2. évad / 9. epizód · 2024. június 17. · 01:05:50
Üdvözlök mindenkit! Ez itt a DIG-IT Podcast. Személyi László vagyok, a Future-NOW vezető partnere, és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions és a Sailing Hangar alapító ügyvezetője. Sziasztok, jó napot kívánok! A DIG-IT Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak. A Szeretnénk még egy adást szentelni az eddigiek világának, ezek az európai digitális innovációs központok ugyanis elég széleskörű szolgáltatásokat nyújtanak, és elég hosszú időn át. Valójában a mai adás valami egészen újról fog szólni, a fintechről, vagyis a pénzügyi technológiák világáról, ami nekem hazai pálya, mert 12 évet töltöttem banki környezetben, és nem csak folyamatokkal foglalkoztam, hanem például egy IT-s kollégámmal, Lórival létrehoztam és három éven át vittem a K and H belső innovációs központját, a Sears Studiót, és a mai adásban pontosan erről lesz szó.
Mire jók a fintech cégek termékei egy kkv-nak? Hogyan lehet növekedni ezek használatával. Azért vendéget is hívtunk, a DIG-IT Podcast stúdiójában mellettünk ül a Digitaltech EDIH Fintech szakértője, Málnay Barnabás. Üdv neked!
Üdv nektek is és a hallgatóknak!
Köszönöm a meghívást! Helló! Köszi, hogy eljöttél! Mielőtt a témára térnénk, el szeretném mondani, hogy Barnabás több sapkában is otthonosan mozog, bár most sapka nélkül ül a stúdióban. A Digitaltech EDIH mellett az ELTE Informatikai Kar üzletfejlesztési vezetője és a Smart Were Tech partnere is. Ezért kezdjük talán ott, hogy hogy jött számodra az Eddie, miért láttál benne fantáziát?
Az Eddich Kecknek általában az a különlegessége, hogy többrétű segítséget, támogatást nyújtanak a kis-, középvállalkozások, illetve a közszféra szereplők számára.
Általában az ember, hogyha egy cég vagy egy közszféra szereplő, akkor vagy üzleti, vagy tématerületi, vagy technológiai támogatást tud szerezni, az eddigiek viszont egyszerre adják mind a hármat, és ez a fajta erőtér, ez nekem eleve megfelel, merthogy az ELTE Informatikai Karon is hasonló kontextusban dolgozom, csupa mély technológiát ismerő kutatóval, oktatóval, ugyanakkor én inkább az üzleti, üzletfejlesztési oldalon vagyok otthon, tehát végül is azt, amit az ELTE-n csinálok, azt eggyel nagyobb, eggyel kiteljesedettebben tudom csinálni az eddigi keretében. Én ugye a Digital Tech nevű eddigi, nem tudom, hogy, talán nevezzük Deaddy-nek, innentől kezdve, hogy ne kelljen ezt a hosszú szót kimondani.
Tehát hogy az eddig, ahogy említetted, ez az Európai Digitális Innovációs Központnak az angol betűszó rövidítése, és ebből mi a kifejezetten digitális technológiákkal foglalkozó Editnél vagyunk.
Igen, egy kicsit nekem ez tautológiának is tűnt, de túltettem magam rajta, mert ugye kétszer van benne a digitális szó.
Ilyenkor le kell rövidíteni az egyiket, és akkor azt nem tudja.
De ez ma azért sem érdekes, mert ma egy másik bűvszóval fogjuk a hallgatóságot traktálni, már el is hangzott, hogy fintech. Ez a történet, legalábbis a szakmában, tehát a pénzügyi világban valahol a Revoluttal robbant be a köztudatba. Talán azt hiszem, a fogyasztói világban is, meg talán a startup világban is. Egyfelől a Revolut volt az első fintech cég, amit tömegek kezdtek el használni egy idő után, és értették, hogy mire való. Tehát, hogy nem egy ilyen technológia volt, hanem pontosan tudták, hogy nyaraláson, ha megyek, akkor így több pénz marad a zsebemben, ha a Revoluttal fizetek. Másfelől a startup világban legendák keringenek arról, hogy ez a cég, amikor megalakult, akkor gyakorlatilag 10 diára, 10 slide-ra, amikor ezt bemutatta befektetőknek, kapott 1,8 millió dollár befektetést.
Én azért hiszek abban, hogy ez legenda, és más is kellett hozzá, mint ez a tíz perc, de az tény, hogy a mai napig tanítják, tehát tananyag az, hogy ők hogy rakták össze ezt a tíz slide-ot. Na most segítsünk egy picit a hallgatóknak megérteni, hogyha nekik éppen nincs startupjuk, bár olyanok is hallgatnak minket, de sokan lehetnek, akiknek most éppen nincsen, akkor mi minden van ebben a fintech kalapban, mondjuk így, a Revoluton túl? Hogy csoportosítanád a fintech szolgáltatásokat? Tényleg sok minden van ebben a kalapban, és tényleg az is igaz, hogy a Revoluttal robbant be a köztudatba a fintechileg, de azért az is igaz, hogy ha a fintech azt jelenti, az ugye egy ilyen portmanto kifejezés, hogy financiális.
Mindig tanulok. Az adásban azért jó műsort vezetni, mert mindig tanulok.
Ezt én nem hallottam.
Ez azt hiszem, az Alice Csodaországból van, hogy van az a nagy bőrönd, amit így össze lehet hajtani, és akkor fele akkora lesz.
Tehát, hogy így embernagyságú, azt írják pohantónak, és akkor az ilyen kifejezések, amikor összecsomagolunk két különböző szót.
Harry Potter fanoknak ez a tágítóbűbáj.
Szóval hogyha ez a fintech azt jelenti, hogy egyrészt financiális, tehát a pénzügyekkel kapcsolatos, másrészt meg technológia, akkor azért valóban ez a jelenség sokkal mélyebbre nyúlik vissza a történelemben, mint a Revolut. Ha csak meggondoljuk, mondjuk, az ötvenes években, amikor megjelentek az első hitelkártyák, akkor az egy mekkora fintech forradalom lehetett milyen durva, vagy a hatvanas években, amikor az ATM-ek, amik a semmiből kiadhattak pénzt az embernek és tudták, hogy mennyi pénze van az embernek. Vagy a hetvenes években, amikor a tőzsdei rendszerek ráépültek először elektronikai rendszerekre, vagy a '80-as években, amikor az első számítástechnikai rendszerek, ezek az akkor Mainframe-nek hívott hatalmas komputerek, ezek mind forradalmasították a pénzügy világát, de ennek ellenére teljesen egyetértek azzal a felfogással, amit a kérdésedben megfogalmaztál, hogy egy új világ jött a fintech számára a XXI. században és főleg a XXI. század második évtizedétől, ezért is szerintem hasznos ez a kifejezés, hogy fintech, annak ellenére, hogy angolul van és nem érdemes lefordítani pénzügyi technológiákká, hisz ez a technológiák és pénzügyek kölcsönhatása, ez nagyon régi.
Mert van egy startupunk, aki ezt a saját nevében megtette a péntek, ezúttal is gratulálunk a márkának.
De azt tudod, hogy már nem hívják őket pénteknek, hanem Pasteinek hívják őket?
Azért, mert nem működött nemzetközi szinten, mert ez Magyarországon nagyon vicces. Igen, igen, és a normalizációs piacon meghalt értem. Tehát az autók márkaválasztásánál van ez például a Hyundai Gets, mint olyan, nagyon sok helyen nem működött, és ezért lett belőle Magyarország. Például Magyarország. Figyeljetek, azt szeretném tőletek megkérdezni, hogy ez mind-mind innováció, meg mind-mind egy forradalom, de hogy mindannyian dolgozunk és van közünk valamilyen egyetemhez. Hogy látjátok, hogy a kutatások mennyire rövide, vagy mennyire gyorsan, vagy mennyire hosszú távon kezdenek el beépülni a mindennapokba egy startupnál?
Hát ez egy olyan kérdés, ami azt hiszem, Lacit is, meg engem is nagyon foglalkoztat.
Tehát az egyetemek viszonylatában azt szokták mondani, hogy van ez az úgynevezett harmadik küldetés. Tehát a két alapküldetés az az, hogy kutatunk, oktatunk, ezek jó esetben összefüggenek egymással. Minél erősebbek vagyunk a kutatásban, annál jobbak leszünk az oktatásban, mert meg tudjuk mutatni, hogy mi történik a tudomány vágóélén, mi történik akkor, amikor valódi újat adunk, és ezt át tudjuk vinni az oktatásra. De egy modern egyetem, az nemcsak ezt a kettőt csinálja, hanem van ez a harmadik küldetés, ami pedig az, hogy a környezetnek, tehát az egyetemet körbevevő közösségnek, társadalomnak is megpróbál visszaadni valamit, hogy tud visszaadni valamit, a társadalmi jólétet fokozza vagy a gazdasági fejlődést segíti, általában valamilyen innováció útján.
Ugye itt az innováció alatt azt értjük, hogy valami meg is valósul nemcsak a fióknak, hanem valójában történik valami, ami változást hoz a világban. Szóval ez az kifejezetten az egyetemek szemszögéből, amire egyre nagyobb súly helyeződik, és ennek része egyébként az ELTE Informatikai Kar szemszögéből, meg a BME, meg a Debreceni Egyetem, meg az Edutus, a többi egyetemi partnere ennek a Daddych-nek vagy Daddych-nek, tehát az ő szemszögükből pont ez, ami most nagyobbal jobban tud történni az Edith által.
Tulajdonképpen azokat a kutatásokat terjesztitek ki, bocsánat, még két kérdésem van ezzel kapcsolatban, amik nálatok az egyetemeken folynak?
Igen, ez is részben ennek a feladatnak a része. Tehát itt azért az elsődleges feladatunk, hogy a kis és középvállalkozásokat és a közszféra szereplőket segítsük, de mondjuk, hogyha a fintech területről beszélünk konkrétan, akkor nagyon könnyen elképzelhető, hogy azok a technológiát mélyen ismerő kollégáim, én említettem, hogy én sajnos inkább az üzleti oldalon vagyok otthon, mint a technológiákat ismerem egy kicsit, de nem annyira, mint a kutató kollégák, tehát ők nyilván a kutatási eredményeiket is hozzák, magukkal viszik mindenhova, így ezekben a projektekben is.
Ugye a második, ami szintén ugyanide tartozik, hogy mindegyikőtök említette ezt a bankos vonalat, hogy kénytelen vagyok most én is vagánykodni ezzel, hogy én 2000-ben az akkori Konzumbanknál dolgoztam, és gyakorlatilag ezt a wap alapú internet technológiát kezdtük el fejleszteni és a hozzá tartozó adatforgalmakat egy picit optimalizáltuk, és ott már látszott az a típusú fejlődés, ami akkor megjelenő GIRO-rendszerhez való kapcsolódásunknak az egyik elemét is mutatta. Ezek a banki tranzakciók most már gyakorlatilag online. Tehát, hogy megnyomsz egy utalást, azonnal megkapja a másik oldalon. Hogy látjátok, hogy ez mennyivel nehezíti meg a kiberbűnözést, meg mennyivel könnyíti meg a kiberbűnözést vagy a védelmet. Behozzuk-e most ezt a témát ide, és beszéljünk róla ezeknél a típusú innovációknál.
Én mindenképp beszélnék a kiberkérdésről, már csak azért is, mert a fintech szolgáltatások egy része pont ezt célozza, de túl sok kérdést hagytunk nyitva a hallgatók fejében.
Azért is adtam vissza neked, hogy van egy ilyen adósságunk, hogy nem csoportosítottuk a fintech szolgáltatásokat, hogyha én ezzel folytatnám.
De ahhoz, hogy ezt megtegyük, ahhoz gyorsan az egyetemi kört most próbálnám lekerekíteni. Ugye nálunk, ahol én innováció menedzsmentből doktorálok, az az Óbudai Egyetem, nálunk alakult egy egyetemi befektetői csapat is, az Óbuda University Venture Capital röviden OUVC, és ehhez kapcsolódnak új kutatások, ami kifejezetten a befektetéseknek az elő és utóéletét vizsgáló kutatások, ami gyakorlatilag közgazdaságtani része ennek, hogy mikor és hogyan éri meg vagy nem befektetni startupokba, nem feltétlenül csak egy adott cégbe, mert azt nyilván viszonylag könnyű tömbsiteket gyártani, hanem úgy általában egy ilyen befektetési lábnak, pláne ha az egyetemen van, milyen hatása van, illetve milyen hatása van az egyetemre annak, hogy van egy ilyen befektetési lába.
Úgyhogy abszolút azt látom, hogy a kutatási irányok azok bővülnek az ilyen típusú innovációs tevékenységek hatására. Tehát nem pusztán abból lehet innováció, hogy én kutatok valami nem tudom mérnöki dolgot, hanem abból is lehet kutatás, hogy egyébként egy innováló egyetem vagyok.
Ühüm.
És akkor nézzük ezeket a fintech szabályokat.
Milyen irányok vannak, igen.
Jó, az egyik leginkább szem előtt lévő és történelmileg egyébként az első ez a fizetési megoldások, vagyis angol payment, ez az, amivel az egész kezdődött ez a modern fintech forradalom, amiről beszéltünk, tehát egyáltalán a fintech valószínűleg a pénzzel kezdődött ötezer évvel ezelőtt, hogy a technológiák hogy változtatták meg a pénzügyeket, de hogy a modern korban ezek a fizetési megoldások. Ebből majd beszélgethetünk róla később, hogy mik elérhetők Magyarországon, mik vannak, de most csak tegyük ezt a kalapot valahova félre. Azután jöttek a kölcsönök, tehát ez is szintén már több évtizedes történet. Egyébként Bangladesbe nyúlik vissza a legkorábbi szála a modern ilyen mikrofinanszírozásnak, ez a Grammynek nevezett bank modellje, és aztán rengeteg más, például a kiberbiztonság, amit említettetek, az egy külön kalap, rengeteg olyan megoldás van egyébként Magyarországon is, tehát magyar startupok, kkv-k, amik ezzel foglalkoznak, biztosítási piac, ezt néha instrutteknek hívják, egy viszonylag újabb ilyen kis csoport, az a megfelelőséget segítő, tehát ez a compliance meg regulation technology, tehát azt néha ragtechnek, compliance technologie-nak hívják.
Azután a vagyonkezelés, welt management, a különböző jelzálogok, ingatlanok, és igazából még sorolhatnám sokáig, tehát hogy elég sok ilyen kalap van, csak ezekből valamelyik nagyobb, valamelyik kisebb. Alapvetően ez a kölcsön, fizetési megoldások és a tőkepiaci megoldások, talán ez a három a legnagyobb. Csak én érzem úgy, hogy ezt a piac igyekezett abba az irányba definiálni, főleg a startupok magukat, amilyen igazgatóságok egy bankon belül léteznek?
Merthogy akkor egyértelmű, hogy kivel kell beszélgetni? Az érdekes.
Tehát a fintech cégeket általában ketté szokták osztani bizonyos szempontból, sok szempontból lehet őket osztogatni, de az egyik az az, hogy segítik-e a hagyományos pénzügyi szereplőket vagy kifejezetten bomlasztják őket. Tehát ez a támogató, segítő angol, általában az Inabling Fintech-et szokták használni vagy a Disruptive, az a bomlasztó. Az Inablink típusúra ez igaz, merthogy ők rögtön arra készülnek, hogy kinek fognak eladni és hogyan. A bomlasztók, azok meg direkt általában ilyen cross-cutin keresztbe vágó dolgokat csinálnak, megeszegetik az ebédjét a hagyományos szereplőknek, megiszogatják a kólájukat, stb.
A kor az egy egészségtelen, szóval én azt nem bánom.
De a cégek, akik minket hallgató cégvezetők, azok számára azért jó pár ilyen bomlasztónak hívott technológia érdekes lehet. Szóval azt tegyük tisztába, hogy ez nem az ügyfeleket bomlasztó technológia, nem az ügyfeleket segítő technológia, csak az egyik oldalon olyan ügyfelek vannak, akik pénzügyi intézmények, a másik oldalon meg olyan ügyfelek vannak, akik nem pénzügyi intézmények. Ennyire egyszerű szerintem. De hogy miért van az, vagy miért van bocsánat ez, hogy ezek a cégek nem feltétlenül pörögtek még rá arra, hogy a saját pénzügyi tevékenységüket, vagy a pénzügyi részét a tevékenységnek, akár háttértevékenységnek, azt modernizálják, és hogy hogy tervezi a digital techedik bevonni ezeket az egyébként hezitáló, megláthatóan nem igyekvő cégeket.
Hogy nem mindig igyekeznek, azért azzal kezdeném a választ, hogy annak lehet jó oka is, mert az nagyon jó, hogyha az elején az ember csak arra fókuszál, amit csinál, és azért ahhoz lehet, hogy ezek az oldalágon hasznos megoldások az elején még talán el is viszik a figyelmét, de amikor már egyenesben van és építi a cégét és optimalizálja a folyamatokat, akkor nagyon fontos, hogy elkezdjen odafigyelni a fintech megoldásokra. Mi a fintech oldalon két típusú ügyféllel dolgozunk együtt a Digitaltech Eddichben. Az egyikek maguk a fintech cégek, akiknek ez, mint említettem az elején, hogy ilyen tématerületi vagy üzleti vagy technológiai oldalon tudunk segíteni továbbfejlődni, mélyebbre ásni, kitágítani a horizontjukat stb.
A másik ennél nagyobb és bizonyos szempontból érdekesebb szegmens, az mindenki, aki nincsen a fintech világában, tehát nincs a pénzügyi világban olyan cég, mondjuk, vagy olyan közszereplő, és talán a kérdésed igazából rájuk vonatkozott, hogy az ő életüket hogy lehet jobbítani, és egyébként jó esetben ez a kettő össze is ér. Tehát mi dolgozunk olyan fintech cégekkel, akiknek, mondjuk, üzletfejlesztési tanácsot adunk, de közben az ő fintech megoldásaikat is próbáljuk teríteni a többi ügyfelünk felé. Tehát ez a legjobb fajta ilyen árukapcsolás.
Ez egyfajta matchmaking, egyfajta partner összehozás.
Igen, igen, tehát ha már mi egy ilyen központ vagyunk Hub Edithként, akkor ez a fajta illesztés, összehozás. Ezt fontos feladatunknak tartottuk ki. Statisztika, van egy statisztika, amit hozok.
Talán az még nem sok. Szóval, hogyha bármilyen startup, meg technológiai cég kutakodásban vagyunk, akkor az nem baj, ha fölnézünk a crunchbase nevű oldalra, talán ez a legnagyobb adatbázis ma a világban ezekről a cégekről. A techcégek közül, hogyha leszűrjük ezen a crunchbace-en a fintech cégeket, akkor több mint 30 ezer fintech céget találunk. Most ebből egyébként 38-nak van magyarországi székhelye, tehát arányaiban ez nem sok. A régióban több országot is találtam, ahol ennek a többszöröse van egyébként, de hogy akkor, ha most nem azt nézzük, hogy hogyan hat a fintech cég az egyéb cégek működésére. Nektek a Digitaltec Eddickben hány fintech céget kell megismerni, vagy elemezni, vagy ebből a harmincezerből, vagy akár a harmincnyolcból ahhoz, hogy tanácsot is tudjatok adni.
Mert gondolom, az lehetetlen küldetés, hogy ezt így monitorozzátok folyamatosan. És azt is jól gondolom-e, hogy nem csak magyar megoldások jöhetnek szóba. Bár a digitalter eddig ezt mindig elmondjuk, hogy ezeknek az európai digitális innovációs központoknak a mandátuma mindig az országhatáron belül van.
És egyébként kipróbáljátok ezeket a technológiákat?
És ha igen, hol?
Igen, tehát ez fontos nekünk, hogy figyelemmel kísérjük, hogy milyen nemzetközi megoldások vannak. Azért is, mert azért Magyarország is, meg a régió is inkább követő innovációt folytat, mint úttörő innovációt, és ezért nagyon fontos látnunk néha egy picit előre a jövőben, hogy mi az, ami várható majd a magyar szcénában, hogy megjelenik. Én magam ebből a harmincezer cégből, tehát maximum 38 ezret ismerek, de simán fontos az, hogy nem, tehát hogy én ebből nyilván csak egy párat ismerek, és kipróbálni meg nagyon keveset próbáltam, de azért is, mert főleg, tehát hogy van közöttük olyan, amelyik, mondjuk, egy cégnek nyújt egy megoldást, azt mi az egyetemi környezetben nem biztos, hogy annyira ki tudjuk próbálni, de szerintem két dolog nagyon fontos.
Az egyik az, hogyha létezik egy helyi hazai megoldás, akkor azért van egy ilyenfajta rövidlátásunk, felvállalt rövidlátásunk, hogy először azért azt próbáljuk egy picit tolni, de ugyanakkor ez a fajta miópia nem vezethet oda, hogy a világ legjobb megoldásait, mondjuk, megpróbáljuk eltakarni a magyarországi szcéna elől, tehát a legjobb az, hogyha többféle megoldást javaslunk. Említettem, hogy Magyarország is, ahogy a régió többi országa gyakrabban folytat követő innovációt, mint úttörőt, de nagyon fontos ebben a kontextusban elmondani, hogy ez nem minden esetre igaz, tehát nagyon sok ellenpélda van, amikor nemzetközi szintű fintech innováció születik, mondjuk, Magyarországon. Ha adtok két percet, akkor említek erre egy-két példát.
Adunk? Adunk. Köszönöm szépen. Kettő, illetve három a nullával szemben. Az egyik, főleg a startup világból tudok példákat mondani, mert jobban vagyok otthon, az egyik, ami most pillanatnyilag az egyik legforróbb magyar startup, ez a magyarul SEON, angolul inkább SEON, ami egyébként egy kiberbiztonsági startup, kifejezetten fintech területen aktívként, tehát ők csalásmegelőzéssel foglalkoznak, az ügyfeleik ügyfeleinek, tehát bankok biztosítótársaiknak az ügyfeleik és azoknak az ügyfeleit figyelik, hogy kockázatelemzési szempontból hogy néznek ki, mennyire valószínű a digitális lábnyomuk alapján, hogy ők csalnak vagy mások, mint akinek kiadják magukat, és ez egy hirtelen, irtózatosan nagyot futó céggé nőtte ki magát.
Itt a startup világban a legértékesebb cégeket egyszarvúaknak szokták nevezni, mert régen ritkák voltak, ma már nem olyan ritkák.
A legértékesebbek, azok definíció szerint ritkák.
Igen, a legeslegértékesebbek, de itt van egy olyanfajta definíció, ez azt jelenti, hogy a cég értéke az egymilliárd dollár, és még nincsenek kint a tőzsdén.
És ebből most már viszont nagyon sok van. Nagyon értékesnek tűnik az egymilliárd dollár, de mégis világszinten nagyon sok van belőle.
Voltam Indonéziában tavaly, és ott kiderült, hogy nekik van 15 unikornisuk, és egyik sem exportál igazán, mindegyik a saját belső 300 milliós piacon.
Igen, ezt mi nem remélhetjük itt. Úgyhogy sajnos nem ezt az utat választottad, ők eljutottak oda, hogy egy fél unikornisnyi értékük van már, ezt lehet tudni az előző befektetési körből, tehát körülbelül félmilliárd dollárt már élnek. Tehát ők mindenképpen egy ilyen megoldást adnak, amit nemzetközi szinten mindenki keres. Van egy Pimlico nevezetű cég, ő még azért nem ott tart, mint a Sheon, de hogy nekik meg az egyik blockchain platformon, az egyik legnagyobb blockchain platformon, az ifibriumon, egy olyan sztenderden dolgoztak, ami segíti azt, hogy ne kelljen ilyen nagyon hosszú privát kulcsokat őrizgetni, hanem okos szerződéssel ezt le lehessen cserélni, ami egy ilyen nagyon barátságos, ebben a világban a blockchain világban egy nagyon barátságos megoldás, úgyhogy beléjük a világ egyik legnagyobb és leghíresebb kockázati tőketársasága, az AX Insee vagy Andrew St. Horowitz fektetett be, szintén egy fintech megoldás.
Van egy testvérpár, akik egy olyan check-out megoldást, amit ismerünk a Tescoból, Los Angelesből és egyéb nagy helyekről visz el sokkal kisebb vendéglátóipari egységekhez, Deligo a nevük, és van egy cég, ami Taylor-filmként indult és most már Openmeater a neve, ezzel bekerült a startup iskolák leghíresebbikébe, a Wii kombinátorba, és ők pedig árazási, tehát ilyen használatalapú árazási megoldásokat adnak azoknak a cégeknek, akik szoftvert árulnak szolgáltatásként, tehát ez a 100 vagy szoftver a Service. Tehát ez négy példa arra, amikor nemzetközi szintű fintech innovációt hajtanak végre magyar cégek, és ezeket kirakhatjuk a zászlónkra, ezeket referenciának használhatjuk. De ezzel együtt figyelitek a magatok.
De őket nem ismerik név szerint.
Így van, ott csak a gyűjtőoldalt ismerjük név szerint. Jó, mit szólna Zoli, ha most kanyarodnánk rá erre a biztonsági, meg IT-biztonsági.
Meg kellett neki ágyazni, mert ugye ez a négy kalap, Edward Bono után a hat kalapból négy kalap marad, de hogy gyakorlatilag elképesztően fontos dolgokról beszélünk, mégpedig arról, hogy milyen típusú védelmi és megoldási mechanizmusok vannak. És ebben a megoldási mechanizmusban mind a négy kiemelt cég valamiféle kiberbiztonsági funkciót hajtott végre, gyakorlatilag azonosította a kibertérben az embert. Tehát én így tudom lefordítani, és hogy igen, forduljunk rá erre a kiberbiztonsági kérdésre. És rögtön tegyük is hozzá, hogy ez az egyik fókuszterülete a digitalizációnak. Jaj, bocsánat, akkor mondd te, mondd te, mondd te!
De az én hangom nem mélyebb.
De mégis mit?
Jó, tehát hogy abszolút időszerű azért is, mert az előző, digitált Eddie-kről szóló adásban Dr. Biczó Gergellyel is beszélgettünk erről, hogy azért a ti központotoknak az egyik kulcsterülete az, hogy kiberbiztonságban is adtok tanácsot a hozzátok fordulóknak. Tehát ebben az esetben akár árukapcsolást is tudtok csinálni, hogy egy füst alatt két problémát is kezeltek a cégnél, mert modernizálni próbáljátok a pénzügyi folyamataikat, ahogy említetted azoknál a cégeknél, ahol ez már időszerű, de ugyanakkor ezzel együtt jár bizonyos kiberbiztonsági tanácsadás is. Van ilyen?
Abszolút van ilyen, köszi szépen. Tehát, hogy ez az árukapcsolás, ezen mi eleve dolgozunk, és tényleg ez az, amitől különleges ez az eddig, hogy többféle szakértelem találkozik egymással. Én magam a kiberbiztonsági oldalon nem annyira vagyok aktív, merthogy így föl van osztva, hogy ki mivel foglalkozik, én főleg üzletfejlesztéssel és mintákkal, de itt is nemzetközi hírű és nemzetközi szinten elismert kollégák várják az ügyfeleket, és tényleg az van, hogyha valamelyik ügyfélnél, kis-, középvállalkozásnál vagy közszféra szereplőnél látszik az, hogy ebből a palettából többféle dolog lehet érdekes, akkor mi erre abszolút nemcsak hogy készen állunk, hanem azonnal ugrunk és próbálunk segíteni ezekben is.
Akkor, amikor így kiberbiztonság, akkor most kettő dolog mindenféleképpen fontos határidőkhöz társul. Az egyik az a NIS2, a másik pedig Dora. Ezzel kapcsolatban van valami olyan útravaló a hallgatóknak, amit feltétlenül a tech eddigieken kívül és belül érdemes megfontolni, mint kiberbiztonsági pontok?
Hát különösen, hogy a Dóra azt mondta, hogy pénzügytechnológiai világ.
Azért is próbáltam meg így behozni ezt a kérdést.
Igen, tehát hogy a szabályozási környezet állandóan változik, és az egyik feladata a fintechnek és általában a világnak, hogy ezekre fölkészüljön, és ez egyébként egy lehetőséget ad az innovációnak, mert hogyha megnézitek az elmúlt időszakban, amikor, mondjuk, a GDPR vagy a PSD2 megváltoztatta az egész tájat, akkor hirtelen előjöttek olyan cégek, amik abban segítettek, hogy hogy lehet ezekkel a feladatokkal megbirkózni. Mi egyébként digitalt eddig pont szervezünk a Nis2 kapcsán egy rendezvényt vagy rendezvénysorozatot, aminek az lenne a célja, hogy azokat a szereplőket, akik segíteni tudnak a felkészülésben, összekössük azokkal, akiknek meg szüksége van arra, hogy felkészüljenek és esetleg támogatásra szorulnak vagy csak jól jönne nekik a támogatás.
Tehát abszolút ez is a homlokterünkben van. Hadd tegyem fel úgy is a kérdést, hogy mi a ti üzletfejlesztési stratégiátok? Ugye, ha már te is mondtad, hogy üzletfejlesztési szakterületen mozogsz, hogy ez az eddigihez ugye egy uszkve 3 éves program, aminek azért valószínűleg lesz folytatása, de hogy most 3 év alatt kell valamit teljesíteni, és akkor ezt hogy tudtátok fölépíteni, hogy hogyan tervezitek azokat a cégeket megtalálni, akik egyrészt már azon az érettségi szinten vannak, amit említettél, hogy már ott van miről beszélgetni velük. Másrészt pedig igénylik, elfogadják ezt a komplex, igaz díjmentes, de hogy egy komplex, tehát belső erőforrásban valószínűleg azért igényes munkát. Igen, ez abszolút egyetértek ezzel, hogy ez díjmentes, de az nem jelenti azt, hogy nem szükséges, hogy ezzel foglalkozzon, mondjuk, valamelyik cégvezető vagy az, aki az adott területnek a felelőse, úgyhogy ilyen szempontból mindig van egy költsége, még ha nem is kell érte fizetni.
Mi azt a stratégiát követjük, hogy megpróbáljuk megtalálni azokat a cégeket, akik vagy az öt területünk, tehát ez az üzletfejlesztés, fintech, oktatási technológiák, szóval ettek, kiberbiztonság, amiről beszéltünk és a blockchain, ami nemcsak fintech, hanem annál többet is jelenthet, meg mást is. Tehát igyekszünk olyanokat találni, akik ezeknek a területeknek legalább egyikén, de inkább kettő-három közülük az, ahol igénybe vennének támogatást tőlünk. Tehát az a legjobb fajta módja ennek a kapcsolatnak, hogyha itt tényleg azáltal tudunk mi különlegesek lenni, hogy nemcsak egy adott területen egy típusú támogatást adunk. Az a szerencsénk, hogy a 11 tagból álló konzorciumunkban több olyan tag is van, aki kifejezetten összefogja a hazai innovációs ökoszisztémát, akár úgy, hogy rendezvényeket szervez, akár úgy, hogy egy cégszövetség, akár úgy, hogy innovációs támogatást nyújt.
Tehát ettől az elérésünk, az szerencsére elég nagy, köszönhetően ezeknek a szervezeteknek, mint az IVSZ vagy az Infotér vagy a Primom vagy a KDRIÜ, ezért mi mint ELTE ebből a szempontból el vagyunk kényeztetve, merthogy ők úgyis hozzák az ügyfeleket, de persze nekünk is, az egyetemeknek is van egy saját ipari networkje, illetve mindannyiunknak külön-külön, ahogy említetted a bevezetőben, én egy korai fázisú startup befektető társaságnál is dolgozom, tehát ott is találkozom nagyon sok fiatal céggel, azok inkább startup típusúak, tehát ilyen nagy növekedésűek, vagy legalábbis az ambíciójuk az, és gyakran még csak pár főből állnak, tehát lehet, hogy az ilyenfajta szolgáltatás még korai nekik, de vannak ihletett cégek is, úgyhogy ez is egyfajta módja az üzletfejlesztésnek.
Tehát ez az, amikor kevesebb több, kevesebb ügyféllel többet foglalkoztok.
Igen, ez ideális lenne.
Azért az a modellünk, hogy sok-sok ügyféllel kell foglalkoznunk, és ez azt jelenti, hogy egy-egy ügyféllel nem biztos, hogy eleget tudunk foglalkozni, merthogy az az elvárás felénk, hogy ez alatt a három év alatt, amíg az eddig zajlik, nagyon sok ügyféllel foglalkozzunk. Tehát sajnos ez így pont nem igaz, ahogy mondod, de lehetne.
Igény volna rá.
Igény volna rá, meg talán, amit szintén belehallottam a kérdésedbe, hogy három éves ez a projekt, ez a kezdeményezés a jelenlegi keretek között, de nagyon szeretnénk, hogyha tovább tartana, és valószínűleg pont ez az az irány, ami is elég tovább mehet, hogy azokat a cégeket vagy közszféraszereplőket, akiket a legjobban tudtunk segíteni, szeretnénk hosszabb távra is megtartani, és akkor mélyebben fogunk tudni velük dolgozni. Jó, hogy ezt sikerült egy kicsit kivesézni, mert az előző adásban arról is beszélgettünk, hogy nagyon fontos az, hogy ha azonosította a tanácsadás során az eddig, hogy az adott cégben valamit végig kéne vinni egy változásmenedzsmentet, akár egy új szabályozást, vagy egy új technológia bevezetését, akkor arra viszont ki kell nyúlni egy plusz szereplő felé, és hála Istennek, a The Network Kötökben ezek a szereplők is megtalálhatók.
Tehát ilyen szempontból lehet, hogy magát az eddig szűken véve azt kell mondani, hogy nem tudtok olyan sokat foglalkozni vele, de valójában a segítséget azzal is megadjátok, hogy ne menjetek.
Hogy kihez forduljon.
Igen.
Menjél Isten hírével, majd nem tudom, három napi járóföldre lesz egy fa, és ott, ha balra fordulsz, akkor biztos lesz egy tanácsadó, aki ezt a szabályzatot minket megkreálja. Na, álljunk is meg itt egy pillanatra. Nehogy túl sokat szakmázzunk, jöjjön a Digit Podcast hagyományokhoz hűen a személyes szál. Mit szólnátok hozzá, ha kikapcsolódás szempontjából beszélgetnénk, mondjuk az országokról, hogy van-e kedvenc külföldi célországotok, hol ért valami különösen felemelő élmény. Van-e vágyott ország, ahova még nem jutottatok el? Ilyesmi. Én kezdem?
Bizony.
Vendégjog.
Felemelő élmény. Srí Lankán ért engem legutoljára, most márciusban voltam egy hetet turistaként, és biztos nem volt mindig és nem lesz mindig a világ legjobb turista desztinációja, de most szerintem kifejezetten az. Ugye nem olyan nagyon rég még volt polgárháború, nem tudom mi lesz a jövőben, de most irtózatosan várják a külföldieket, nagyon-nagyon kedvesek, nagyon finom ételeket adnak, és gyönyörű a táj, és mindig jó az éghajlat. Nem esik az eső. Azt lehet tudni előre, mikor esik az eső. Délután kettő és fintech szempontból meg nagyon olcsó.
Úgyhogy érdemes, javaslom nektek, de én imádom a mediterrán országokat Európában, tehát legszívesebben ott lennék mindig fél évet, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Dél-Franciaország, és így tovább.
Nem rossz az Olaszország, és egyébként a családi nyomás miatt megyünk is mi is. Nekem mégis valahogy Lengyelország jutott először eszembe, mert nekem az a kultúra és az a nép, meg egyébként a közös történelem az nagyon sokat jelent. Ráadásul én nagyon szeretem az ilyen szép városi helyeket is, és ott például Krakkó szerintem a világ egyik legjobb ilyen történelmi városa, úgyhogy oda nagyon szívesen megyek vissza.
És szoktál is gyakran?
Nem gyakran. Túl sok hely van a világban, meg ugye a családban most öten vagyunk, és akkor így azért az nem fair, hogyha most azért, mert én ülök a volán mögött, akkor most északnak indulok, és nem délnek.
A vezetés joga van.
Viszont, ha már délnek, akkor például Szlovéniában szeretem a legjobban a magashegyi túrákat. Több országban voltam már, de oda megyek vissza a legszívesebben, és szerintem a Bohingtonnál szebb természeti környezet nem is kell az embernek. Bár lehet, hogy Zsélankán még szebb, hiszen nem voltam, nem tudhatom. Viszont van egy vágyott országom, amit igazából gyerekkorom óta vágyom, hogy meglátogassunk, mert édesanyám volt ott és mesélt róla. Ez pedig Skócia, ahol szintén vannak hegyek, ami nekem alap, meg fontos, de hogy ott is egy nagyon érdekes és ősi kultúra az, ami működik, és megvan ez a vendégszeretet is, amit te valószínűleg Srí Lankán is tapasztaltál, hogy viszont nem abszolút nem értesz abból, amit mondanak, de hogyha ez téged nem zavar, akkor.
Igen, van egy Robin Wicken tájfun.
Sokan nem tudják, de ő volt stand-up kommerista is, és akkor neki is van egy ilyen sztorija, hogy menjél, igyál egyet egy skóttal, mert addig úgysem érted, amit mond. Ez abszolút így van, és el is játssza, hogy hogy beszél egy skót újszülöttről. Abszolút.
Meg amikor feltalálják a jó.
Hát akkor maradunk a skót izé, tehát a legjobb élmény volt? Mi volt a három, amit megnevezett? A legjobb élmény az Skócia volt.
Mert ott nem kellett semmilyen fintech, mert spórok. Nem, tehát, hogy ott, ahol a Skyfallt forgatták, mi ott voltunk, és nagyjából egy hat perc múlva olyan mennyiségű őz vett bennünket körül, hogy az idegenvezető is elcsodálkozott, és az alatt az egy nap alatt, amíg körbejártuk ezt a Loch Lomon Nemzeti Parkot, gyakorlatilag nem volt olyan időjárás, ami ne lett volna. Tehát a szakadó hóeséstől a ragyogó napsütésig olyan szikrázó napsütésben látunk különböző kastélyokat, hogy valami fantasztikus volt, de hogy alapjában véve nekem is ez a mediterrán az, ami nyaralás szempontjából jobban bejön.
Hát ahonnan nem szerettem volna hazajönni, az egyik az Málta volt, a másik meg Hawaii.
Rasszigetek.
Igen.
De hát folytassuk akkor az ellenpólussal. A legmenedzseresebb kérdésemet szeretném nektek feltenni, hogy hogyan hatnak a fintech megoldások a cégek értékesítési potenciáljára, vagy épp a jövedelmezőségükre. Tehát túl azon, hogy lehet picit modernizálni, meg biztonságibb a folyamat, meg ilyesmi, de hogy így a hardcore - bocsánat, hogy mondjam - az üzleti tevékenységük gerincét befolyásolják-e, illetve vannak-e már hazai példák, amikre tudtok hivatkozni a saját munkátokban, hogy ez itthon is működik, vagy pedig ezeket most termelitek ki, amíg beszélgetünk. Nem, szerencsére azért nem kell nekünk ezeket kitermelni, bár remélem, ehhez is hozzájárulunk. Én nem tudok sajnos általános statisztikákat mondani erre, csak ilyen anekdotikus bizonyítékokat vagy példákat, de hogy ennek, tehát a válasznak egy része olyan szempontból triviális, hogyha, mondjuk, van egy cégnek egy jó fizetési megoldása, akkor nyilván több lesz a bevétele, mert könnyebb lesz neki fizetni és nem hagyják el őt azok, akik küszködnek azzal, hogy fizessenek neki.
Tehát az, amit ebben az iparban úgy hívnak, hogy payment gateway, tehát az egy ilyen infrastruktúrája a fizetésnek, tehát olyan kicsit, mint amikor vasúton utazik az ember, akkor a jegypénztár, hogy így megmondja, hogy az, aki ott fizetni akar, az tényleg az-e, akinek állítja magát, és hogy van-e neki pénze azon a bankszámlán, amivel fizetni szeretne.
Tehát ezek az ilyen infrastrukturális megoldások, ezek nagyon tudják segíteni azt, hogy az ember akármit is ad el, főleg, hogyha egy webshopon keresztül, akkor ez zökkenőmentesebben menjen és ezáltal egyértelműen kimutatható, hogy a jövedelme is meg fog jegyezni.
Gyakorlatilag 2024-ben is azt mondod, hogy van különbség a fizetési megoldásokban, lemorzsolódásban? Tehát, hogy kiválasztottam a kedvenc plüssmacimat, vagy a kislányomét a boltban, megnyomom a kosárgombot, még mindig úgy döntök, hogy nem veszek semmi mást és kifizetem, és onnantól még van különbség.
Nem is csak onnantól, hanem van, akinek nincsen ilyen integrált megoldása, hanem azt mondja, hogy akkor utald át a nem tudom, menj át egy másik oldalra, és akkor ott majd valami történik veled.
Tehát az alapszint az az, hogy nincs egy jó integrált gateway. Mindjárt kiegészítem ezt a dolgot. A következő szint meg az, hogy ezek közül igen, válogathatsz, tehát, ha, mondjuk, nemzetközi ügyfeleid vannak vagy arra számítasz, hogy lesznek nemzetközi ügyfeleid, akkor érdemes olyat választani, amelyik nemzetközi szinten is működik. És itt van négy világvezető cég, de van például Magyarországon a Barion, többek között, amelyik nyújt egy nagyon perc megoldást, és a Stripe is elérhető, tehát a nemzetközi megoldások közül, meg ugye van a Paypal, meg a Square, meg az Adrian.
És itt ennél a résznél engedjétek meg nekem azt a közbeszúrást, hogy akkor a másik oldalról is megközelítsem ezt a kérdést.
Van egy marketinges üzletág, és a marketinges üzletág rendszeresen találkozik azzal a kéréssel, hogy kössük össze valamiféle fizetős vagy számlázó megoldásokkal azt a webes platformot, amivel éppen dolgozunk. Azt képzeljétek el, hogy gyakorlatilag a Paypal az a legstabilabb olyan megoldás, amire mindenhol, minden modul föl van készítve és lehet használni. A magyarok között, és most itt nem akarom a céget megnevesíteni, de hogy nem k&h viszont három betű. Megpróbáltunk szerződést kötni arra, hogy a fizető megoldásokat használjuk, és hogyha éltetek még olyan negatív ügyfélélményt, amit el tudtok képzelni, akkor én ezt most szeretném nektek így elmesélni, hogy fölhívok egy telefonszámot, akiknek megírom, hogy mennyi idő áll rendelkezésre erre a fejlesztésre, és megmondom, hogy milyen időintervallumban hívjanak és ne hívjanak.
Akkor hívnak, amikor - mert ezt most nem azért, mert be volt kapcsolva, hanem azért, mert megmondta a hagyjon üzenetet, akkor hívott, amikor egyértelműen definiáltam, hogy nem vagyok elérhető, egészen konkrétan szálltam le egy repülővel egy országban, amikor hívott, és onnantól fogva már nem volt visszahívható ez a kiváló bank. Nagyjából három napig próbáltam a telefonszámból kinyomozva kergetni, hogy egyébként ez sikerülhet-e. Már visszaértem Magyarországra, amikor ismét megcsörgetett már olyan időpillanatban, amikor - bár nem volt jó, de fölvettem, mert sejtettem, hogy ez az
és egy elképesztően kellemetlen férfihang. Hát mondjuk azt, hogy mit akarok én náluk, és miért akarom én letesztelni az ő szolgáltatásukat úgy, hogy majd valamikor az ügyfelem megköti a szerződést, erre például nem tudott válaszolni. Értitek a problémát? Abszolút. Én mint fejlesztő szeretném letesztelni a bank által nyújtott szolgáltatásnak azt a gateway funkcióját, hogy én tudok-e a vásárlás után milyen képernyőhöz irányítson, csak hogy egyértelműek legyenek a dolgok, tehát hogy egy demó környezetet szeretnék tesztelni. Ez az abszolút antipatikus férfihang, ez annyira udvariatlan módon tájékoztatott arról, hogy én mit akarok, mert szerződést kell kötni, és csak akkor utána fogunk majd magácskával szóba állni, és ez Magyarország egyik legnagyobb szolgáltatója.
Ennél a résznél nem jött létre szerződés. És itt szeretném elmondani azt, hogy emiatt nem volt lehetőség lefejleszteni azt az online fizetési megoldást, és ezért kellett választani a pépet. És ez a szörnyű, hogy van egy helyzet, ahol meg kéne oldanunk fizetési megoldásokat, és jelen pillanatban a magyar szolgáltatók valahogy ezt az online fizetési technológiát arra, hogy online lehessen rugalmasan kezelni, valahogy nem akarják adni, miközben egy sima mezei interfésszel kéne letölteni, mint modul, nekik is értékük lenne. Van olyan szolgáltató, aki fizetős modulként adja azt a szolgáltatást, hogy egyébként a fizetős szolgáltatásukat igénybe vegyük.
Nagyon érdekes. Erről mit gondoltok? Nekem van ilyen emlékem, ahol egy magyarországi banknak a nem túl jól működő rendszere. Most itt nem tudom, lehet, hogy a rendszer pont tökéletes volt, csak ugye a rendszer mögötti támogatás nem volt megfelelő.
Abban az esetben maga a rendszer is úgy akadozott, meg lassú volt, meg nem tudom. Itt ugye a lassú az akár egy másodperc is lehet lassú egy adott szituációban. Fölajánlotta neki az egyik legjobb ilyen szolgáltatást nyújtó IT versenytárs, hogy átveszi ezt a szolgáltatást, tehát kvázi egy ilyen úgynevezett white label átmárkázható módon. Ők fogják ezt sokkal jobb minőségben nyújtani a bank ügyfeleinek, és a bank ugyanúgy használhatja a logóját és az egyebeket. Az ügyfél ebből csak annyit fog észlelni, hogy jobb a technika. És majdnem azt mondom, hogy presztízskérdést csinált belőle a bank. Elkezdett mindenféle kukacos megoldással mindenki ebben akadályozó tényezővé válni a szervezetben, és végül nem is ment át.
És még évekig ez a nem túl jó minőségű szolgáltatás ment, majd az anyabank egyszer csak azt mondta, hogy na mostantól a cseh megoldás lesz, mert az a legjobb a csoporton belül, és mindenki mehet el jobbra, úgyhogy egy fél éven belül lecserélték ezt a belső nem működő megoldást a bankcsoport egy másik megoldására, de hát addig évekig szenvedtek az ügyfelek. Tehát hogy ilyen szempontból értem, hogyha ilyennel találkozik egy cég, akkor azért jó tudni, hogy van megoldás, tehát hogy lehet választani jobb szolgáltatót. De hogy ez még önmagában azt mondom, hogy ez inkább egy ilyen pool, egy ilyen taszító szituáció, hogy rossz tapasztalatom van azzal, amim van, de már van valamim, vagy éppen most választom ki, és akkor az egyik úgy beszél velem, hogy azt elhajtom, de hogy igazából még nem válaszoltak arra a kérdésre szerintem, hogy hol lesz ebből pénz.
Barnabásnak volt egy ilyen félmondata, hogy azért, mert a folyamatban kisebb lesz a lemorzsolódás. Ezt szerintem mindenki megértette a hallgatóság közül, akinek van ilyen webes szolgáltatása, ahol fizetni kell, ott szerintem ez átmegy. Van-e esetleg bármi más még, amit szeretnél? Van még sok minden más, de előtte azért még ehhez visszakapcsolódnék egy pillanatra, merthogy azért mégiscsak arról van szó, hogy az egész fintech forradalom azt tette lehetővé, hogy amikor van egy hagyományos szereplő, aki kicsit lassabb, ügyetlenebb, és azt mondod, hogy fél év múlva megcsinálták, de nagyon sok az a fél év. Azalatt elkezdi az ember használni a fintech változatokat. Tehát a fintech cégek pont ebben voltak erősek, hogy megtalálták, hogy hol vannak ilyen kis hiányosságok, rések a hagyományos üzleti modellekben, illetve a hagyományos szereplők által nyújtott szolgáltatásokban.
És ez azért, tehát a digitális korban az ügyfeleknek, mindenkinek vannak elvárásai, hogy hogy hogy kell kinéznie egy digitális terméknek. Tehát van egy ilyen szolgáltatás szint, van egy felhasználói élmény, ugye user xperience, amit elvár egy technológiai készültség, tehát hogyha vannak olyan újabbfajta technológiák, amiket nem használnak a hagyományos szereplők, akkor egy idő után elmennek tőlük, és annak azért a jövedelem, illetve a bevételek szempontjából elég komoly hatása lesz. Tehát egyszerűen vonzóbbak gyakran a fintech megoldások. És ez történelmileg egyébként nem véletlenül mindig a frontenddel kezdődött, tehát a termékeknek azon felével, ami a végfelhasználók felé néz, merthogy azzal lehetett lefőzni a hagyományos szereplőket, és erre volt példa, amiket mondtatok, tehát hogyha nem jó ez a frontend, ha én felhasználóként azt tapasztalom a hagyományos szereplőknél, hogy nem kapom meg azt, amire várok, akkor ott fogom őket hagyni, és annak nagyon nagy hatása lesz a bevételekre.
De hogy ez az egyik a fizetésmegoldás, ez egy elég speciális dolog, de önmagában felhasználói élmény is. Ugye az egyik első nagy magyar fintech sikertörténet az a miskolci IND volt, amit a Mysis nevű nagy nemzetközi bankoknak szolgáltató cég vásárolt meg tíz évvel ezelőtt. Ők nem csináltak mást, mint lecserélték az ügyfeleiknek a frontendjét. Tehát a hagyományos szereplőkhöz elmentek, és azt mondták, hogy ez nagyon béna 2014-ben, amit te mutatsz az ügyfeleid felé, kedves bank vagy biztosítótársaság. Mi csinálunk neked egy sokkal jobbat, ami úgy fog kinézni, mint a nemzetközi versenytársaid, illetve a fintech cégek, vagy bármi más digitális terméket fejlesztő cégnek az oldala, és ebből egy hihetetlenül jó bizniszt húztak föl.
Tehát ez egy másik dolog, ez a felhasználói élmény. A harmadik dolog egyébként a kiberbiztonság, tehát hogyha arra valaki nem figyel kkv-ként, az visszaüt, például lehet, hogy olyan sérülékenységei vannak a rendszernek, amik hatalmas költséget jelenthetnek a jövőben. Erre is például említettem Magyarországon a SEHA-n. Tehát én mindenképpen próbálok egy-egy magyar példát mondani. Van olyan, hogy a megfelelőség hiánya, mondjuk, bírságokhoz vezet. Volt egy magyar cég, soha nem tudtam, hogy hogy ejtik a nevét, tehát vagy complight ron vagy complight ron, ami két szempontból nagyon érdekes, egyrészt, hogy ez az ilyen pénzmosás elleni törvényeknek való megfelelést segítette, másrészt meg, hogy ez az első olyan magyar fintech cég, amit fölvásárolt egy másik magyar fintech cég, ez esetben a Sharon, tehát hogy már itt a nagy hal megeszi, a kis hal típusú igazi kapitalista működésre is van példa, szóval ők pedig ez a megfelelőség, amire figyeltek.
Ami még nagyon fontos tud lenni, hogy rengeteg adat képződik ugye mindenhol, ahol digitális termékek vannak, mit tudunk ezekkel az adatokkal kezdeni. Ez is egy külön kalap a fintechen belül, tehát vannak olyan fintech cégek világszerte, akik segítenek a saját ügyfeleiknek, azok ügyfeleinek az adataival kezdeni valami, elemezni, csoportosítani, adatot generálni. Erre egy nagyon érdekes magyar cég a Curcell Inside, mindegyiknek nemzetközi neve van, hisz nemzetközi szinten szeretnének boldogulni. Ők finommotoros tevékenységből tudnak mindenféle adatot kiolvasni a végfelhasználókról. Tehát egyébként az egyik nagy magyar bankban, amikor aláírunk, az az ő technológiájuk, de ennél ők sokkal többet tudnak, mert kiberbiztonsági következtetéseket is le tudnak vonni.
Tehát az, hogy mit kezdünk ezzel a fajta hagyománnyal. Ez mind-mind egy-egy külön példa, vagy akár az, hogy a teljes működést, az operációt, azt hogy tudjuk könnyebbé tenni. Tehát egy magyar példa erre, biztos ismeritek a QUICK-megoldást, ami ilyen számlaiktatás, pénzügyi folyamatok digitalizálása. Ez költséget takarít meg és egyúttal sokkal ütőképesebbé teszi az adott digitális terméket. És ehhez nem kell, hogy fintech cég legyen az, aki ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszi, amiket most felsoroltam, és mindegyikre direkt magyar példát igyekeztem mondani. Vannak nemzetközi példák is, de ezek nagyon jó kis magyar cégek, tehát ilyeneket igyekszünk a figyelmébe ajánlani az ügyfeleinknek. Vannak olyan fintech ügyfeleink a digitaltech Eddie-nél, akik szintén egy ilyenfajta fintech megoldást nyújtanak vagy egy szűkebb szénának, vagy akár sokkal tágabban.
Az egyik ilyen, az egy Book Keepy nevű cég, aki könyvelési szolgáltatást keresőket köt össze könyvelőkkel vagy könyvvizsgálókkal, mind a kettő csinálja, tehát egy ilyen piactérszerűség. Tehát ez is ugye kiveszi ezt a fajta súrlódást egy csomó kisebb cég életéből, hogy honnan tudom, hogy jó-e a könyvelőm, honnan tudom, hogy nem túl drága, hogyha van egy olyan platform, aminek ez a dolga, hogy ilyenfajta információt közvetítsen és összekössön téged a számodra lehető legjobb megoldással, az mindenképp nagyon érdekes. Jó, most eleget beszéltem, de majd később belecsempészem még a többi ügyfelünket is. Sokan hallgatnak minket tanácsadók is. Hadd tegyek fel egy picit bennfentesebb kérdést. Hogy néz ki nálatok az ügyfélút?
Mi az első, mondjuk szolgáltatás az időrendben, amikor ezeken az eddig konzorciumi tagokon keresztül beesnek az ügyfelek akár a honlapon, akár egy rendezvényen, amiket említettél, mi lehet az az első dolog, amit nekik nyújtotok, és utána mi a következő lépés, meg hogyan zárul el ez a folyamat, és egyébként nyomon követitek-e?
Azt találtuk az elmúlt másfél évben, hogy a leggyakrabban az, amitől bekerülnek a rendszerbe az ügyfeleink, az az üzletfejlesztés. Tehát, hogy üzletfejlesztési dilemmája az mindenkinek van minden ponton, akár a nagyon érett cégeknek, akár az induló cégeknek, viszont azt nem mindenki ismeri föl, hogy neki van fintech problémája vagy akár kiberbiztonság problémája, merthogy nem gondolkozik ebben. Tehát hogy amikről most az előbb beszéltünk, az, hogy könnyebben is tudnának fizetni az én ügyfeleim, vagy hogy milyen fajta kiberbiztonsági veszélyezettség alatt állok.
Ez nem triviális, ez nem jut eszébe mindenkinek.
Nem, nem. Tehát hogy mi az üzletfejlesztési oldalon próbálunk abban segíteni, hogy az ilyen típusú kérdések is fölmerüljenek, aztán van, aki azt mondja, hogy ó, értem, erre tényleg szükségem van, van, aki meg megmarad az üzletfejlesztésnél. Ez nem azt jelenti, hogy nem jönnek fintech, kiberbiztonság, ettek és blockchain oldalról ügyfelek, de a legtöbb ügyfél az üzletfejlesztési problémával jön, illetve az a mi modellünk, hogy képzéseket is tartunk és személyes tanácsadást is, és gyakran a képzésen megjelentekből lesz utána tanácsadási ügyfél. Tehát hogy van valamilyen terület, én főleg az üzletfejlesztési oldalon tartok képzéseket, de hogy mit tudom én, korai fázisú termék, ötlet, validáció, és akkor ott elkezdődik valami, a képzés, az csak kinyit kérdéseket, és hogyha van belőle valami, amiben utána tudunk segíteni tanácsadóként, üzleti modellezés vagy nem tudom, piacelemzés, akkor utána igyekszünk konvertálni ezeket a képzéslátogatókat tanácsadási ügyféllé is.
És anélkül, hogy belemennék felesleges részletekbe, két típusú funkció van nálunk. Az egyik, aki az egész rendszerben segít tájékozódni, segíti az ügyfeleket tájékozódni, ezeket mi úgy hívjuk, hogy account manager és nem tudom jól lefordítani. Különösen azért nem tudom jól lefordítani, mert van egy másik ilyen típus, akinek deal managernek hívunk, és akármit is kitalálnék az Account managerrel, nem tudnám jól megkülönböztetni a deal managertől. A deal manager pedig egy adott területen, mint például a fintech vagy kiberbiztonság vagy üzletfejlesztés, a mélyebb ásásban segíti az ügyfeleket. És akkor őket így végigvezetjük ezzel a két emberrel minden egyes ügyfélt, és van, akinek ez egy másfél hónapos közös munka, van, akinél meg akár egy évig, két évig is eltarthat.
Beszéltünk erről korábban, hogy az lenne az ideális, hogy akinek szüksége van hosszabb távú segítségre, az velünk marad, akár itt a három éven túl is. A visszamérésben még nem vagyunk elég jók, mert erre is rákérdeztél, és néha az előbb is visszatértél a kérdéseidre, ezért úgy érzem, hogy kénytelen vagyok valamit mondani, nem tudok egyszerűen szó nélkül továbbmenni. Tehát ott még szerintem kérdőíveket, különböző típusú kérdőíveket kérünk tőlük, hogy töltsenek ki. Ezekből születnek az adatok, de ezt lehetne profibban is csinálni. Egy CRM-rendszert használunk, Hubspot a neve, de ezt megint könnyen mondom most, mert az első több mint egy évben papíralapon csináltam mindent. Nem szoktunk eladni, ahogy ez volt a fejlesztés.
Igen, igen.
Ezzel szerintem nincs is olyan szempontból probléma, hogy ha valaki tudja, hogy merre halad, akkor az első lépést is könnyebb megtenni. Az első lépés az volt, hogy papíron csináltok valamit, mert akkor még azt lehetett, aztán majd csak sikerül beszerezni valami rendszert, nem?
Tehát, hogy ha tudod, hogy ez egy átmeneti állapot, és ezen változtatni akarsz, az szerintem elég a fejlődéshez.
Ez a svéd modell. Tehát, hogy először kitapossuk, hogy hívják a járda útját, aztán megépítjük a járdát. Például egyszerűbb bizonyos értelemben módosítani az első időszak után, és utána jön a klikap. Köszi az elnéző reakciótokat erre.
Oké, de hogy akkor most így menetközben vagytok, nagyjából félidőben, akkor mostanra már mondjuk a konzorciumi vezetés azért látja, hogy hány kkv jött be azon a bizonyos képzési vagy üzletfejlesztési ablakon, hány volt az, akinek valami más díjat lemenedzseltün, és kiment igazából az ajtón, hány az, akivel még abszolút nem foglalkozik valaki, ahogy mondtad, hogy népszerűbb az üzletfejlesztés, mint a blokklánc, népszerűbb a kiberbiztonság.
Betörési pontként.
Betörési pontként népszerűbb.
Igen, ezt körülbelül látjuk, és nyilván lehetne ezzel még többet kezdeni, meg adatokat még jobban gyűjteni, de hogy most jobb helyzetben vagyunk sokkal, mint egy évvel ezelőtt.
A digitalizációhoz a hasítási nem kér kódot, gondolkodásból kell, hogy kitörjön, aminek az első legfontosabb része, hogy a papíron lévő adatok lezáródott folyamat esetén visszamérésre tudnak kerülni, hogy mennyi idő alatt ment végig az A4-es papír a rendszeren. Valahogy így tudnám megfogalmazni. És hogyha ezzel egyetértetek, akkor szerintem ennek van létjogosultsága, hogy a digitalizáció az a következő lépés, ami üzletfejlesztés.
Abszolút, sőt, még azt is behoznám, abszolút nincs időnk beszélgetni a mesterséges intelligenciáról, de hát ahhoz meg adat kell. És ezt most kezdi minden cégvezető látni, hogy abban a pillanatban, hogy megtetszik neki valamilyen MI megoldás, ami nem egy olyan generatív MI, ami a világ összes képéből dolgozik, hanem valami olyan megoldás, aminek a saját belső adatokhoz lenne köze, akkor ott azonnal meghal, ha nincs hozzá.
Ráadásul nem hitelező adat.
Bocsánat, ha már megszólítottuk ezt az AI-s dolgot, akkor egészítsük ki, hogy ugye AI-ban most sikerült egy elég jófajta papírt szereznem erről az AI bevezetése a bizniszbe, és hogy projektmenedzsment szintű megoldásokkal, de azt látom, hogy az adatvagyon kérdésére tudok visszatérni, hogy le tudjuk ezt picit fordítani. Tehát az adatvagyonom az az is, hogy a céghez tartozó dokumentáció mennyire hiteles. Bevittük-e, vagy úgy vittük-e be, hogy kívánták, hogy bevigyük. És ez egy nagyon fontos mondat. Mert hogyha én utána az elvárt állapotból próbálom meg felkészíteni az AI-omat, hogy egyébként majd abból lemezzen, akkor egy nagyon fals útra fog elvinni, merthogy a benne lévő adatok nem hitelesek.
Ez olyan, mintha egyetemen a kutatás, ugye mikor kutatás a kutatás, akkor hogyha azt is leírom, hogy melyik Excel verzióval csináltam azt az adott kimutatást ahhoz, hogy én azt oda beleírva ebbe a disszertációba valóban hitelesen tudom vállalni. Ugyanígy, hogyha egy adatot, ugye kiberbiztonság, tehát hogyha az adatot megváltoztatom, és ez nem jó, nem megfelelő, nem validált, nem felel meg a hitelességnek és a bizalmasságnak, akkor azt az adatot én falsan fogom értelmezni még éjjel is.
Abszolút. Ennyi volt a kiegészítésem.
Igen, ezt a tudósok úgy hívják, hogy szemétbe, szemét ki. Garbage in Garbage out, hogyha a szemét, ami bemegy, akkor a szemét fog kijönni belőle.
Szerintem még tudósnak sem kell lennie.
Ugyanaz a bolognai utca fölött megszállni. Azt akartam még hozzátenni, itt a pénzügyi technológiáknál talán, de ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy Magyarországon talán az egyik úttörője ennek az adóhivatal, annak minden előnyével és talán nehézségével együtt. Tehát, hogy például, amikor bevezették ezt az online számlázót, akkor azonnal kiderült a magyar vállalati piacon, hogy a Project féle terminológiában, ha már innováció menedzsmentet tanulok, akkor hadd használjam a megfelelő dolgokat. Tehát ki az, aki innovátor, meg korai alkalmazó, és ki az, aki kései alkalmazó, hogy ne adj Isten lemaradó. Merthogy a mai napig látom, hogy azok a cégvezetők, akik túlságosan kötöttek a hagyományaikhoz, túlságosan óvatosak minden digitális megoldással szemben, azok a mai napig papír alapon megírják a számlát, csak mert szállítólevél van azon a papíron, de őt ez nem érdekli, mert pont ugyanúgy néz ki az adatlap.
Odaadja a könyvelőnek, aki létrehoz belőle egy digitális számlát, de ő arról meg nem szeretne tudni. És arról az adatról sem szeretne tudni, amit ez jelent, meg arról a beszedési vagy faktorálási vagy pozícióbecslési munkáról sem, amit mondjuk egy online számlázó program neki meg tud csinálni a saját pénzügyi állapotáról a cégben, meg a bejövő kimenő dolgokat nézendő. Tehát, hogy másik oldalon viszont az innovátorok meg ott kopogtatnak a számlázóprogram support oldalán, hogy és ez a funkció mikor lesz kész, és ez a funkció mikor lesz kész, nem?
Igen, ez tényleg nagyon érdekes.
Nálatok vajon melyik az, aki kopogtat?
Igazából mi szeretettel várunk minden fázisban lévő kopogtatót, mert azon is nagyon jó segíteni, aki még nem jutott el oda, hogy érdemes digitalizálni valamit, amit már a környezetében szinte mindenki digitalizált. Akik meg már digitalizáltak, azokat abban tudjuk esetleg segíteni, hogy milyen opciók léteznek. De ez egyébként a számlázás digitalizálása, ez egy irtózatosan érdekes terület, mert ugye, ahogy mondod, még most sem valósult meg, de nagyon-nagyon-nagyon nehezen indult pár évvel ezelőtt, merthogy nem volt rá jó business case, vagy nem volt rá jó üzleti ok. Nagyon olcsó volt a számlatömb, nagyon olcsó volt az a munkás, aki kitöltötte, és lehetett utólag akkor még esetleg átdátumozni dolgokat.
Ehhez képest az elektronikus számlával semmi ilyet nem lehet, fizetni kell érte havonta, ki kell perkálni a pénzt. Tehát, hogy egész addig, amíg a nagyvállalatok Magyarországon nem szabotálták, addig a kisvállalkozásoknak eszük ágában nem volt. Most többé-kevésbé megvalósult, de ahogy elmagyaráztad, az előbb azért mégse. És most én úgy látom, hogy a szerződések digitalizálása tart ugyanitt. Tehát ott is, hogy nekünk versenysemlegesnek kell lenni, tehát általában nem szabad egy dolgot mondani. Szerencsére ebből három van Magyarországon, tehát van a Wired Side, aminek e szerződés a termékneve, van az E-signo és a Netlock, és még igazából, tehát hogy sokan használják, de nem tudott rendesen elindulni, mert nem volt az a szintű nagyvállalati befogadás, ami ehhez lenne szükséges.
De hogy olyan, minthogyha jó esetben megismétli magát majd a történelem, és egy pár év múlva a szerződések is ugyanúgy digitalizálva lesznek.
Nagyon nehéz ez a kérdés egyébként. Nyilván egy nagyvállalatnál borzasztó nehéz egy folyamatba beintegrálni egy ilyen helyet, mert nagyon sok szervezetben általában féltik a helyüket ugye a kedves kollégák. De folyamat oldalról Laci kedvenc szavával élve, hogyha megközelítjük ezt az egész üzletfejlesztési kérdést, akkor én mindig azt szoktam példának hozni, hogy miért jó, hogyha egy közös ügyféltörzset használok a cégen belül, ami egyébként egy számlázóból, ami egyébként egy NAV-ból jön, mert amikor elkezdem keresni a vevői értékelésnél a kis alulvonás BT-t, a kis kettőspont, alulvonás BT-t, a kis alulvonás BT-t, nem pedig az adószámra kiadható egyetlen és valid nevet, akkor nagyon hosszú időt fogok eltölteni az elemzésekkel, tehát nem valósak az adatok.
Ennél az e-szerződésnél pedig azt látom, merthogy valamennyire volt lehetőségem együtt dolgozni olyan szituációkban, ahol én föltettem különböző kérdéseket, hogy addig, ameddig egy rendszerhez nem tudok könnyen integrálni. Tehát, hogy én ügyféltörzset szeretnék abból a rendszerből, és hogyha folyamatalapon szeretném megvizsgálni, akkor nekem a szerződéses állományomban kettő dologra mindenféleképpen kíváncsi vagyok. A lekötött és havonta beérkező összegeknek az átfutási idejére. Ugye ez egy cash flow kérdés. A másik pedig, hogy milyen minőségben teljesítenek, ugye? Ez meg minőségbiztosítási kérdés. De hogyan tudom én összekötni a saját rendszeremmel egyszerűen? Nekem ez a kérdésem, és ezt szeretném így most nem kibontva visszaadni számotokra, hogy szerintetek, ha már ilyen tech-edik kérdéseink vannak, akkor ezeket a cégeket hogyan tudjuk ösztönözni arra, hogy interfészeljék az ő kiváló terméküket arra, hogy használhatóvá váljon.
Mit gondoltok erről?
Hát csinálják csak szép lassan. Tehát, hogy az a baj, hogy vannak ugye nemzetközi megoldások, a Hello Side, most már Dropbox Side, satöbbi, Dockey Side, satöbbi, de ezeket nem fogadják el Magyarországon.
A törvényi szabályozás miatt nem tudod elfogadni.
Igen. Ugye az a baj ezzel, csak gyorsan kiegészítve a hallgatóknak. Ugye a dokuszájnál a legnagyobb probléma az, hogyha azt mondom, hogy elvisz él, akkor a dokuszárnyból aláírhat. Márpedig tudok regisztrálni Elvis névvel, és hiteles az aláírásom Elvisszel. És ez egy probléma. Igen, ez egy probléma, ez így van.
Szerintem a magyarországi megoldások még jó esetben azt mondanám, hogy nem tartanak ott, hogy ezeket az integrációkat megcsinálják, de szerintem abba az irányba mennek, és ráadásul az, hogy vannak versenytársak akár a hazai szcénában, az szerintem mindig jó abból a szempontból, hogy mennyire gyorsan fognak ezek az extra feature-ök.
Itt szerintem ez egy igazán jó szakmai kérdés. Talán nem annyira tartozik az eddigi témához, de ha már itt vagyunk, akkor élvezzük ki egy kicsit, hogy itt vagyunk.
Az összes előbb említett elektronikus aláírás példa két szempontból nagyon jól különválasztható. Az egyik szempont az, hogy hol milyen szigorú a jogszabály az angolszász kultúrákban, ázsiai kultúrákban, messze nincs olyan szigorúság. Tehát ott egy ilyen egyszerű, aláírtam dolog, az úgy elmegy. Merthogy semmivel nem rosszabb, mint az egész korrupt papír alapú világ, ezért elfogadták, hogy ez így van, és továbbra is viszonylag személyes kapcsolatokon alapul az, hogy mit tartok be abból az aláírt papírból. A másik szempont, illetve értelemszerűen ennek az éremnek a másik oldala az uniós, meg főleg a magyar adatvédelmi, meg egyéb jogszabályi környezet, ami nagyon szigorú, és kifejezetten poroszos szigorúsággal oktat mindenkit arra, hogy itt becsülettel kell üzletelni.
Ez kulturális kérdés, most nem jó vagy rossz dologról beszél, ki hogy szokott hozzáállni általában az üzletmenet dolgaihoz az adott kultúrában. Viszont a másik szempont, ami szerint csoportosítható, hogy folyamat alapú gondolkodás mentén készült a termék, vagy funkció alapú gondolkodás mentén készült. Sajnos azt kell mondjam, minden tiszteletem az évek óta a hazai aláírás szcénában dolgozó szakembereké, de ebben a tekintetben alulmaradtak, mert ők funkció alapon kezdtek dolgozni. És létrehoztak valamit, ami megfelelt egy törvényi előírás funkcionális követelményeinek, és tudnak úgy aláírást fölvenni, és aztán kiadni és hitelesíteni a végén, ha nem. Isten erre kerül sor. Tudja, ezt a funkciót, ezt maximális biztonsággal lefejlesztették, csak nem illesztették semmilyen üzleti folyamatba.
Nemhogy a rendszerintegrációban, hanem egy jogi folyamatnak a végén. De hogy így a teljes üzleti folyamatba, ami technológiától függetlenül is zajlik, abba se illesztették bele. Ezért nem is találja a helyét.
Tudunk segíteni.
Hát leginkább magukon tudnak segíteni idővel, de abban tudunk segíteni magukon.
Hát vagy igen, valakit megkérnek, hogy magyarázzam el, hogy mi az a folyamat, amivel üzletet kötünk.
Mi az a folyamat, amivel szerződteted?
Szerződést, majd együtt fodrászhoz fordulunk.
Ássuk már a mélyére. Köszönöm Zoli, hogy figyelmeztetsz, hogy amúgy is ezt csináljuk, és hogy utána nézzük meg azt, hogy milyen funkciókra van szükség ezeken a folyamatlépéseken végigmenve, és abból rajzoljuk már be ezeket a hiányjeleket egy pillanatra.
Egyetlenegy dián. Egyetértek.
Ennyi fért bele a mai adásba. Köszönjük szépen, Barnabás, hogy vállalkoztál az Európai Digitális Innovációs Központok, illetve azokon belül is az öt egyike a Digitaltech Eddich bemutatására.
Köszönöm szépen, hogy itt lehettem, élveztem.
Köszönöm.
Köszi, hogy itt voltál. Lehet.
A
A leirat a beszélgetés automatikus vagy kézi feliratából készült; a ▶ időpontokra kattintva a videó az adott résznél indul.