok.
Ezeket egy bizonyos százalékban lehet kombinálni egyébként energetikával, ez nem energetikai pályázat, de lehet kombinálni ezzel. Nyilván szó volt arról, hogy az IT a technológia, az eszik, fogyaszt, hőt termel. Tehát egy jó kombináció lehet esetleg egy ilyen beruházás.
Ösztönzés, igen.
Igen, tehát itt nyilván az élelmiszerre többször elhangzott, ez nagyon fontos, hogy tiszta és jó minőségű élelmiszer kerüljön a fogyasztók, magyar emberek asztalára, aminek egy csapadékon, folyadékon, napfényen, egyéb klimatikus más viszonyokon túl fontos maga a technológia, alkalmazott technológia, legyen az a kezelése, szállítása, hűtése, csomagolása, és ez is ugyanúgy versenyképességi kérdés, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a magyar beszállítók most megint az élelmiszeriparnál vagyok még, föl tudnak-e kerülni a nagy cégek a nagy multiknak a polcaira. Ha már multik, nyilván még az is jól látszik, hogy azon ágazatokban, ahol azért domináns a külföldi háttértulajdon, sokszor tudnak importálni olyan technológiát, sőt, kötelező alkalmazniuk azokat a sztenderdeket, míg mondjuk a most születő magyar multik, magyar kis-nagyok, közép-nagyok esetében most alakulnak ki, alakítják ki ezeket.
Egyébként is ez a fajta bajnoknevelés, ez egy kormányzati stratégia. Továbbra is fontosak az egyéniek, a kis és a mikrovállalkozók, őket segíteni kell, és támogatni kell a kkv-kört. Ott vannak viszont azok az elrugaszkodók, azok a kis közepesek, középnagyok, akik abban a fázisban vannak, ahol egy pici lökésre van szükségük, hogy abból a helyzetből kilépjenek, amikor - teszem azt
közép nagyok, még a közepesek fájdalmai is a vállukat nyomják, de már a nagyok problémái is.
Nagyon nehéz, és ebben még benne is van a generációváltás. Nagyon sokszor találkoztam most az elmúlt, mondjuk azt, hogy fél évnek a mintavétele azért arról szólt, hogy különböző iparágak, különböző generációváltásban és különböző IT fejlettségben lévő cégei találtak meg minket, és próbáltunk nekik bajnoknevelési megoldásokat kidolgozni, és ebben az is látszik, hogy az egyik fele az az, hogy meg kell értetni a technológiát, hogy mi az. Tehát, hogy oké, hogy megveszem a telefon, de hogy azt lehet használni azon kívül, hogy Facebookozom, meg Tiktokozom másra is. Tehát lehet azzal vállalatirányítási rendszert is nézni, meg lehet analitikát is nézni, meg jóváhagyási folyamatokat.
Jóváhagyási folyamatokat, és ami egy közös szegmens, és azt látom, hogy egy nagyon érdekes, mert az oktatásnak ez volt a legfőbb lényege, hogy az adatok kerüljenek be valahova, és az adatokat kezdjük el védeni valahogy, és az adatok akkor jók, ha megismételhetők. És itt a turizmus, bocsánat, itt a turizmusra is egy gondolatot szeretnék, hogy nagyon érdekes az a konstelláció, hogy az önkormányzatok weboldal vs. turizmusfejlesztés mennyire nem ér össze a digitális világgal. És hogy ebben is volt egy ilyen gondolat, hogy hogy lehetne ezt jól összekötni, és a végeredménye, hogy gyakorlatilag a turizmusfejlesztéshez is ugyanazok, először is kell hozzá az edukáció, másrészt oda is kellenek a pályázatok, mert hiszen hogyan lehetne ezt az egész beruházást megvalósítani egy önkormányzati szinten?
Hát azért az önkormányzathoz is kellene egy olyan rendszergazda, aki ért ahhoz a rendszerhez egy olyan tűzfal, amit utána fönt is tudnak tartani. Egyébként maga a weboldal, weboldalfejlesztés, turizmus, vendéglátáshoz tartozó hirdetések, amik egyben bevételt is fognak tudni termelni, ezeknek az összeérését még nem mindenki látja.
Tehát ezzel szerettem volna kiegészíteni ezt a gondolatkört, hogy a valóság, meg arról, amiről Szabolcs beszélt, az mennyire szorosan összekapcsolódik.
Igen, hát ezt a rendszerek oldaláról is meg kell teremteni egyébként ezt a fajta egyszerűséget, ezt a fajta egyszerűségre törekvést, tehát amennyire tényleg egy ilyen beat-usi lakossági, akármilyen felhasználásban lehet ilyen kiváló, egyszerű használatú rendszereket teremteni, meg kell ezeket csinálni a vállalati felhasználásban is egyébként, és ez is egy érdekes dolog, amiről már itt beszélgettünk, hogy használom a mobiltelefonomat, egészen szofisztikált alkalmazásokat, amik mögött valamilyen MI eszközök is vannak, aztán utána belépek a munkahelyemre, és hirtelen elfelejtettem mindent.
Igen.
Ezért is jó ez a mobil platformra való terelés egyébként, azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy jó irány lehet, mert akkor talán valahogy az van továbbra is a kezemben, és nem felejtem el, megjegyzem, hogy hát ez ugyanaz, ez ugyanaz, ez tud olyan dolgokat, és egyébként le is lehet már határolni, tehát nem kell üldözni a BYOD Policyt, hogyha mondjuk van mögötte egy OMDM. Tehát azt gondolom, ezekben is érdemes előrelépnünk, egy picit megmutogatni, hogy mire jók, mire jók ezek. Emiatt szerintem itt is egyébként hasznosak lehetnek, hogyha tudunk olyan inputokat megadni, vagy lesznek majd olyan rendszerek, akár olyan digitális tanácsadók, ahol mondjuk inputként akár chatbotos bármilyen formában be tudja írni a potenciális ügyfél, hogy nagyjából mik az ő paraméterei, és kap olyan you you skills-eket, olyan egyszerűen bemutatott, ők is akár grafikusan valahogy ábrázolt folyamatokat, eszköztárat, ami őt tudná esetleg segíteni.
Szerintem ez fontos lehet. Meg mindig fontosak az élő példák, tehát ezért is csináljuk ezeket a különböző kísérleti pilot projekteket, ahol mindig elvárásunk az, hogy legyen ennek demonstrációs jellege. Tehát hogyha mondjuk finanszírozunk egy ilyen kísérleti projektet, akkor ott mindig elvárás az, hogy aki ezt a finanszírozást kapta, az engedjen be más vállalkozásokat, és mutassa meg nekik, hogy mi az, amit ő csinált, mi az, amit ő adaptált, megvalósított, és az hogyan segíti az ő.
És hogyan lehet ide hozzátok bekerülni ilyen kísérleti projektekkel? Tehát, hogy írunk neked egy e-mailt, hogy kedves, helyettes államtitkár úr, most az lenne itt az izé, hogy van egy ilyen projektünk, vagy ennek mi az, ami a hivatalos verziója.
Igen, alapvetően azt gondolom, hogy ennek a legjobb útja a háttérintézményünk, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft., ők a neum.hu honlapon elérhetőek. Mi is nyilván folyamatosan ott vagyunk az ökoszisztémában, konferenciákon keresztül, személyes találkozásokon keresztül, de ez az a cég, állami cég, ami egyrészről egy ügynökség, rengeteg tanácsadási szolgáltatással, közvetlen segítséggel, másodrészt egy finanszírozó, tehát források egy részét ide helyezzük ki, és ők menedzselik, ezeket lebonyolítják ezeket a pályázati és egyéb programokat, harmadrészt pedig egy szakpolitikai műhelyként is funkcionál, tehát beérkeznek akár deregulációs, akár más típusú szakpolitikát érintő javaslatok, és ezeket a pilot projekt kezdeményezéseket is itt a szakértőkkel érdemes első körben megbeszélni, ők látják azt, hogy milyen szinergiák vannak, mibe tud beépülni, és utána pedig közösen is tudunk ezekről konzultálni.
Hát ennyi komolyság után azt hiszem az a minimum, hogy megpihenünk, megengedjük magunknak ezt a percet, ahogy egyébként minden adásban.
Van egy személyes szál nevezetű részünk, ahol az adással és a témával egyáltalán nem összefüggő kérdéseket tesz föl nekünk Laci.
Igen, és a visszajelzések szerint ez a megpihenés a hallgatóknak is hasznos, és szeretik. Legutóbb a felvétel után beszélgettünk Zolival az alvásról adáson kívül, és ezt most behozzuk az adásba. Ki mennyire jó alvó? Mennyit szoktatok aludni? Szabolcs, átalussza-e már nálatok a legkisebb csemete az éjszakát, illetve ha bármi alvási praktikátok van, azt osszátok meg a hallgatóinkkal, légy szíves.
Én rendkívül rossz alvó vagyok, ezt nem tagadhatnám le, kamerák vannak velem szemben, ez egy olyan podcast. Gyerekek? Hát van, igen, háro, a legkisebb két hónapos. Én mindenre fölébredek, a kutyaugatástól a pisztolydördülésig, a sün kaparásáig, a gyerekekre nem. Nem tudom, hogy ez hogyan alakult ki. Gyereksírásra nem tudok fölébredni.
Úgyhogy nem tudod, hogy átalusszák.
Nem tudom, hogy átalussza az éjszakát. Általában, amikor lefekszünk, ott van, és hála a gondviselésnek, mikor fölkeltünk, eddig mindig ugyanúgy ott volt. De hogy közben mit csinált, azt a feleségem tudja.
Zoli?
Én borzalmas alvó vagyok. Van, amikor majdnem egy hétig nem is alszom, csak egy-egy órákat vagy húsz perceket. Volt olyan munkahely az életemben, ahol azzal teszteltek, hogy hajnal három-négy körül küldtek nekem e-mailt, és hogy mennyi idő alatt válaszolok arra a címére, és mindenki mindig meglepődött, hogy valóban a válasz megérkezett nagyjából öt percen belül, de hogy azért most elkezdődött az az időszak, amikor egy ilyen tudatos pihenési fázis, tehát egy rákészülés van. Tehát az alvás előtti két óra, az ilyen elcsendesülés. Azóta jutottam el arra a pontra, hogy mondjuk már többnyire átalszok egy éjszakát, de ez az átalvás, ez az éjféltől reggel ötig tartó intervallumot jelenti.
Ez egy nagy fejlődés a korábbiakhoz képest.
Ez egy jelentős fejlődés, igen, tehát ez jelentős fejlődés.
Hát hozzátok képest én nem panaszkodhatom, mert én általában átalszom az éjszakát. Amikor gyerekek voltak, én arra mindig fölébredtem, sőt kifejezetten megbeszélt hozzáállás is volt, hogy néha a feleségem hadd aludjon többet, de hát ez most már, mivel a legkisebb gyermekünk is 11 éves, ez most már a múlté, úgyhogy én tényleg tudok aludni. Mondjuk az nem segít, hogy rendszertelenül alszom, mert hogy egyébként az, hogy milyen frissen ébredek, az például egyáltalán nem egyforma. Tehát, hogy van olyan nap, amikor úgy kelek ki az ágyból, hogy pislogok, és van olyan nap, amikor nyújtózom egyet, és már megyek is tevékenykedni, úgyhogy ez ilyen kiszámíthatatlan. Egyébként azóta, hogy vannak ilyen okosórák, most többünkön, ja, nem mindenkin vannak.
Szóval, hogy ezek sokat segítenek abban, hogy ezt én meg is értsem. Nem sok időt töltök vele, de azért egyszer-egyszer meg szoktam nézni, hogy akkor mostanában hogy aludtam, mennyit, mikor, milyen mélyen, és akkor rájövök, hogy igen, emögött van valami, és akkor nem kéne már lehet, hogy azt a hat órai kávét meginni, meg ilyenek. Ja, és egy nagyon jó sztorit még ehhez hozzátennék, bár ez nem annyira személyes, de hogy én oda szeretnék még eljutni, mert hogy azért elég sokat utazom, meg dolgozom, mindenféle van, és hogy napközben sose tudok pihenni így igazán, de hogy én azt hallottam, hogy Szent II. János Pál pápa, hogyha mondjuk repült valahová, ő ott azonnal elaludt. Meg hogyha így volt valami napközbeni szünete, akkor egy székben azonnal el tudott aludni, és akkor aludt 10-20 percet.
De ez korral jár?
Nem tudom, hogy ez fiatalkorában hogy lehetett, de hogy a lényeg az, hogy szerintem ez egy marha hasznos skill, egy tulajdonság, hogy tudok aludni bárhol, bármikor egy tíz-tíz percet?
A Powernetnek a legkínzóbb, amikor mondjuk azért velem megszokott esni a legkínzóbb, amikor arra ébred fel az ember, hogy egy nagy screen van előtte, és rengeteg lenyomott karakter. Én szoktam sajnos erre ébredni, amikor kínozza magát az ember, és be kell fejezni, megkérni, és egyszerűen összeesel a székbe ülve, az, hogy fölébredsz, még valamennyit kitolsz magadból, megint összezuhansz. Én azért ezt néha megélem, de aztán utána valahogy mindig eltűnnek azok a több sorban leütött karakterek, meg a beragadó billentyűzet, felugró ablak is lekerül a képernyőről, és valami mégiscsak lesz itt a végén.
Tapasztalatból tudom, hogy Szabolcsnak szívügye a gyúszkészek, hiszen el is mondta, a gyakorlati példák bemutatása és az átvételük erősítése. Több program is indult a szervezésedben, ami ezt célozza, ilyen a mobilipar 4.0 állomás, vagy a hamarosan induló MI watcher program. Mesélnél ezekről egy kicsit?
Igen, a mesterséges intelligencia adaptálását képzések útján is segítjük, másodrészt pedig elindítunk egy olyan programot, ami konkrétan egy utalványrendszerű program, tehát a szolgáltatóknál beváltható utalvány, és itt különböző MI alkalmazásoknak a bevezetését fogja támogatni a vállalkozásoknak a körében. Ettől is sokat remélünk, hogy tényleg megmutassuk, hogy azon túl, hogy érdekes, és nem tudom, milyen futurisztikus képeket tud, meg különböző összefoglalókat, ezt-azt amúgy élni. Tehát azért, hogy van élet a Midjourney-n, meg a GPT-n túl is.
Igen, és hogy az MI ennél több és sokkal szerteágazóbban alkalmazható is a vállalkozás életében is nemcsak szórakozásra használható, hanem abszolút.
Csak ennek az edukációja még.
Az edukáció és amellett egyébként, hogy milyen sok MI túl van most, és mennyi minden elérhető. Tehát itt azokat a legpraktikusabb szinten szeretném bemutatni, hogy milyen célokat, milyen EMMI toolok szolgálnak. Ezeket is ismerjük az ilyen professzionális szakmai közösségi oldalakra, amikor össze vannak gyűjtve, hogy milyen témár, mik elérhetőek. Ugye ezeken túl, hogy a táblázatokat bemutatjuk, szeretnénk egyfajta képzést is nyújtani, mutatni, végigvinni a cégeket, hogy mai napon, ha ő leül egy magyar mikro-, kis vagy vállalkozásként, mi az, amit ő kezébe tud venni, és milyen eredményterméket, felhasználható outputokat tud ezekből kinyerni, akár ingyen, vagy akár minimális ráfordítással, mert azért ezek már ott tartanak, hogy egyáltalán nem drága eszközök.
A mobil ipar 4.0 állomás, reméljük, hogy hamarosan elindul, ez egy kerekeken guruló mini gyár, mini labor. Az innováció az Németországból jön, ott ismerkedhettem meg egy kiváló kezdeményezéssel, föl is szálltam ennek a fedélzetére, meg is mutattak technológiákat, egy picit kísérletezhettünk, bár ott nyilván játéknak volt ez mondható, hiszen nem én vagyok ennek a célközönsége, a felhasználója, de itt az az alapvető koncepciónk, hogy ezeket a már néhány perccel korábban itt beszéltünk erről, hogy adjunk tanácsadási szolgáltatásokat a vállalkozásoknak a technológiaváltás előtt, tanítsuk meg őket kérdezni, segítsük őket, mielőtt belekezdenek ebbe, kicsit edukáljuk a piacot, ami persze a szolgáltató, meg a szállító felelőssége is, de a miénk is, én azt gondolom, ebben a fázisban biztosan.
Tehát ez az iparkamion, ez különböző technológiákkal felszerelve és mérnöktanácsadókkal fedélzetén fogja járni az országot és a cégeknek a telephelyén tud majd tanácsadást nyújtani. Nyilván azon túl, hogy ez egy rendkívül látványos és jól fényképezhető tevékenység, azon túl azt gondoljuk, hogy ez egy más minőséget tud így képviselni, mint mondjuk egy irodai környezetben. Nem valószínű, hogy azt a fogaskereket ott fogják tudni ennek a kamionnak a rakterében legyártani akár egy 3d nyomtatóval, akár egy más bármilyen technológiával, de magát az elvet, illetve, hogy erre milyen érhető technológiák vannak, milyen költségei vannak, én azt gondolom, hogy ezt jól meg lehet majd ismerni.
Én nagyon szeretem ezeket a technológiai dolgokat, amiről most beszéltél. A Miskolci Egyetemen a múltkor voltam egy előadáson, gyártásoptimalizálásnál az AI-nak az alkalmazását mutatták be, és ezért akkor, amikor beütök egy kódsort, és öt perc múlva kijön mondjuk egy váltónak a tervrajza és a 3d nyomtatáshoz szükséges fájl, az szerintem elképesztő, hogy már itt tartunk. A másik az pedig egy ilyen személyes hétvégi élmény. Most volt a Pannon Egyetemnek a Solar Boot versenye, amit volt szerencsém támogatni is, de hogy elképesztő, hogy ezek a fiatal srácok mit ki nem hoznak egy egyszerű meghajtórendszernek a napenergiával való működtetéséről mindezt átültetni a vízre, és hogy a vízen milyen sebességeket és milyen fantasztikus versenyt tudnak csinálni, és hogy itt is már ők alkalmazzák ezeket a típusú technológiákat.
És nagyon érdekes, hogy mi az, ami hiányzott, a telemetria adatoknak a feldolgozásához szükséges technológiai háttér. Ugye amit vissza tudnak vezetni ebbe a fejlesztésbe, és itt jön be ez a kamionos, hogy visszatérjek a kamionos gondolatra. Hogyha megvannak ebből a mérési adatok, és ezt a kamionban lévő technológiai háttérrel még föl is tudják dolgozni egy akár AI segítségével, akkor milyen rövid határidő alatt fognak tudni a gyártástervezésen módosítani.
Elképesztő lehetőségek. Hol terjesztitek ezt a gondolatot?
Ez is a Neumannnak a weboldala az, ami ezt bemutatja?
Igen, alapvetően igen, a Neumann, tehát most is azok a rendezvények, képzések, tanácsadások, az adatfelhasználással kapcsolatos tanácsadások, adatvezérelt cégvezetés, cégüzemeltetés, ezek is online-on keresztül zajlanak, és ezeket az új programjainkat is a online-on keresztül valósítjuk meg.
Iparkamiont, MI utalványt, watcher programot.
Említetted Németországot, hogy például a mobilipari egy állomásnak a gondolata vagy példája az onnan jött. Hát vannak még más bezzeg országok is, ugye szoktuk emlegetni Észtországot, hogy ó, hát ott már mióta van digitális állampolgárság, vagy Finnországot, vagy akár újabban Írországot is digitalizáció, meg technológiák terén, ha elmész Dublinba, akkor gyakorlatilag a világ összes digitális nagyvállalatának már van ott irodája, és kábé három utcán belül. Tehát, hogy ez egy ilyen mini szilícium-görcs lesz.
Szabályozási környezet lassan.
Szóval, hogy ha ezekhez viszonyítjuk a magyar számokat, azt látjuk, hogy bár az infrastruktúránk nagyon jó, a digitalizációs eszközeink, a hálózataink, a mobilnet, stb. De hogy az alkalmazásban, pont ebben a részben, amiről ma beszélgetünk, abban meg le vagyunk maradva. És hogy azért egy meglepő adatot is mondjak. Észtországot emlegettem, hogy ott már van digitális állampolgárság, viszont a kkv-k digitalizációjának a mérőszámaiban, ők is csak tizenhatodikak az EU-ban. Tehát lehet, hogy valami hasonlóval ők is küzdenek. Az a kérdés, hogy szerintetek mi állhat itt Magyarországon a vállalatok digitális átalakulásának az útjában, ami mondjuk Finnországban vagy Írországban meg nem áll, akik megyére járnak.
Én kettő dolgot szeretnék megint így tapasztalati úton behozni. Az egyik, hogy nem magát a problémagócot szeretnénk megtudni, hanem van egy fájdalom, és azt akarjuk kezelni. És ez lehet probléma, vagy legalábbis az elmúlt nagyjából tíz évben ez probléma volt, mert ahelyett, hogy megértettük volna, hogy hogy működik, hogy épüljön föl, milyen összetevőket kell mennyi ideig fenntartani, ehelyett mondjuk bevezettünk egy vállalatirányítási rendszert, ami nem volt jó semmire, de arra, hogy elköltöttünk mondjuk 600 milliót, arra feltétlenül jó volt. Ez az egyik fele. A másik fele, hogy ugye az IT az egy olyan mamut, amit folyamatosan tudnunk kell etetni, mert különben nem működik. Tehát, ha megveszek egy tűzfalat, a tűzfalnak van egy kifutási ideje, hogyha elkezdek ettől az adatbiztonságban fejlődni, akkor az adatok növekedni fognak, ehhez tárhely kell, a tárhelyhez kapcsolódó működési környezetet biztosítanom kell, ennek vannak éves díjai, bekerülési díjai, havidíjai, és nyilván a hozzá tartozó személyzetnek van egy képzési összege.
Én azt látom, hogy addig, ameddig egy Gmail ingyenes, addig nagyon kevés kis és középvállalat tulajdonosánál fog átmenni az az üzenet, havária helyzet nélkül, hogy kellene költeni az informatikára. Mit gondoltok erről?
Merthogy én egy egészen egzakt tapasztalatot adok.
Akkor te azt mondod, csak hogy így lefordítsam a magam nyelveire, hogy mondjuk Finnországban vagy Írországban a kkv vezetők jobban terveznek? Tehát mondjuk én tartottam Bakonyi Zoli barátommal egyszer egy kétnapos ilyen üzleti tervezés workshopot, és akkor arra készülve jöttem rá, hogy egyébként tényleg mennyire ritkán hallom ezeket a fogalmakat, amiket én el fogok mondani hétköznapi üzleti tanácsadói vagy projektvezetői életben. Tehát, hogy lehet, hogy ez egy olyan akadály, ami mondjuk nálunk akadály, mert nem tervezünk vele, ezért nem lesz rá pénzünk, és ezért nem csináljuk?
Én már annyira félek ettől, hogy én mondjam, hogy már nem is akarom kimondani. Tehát, hogy a gazdasági informatika a másik tantárgy, amiben akkor, amikor arról beszélek, hogy SLA, meg arról beszélek, hogy KPI, meg hogy mérőszámok, meg hogy mihez képest viszonyítunk. Elképesztő, minthogyha ilyen él-lennék valami ilyen Woodoo varázsló, aki jön és esőt próbál csinálni. Egy kicsit így érzem magam ebben az oktatási szerepben.
Kalandosabb ez az oktatás, mint elsőre gondolnád.
Kalandosabb, és ugyanezt gondolom akkor, amikor így elmegyünk vezetőképzésre Sailing Hungary, és mutatok viszonyítási számokat, hogy egy beruházási költség hogy térül meg, vagy hogy kell számolni, vagy egy támogatás mikor éri meg a támogatást úgy felvenni, hogyha én ezt beruházásként tekintem, a megtérülési rátákat tekintem, akkor én azt látom, hogy az edukációban, az elmúlt időszakban, minthogyha ezek a fogalmak félrementek volna. És most még egyszer próbálnám úgy földobni a levegőbe, hogy ne én csapjam le.
Szabolcsra, hogy látod?
Csak még itt az észt példára reflektálva, picit puskázva a számokból az látszik egyébként, hogy ha csak a statisztikát nézem, akkor a főbb mutatókban nincsenek nagy eltérések. Amiben van egy pici eltérés, ott is igazából 20 százalék, az a vállalkozásoknak nyújtott digitális közszolgáltatások, de Magyarországon ez is 75 százalék körüli, Észtországban már 98 közel 99, de ebben is felzárkózunk egyébként, itt a digitális állampolgárság programnak meglesz majd a vállalati lába is egyébként, és nyilván látjuk a cégkaput és sok mindent, tehát most már azért ebben is nagyon jelentős a kezdő szállni.
Így van.
Szerintem ebben a szobában egyetértünk, hogy ez nem akadály Magyarországon.
Nem így gondolom. Az infrastruktúra sem akadály egyébként, és például, hogyha megnézzük a legalább alapszintű digitális intenzitással rendelkező kkv-kat, Észtországban ez 55,9 százalék, Magyarországon pedig 53,2 százalék.
Így van.
Tehát az EU se sokkal magasabb, 57,7 százalék egyébként, hogy mégis mi az, ami a hátterében áll ennek. Lehet, hogy tényleg azok a felismerések, azok az ingyenesen érhető, egyébként nem feltétlenül mindent kielégítő szoftverek, vagy akár egy havária helyzetben már nem megfelelő megoldást nyújtó szoftverek, szemben a professzionális szoftverek, tehát azért annak szerintem megvan a kultúrája Magyarországon, hogy hogyan, meg miért nem szeretünk ezekért fizetni. Miért nem szeretünk ezekért fizetni, és miért keresünk alternatívákat, és azért tényleg valljuk be, hogy ezek az ingyenes, vagy látszólag ingyenes megoldáso. Nyilván tudjuk, hogy ez is egy közhely, hogyha valamiért nem fizetsz, akkor te vagy a termék, vagy a te adatod.
Persze ezt nem is kell pláne egy ilyen podcastban szerintem, ezt nekem már unásig ismerni meghallgatta. De hát igen, talán valahol ezt is ilyen werness képzési oldalról kell valahol megnézni, és ehhez is esetleg egy olyan támogatáspolitikát nyújtani, meg olyan ösztönzőket, tehát támogatni is lehet, meg ösztönözni is lehet. Tehát akár itt a kiberalkalmazások vonatkozásában, hogy olyan feltételekkel adják oda a pályázati forrásokat, hogy egyébként biztonságban tudhatod a projektet, meg a pénzt, tehát most azt, hogyha mondjuk abba gondolom bele, hogy nem tudom, adok egy aranyvonalat, azt is jól szívvel úgy adom oda, hogy tudom, hogy van széfed.
Van széfed.
Igen, pontosan. Tehát, hogyha vagy adok egy drága haszonjárművet, akkor azzal be tudsz állni egy tető alá, és nem veri el az első jégverés, hogy nem dől rá egy fa. Ugyanez igaz egyébként más szempontból is, tehát akár a digitális infrastruktúrát, ellenálló képességet tekintve is.
Még egy témába itt a végén hadd menjek bele, talán ez még belefér. Ugye említettem, elindult az EU elnökségi félévünk, és ez számos feladatot ró rátok a Nemzetgazdasági Minisztériumban is. Üléseket vezettek, folyamatban lévő szabályozásokat zártuk le, friss szabályozások nemzeti bevezetésével kapcsolatos problémákat próbáltuk elsimítani. Mennyire fontos témák lesznek itt a digitalizáció, illetve a csúcstechnológiák, ez a high-technek a saját fordítása, alkalmazása, illetve a diplomáciai körökön túl lesz-e hazai szakembereknek szóló esemény vagy bekapcsolódási lehetőség?
Igen, egyrészt a kkv-közgyűlésnek is kiemelt témája lesz a digitalizáció, a KKV digitalizáció, ez novemberben lesz, szintén novemberben lesz Űripari Napok a Bizottsággal közös szervezésben Budapesten a Space Days. Erre is nagy erőkkel készülünk, és ennek viszonylag sok nyitott, és egyébként a lakosságot és a fiatalokat bevonó részei is lesznek, tehát itt a Bizottsággal közösen kiállítást szervezünk, és egyéb olyan aktivitásokat tár túl a tárgyalóasztalon, meg a szakpolitikán, illetve egy Tequick nevű rendezvényt is szervezünk majd, és ennek központjában a mesterséges intelligencia lesz, illetve az EU-nak a mesterséges intelligencia rendelete, annak az alkalmazása mindenféle oldalról, és a transzfer és diszkriminációja, értsétek itt ezt az alatt, hogy bárki, aki Európán kívüli, Európai Unión kívüli és valamilyen mesterséges intelligencia alkohollal, alkohollal akarja értékesíteni, vagy igényelni, tudnia kell.
Tehát a GDPR gyakorlatilag. Tehát emiatt nekünk a diszkriminációé fontos az EU-n kívüliekre, illetve azokra a csatlakozás kapujában lévőekre, például a nyugat-balkániakra gondolok, ott pedig fontos az adaptáció, a fölzárkózás, tehát őket kiemelten fogjuk kezelni ezen a rendezvényen. Tehát a mesterséges intelligencia, annak a versenyképességi vonatkozása és kifejezetten szakpolitikai síeljekt. Ezek lesznek kiemelt témáink.
Hát ennyi fért bele a mai adásba.
Köszönjük szépen Szabolcs, hogy a friss magyar versenyképességi stratégia, illetve az EU elnökségi technológiai prioritásainak a mélyére áshattunk, és hogy nyitott voltál itt a tapasztalatcserére.
Köszönöm szépen. Nagyon megtisztelő, hogy itt lehettem.
Köszönöm szépen. Jó.
A leirat a beszélgetés automatikus vagy kézi feliratából készült; a ▶ időpontokra kattintva a videó az adott résznél indul.