2025. november 10. · 00:44:19
[zene] Üdvözlök mindenkit. Ez [zene] itt a Digit Podcast személyi László vagyok, a Futurál vezető partnere és társam a krimiben Szekér Zoltán, [zene] az Audi és a Sailing Hungar alapító ügyvezetője. Sziasztok, jó napot kívánok. A Digit podcast célja, hogy akit [zene] nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció [zene] és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére [zene] fogunk ásni a dolgoknak. Nem is kellett sokat [zene] várni itt a következő adásigi podcast BMX sorozatában, amit az AFMtek csapatával közösen alapítottunk. Egy olyan témával készültünk, amit már a legelső adásban felvezettünk, csak épp most tovább ásunk így a mélyeire. Ez az épületüzemeltetés.
Vendégünk Német Dani, az AFMtek üzletfejlesztési vezetője és Tucai Péter, BIM és FM szakértő. Üdv addig itt podcast stúdiójában. Sziasztok! Szervusztok! Köszöntöm a hallgatókat. Mielőtt belecsapunk, kíváncsi volnék, előkerült-e már ügyféltárgyaláson valamelyik bimegzek adásunk. Edukálódnak-e az ügyfelek? Dani, neked erről volt egy jó sztorid, de erre emlékszem. Igen, nem is olyan régen felhívott egy tervező partnerem, akivel már egy pár éve nem beszélgettünk, és csak rákérdezett, hogy hogy kerestem-e őt telefonon. És akkor mondtam neki, hogy hát nem nem kerestelek, de hogy mi miből jött ez? Hát mondta, hogy hallgatta a Bmaxek Digit Digit podcastot, és hogy ki volt írva a nevem az a a kijelzőn a kocsiba, és mondtam, hogy hát az nem azért volt, mert hívtalak telefonon, hanem azért, mert hogy többek között én beszéltem a podcastba. Ja, ez a kicsit megkavarodott, úgyhogy vannak már vannak már ilyen pozitív visszajelzések, úgyhogy rákérdeztem, hogy is hogy amúgy hogy tetszett a podcast, ha már így 1000 évvel nem beszéltünk, azt mondta, hogy nagyon nagyon érdekfeszítő volt, úgyhogy a szakma keresi, hallgatja.
Péter, te vagy a az ismerői körödben? Én még nem találkoztam olyan, hogy egy megbeszélésen előjött volna ez a téma, de jó magam meghallgattam, főleg az engem inkább érdeklő üzemeltetéssel bímel kapcsolatos podcastjaitokat, és osztottam is már a Linkedinen, úgyhogy remélhetőleg izzolt el itt több ismerőshöz az információ. Köszönjük szépen, és igyekszünk a jövőben is ilyen adásokat készíteni. Te egy új vendég vagy nálunk és ezért szeretném megkérdezni, hogy mivel foglalkozol, hogy kell elképzelni a a te munkádat? Ugye lehet-e valaki egyszerre BIM és FM szakértő? Ezen kezdtem el gondolkozni a készülés közben. Azért is kérdezem, mert elég sok fiatal is hallgat minket, akik az egyetemre járnak, vagy onnan kerültek ki nem olyan régen, és nem mindig tudják eldönteni ebben a korban, hogy hogy merre induljanak. Sokszor csak úgy belesodródnak valamilyen állásba, amiről utólag derül ki, hogy nem is nem is jó irány neki. De hogyha ha mi beszélünk arról, hogy mi mit csinálunk és miért, az talán segít.
Nagyon jó, hogy fölhoztad a fiataloknak a témáját, hiszen jó magam is oktatok is a műszakietemen, és ott találkozom kevésbé lelkes és lelkes fiatalokkal is. És különösen ezek a csillogószemű fiatalok tetszenek nekem abból a szempontból, hogy odajönnek, utána kérdeznek, mi is az, amivel foglalkozom. Pontosabban igyekszem támogatni ilyen fiatalokat, akik valamilyen ismeretségi kör miatt megkeresnek engem, hogy szeretnének ezen a területen jobban elmélyülni. találtam már állást ilyen fiataloknak, tehát ez nagyon támogatom én is ezeket a ifjú titánokat. Jómam pedig, amit kérdeztél, hogy mi is ez a BM és az FM kapcsolata az én életemben épületgépész mérnökként és tervezőként dolgoztam közel hét évig a egy komolyabb tervezőcégnél. Úgyhogy én én a műszaki oldalról közelíttem meg a facility menedzsmentet. Ugye van aki ezt inkább a közgazdasági oldalról, de nekem inkább a műszaki végzettségem van meg.
És a 2001-ben kerültem az FM-mel kapcsolatban, akkor a a grafiszot parkba alkalmaztak, és ott beruházásbonyolítóként facility managedként épületgépész területen dolgoztam és megismerkedtem itt a Grafisoftnak az Archi FM nevű termékével. Én voltam az a pilot projektnek az előkészítője, aki aki mutattam az egyes leendő ügyfeleknek, hogy hogyan is alkalmazzák ezt a szoftvert a a Graffisoft Parkban. És így ez annyira megtetszett ez a terület, hogy hogy később erre specializálódtam, és át is kerültem a ennek a fejlesztő csapatába és és értékesítő csapatába, és közel 20 évet itt le is húztam, ugye dolgoztam ezen a területen. Tehát az FM az innét jön, és a ugye én magam rövid ideig dolgoztam, mint facility menedzser, de sok olyan ügyféllel találkoztam, akiknek a problémáit megismertem. Úgyhogy úgy gondolom, hogy van hozzá van tudásom ahhoz, hogy tanácsokat adjak ezen a területen. A BM pedig úgy kerül ebbe az egészbe, hogy miután én tervezőim múltam miatt nagyon sok olyan projekt volt, ahol ahol egyértelmű volt, hogy ahol valamilyen autókedes, harri kedes tervekben voltak FM információk, azokkal én fogok a cégnél foglalkozni, mert nekem volt ilyen előéletem és megtetszett is egyébként. Tehát így
folyamatosan mélyültem el én is a a BIM-nek a témakörébe. Ugye ez 20 évvel ezelőtt még nem így volt, de de most már a a BIM az egy olyan topik, amit már az üzemeltetők is ismernek. Emlékszem a az egyik első adásunk volt a BMX sorozatban, Dani, amikor a Kucugi Laci elmesélte, hogy milyen nagy ugrások voltak így a technológia vagy a vagy a digitális eszköztár kapcsán a az épületüzemeltetésben. És azért ezek nem két évente következtek be akkoriban. Mostanában viszont már arról beszélgetünk, hogyha gyakorlatilag kettő, három négy évente jön valami, mint mondjuk most ez a mesterséges intelligencia, ami újraírja a folyamatokat meg a digitális eszköztárat. Még egy picit a fiataloknál maradva, tegyük fel, hogy mondjuk én vagyok egy ilyen frissen végzett műszaki menedzser, elkerülök egy létesítményüzemeltetőhöz, milyen munkakörnyezettel találkozhatok?
Mi itt a spektrum? Hogy zajlik ez jelenleg? vagy megnéztem egy néhány ilyen álláshirdetést az egyik legnagyobb portálon Magyarországon, ahol ilyen junior épületüzemeltető vagy vagy ilyesmi kiírások voltak. Hát, hogy milyen mondjuk szoftverismeretet várnak el, és azért nem volt olyan, és egyrészt nem volt egyértelműen valamilyen spéci szoftver, hogy na az elő nem voltak ilyen hosszú felsorolások, mint mint más junior álláshelyeken, hogy valamit ezekből ismerjél, hanem így néha be volt szúrva egy egy-egy. És akkor ez egy kicsit nekem ilyen ilyen furcsa volt, mert hogy emlékszem az abban az adásban, ahol Anikó volt itt a és és arról beszélgettünk, hogy akkor hogy néz ki egy facility management szoftver, akkor azért neki volt egy ilyen ilyen mondata, hogy a jószaki az előveszi a kockásfizetet és ír néhány jegyzetet saját magának. Ez még ma is megvan ezek szerint? Igen, olyannyira, hogy tapasztalataink szerint azok a azok a technológiai ugrások, amiket ugye Laci előző adásban említett, azok azok így még mindig megvannak. Tehát elég széles a szórás. Tehát van, aki még mindig a klasszikus kockásüzetből üzemeltet. Van, ahol van, ahol már CAFM rendszerekből üzemeltetünk, Excel táblákat használunk,
ismerünk olyan nagy, nagyobb óriási több 100000 nmt üzemeltető állami szereplőt, aki 17 darab Excel táblából dolgozik, és a kollég Gína elmesélte, hogy úgy, úgy kezdődik egy munkanapjuk, hogy reggel bemegy, bekapcsolja a számítógépét, megnyitja a 60 MB-os Excel táblázatát, majd elmegy a kis kávét cigarettájára, ráhangolódik, és nagyjából egy fél óra múlva el tud kezd kezdeni dolgozni. Szóval ettől tehát, hogy elég széles a szórás, hogy a fiatalok mibe csöppennek, az az meg egy másik kérdés, mert közben pedig közben pedig találkozunk olyan üzemeltető cégekkel, ahol olyan innovátorok olyan olyan műszaki vezetők és olyan olyan emberek is dolgoznak, akik akik tolják az innovációt és és próbálnak előrehaladni. De azért azt ki kell hangsúlyozni, hogy BIM klasszikus BIM alapú üzemeltetés az az nagyon-nagyon kevés van az országban, vagy inkább azt mondanám, hogy ilyen kezdemények.
Így egyetértek ezzel én is. Tehát a ha valaki arra számít ifjúként, hogy majd itt mobiltelefon technológiával meg a legújabb mesterséges intelligenciával találkozik, az az nem ez a terület. Ön azért pozitívumát látom annak, hogy nagyon komoly szakmai tudása megvan a kollégáknak, tehát üzremetői szakma tudás az tényleg főleg ilyen komoly cégeknél nagyon megvan, de a technológia még nem került ugyanarra a szintre, mint a műszaki szakmai tudás, úgyhogy tényleg Excel és PDF körülbelül ezzel a mével találkoznak a fiatalok. Viszont szerintem jó hír, hogy hogy érkeznek fiatalok ebbe a szakmába, mert pont ez is indukálhatja azt, hogy alkalmazásra kerülnek olyan fejlett technológiák, mint a mint például a Bim is.
Hát emlékszem, ugye említetted a Graphisoft Parkot, hogy ott ott helyezkedtél 2001-ben, hogy hogy a Graffisoftnak gyakorlatilag ez volt nem tudom mennyire retrofit, de értékesítési stratégiája, hogy az egyetemen oktatták minél több egyetem, minél több képzésébe betették a szoftvert, ingyen odaadták az egyetemnek. És így a kijövő fiatalok azok elkezdték hiányolni, amikor elhelyezkedtek. Na most ez egy ilyen hát lehetőség, azt gondolom talán így megfogalmazva, hogy hát ha még nincs szoftver, de megvan a szakmai tudása az üzemeltetésre a a cégnek, akkor ha bevezeti a szoftvert, akkor az mekkora hatékonyságnevelés. Hát gondolom itt sok lehetőség van, meg van vannak veszélyek is. Ha jól tudom akkor Dani ti nem is olyan régen leültetek egyrészt üzemeltetőkkel, másrészt beruházókkal, és beszélgettetek erről, hogy hogy hát ne csak a saját tapasztalatotatokból tudjatok egy ilyen adásban meríteni, hogy milyen lehetőségek, veszélyek meg erősségek, gyengeségek vannak itt a az épületüzemeltetés terén, ugye? Igen, Péterékkel és Laciékkal közösen a Propt konferencián, május 22-én lehetőségünk volt egy olyan workshopot létrehozni, aminek ugye Péter volt a az egyik vezetője, koordinátora, és itt gyakorlatilag a rendezvényről a szakma
krémje beült egy helységbe. Hát körülbelül hányan lehettünk? Hát olyan 20 körülbelül volt, 20 voltunk. volt benne BIM szakértő, üzemeltetési szakértő, és csináltunk csináltunk egy szótelemzést. Na most ez a szótelemzés, ez úgy épült fel, hogy ugye mindenki dobálta a lehetőségeket, veszélyeket, gyengeségeket, erősségeket be egy nagy kalapba. Majd aztán a végén megszavaztuk, mindnyájan szavaztunk abból a három- négyből, ami ami amiről a legtöbb szavazat esett. Ugye ez egy ez egy elég jó képet mutat arról, hogy a BIM alapú üzemeltetésnek milyen milyen veszélyei, előnyei, hátrányai, lehetőségei vannak ma a piacon. Úgyhogy nem szoktam így podcast alatt ilyet csinálni, de hogyha megengeditek, akkor akkor az eredményt felolvasnám, és akkor megkérném Pétert, hogy nagyon röviden egészítse ki.
Szóval kezdjük az erősségekkel. Tehát azt gondolja ma a szakma, hogy a bímalapú üzemeltetés erősségei, a költség és életciklus optimalizálás segíti az ingatlan hasznosítását, üzemeltetését és fejlesztését. A közös adatkörnyezet egy ilyen erősség, és a jól struktúrált adatállomány szintén egy ilyen erőssége a bimaalapüzemeltetésnek. Igen. Tehát ebből szerintem látszik, hogy a ahogy mint minden a pénz körül forog, itt is az emberek ezt várják a bimmalapú üzemeltetéstől, hogy a az üzemeltetési költségeket csökkenteni tudják és hatékonyabban tudjanak működni. Igen. Amire a szakma azt gondolta, hogy gyengeség a BIM kapcsán, az a modellek és adatok naprasége, az egyes. A kettes a megtérülés és a megtérülés kimutathatatlansága, a hármas pedig az edukáció.
Megint egy olyan téma, ami gyakran előjön különböző ügyféltárgyalásokon, hogy a pénzügyi igazgató fölteszi a kérdést, hogy jó, jó, én érti, de hát ebbe rengeteg munkát kell beletenni. Ráadásul az embereim sincsenek még erre kiképezve. Tehát amit itt ti is csináltok ezzel a podcasttal, ez szerintem elengedhetetlen, hogy edukáljuk a a azokat a szakértőket, akik még nincsenek eléggé elmélyűve ebben a témában. belekapaszkodnék egy pillanatra abba, amit az elején mondtál, hogy hát van ennek egy mérnöki műszaki oldala, meg van ennek egy közgazdasági oldala. Én is azt érzem, hogy ezek a válaszok elsősorban inkább a közgazdasági oldalról szólnak, bár az, hogy milyen adatállomyon van, az az műszaki kérdés is. De hogy milyen érdekes, hogy egyszerre erősségként megjelenik az, hogy itt költséget fogunk optimalizálni, másfelől gyengeségként ott vagy nem tudjuk kimutatni, hogy ezt csináljuk, nem? Tehát, hogy hogy ez egy ilyen rókafogta csuka, hogy van egy eszközöm, amiről tudom, hogy jó, de nem tudom, hogy miért tudom. Ez ez tényleg így van, hogy ennek szerintem az lehet az oka, ennek az lehet az oka, hogy a bímalapú üzemeltetés még nagyon gyerekcipőben jár. És ugy beszéltünk is róla, hogy nincsenek még kézzel fogható projektek,
nincsenek még kimutatható megtérülések. tudjuk, nem kérdőlezi meg senki, hogy ez egy megtérülést hozó és egy egy költséghatékonyságot eredményező technológiai ugrás, de hát ugye vannak a a top menedzserek, azok a azok a vezetők, akik ugye a számokban hisznek, és hogyha ő nekik ő azt kéri, hogy mutassuk meg mutassuk ki egy megtérés számítással, hogy ez ez mennyit fog megtakarítani, akkor nekik sajnos azt kell mondjuk, hogy akkor hozzád visszajövünk egy két év múlva. Hát vagy ugye ott van az állami szektor, az állami szektorban ez most már előírás, tehát nem kérdés, hogy alkalmazni kell, nem egy költségoptimalizálási döntés, hanem ezt kell használni, és akkor ott meg nem igazából szerintem az ilyen szempontból egy kontraproduktív is, mert ott tulajdonképpen plusz energia kimutatni bármit is, mert így is, úgy is használnom kell. Igen, még ehhez a témához egy, hogy kevés Bimes cég csinálja azt, amit mi most elkezdtünk energetikusokkal közösen.
Van egy olyan szolgáltatásunk, ahol ugye BIM modellből képezünk le energiaracionalizálási projekteket. Ott már azért kimutatható, tehát ott nyilván nem azt mutatjuk ki, hogy a BIM modell alapú üzemeltetésnek mi a megterülése, hanem az, hogy egy BIM modellből sokkal köny k könnyebben, pontosabban kimutathatóak akár a nyílászárók cseréje vagy különböző berendezéseknek a felújítása. Ott ha ebbe a projektbe magát a modell elkészítését, a digitális állomány létrehozását is bele tudja az ember tenni, akkor viszont van kimutatható megtérülése ennek. Köszi. Ez tényleg egy jó példa. Hm. Menjünk tovább. Veszélyek meg Igen. Lehet az erősségeket, gyengeségeket tudjuk. Most már a lehetőségek, nagyon sok lehetőséget soroltak föl a BIMEL kapcsolatban, de ebből a négy legtöbb szavazatot kapott lehetőség. Ugye a gyorsabb implementáció, információ az ESG-hez, költségelemzés, hibafeltárás, rendszeres elemzés. Igen.
Tehát ebből következik, hogy mit várnak el, vagy mit szeretnének elérni és a használók. Tehát tényleg azt, hogy hogy ez az eszköz a kezükben ez egy olyan eszköz lehet, aminek az eredményeképpen azt az üzemeltetési feladatokat sokkal gyorsabban el tudják végezni, és esetleg kevesebb ember kell hozzá, rövidebb idők kell. Ugye nagyon sok olyan dologgal találkoztunk mi, hogy hogy mondjuk egy szivattyista, ami egy alap, szerintem egy nagyobb szivattyulista egy épületnél, ez egy cégnél valamikor három lapat telt, míg elővették. De hát valamikor, amikor x évvel ezelőtt megépítették azt az épületet, akkor volt egy kivitelező által átadott szívagyulista, deat am Igen. Amikor egy karbantartási szerelődést viszont meg kellett újítani, akkor rájöttek, hogy ez már azóta kicserélődött, nincs meg. És hogyha mindez folyamatosan követve lett volna egy egy bimalapú CFM rendszerben, akkor ez nem lett volna probléma számukra.
Igen. És hát a negyedik az pedig a veszélyek. A veszélyek esetében pedig ugye az alvállalkozók integrációs nehézségeit. Itt a humán erőforrás problémákra gondoltunk. Ugye szintén veszélyként jelent meg az IT rendszerek sérülékenysége itt az adatbiztonság témakör, amiről szerintem napokig lehetne beszélgetni. Meg a kiberbiztonság. kibárbiztonság. Így van. És a harmadik veszélyként ugye a bimalapüz üzemeltetés kapcsán pedig a bemenő adatok megbízhatóságát és meg vagyis hát megbízhatósága, megbízhatatlanságát jelölték meg. Ugye itt az adatszolgáltató cégek szaktudása merült fel, mint kérdés. Hát ez nagyon fontos szerintem. Örülök, hogy ez szóba került, mert hogy volt egy olyan adásunk, ahol arról tudtunk beszélgetni, hogy például egy 3D modell az mennyire pontos. És azért vannak cégek, akik plusz mínusz mondjuk 10 centkel számolják a pontosságot egy nagy épületnél, de vannak, akik plusz mínusz néhány milliméterrel számolják a pontosságot egy nagy épületnél. Ha nincs meg az a háttért tudása a megrendelőnek, hogy ez a két, három, négy nagyságrendnyi különbség lehetséges egy-egy ajánlatban, akkor nem biztos, hogy észreveszi azt a különbséget.
Lehet, hogy neki egyébként elég a nagyjából valamire, de de az fontos, hogy ez egy tudatos döntésre. Ez egy nagyon nagy veszély, hogy igazából nem tudjuk, mit kapunk, milyen adatot kapunk. Nem, így van. Igen. És az a fajta geometriai pontosság, amit most említettél, az az is nagyon fontos. talán üzemeltetési modellek esetében ez kevésbé releváns. Tehát ott azért, hogyha egy 5-10 centtis eltéréssel, de meg tudjuk mondani, hogy mi hol fut, mi merre megy, az még szerintem egy üzemeltetőnek jó lehet. Itt a kritikus adatinformáció az inkább inkább a konkrét leírások, típusok, berendezéseknek a különböző paraméterei, információi. ugyanis ez a gyakorlatban úgy jön létre, hogy ugye megy a szakértő csapat scennel, létrehozza a geometriai állományt, a pontfelhőt, abból a tervezők elkezdik megmodellezni a különböző berendezéseket, de hogy azt azt pontosan a tervhez képest oda mi épült be, azt a BMES csapat azt a kivitelezőtől kapja. kivitelező különböző Excel táblák formájában küldi az adatokat, és általában egy BES felmérő csapat nem is nagyon tudja megállapítani, hogy az most berendezésre milyen gyártó, milyen típus. Ő csak látja, hogy ott van, az egy fencoil, bemodellezi, és nyilván úgy látja el
paraméterekkel, hogy megkapta a kivitelezőtől a ténylegesen beszerzett és a tervhez képest eltérő adatot, információt. Ha ha ez releváns, vagyis hát hogyha ez ez az adat és információ, ez valós, mert nagyon sok esetben azt vesszük észre, hogy nem minden esetben követi le a valóságot a a az adatszolgáltatás. Ilyen eset, ez most egy kritikus eset. Tehát itt ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Itt maximum az, hogyha ez utólag kiderül, hogy odamegy karban tartani az üzemeltető azt az adott berendezést, ami a BIM modellből egy ilyen típusúak kéne lennie, aztán nem az, akkor itt jön meg ugye a képbe az, hogy folyamatosan fenn kell tartani ezt a modellt, és akkor akkor le kell cserélni azokat az adatokat rajta, ami ami ugye a valóságnak megfelelő. Ez már egy tűzoltás nyilván.
Péter, ez nem egy átadásátvételi kérdés, tehát hogy ott a megrendelőnek nem szabad csak úgy elhinni egy Excelt, nem? Ezt teljesen egyetértek. Igen, ez egy nagy probléma. Az átadás átvétel most nagyon rátaláltál. A még akkor is, hogyha a kivitelezők egy jó minőségi modellt szállítanak, akkor is gyakran fordul elő az, hogy a üzemetetőt sajnos elég végén hívják be a ebbe az egész munkába egy kivitelezésnél. És amikor ő odakerül, akkor maximum egy PDF-et kap, és aztán annak segítségével ki kell sétálnia, és megint nulláról fel kell mérni az épületet. Tehát egy olyan adatvesztés történik egy ilyen átadás átvételnél, ami amit a üzemeltető szenved meg, mert neki kell itt adatokat gyűjtenie. egyébként én pont ebben a csoportban voltam a a szóteremzésen ezen a veszélyek veszélyek csoportban és utána a kis csoportunk ott beszélgettünk arról, hogy habár úgy tűnik itt a az egyes kiemelt veszélyeknél, hogy van közötte humán erőforrás probléma, van IT biztonsági probléma, de aztán végigvisszavezettük, hogy az IT biztonsági probléma, és legtöbbször nem az IT-vel van ott is a a baj, hanem az emberrel, aki bedugja a kis USB-j és elviszi az adatot. Tehát, hogy végülis visszavezethető minden a humán erőforrásoknak a a
hán humán erőforrással kapcsolatos problémákra. Úgyhogy az edukáció itt is előjön megint tanulni és az embereket képezni arra, hogy ezt hogyan is érdemes használni. Abszolút edukáció meg menedzsment. De viszont félidő van. És annak ellenére, hogy már általános iskolai tanárom mondta, hogy nem kezdünk mondatot, úgyhogy de viszont mégis ezt tettem. Ennyit a személyes száról. Menjünk és nem van egy valódi személyes kérdésem. És nem nyelvtani. Ez a De nyelvtani, mert hogy egy angolból próbálunk valamit magyarrá tenni. Kérdés angolban van fast food, van junk food. Magyarul talán gyors kajának szoktuk még így valamennyire mondani. Az a kérdésem, hogy ti hogy álltok ehhez, mi fér bele, mi az, ami nem fér bele, milyen gyakran fér bele, illetve van-e esetleg valami meglepő, pozitív tapasztalatotok, hogy ne ne annyira kritikus énünk legyen előtérben?
Koromnál fogva már ritkább az az élmény, amikor én egy junk food egy gyors étterembe befutok. Yyy, inkább már szeretjük így barátaimmal is, vagy családi körben is azokat a kényelmes jó minőségű, látványos, érdekes konyhákat és éttermeket felkeresni. viszont ha néha-néha bekerülök egy-egy ilyen gyorsétállam lásznak a a az éttermébe, akkor akkor van egy csomó olyan pozitív élmény, ami mi előjön, mert mert én annak idején, amikor kezdtem a tervezői szakmámat, többször fordult elő az, hogy este 10-11 óra körül egy hosszú nap után, egy tervleadás után már az embernek nem volt ideje, hogy hazamenjen, mert annál már éhesebb volt. És akkor beugrottam egy egy burgerbe, vagy egy vagy egy McDonald'sba, hogyha szabad itt cégeket is említeni. És ott jó eső elégedettséggel fogyasztottam el éppen az aktuális ö szendvicset, vagy vagy sült krumpit.
Úgyhogy amikor így mostanában is esetleg egyszer-egyszer betévedek egy ilyen helyre, ezek úgy mindig belőjön előjönnek ezek a gondolatok itt a Igen. Abszolút, abszolút. Nekem ennél azért ez komolyabb gyerekkori trauma. Ugye ugyanis én pont az a generáció vagyok, nem tudom mostanában mennyire divat, de hogy a baráti társaságomból szoktunk erről beszélgetni, hogy szerintünk mindenkinek volt egy olyan szülinapja, amit egy MECEN tartottak, és valahogy ez az ünneplés nem túl elegáns, de de most már átalakult nálunk mi a feleségemmel időközönként, hogyha ilyen junk food vagy fast foodra vágyunk, akkor Nagy smashbger rajongók vagyunk. Egyre több ilyen smashburgerező nyílik a városban is. És meen már nem járun smashbger magyarul hogy kell ezt mondani?
Ez hát magyarul nem tudom. Ez egy ilyen ez egy ilyen nagyon-nagyon lelapított hamburgerhúst jelent, ami így rommá van sütve és általában egy vagy kétféle burgert árusítanak itt a városban. Most már nagyon sok ilyen kis burgerező van. beszaladsz, nem is nagyon tudsz leülni, elhozod, otthon megeszed, vagy vagy útközben, vagy útközben, és akkor az egy ilyen, ez egy ilyen egy ilyen szuper kis élmény. Nálunk ez ez maradt meg így a a gyors kajából. Hát én csak így álmok és beámulok. Én rettenetesen utálom ezeket. nagy ritkán a család kedvéért, valamilyen családtag kedvéért úgy elviselem, de de hogy így magamtól egyáltalán nem begyom oda. Többek között azért sem, mert nem bírok jól lakni, meg azért sem, mert az innivaló nagy része is olyan, amitől én nem érzem jól magam. Viszont két dolgot említenék. Az egyik, hogy amióta lehet rendes friss giroszokat enni itt, ott ez az egyetlen, ami viszont gyakran belefér nálam, az is gyors kaja, viszont rengeteg zöldség van benne, és és nekem az olyan jó. Úgyhogy azt azt szeretem és és folyamatosan vadásszom a város különböző pontjain azt, hogy ott lehet-e, mert ugye én elég mobil vagyok, sok felé járok. A másik, ami viszont egy nagyon pozitív élmény, az szintén
Burgerhez köthető. Ausztriában jártunk Salzburgban évekkel ezelőtt, és ott van egy ilyen lánc, hogy burgeriszta. És ott éltem azt az élményt, hogy nem csak, hogy méretben volt nagyobb, mert azt sok helyen lehet tapasztalni és jól lakom vele, hanem hanem ott ott nem is éreztem igazán gyors kajának. Ráadásul nekik vannak saját szószaik, aminek íze van, tehát fűszeríze van, nem ilyen nyálkaíze van. és és több különböző fűszerezéssel, csípős, nem csípős, satöbbi. És és tényleg egy nagyon nagyon magas minőséget tudtak úgy képviselni, hogy hogy nem egy kézműves hely volt, hanem valóban egy lánc volt. Úgyhogy azóta tudom, hogy így is lehet csinálni. Nyilván az árképzése is is más, de de az valóban. Itt Gödölőn is van egyébként egy Happy Day nevű hely, ami nagyjából hasonló koncepción épül, csak nem lánc.
Szóval igen, gyors kaját csak módjával folytassuk. Hogyan változtatja meg ezt az épületinformációs modell általi működést? Az üzemeltetők életét, hogyan tudja a BIM csökkenteni a kockázatokat? Valóban nem először tesszük fel az adásban a kérdést, de Péternek először tesszük fel. Ja, köszönöm szépen. A én azt gondolom, hogy a BIMől az i betűt emelném ki, az információt. Ugye nagyon sokszor jönnek azzal a kollégák, hogy a ha elkezdenék most itt Bodellel foglalkozni, az mennyivel több munka lenne, új embert kell fölvennem, satöbbi. Én pedig úgy gondolom, hogy aki egy rendes megfelelő módon végezte eddig az üz eddig is az üzemeltetést, azok ezeket az információkat ugyanúgy elő kellett, hogy állítsa valahogyan. Tehát elő kellett állítsa, dolgoznia kellett vele, kiértékelnie kellett. Tehát ez a dolog változik. A Bmel egy eszközt kap, amivel egy központ adatbázisba az összes kolléga, mindenki ugyanabban az adatbázisban tud dolgozni, és emiatt sokkal könnyebb abból való adatkinés, könnyebb az együttműködés a kollégák között. Tehát ebben úgy gondolom, hogy nincs plusz, hanem egy hatékonyabb eszközt kap a kolléga. Viszont ma már ha találkozom egy külföldi konferencián ezzel a témával, hogy BIM, már sokszor
nem is a BIMről beszélnek, hanem egy lépéssel előrébb járnak. Ez pedig a digitális iker, ami a BIMhez képest még abban jelent pluszt, hogy ebben aktuális adatokat, online adatokat lehet látni az épület működéséről. Tehát még inkább dinamikus állapotban helyezi át ezt a digitális modellt. Olyan szintű elemzésekre, analzisekre ad lehetőséget ez, ami amire korábban csak vágytak az üzemeltetők, hogy anélkül, hogy a valós életben, a valós épületen változtatnának valamit, anélkül tudnak szimulációkat lefuttatni ezen a a működő modellen, és elemezni azt, hogy egyes változtatásoknak milyen hatással lehet a üzemeltetésre. Tani, kiegészítenéd valamivel? Szerintem a lényeget elmondta Péter, én is azt látom, hogy ugye a digital twin és a különböző energiamanedzsment szoftverek integrációja a jövő és hát a központosított adatok, amit Péter is elmondott, azt, hogy minden adat egy helyen, és abból már ettől átláthatóbb az egész, nem? Hát ettől átláthatóbb lesz, gyorsabb lesz, biztosabb lesz, és hát nyilván a a különböző szimulációknak meg a az egyéb máshonnal jövő adatoknak ugye az az integrációjával, az egésznek a komplexitásának köszönhetően ugye a karbantartás prediktív és nem reaktív, tehát nem az
van, hogy csak odaszaladunk és amikor meghibásodik valami, akkor akkor akkor gyorsan beavatkozunk, hanem hanem adatokból, információkból előre meg tudjuk mondani, hogy mikor kell azt a berendezést kicserélni ahhoz, hogy az az folyamatos üzemeltetést tudjon biztosítani a az adott létesítmény számára. Ezt csak megerősíteni tudom. A különböző projektjeimben szoktam foglalkozni tudásmenedzsmentel, akár azért, mert edukációs tudást kell valahogy rendszerezni, akár azért, mert egész egyszerűen olyan fluktuáció, illetve olyan szerteágazó adattöm meg információhalmaz van egy cégben, hogy hogy eszköz nélkül nagyon lassú, és rendszeresen alá szokták beserülni a vezetők azt az időt, amit a kollégák kereséssel töltenek.
Egész egyszerűen azért, mert megszoktuk és nem panaszkodnak a kollégák, meg a menedzser se tudja, hogy lehetne egyébként sokkal gyorsabb, de elmennek vele napi egy két órák per fő, hogy valamit keresünk. Napi egy-két órát per fő meg lehetne spórolni, hogyha ha jól menedzselnénk azt a tudást, amink van. És ez a minimum. Ennél a legrosszabb helyzet az azért sokkal rosszabb. De hogy akkor amikor ilyennel találkozom, akkor bennem fölmerül, hogy hogy azért ilyen tudásmenedzsment eszköz meg információmenedsment eszköz, most lehet, hogy pont nem az épületüzemeltetőknek, de sok szektorban már 10 éve rendelkezésre áll több különböző verzióban most már AI-val megtámogatva satöbbi. Tehát ha most valaki ezt nem használja, akkor az talán már inkább nem is technológiai kérdés, hogy nem tartott ott még a technológia, hogy ő tudjon valami, hanem inkább szervezeti kultúra kérdése. Nem nekem most hirtelen a Sider Tibor féle adásunkból a Tibornak a a egy mondása ugrott be, és most valószínűleg itt az építésre értette inkább a Tibor, hogy a mezőgazdaság után a második legkevésbé digitalizált terület az az építőipar.
Tehát alapvetően igen, a ez ugye a a ahogy te is mondtad, megjelenik ugye itt képzési oldalról és edukáció oldalról is, de de hát még azért nagyon le vagyunk maradva. Nagyon fontos szerintem, hogy igen, mert a szervezeti struktúrát kérdezted, és pont egy közös projektünk jutott eszembe. A a legfontosabb szerintem az, hogyha a legfelső vezető odaáll mellé az ügy mellé, és látszik abb az, hogy ő ezt szeretné, és ezt képes érvényesíteni az alatta levő szervezeti struktúrában alatta levő kollégák felé is, mert így egy van egy motivációjuk nekik is, hogy hogy ezt megcsinálják. Sokkal rosszabb az a nehezebb az a helyzet, inkább nem rosszabb. Nehezebb az a helyzet, amikor lentről indul a kezdeményezés, de elakad valahol valamelyik vezetőnél, mert nem sikerül őt meggyőzni, vagy nem tartja ezt fontosnak. Ilyenkor ezek a projektek általában sikertelenül szoktak lezajlani.
Igen, Péterrel van több közös projektünk is, és tényleg azt látjuk, hogy most a két vezetőprojekt azért tűnik sikeresnek, mert ugye a döntéshozói elköteleződés az teljes mértékű. Tehát itt itt itt ez talán az egyik legfontosabb. Ugye szokták mondani, hogy úgy könnyű tanácsadónak lenni, hogyha a felsővezető már eleve azt akarja, amit te csinálsz. Tehát hogy azért itt valahol az igazi szakmai kihívás, vagy akár azt is merem mondani, hogy hozzáadott érték, hogy a saját érdekeit képviselni valakivel szemben, nem? Egy döntéshozónak a saját érdekeit bemutatni számára úgy, hogy ő azt föl tudja ismerni, amit eddig nem látott. Ö mondok egy példát, ahol ez nekem például nem sikerült. Ö vagy legalábbis nem azonnal. A voltam egy bankban üzleti architekt, és emellett az innovációt is megkaptam. És akkor az innováció kapcsán az első alkalom, amikor én szoftver robotokkal találkoztam, az egy olyan újsághír volt, ahol elmondták, hogy egy japán pénzügyi intézmény 30 valahány embert spórolt meg azzal, hogy szoftverro robotot vezetett be. Ezt én elvittem az IT-s operációs igazgatónak.
mondván, hogy hát ugye a leg legnagyobb ilyen típusú emberállomány, ami backofice munkát végez, az egyértelműen alátartozik, és ráadásul alátartoznak azok az emberek, akik ilyen szoftvert vagy szoftverot képesek lennének bevezetni. Most ez a felső vezető majdnem kiabálva felelte nekem, hogy miért miért zargatom őt ilyen ötletekkel. Ö neki még öt évig semmi gondja nem lesz a mesterséges intelligenciá sokkal nagyobb súlyú problémákat kell előtte megoldania és aztán mit ad Isten? Egy pár hónapra rá megjelent a cégcsoportnak a digitalizációs stratégiája, amiben a négy pillérből az egyik az a robotika mesterséges intelligencia volt. És nem telt bele egy év. Már pilotoltunk ilyen megoldásokat, csak közben ez a felső vezető már nem volt tagja a felső vezetésnek.
És ez nem azért volt, mert én jó job jó lettem volna ellenkezőleg pont azért volt, mert nem voltam elég jó abban, hogy az ő saját érdekeit felé bemutassam. Ez egy nagy lecke volt nekem erre nézve. Nem tudom, hogy ti ilyenekkel találkoztatok-e, illetve hogy konkrétan a mai témánkhoz, ha valaki szeretné meggyőzni az ő felső vezetőjét arról, hogy foglalkozzon a BIMEL, akkor mit tud neki mondani? Költséghatékony, ahogy Péter is mondta, javul a kommunikáció a résztvevők között. Az adatok, az információk egy helyen lesznek elérhetőek. sokkal hatékonyabb lesz a munkavégzés, a költségek, a kiadások, tehát a karbantartási tervek készítése egy egy BIMES modellből azáltal, hogy ott vannak az adatok jóval, egyszerűbb, gyorsabb, biztosabb, pontosabb, tehát nem nagyon kell érvelni emellett. Én azt gondolom, tehát tudják az emberek fejében már ott van az üzemeltetői szektorban, hogy ez nem egy megkerülhetetlen dolog. Egyrészt ugye a az Építési és Közlekedési Minisztérium által kiadott a rendelet is ezt az irányt erősíti. A Bimizo 19650 szabvány is ezt ezt az irányt mutatja. Tehát nem kérdés, hogy akarjuk-e a BIMET vagy sem. Én azt gondolom, hogy inkább a bevezetésnek vannak különböző fokozatai, lépcsői.
Nagyon sok üzemeltető cég vagy beruházó, vagy tulajdonos rendelkezik baromi nagy ingatlanportfólióval. Mi azt szoktuk javasolni elsőként, hogy olyannal induljunk el két opcióban, vagy olyannal induljunk el, ami már nagyon-nagyon régi, és napi szinten küzködnek azzal, hogy nincsenek tervek, nincsenek információk, nincsenek adatok. Nyilván ez egy költséges, ez egy befektetés, tehát az elején ez egy nagyobb beruházás, vagy azzal szoktunk menni, ahol mondjuk egy új építésű projektbe be tudunk csatlakozni, és ott már ugye menet közben tudjuk ezeket az állományokat létrehozni. Ez nyilván az építés költségeinek elenyésző része, tehát ilyen kerekítési hiba hiba kategória. Úgyhogy én úgy érzem, hogy most egy most egy óriási robbanás előtt állunk. Főleg azért is, mert ugye az EKM egyre több olyan tendert ír erő, kivitelezői tendert, pályázatot, ahol már a kivitelezés végére a kivitelezőnek üzemeltetési BIM modellt kell létrehoznia.
Ebben azért jó nagy ellentétek vannak. Tehát a kivitelező vagy bevon egy olyan szakcéget, mint mi. Ugye ebből ugye nincs túl sok. Tehát a tudomásunk szerint csak egy páran képviseljük ezt a beam rendszer integrátori szerepkört, ahol akár a tervezéstől elmegyünk az üzemeltetésig. vagy saját kompetenciával próbálja megoldani. Ott meg ott meg az inkább az olyan, hogy darabra legyünk meg, és adjunk át majd a végén valami EFC-t, és akkor azzal majd vagy tud kezdeni az üzemeltető valamit, vagy vagy nem. Úgyhogy én most ezt így látom. Én azt gondolom, hogy ugye a vezetők, főleg nagy ingatlantulajdonos cégeknek a vezetői, ugye ő stratégiákban gondolkodnak. A egy nagy ingatlanállománynak a stratégiai adatelőkészítéséhez viszont le kell menni operatív szintre is. És ezt szerintem megérezték a vezetők, hogy ha ők gyors döntést szeretnének hozni, és ugye a világunk most már nagyon felgyorsult, és tényleg pillanatokat kell mondjuk egy épületnek a sorsáról dönteni, hogy ezt most el fogom adni, vagy milyen egyéb hasznosítást szeretnék azzal az épülettel lefolytatni. ehhez, hogy ehhez tényleg gyorsan kapjon adatot a a stratégiai vezető, ahhoz olyan eszközök kellenek, amikből ez kinyerhető. Szokták azt mondani, hogy
hiszem, ha látom. És szerintem valóban így logikus élvrendszerünk van a szakmában erre. Nyilván a a törvényi szabályozás meg még logikusabb érvrendszer, de hogy vannak-e olyan épületpéldáitok, amit kvázi esettanulmányként be tudtok mutatni, vagy ne ne isten el tudjátok vinni egy demó jelleggel? az adott kétkedővezetőt, vagy akit el tud hozzátok hozni a beosztottja szakmai embere, hogy hogy beszéljen veletek akár itthoni, akár nemzetközi, banki vagy ipari, vagy középületi példáitok erre vannak csupa három betűs és [nevetés] és elég kemény titoktartási kötelezet van és bum. Bocsánat így van. Pontosan tetszik. Példáink vannak, esettanulmányokat nem nehéz találni tőlünk nyugatabbra. Tehát azért mondhatjuk azt, hogy nagyjából 10 évvel vagyunk lemaradva így a a piaci trendektől.
Túl sok mindent ugye nem kell újra feltalálni a a a dolgokat. Tehát azért, hogyha az ember nagyon kutat és szeretne szeretne egy egy bimalap üzemeltetést akár pár évre lebonthatóan költségkimutatásokkal megtalálni, akkor akkor azért vannak már publikált olyan esettanulmányok, nem itthon Magyarországon, de azt gondolom, hogy hamarosan mi is fogunk tudni mutatni egy-két olyan olyan projektet, már most is meg tudjuk ezeket mutatni szűk, zárt körökben, de de publikálni azt azt szigorúan tilos. Várjuk még mi is, hogy hogy ezek ezek megmutathatóak legyenek. Nekem van az elmúlt tényleg 20 évből több olyan projektem is, amit megvalósítottunk, és főleg az elsőben nagyon sok hibát vétettünk mi magunk is, megrendelő is, mi is, és nagyon hasznos volt utána leülni a a projektben résztvevőkkel, megrendelő, kivitelező, tervező, tanácsadó, szoftveres, egyben összeülni és átbeszélni, hogyha legközelebb újra kezdenénk, akkor mit is módosítanák, mit is csinálnánk máshogy.
És azóta is ezt alkalmazzuk a az összes projektünk. Most én éppen egy egy tanácsadási projektnek a végén vagyok, és pont most kért fel a megrendelő, hogy hozzam össze azt a csapatot, aki ennek a megvalósításában részt vett, és nézzük át, hogy hogy lehetne még legközelebb jobban csinálni, mert ők szeretnének egy egy pilotként működni a saját szakterületükön, a saját szakmájukban, és úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy ezt másoknak tovább adhassák ezt, ahhoz kell egy ilyen szótelemzés is tulajdonképpen, hogy annak a a mi is sikerült jól, és mit le mit lehet még jobban csinálni, És ez most hazai terület, amikről én beszélek, de én is, amikor megjelent a a törvény, akkor akkor kicsit körbenéztem nemzetközi piacokon is. Beiratkoztam online BIM BMALú üzemeltetés képzésre is. Az egyik nyugat-európai országnak a a online képzésén vettem részt. Kimentem konferenciákra is, és próbáltam gyűjteni olyan pont tapasztalatokat, olyan projekteket, ahol ezt sikeresen megoldották. És pont ez az online képzés arra volt jó, hogy ott ott nem gyártóknak, nem szoftvereseknek képviselői voltak, vagy tanácsadók, hanem a meghívott előadók, ők a megrendelő oldalról voltak ott, és a saját tapasztalataikat elmondták, hogy
hogy és mi volt, ami nehézség volt, és mi az, ami ami pedig jól ment, és hogyan működhetenek közelebb még jobban. Vége felé közeledünk az adásnak. Gondoltam, hogy egy-két mondatos összefoglalót kérek tőletek, hogy ugye nagyon erősen szerintem összecsengenek az adásaink konklúzió szempontjából. Ö, egyfelől az biztos, hogy nem a jövőről beszélgetünk a BIM kapcsán, hanem a jelenről beszélgetünk futóprojektekről, futóajánlatkérésekről, most elvégzett szoftver frissítésekről és és új funkciókról, de hogy a mai üzemeltetés fókuszú beszélgetésből mit mit tartok fontosak fontosnak továbbvinni, illetve milyen milyen témákat lehet majd valószínűleg egy év múlva jól kivesézni? Ez tény, ez már jelen, tehát a bimalapú üzemeltetés a jelen.
A szakemberek, a mérnökök 100%-ban fel vannak erre készülve. a vállalati struktúra, folyamatok én azt gondolom, hogy igényelnék, hogy a nagy cégek, a nagyobb vállalatok, a több 100000 nmt üzemeltető nagy vállalatok is elinduljanak irányba, ahogy adott esetben a technológiai autóalkatrészipari beszállítók, gyártók, nagygyártó cégek tudjuk, nem mondjuk ki a nevüket itt Magyarországon, a főb a vezető autómárkák gyárai már mind bindbin üzemelnek. Tehát ez egy megkerülhetetlen irány, de mégis óriási a szakadék, tehát még mindig a kockás füzet jelenik meg olyan létesítményeknél, ahol már csak az, hogyha nem is beimre állnánk át, hanem egyszerűen csak bevezetnénk egy CFM szoftvert, és elkezdenénk az Excel táblákból gyűjtött adatainkat struktúráltan kezelni, már az is elképesztő megtérüléseket eredményezve, nem eredményezve, nem beszélve a beamről. Úgyhogy egy óriási robbanás előtt állunk, ez biztos. Mi fel vagyunk rá készülve, úgyhogy ha valaki a BIM irányába szeretné az üzemeltetését vinni, akkor mi állunk rendelkezésre egy megfelelő stratégiai szemlélettel.
Én azt emelném ki a be modellekből, hogy ahogy az épületet is karban kell tartani, ugye ennek a be modellnek a az aktualizálását is folyamatosan el kell végezni. Ez egy nagyon nagy érték tud lenni. Egy épület üzemeltetése során rengeteg adat keletkezik. Ezeket a BIM modell egy strukturáltan biztosítja az üzemeltető részére. Tehát azok az adatelemzők, akik bármiféle szimulációra változtatásnak a a hatásainak az elemzésére szeretnék használni ezeket a az információkat. Őnekik a munkáját ez nagy mértékben meg elősegíti. Itt a vége. A többit majd egy másik alkalommal. Doni és Péter, nagyon [zene] köszönöm a beszélgetést. Köszönjük mi is. Köszönjük a lehetőséget. [zene]
A leirat a beszélgetés automatikus feliratából készült; az adás a fenti Spotify-lejátszóval hallgatható meg.