Üdvözlök mindenkit! Ez itt a Digit Podcast. Személyi László vagyok, a Future-NOW vezető partnere, és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions és a Sailing Hangar alapító-ügyvezetője. Sziasztok! Jó napot kívánok! A Digit Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez.
Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak.
Amikor először hoztam Budapestre a Tech Jobs Fair 22-ben, akkor szerveztem a programban egy panelbeszélgetést Tech for Good címmel, a HIPA-tól, az MI koalíciótól és az ELTE-től hívtam meg embereket, és egy nagyon tartalmas beszélgetés született. Sok példával a folyami műanyaggyűjtéstől az MI alapú alkoholista terapeutáig. Nagy meglepetésemre a főleg mérnöki közönséget akkor alig érdekelte. Ez ugye két éve volt. Azóta remélem javult a helyzet, de ha nem, akkor meg felkiáltójelnek fogom szánni a mai adást, különösen, hogy ez lesz az év utolsó adása, és így a karácsonyi időszakra esik. Köszönöm Zoli, hogy partner vagy ebben, és persze mai vendégünknek is köszönöm, aki nem más, mint Wieder Máté, a Fujitsu regionális értékesítési vezetője.
Üdv újra a Digit Podcast stúdiójában.
Köszönöm szépen, és köszöntöm a hallgatókat.
Köszönjük, hogy itt vagy.
Újra, tehát Máté már elvesztette a podcast szüzességét nálunk. Nem is kéne bemelegítés, de hát a hallgatóinkra is gondolnunk kell, akiknek ezúton is köszönjük, hogy már naponta több százan vannak. Máté, te milyen visszajelzéseket kaptál anno a szereplésedről?
És amúgy szóba szokott kerülni eddig egy podcast a sokféle szakmai találkozón, amerre jársz?
Egyrészt köszönöm szépen, hogy itt lehetek, másrészt pedig szerencsére az elmúlt időszakban Zolival számos közös rendezvényen, szakmai rendezvényen veszünk részt, és mindig jó beszélgetések kerekednek ebből, főleg, hogyha időben ide tudok érni. De mindenesetre hál' Istennek egyre többet hallom azt, hogy követik a csatornát, és hallgatják azokat az innovatív beszélgetéseket, amiket tőletek is lehet hallani, meg az aktuális beszélgetőpartnerektől. Azt elmondhatom, hogy hál' Istennek mindenkitől nagyon pozitív és elismerő szavakat kapok én magam is, meg a csatornának a tartalma is. Persze vannak negatív hangok, amik főként az életkoromat megcélozva adódik. Hál' Istennek most már ebben a világban lassan tizedik éve, tizenkét éve vegyesen mozgok, és sok mindennel találkoztam én is, de különböző nézőpontok ezért jók, mert ezek a szinergiák viszik előre az igazi innovációkat.
Mindig olyan nehezen élem meg, hogyha a fiatal kollégákra az idősebb kollégák negatív dolgokat mondanak, mert mindig elfelejtik. Az az érzésem, hogy elfelejtik, hogy ők is voltak fiatalok, és hogy ez a pályakezdő hat év tapasztalattal.
Számomra ez egyébként nagyon imponáló, amikor valamilyen tartalom kikerül mondjuk a Facebookra, egy szakmai rendezvényre, és pár gondolatot megosztok, és utána találkozok valakivel, és beszélgetek, hogy láttam, és hogy tök laikus, de így rákérdez, hogy figyelj, mesélj már erről, mert ez egyébként egy tök izgalmas dolog, de valakinél azt érzem, és egyébként ez szerintem a mindennapokban is megfigyelhető, ez inkább irritációt okoz, hogy na, Máté már megint a 85. posztot kirakta, hogy a mesterséges intelligenciával hogyan lehet tanítani, meg hogyan lehet a technológiát alkalmazni. Úgyhogy ilyenkor én mindig arra gondolok, hogy nekem az a fontos, hogy akit érdekel, akinek ez hasznos, akinek a figyelmét felkeltem, amiből esetleg lesznek jó beszélgetések, akkor nekem az már jó.
Igen, ez egy óriási, szerintem fejlesztendő a közösségi médiában, és nem a te oldaladon, meg nem is annyira a fogyasztói oldalon, vagy a tartalom böngésző oldalán. Tehát most úgy működnek ezek az algoritmusok, meg rendszerek, hogy figyelik ugye, hogy kit mi érdekel, kit mennyire fogott meg korábban ilyen-olyan tartalom, és dobálják befelé. És amikor én látom, mint felhasználó, hogy a Máté posztolt, akkor azt hiszem, hogy valahogy az az ér, nem is hiszem. Tehát, hogy valahogy az az érzés keltődik az emberekben, hogy ezt most a Máté nekem írta. Mintha találkoznánk egy konferencián, és elmondanád nekem. De nem ez van, hanem az algoritmus írta neked, pontosabban az algoritmus postázta neked.
Igen.
És valójában, hogyha irritál, akkor az algoritmus irritál, de mégis a te arcoddal köti össze. Tehát szerintem ezt azért komolyan tanítani is kell persze a felhasználókat, de hogy azért az algoritmusnak is valahol fejlődnie kéne szerintem abban, hogy valahogy ezt az irritációt, vagy legalább a felületnek.
Na jó, ez messzire vezet.
Azért egy gondolatot, ha megengedtek, akkor én is közbedobok, hogy azért az, aki azt mondja, hogy irritál valamilyen poszt, annak azért az önismeretével is van némi probléma.
Ez szerintem tök fontos.
Tehát, hogy magát a posztot azt azért írjuk, vagy én azért fogalmazom meg, mert szeretnék valami információt megosztani, amiben mondjuk a Mátéval elmegyünk, és egy mesterséges intelligencia vonalon egy értéket teremtünk közösen az adott cégnek. De ez miért baj, hogy ezt megmutatjuk, hogy értéket teremtettünk.
Mert alapvetően szerintem én mindig mondom, hogy én nem nagyon akarom megmondani, hogy szokták ezt ilyen szlengesen mondani?
Tuti frankót, meg a tutit. De hogy szerintem az mindig fontos, hogy mondjuk egy adott kérdésben a Zolinak is van egy nézőpontja, neked is van egy nézőpontod, nekem is van, és hogyha annak van metszete, tök jó, de hogyha nincs metszete, akkor meg tudjuk beszélni, hogy kinek mi a saját meglátása, és szerintem az értékítélete mindenkinek más ebből a szempontból, és ezzel nincs is semmi baj a nap végén.
Pál Ferinek van egy idevágó fogalma, amit szokott néhány előadásában emlegetni, ez a kiegészítő igazság. Amikor nem azért mondasz el valamit, valami mást, mint amit az előtted szóló mondott, mert az nem igaz, vagy azt akarod cáfolni, hanem azért mondod el, mert még az is igaz, hogy. Tehát amire te utalsz, hogy három nézőpontból mondjuk itt az asztalnál valójában nem egy veszekedés kell általában, hogy kialakuljon, hanem a teljesebb kép kéne, hogy kialakuljon. Nekem nagyon hiányzik a társadalomból is ez, hogy a nagycsaládok sok időt tudjanak együtt tölteni. Akkor mondjuk három generáció volt nagyszülő-szülő gyermek, most már nem tudnánk ilyen egyszerűen megmondani, hogy hány generációval valójában a nagycsalád, de hogy ott alakulnak ki ezek a teljesebb nézőpontok, ahol valóban egymást meghallgatják az emberek.
Egy gondolatot beszúrok ide, aztán tényleg mehetünk tovább, csak hogy a családok, hogy tudjanak együtt időt tölteni, csak sajnos nem ez a trend, tehát annyira a digitális világban élünk, és annyira ezek az eszközök vesznek minket körül, hogy tényleg az emberi kapcsolatokat elfelejtjük ápolni. Nem tudjuk, hogy milyen, nem tudunk a családdal beszélgetni. Szerintem a Covid az otthon töltött idő, az mindenkinek egy nagyon nagy próbatétel volt, és erről én soha nem felejtek el egy beszélgetésemet még zsenge ifjú koromban, amikor egy telkoszolgáltatónak a helpdeskjén ültem, és karácsony este, szenteste, és hibabejelentésekkel foglalkoztunk műszaki hibával és telefonáltak be, hogy nincs internet, nincs tévé, nincs semmi, mert egy optikai kábelt elvágtak, és azt javították, de az előfizetőkhöz még nem tudtak kivenni, és mondtam, hogy hétfőn majd szerelő kimegy, és akkor minden rendben lesz.
És akkor jött a kérdés, és akkor addig mit csináljunk?
Hát mondom, persze beszélgetni, egymást megismerni, olvasni, közös programokat szervezni, kínos félperces csend.
Annyi volt a kérdés, hogy lehet fizetni valamennyit, hogy ma kijöjjön? Úgyhogy szerintem ez mindent elárult.
Mennyivel másabb, Lacinak a kultúra gondolatára egy előző adásból tudok visszautalni, hogy hasonló szitu, hogy Svájcban föl kellett egyszer hívnom vasárnap egy helpdesket. És hogy az első kérdése az volt az ügyfélszolgálatosnak, hogy tudja, hogy ma vasárnap van? És hogy ő elkezdte sorolni a programokat, hogy mi az, amit meg lehetne aznap csinálni, és hogy milyen sportesemények vannak.
És nem kínos?
És kicsit sem volt kínos, és egyébként, amikor én az ottani munkaadónak elmondtam ezt a beszélgetést, ami számomra a magyar kultúrából érkezve bizarr, hogy én nem tudok megoldani vasárnapi problémát, akkor aznap tizenkétszer kért elnézést, és gyakorlatilag az egyheti fizetésemet is odaadta, mert ő elfelejtette, hogy vasárnap van, hiszen ő is magyar volt. És hogy óriási különbség van aközött, hogy hogy kezeljük ezeket a kérdéseket, mint például család, vagy mint például hétvége, meg ez a munka, szabadidő egyensúly, ami azt gondolom, hogy nem csak arról szól, hogy beszélünk róla, hanem hogy van-e a cégben arra támogatás vezetői szinten, hogy ezt meg is lehessen valósítani. Na, de visszaadom.
Igen, és amikor ilyen nemzetközi projekteknek a vezetőit szoktam érzékenyíteni, akkor mindig előveszem azokat a sztárjaimat.
Mindjárt megnéznék.
Nyugodtan lehet ilyeneket rendelni egyébként japánoknak sem tilos. Na, azt akartam kihozni belőle, hogy szoktam használni azokat a szlágy embert, amin például megmutatom, hogy melyik országban, a világban mennyi a munkaidő, a heti munkaidő. Melyik országban melyek a munkanapok? Van olyan ország, ahol hat munkanap van. És így tovább. Tehát, hogy nagyon nagy különbségek vannak abban, hogy ki mikor dolgozik, vagy dolgozhat, és amikor összeraksz egy csapatot mondjuk öt országból, és nem tudod, hogy neki ott mikor indul, mikor ér véget, stb.
Mik a szokások, igen.
Akkor az rád nézve ciki, jó? Tehát ennyit szeretnék mindenkinek a szívére helyezni. És egyébként most tartottam múlt héten egy ilyen vitaindító előadást az EU-nak a digitális évtized bizottságában, amelyen Digital Digital Board jött Magyarországra, mert ugye mi voltunk a soros elnökség, és az egyik slide-on egy filozófust idéztem, aki most így a gondolata most nagyon ide tartozik, ez Csejtei Dezső egyébként. A Kommentár folyóiratnak volt idén egy külön száma, a technológiáról és a technológiáról gondolkodunk. És neki volt egy ilyen nagyon határozott mondása, ami nekem nagyon tetszik, hogy a technológia abban a pillanatban, hogy nem vág rendet, ami rengeteg problémánknak a sűrűjében, maga válik a problémává.
Ugye itt a közösségi médiában is tök ugyanezt látjuk. Mivel nem old meg egy csomó mindent, ezért ő maga válik a problémává. Na, akkor viszont kanyarodjunk rá a pozitív ágra, most ennyi őszinte köldöknézés után, hogy mi a helyzet a techforgó kifejezéssel, hogy ti ezzel amúgy találkoztatok-e már, meg mit jelent nektek, hogy fordítanátok magyarra, ha már itt a Kazinczyk a versenyszférában vonalra is ráléphetnék.
Magyarra fordítanám, őszintén meg nem mondom, hogy mit mondanék, mert nálam ez egy ilyen nagyon összetett fogalmat, egy ilyen csoportosított csokrot tudna jelenteni, hogy igazából az én szemszögemből, mint most gyártók képviseletében, hogyha beszélek, minden olyan dolgot tudnék ez alá a fogalom alá betenni, amivel valamilyen értéket tudunk teremteni. Itt gondolhatunk akár egy gyártószervezetnek a gyártási folyamatának valamilyen automatizációjához, hogy hozzá tudunk segíteni olyan technológiai megoldásokkal, amivel mondjuk a karbonsemlegességét tudja csökkenteni egy adott szervezet, amire mi magunk is rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk. Olyan technológiai lehetőségekkel, amivel mondjuk különböző humanitárius folyamatokat tudunk hatékonyabbá tenni, vagy hogyha egy egész konkrét példát akarok mondani, például egy ausztráliai vízellátó szervezetnek, a Nemzeti Vízellátó Szervezetnek készítettünk tavaly egy olyan projektet, ahol egy ilyen blockchain alapú technológián segítettük elő a vízgazdálkodás, a vízkészletképzés és a vízkészletnek a biztonságos kereskedelmét, és ezáltal olyan hatékonyságot produkált már fél évvel utána, amik számokban mérhetőek voltak, ami szerintem azért elképesztő.
Szóval minden olyan lehetőség, amivel előre mozdítjuk, szerintem egy adott szervezetnek a fejlődését, amivel ő értéket teremt, gyárt autót, gyógyszert, egészségügyi eszközöket, bármit, azt én ebbe bele tudnám sorolni.
Zoli, neked mit jelent?
Maga a megfogalmazás az, amit mondott Máté, azzal én egyetértek.
Én azt egészíteném ki, hogy ilyen életminőség javítást is jelent. És ezt nagyon kevesen beszélünk erről, hogy egy életminőség javítás, és hogy beszéljünk egy konkrét példáról, például az okosóra program. Én most egy picit kiemelném ezt az okosóra programot.
Ez a gondosóra?
Igen, igen, igen. Hogy nagyon nehéz az időseknek ezt a tech részt megérteni, és hogy hogy lehet közelebb hozni hozzájuk valamit, ami egyébként vigyáz rájuk, vagy segít nekünk abban, hogy mi vigyázzunk rájuk. És azért az, hogy a 92 éves nagyszülő mondjuk elesik, és te nem tudsz róla, és mondjuk van a kezén egy óra, aki viszont egyrészt azonnal fölhívja, mert látja, hogy elesett, másrészt bejelentkezik hozzá a központ, és megkérdezi tőle, hogy mennyire nagy a baj, mert azt nyilván látja, hogy elesett, hogy mennyire nagy a baj, vagy azonnal tudja értesíteni a rokonokat, ez egy szegmense annak, hogy ez az életminőség a másik fele, és akkor most összehoznám egy picit ezt az idősek, meg a növény, víz, ilyen karbonlábnyom nyomott.
Most volt a Tokaj Wein Kongresszus Tokajban, ahol a technológiai részt hogy tudjuk felhasználni növény, víz, éghajlat információknak az összehasonlítására, és hogy egy IOT eszköz, amit rá tudsz helyezni a szőlőnek a szárára, ami megmondja, hogy hol tart a nedvességtartalma a növénynek. Tehát még kevesebb vizet kell használnod, hiszen a precíziós gazdálkodásban az amúgy is kevés víz felhasználásánál a növény információi alapján fogod tudni ezt a vízkészletet hozzáadni az ő életéhez. Ez is egy életminőség, csak az egyik emberre, a másik pedig a növényzetre. És valahol volt ez a következő rész, hogy hogy segítünk és minek segítünk, és ennek van egy árnyoldala is, tehát hogy nem tudom én, Ghánában mindenki karitatív dolgot szeretne, és a ruhákat vigyük ki, és ha megnézitek a tengerpartot, ahol bálaszán állnak a ruhák.
Merthogy az egész populáció, most ilyen nagy számokat fogok mondani, mondjuk 15 ezer, ugyanakkor 30 ezer ruha érkezik. És hogy nem biztos, hogy az a segítség, hogyha nincsenek mérőszámok, az valóban segítség. Tehát én ezt értem abban, hogy fontos dolog, hogy a technológiát használjuk, de továbbra is azt gondolom, hogy mérőszámok híján próbáljuk meg használni, amiből nem tudjuk, és a Máté példája zseniális volt, hogy a vízgazdálkodáshoz, amikor bevezetünk egy újítást, akkor tudjuk mérni, hogy milyen hasznos dolgot tett hozzá.
Én így gondolok rá.
Igen, mert szerintem az a nagyon nagy probléma, hogy egyrészt, hogy kicsit szerintem mindenki tart tőle, aki mondjuk nem minden nap ebben mozog, hogy bármilyen technológiai újítást használjak, mert nem komfortos nem vagyok benne. Mesterséges intelligencia nem lesz holnap munkám. Úgyhogy ez szerintem óriási problémát jelent, hogy szeretnénk használni, de nem tudjuk, hogy mire, mit szeretnénk kiváltani, hogyan szeretnénk mesterséges intelligenciát, de ha nem tudjuk, hogy milyen üzleti célra, tehát milyen képességet akarunk használni, csak legyen. Tehát, hogy ezt nem tudatosan kezdjük el használni, és itt a hangsúly azért van a tudatosságon, mert nem feltétlenül nekünk kell ebben képben lennünk, hanem ezekkel nagyon-nagyon-nagyon sokat beszélgetni a piacon gyártókkal, szállítókkal, tehát olyan integrátorokkal, akiknek ez a mindennapi asztaluk, hogy segítsék a szervezeteket ezeknek a céljaiknak az elérésében, akkor sokkal nagyobb kárt okozunk saját magunknak, arról nem is beszélve, hogy ennek van egy óriási financiális vonzata is, minthogy eredményességünket növelnénk egyébként.
Na most, amikor külföldön konferenciákon ez előkerül, hogy tech for good, meg akár ide hozzák néha a társadalmi vállalkozásokat is, akkor abból az üzleti célú értékteremtés az általában hiányzik, mert az az alap, hogy technológiát azért fejlesztünk, hogy eladjuk, és a vevőnk az majd üzleti hasznot termel vele, és abból fizeti ki, amit nekünk fizet. Tehát, hogy ez egy ilyen alap üzleties működés, és azt mondják, hogy a techforgód az, amikor valamilyen társadalmi hasznot célzunk meg vele. És aztán én szerintem is nagyon sokszor ezek keverednek. Tehát, hogy megoldunk vele társadalmi hasznot, mondjuk a vízgazdálkodást, ami egy jó példa, hogyha nincs víz a csapban, vagy nem minden órában tudok a 24-ből vételezni, az nem jó, tehát hogy az nem egy üzleti haszon kérdése, hogy mindig tudok-e vizet vételezni, ez egy társadalmi haszon, de lehet, hogy az a szolgáltató, aki azt a technológiát, amit a Fujitsu neki fejlesztett, bevezette.
Lehet, hogy egyébként profitot is tudott realizálni rajta. És most ne az adott példára akarok visszatérni, hogy még vesézgessük, csak hogy az elveket tisztázzuk. Szerintem a Teqball Good akkor állja meg a helyét, ha az első helyen az van, hogy mondjuk, mint a gondos órán, hogy milyen társadalmi haszna van, és egyébként lehet, hogy amúgy termelődik profit, és ugye a társadalmi vállalkozásoknak azt szokták mondani, akik valamilyen társadalmi probléma, szegénység, oktatási hiány, vízhiány, ételhiány, akármi, ruházat, hogyha. A megoldásáért úgy dolgoznak, hogyha termelődik is profit, azt visszaforgatják az alaptevékenységbe, hogy ezt a célt szolgálja. És akkor itt visszatérnék arra, hogy nagyon sokszor hallom magánbeszélgetésekben főleg, hogy a digitalizáció az egy rossz irány, az egy tévedés.
Van, aki szerint a személyes kapcsolatokat silányítja, ez ma is elhangzott. Van, aki a kultúra tönkretételére panaszkodik, tipikusan mondjuk a könyvolvasást szokták felhozni, hogy azt mennyire tönkretette. Van, aki egyszerűen csak a rendszerhibák, meg a kiberbiztonsági dolgok miatt mondja, hogy ez sose lesz jó, és inkább hagyjuk abba. Szóval egy kicsit ilyen fatalista hozzáállás, azt mondanám, amivel szoktam találkozni.
Egyébként ez is egy jó téma lenne, hogy ez a digitális fatalizmus, majd lehet, hogy erre is hívunk vendéget.
A következő kérdés, hogy Máté, te szenvedsz te némileg?
Idén még van hely.
Ma inkább arról szeretnék beszélni tényleg, hogy hogyan használhatjuk ezeket az újabb és újabb innovatív digitális eszközöket társadalmi problémák megoldására, klímaváltozásra, vagy a közügyek intézésére, mert egyébként szerintem az is egy társadalmi kérdés, hogy mennyi időd megy el a hivatalok, meg a dokumentumok útvesztőjében, esetleg a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, csak mondom, hogy szoktuk mondani, hogy az EU egy fejlett világ. Az EU-n belül óriási különbségek vannak országok között abban, hogy mennyire zárkóztak fel a szegényebbek vagy az alulképzettebbek, a társadalom erős középrétege. Nagyon nagy különbségek vannak, és itt nem a magyar helyzet szerintem egyébként a legrosszabb.
De hogy most akkor nézzük meg a nagyvállalatokat, mert hogy ha már a Máté ül itt, akkor a Fujitsu az egy nagyvállalat. Nálatok mit lehet érzékelni ebből a társadalmi problémákról? Használjuk a Fujitsu megoldásait, illetve hogy ezt mennyire vállalja föl mondjuk a Fujitsu márkakommunikációban, vagy a stratégiában, vagy bármiben.
Óriási, ahogy te is mondtad, óriási társadalmi, etnikai, politikai és egzisztenciális különbségek vannak országonként, de országokon belül földrajzilag is. Azt gondolom, hogy ehhez egyedül egy iparági szereplő, vagy egy kormány, vagy éppen egy magánszemély önállóan rendkívül kevés, és valószínűleg ezekkel a problémákkal nem is tud szembenézni. Tehát mi abban hiszünk, hogy mindenképpen kell egy olyan ökoszisztémát kialakítani, ahol ezeket a funkciókat és ezeket a kapcsolatokat valamilyen úton-módon össze tudjuk kapcsolni, és erre szerintem a technológia egy kiváló eszköz. Amiért mi hiszünk benne, hogy mi egy pár évvel ezelőtt erre vonatkozóan egy külön üzletágat, külön brandet hoztunk létre, ami a Fujitsu US névre hallgat.
Európában a Fujitsunak a kommunikációja, én azt gondolom, hogy kezd reálisan olyan szinten felerősödni, hogy ilyen témákról is fogunk látni egyre több olyan tartalmat és egyre több olyan megosztott információt, ami egyébként az ázsiai régióban már nagyon-nagyon régóta megy, hiszen ezért alakult ez a brand is. Tulajdonképpen itt arra próbálunk törekedni, hogy a technológiai tapasztalatunkat, az iparágban megszerzett szakértelmünket ötvözzük azzal, hogy ezeket az összekapcsolódásokat és mondjuk így a szakadékon átívelő hidakat megépítsük, és összehozzuk a társadalmi problémák megoldására vonatkozó kérdéseket a technológiával.
Nagyon sokszor beszélgetünk mi olyan témákról, ami már itt a Digit Podcaston belül, ami Magyarországon még nem téma, hanem egy kicsit ilyen előremutató, majd két-három év múlva fognak erről beszélni. Azt látom, hogy mindenkit érdekel ez a téma, és mindenki bizonytalan ezzel a digitalizációval. Én most három-négy-öt konferencián voltam különböző helyeken, különböző iparágakban, tehát azt szeretném elmondani, hogy ami nekem a summája volt ennek az öt különböző iparágban elmondott és nagyon mély gondolatoknak, hogy A, a vezetők nem uralják a technológiát, B, a munkatársakat nehezebb lett beszoktatni, C, a technológia önmagában nem megoldás, és átalakulnak azok a szervezeti szabályok, amik eddig jól működtek, viszont ez a mesterséges intelligencia, ez egy abszolút bizalmatlanságot szült most jelen pillanatban, lásd legutoljára, amikor a kis robot kivezette a nagy robotokat.
Tehát, hogy ezt egy abszolút defenzív, bizalmatlan légkör kezdi el körbevenni, aminek a megoldásában látom azt, amit a Máté mondott, hogy egy picit el kell kezdenünk foglalkozni a fenntarthatósági kérdésekkel.
Igen, szerintem az a baj, hogy egy ilyen, ha mondjuk egy szervezetnél egy ilyen digitális átalakulásról vagy transzformációról beszélünk. Mindenki ott téved el, hogy a technológia egy ilyen folyamatnak maximum a végeredménye lehet, hogy az egyik eredménytermékem, azt megelőzően nagyon sokat kell érzékenyítenünk a szervezetnek a szereplőit.
Kellene érzékenyítenünk, és nem hagyják, merthogy ezt pénzügyi projektnek tekintik, és időfecsérlésnek. Ezt egy tulajdonosnak a szájából hallottam nemrég, hogy időfecsérlés az, hogy mi a szervezettel megnézzük, hogy van-e annak relevanciája, hogy egy AI bekerülhessen abba a szervezeti egységnek a működési környezetébe.
Tehát, hogy itt ez nagyon fontos, bocs, visszaadom, csak hogy egy kicsit értelmezni szerettem volna.
Igen, és hogyha ezt rosszul közelítjük meg, és főleg egyébként egy ilyen társadalmilag fontos kérdésben, hogyha próbálunk utat törni és utat keresni mondjuk, és ezt rosszul közelítjük meg, akkor szerintem maga a sikertelenségnek az élménye sokkal nagyobb pofon egy ilyen ellátási lánc kialakításában egy szállítónak, egy gyártónak és mindenkinek, és hogyha mindenki hisz a sikerben, csak éppen az nem, akihez mondjuk példánál maradva kerülnének azok a megoldások, vagy azok az eszközök, mert mondjuk nem készítettük fel azt, hogy az miért lesz jó, hogy lesz jó, hogy használd, de nem arról van szó, hogy én ideállok egy kamionnal és lerakom az épületet, a szervereket, és csinálj vele, amit akarsz. Tehát, hogy ezt egy nagyon komoly Everness folyamat előzi meg szerintem, ami akár években is mérhető.
Aminek majd egyszer a végeredménye az lesz, hogy ő majd mesterséges intelligenciát használ, vagy valami privát felhőt, amivel ki tudja szolgálni az ügyfeleit, vagy éppen visszatérve a példához, amit mondtam, és látom, hogy megragad, hogy egy olyan vízellátó rendszert létrehozni, ami például meg tudja mondani, hogy mik a vízfogyasztási szokások, és hogyha valahol éppen valamilyen csőtörés, vagy bármi ilyesmi, és a víznyomáscsökkenés mondjuk a vízellátás veszélyben van, akkor át tudja úgy transzformálni a forgalmat, hogy a vízellátás nélkül ne maradjon például senki.
Nagyon kötődik a kultúrához, amiről most beszélgetünk.
Ugye nálunk a posztszovjet térség, ezt szerintem már évek óta nem hallottam ezt a szót, de egyébként az, és ha visszatérünk a számok nyelvére, megnézzük a felméréseket, tényleg megmutatkozik még ma is, hogy milyen értékrendekkel, milyen kulturális hagyományokkal élnek itt az emberek ezekben az országokban. Ebben nagyon sok különbség van a más kultúra. És direkt nem mondom a nyugatit, mert az sem egységes egyébként, hogy egy német vagy egy spanyol vagy egy brit, de hogy tényleg látszik Európán belül, körülbelül egyébként négy, most már, hogyha nagy ázsiai befektetőket is nézem, akkor lehet, hogy öt vállalati kultúra él egymás mellett. És ebből csak egy, ez a mondjuk ilyen kelet-európai posztszovjet vállalati kultúra.
És akkor itt visszakötnék arra, hogy Zoli mondja ezt az érzékenyítést. Hogyha most megnézzük, hogy milyen cégeknél dolgoztunk, össze tudjuk adni, szerintem egy húsz cég biztos, hogy összejön.
Nem biztos.
Nem biztos, de hogy annyi biztos összejön.
Csakhogy a hallgató is érzi.
Azt is mondjuk rá, hogy nincs annyi időnk.
Hogy ezekben a legtöbb esetben az közös tapasztalatunk, vagy a cégekre nézve közös tapasztalat, hogy elsősorban azt tartják a feladatuknak a cégek, és ezt várják el a topmenedzsmenttől is, hogy minél kevesebb pénzből minél több profitot tudjanak termelni, mert egyébként ugye egy olyan hagyomány vagy kulturális közeg veszi körbe ezeket a kiépült cégeket. Most tényleg nem a startupokra gondolok, hanem elsősorban a közép és nagyobb vállalatainkra, akik egyébként nagyon nagy arányban, mondjuk 60%-ban adják a GDP-t ezekben a térségekben, hogy az a közeg arról szól, hogy az állam megold minden társadalmi problémát, neked már csak a profittermelés marad. De ha egy picit kitekintünk, elmegyünk Svédországba, Németországba, Spanyolországba.
Ahol van versenypiac.
Csupa olyan helyekre, ahol egyébként nem ugyanaz a cégkultúra egymáshoz képest sem, de abban egyébként közösek, hogy a hagyomány szerint az állam nem old meg minden társadalmi problémát, abban az önkormányzatoknak, a vállalatoknak, tehát más szervezeteknek is van dolga, ne adj Isten a civilnek. És innentől kezdve nem az az egyetlen célja neki, hogy profitot termeljen, hanem például a fenntarthatóságot is megnézi, vagy például azt, hogy ő hogyan tudja segíteni az oktatást? És nézzétek meg, hogy kik kezdték el Magyarországon ezeket a mondjuk ilyen a hagyományos tevékenységeken, hogy profit termelést túlnyúló dolgokat csinálni, a német cégek, meg a svájci cégek.
De szerintem az a nehéz ebben, hogy közgazdasági szempontból megnézve az úgynevezett monopolista versenypiacon beszélünk egy kompetitív versenypiacról. Ezt nem mindenki fogja érteni, de nem baj. Amikor egy programozótól azt kérem, hogy egy BI-ban mutasson ki pénzügyi számokat, de a programozó nem érti az üzletnek a működését, akkor honnan értené azt, hogy milyen számokból tudna ESG riportot csinálni. Ezt remélem, értitek. Tehát webprogramozás kettőn, odaültetem a kedves urakat magam elé, Tokaj-hegyalja Egyetem, ez az egyik tantárgy, és annyit kérdezek tőlük, hogy akkor ez egy innováció, amikor bevezetünk mondjuk egy Power BY-t. Igaz, igaz, szuper, akkor én ROI alapon szeretném megközelíteni ezt a kérdést, mikor fog nekem ez az innováció megtérülni.
És azt kérem, hogy ehhez a kimutatásokat ezekből az adatbázisokból szedjük össze. És ezt a feladatot ők nem tudják megcsinálni, hiszen nem értik az adatbázist, hogy mi végre van, honnan jön a büdzsé, honnan tevődik össze, változó fix költség, cash-flow kérdés, adózás előtti, adózás utáni eredmények, ezért a jövő generációja támaszkodni fog egy Chatgpt nevezetű szoftverre, és volt itt a vendégünk ugye a Fitz, és a Fitz-ék nagyon kedvesen odaadtak egy 30 milliós, de üres ERP-t. És vállalatirányítási rendszerek tantárgyban összeültettem a programozókat, és összeültettem a tisztelt gazdász hallgatókat, hogy na, akkor drága kedves hallgatóim, akkor lesztek kedvesek közösen bevezetni egy tök üres 30 milliós ERP-s rendszerben egy pénzügyi modult.
Erre nem volt elég az a nap. És nem is értik, és már mindent, már küzdöttek, tehát hogy Chatgpt-t is használtunk, és rendesen kivetítettem a táblára és beírtam a promptolásokat, amiket kellett, és nem értünk el az ERP bevezetésnek a végére. És miért fontos ez? Azért, mert úgy vezettünk be egy technológiai eszközt, hogy nem értettük a vállalatunk működését, nem tudtuk megoldani, majd azt mondtuk, hogy ez a technológia, ez nem jó. De nem a technológia volt rossz, hanem az a tudás volt kevés, amivel azt a technológiát alkalmazni lehetett volna.
És ez nekem egy szörnyű csalódás. Erről mit gondoltok? Csak erről a kis szösszenetről.
Hogy hívták a tárgyat? Vállalatirányítási rendszerek.
Vállalatirányítási rendszerek.
Aha.
És webprogramozás.
És hányadévesnek kellett másodéven tanítani?
Ühüm.
Nekem ez azt mondja, hogy valószínűleg túl korán rakták a tárgyat, mert előtte meg kéne érteni, hogy mi az, hogy cég, mi az, hogy üzletek, meg forgalom, meg rendszeres, meg változó kiadások.
De hát elsőben, bocsássatok, első félévben.
Első félévben, tehát első év első félévében közgazdaságtan egy és második félévben közgazdaságtan 2 után érkeznek ide. Tehát a vállalat gazdaságtan, mint olyan tananyag, azt már réges-rég meg kellett volna, hogy tanulják.
Igen, igen.
Pénzügy, makro, statisztika.
Igen, igen.
Ezért hiszek egyébként a duális képzésnek hívott újfajta működésmódokban az egyetemen, ami szerencsére egyre inkább terjed, mert ott gyakorlatilag félig on the job, azaz félig munka közben tanulják a hallgatók, merthogy dolgoznak is, meg tanulnak is, és ezt így váltogatják, és már látnak céget, miközben tanulják a vállalatirányítási rendszert. De oktatóként egyetértek szörnyű lehet.
Hát igen, és én meg ebben a szemléletben, ebben a székben mindig azt tapasztalom, hogy akkor keresnek már meg minket, amikor már probléma van, amikor már úgy választunk ki valamilyen technológiát, hogy fogalmunk sincs róla, hogy miért azt választottuk, mert olcsó volt. Valaki ezt ajánlotta, hogy ez jó lesz, és ott állunk, hogy elköltöttünk mondjuk 100 millió forintot, és hogy én megmondom, hogy el kellene költeni még egyszer ennek a felét.
Plusz tanácsadás.
Igen. Tehát, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat, amit mondtam, az érzékenyítés az Evernessen és a technológia kiválasztásán túl, ahol már az elejétől kell bevonni ezeket a szereplőket, és elkezdeni velük beszélgetni, hiszen, és ezt pont az első beszélgetésemben, amikor ott ültem abban a székben mondtam el, hogy mondjuk egy gyógyszert gyártó cégnek ahhoz az OT-hez értenie kell, hogy hogyan gyárt informatikai eszközök segítségével. De hogy a különböző fejlesztéseket és informatikai innovációkat nekem hogyan kell behoznom, sőt, szerintem a legrosszabb egyébként, és azért lehet, hogy sokan haragudni fognak róla. Jók a saját, amikor saját kútfőből próbálok valamit kitalálni önmagam, mert hiszen ahhoz a korműködéshez valóban értek, de nem fogom tudni a piacot folyamatosan szemmel követni, hogy most kinek milyen, hogyan újítása van, és most az én céljaimhoz mi a legideálisabb megoldás, hiszen ahhoz a korműködéshez értek a nap végén, amit én csinálok, gyógyszert tudok gyártani.
És itt volt itt az Egis, mint gyógyszergyár, és pont tőlük hallottuk, hogy náluk egy innováció 20 év.
És ehhez megtalálni azokat a technológiai támogatásos részeket. Ugye ez pont a Balázs mondta el, hogy figyelj, az van, hogy akkor, amikor arról beszélünk, hogy egy kísérlet és a kísérlethez felírni minden körülményt, akkor az innováció az, hogy ez alatt a 20 év alatt elkezdenek olyan eszközöket használni, aminél mondjuk a páratartalmat, amit eddig nem írtak föl, valamivel rögzíteni kezdik valahol. És náluk az IT az egy nagyon masszív fejlődésen megy keresztül, de nem dobhatja be folyamatosan a legújabb technológiákat, hiszen ki kell nekik próbálni pont azért, mert 20 év a fejlesztési ciklus.
Persze.
És ugyanez, hogy egy gyárban, az Iparkonferencián voltam a kerekasztalban, és ott volt ez téma, hogy egy gyárban nem fogsz tudni ötpercenként új gyártósort bevezetni. Hát nem állhat meg a termelésed. És ugye ebben a termelésinnovációban kell valahol megtalálnod azt az átállási pillanatot, ami már egy kiforrt technológiát fog egy kiforrt technológiával lecserélni, amiben az innováció valamiféle automatizált folyamatnak a bevezetése. És szintén volt vendégünk a Kurucz Tamás Nvidia, aki nagyon-nagyon szemléletesen tudta megfogni azt a példát, ami ide vonatkozik, hogy a debreceni gyárnak a betanítása, a technológiai, a virtuális térben való betanítása az több éve megkezdődött, és már tesztszakaszban van, akkor, hogyha megépül, ott semmi más nem fog történni, mint beviszik azokat a robotokat, amit be kell vinni, és áttöltik rá azt a szoftvert, és viszont attól a pillanattól fogva létezik a virtuális térben is ugyanez, meg a valóságban is, és ezt a nehéz szinkronban tartani, hogyha itt változott valami, azt hogy tudod visszatenni a virtuális térbe és fordítva?
Ez a digitális iker, csak a hallgatók kedvéért, ha valahol találkoznak vele, az ezt jelenti. És annyira tetszett Zoli, hogy úgy fogalmaztál, hogy kiforrott technológiát cserélnek kiforrott technológiával. Ebből az egyik vagy a másik, vagy mindkettő láb, ez nagyon gyakran nincs meg, mert hát na, lássuk be, hogy nem feltétlenül éltünk meg három-négy ilyet, akár cégvezetőként, hogy ez úgy zsigerből menjen, hogy ez hogy működik. De hát álljunk meg egy kicsit, nehogy túl sokat szakmázzunk már megint. Sok adásban előjön egy-egy film idézet, és én Mátétól már régóta meg akartam kérdezni, hogy mozi vagy kanapé. Meg hogy egyébként milyen műfajban?
Hát szerintem mind a kettőnek megvan a maga varázsa, bár így a stream szolgáltatók világában szerintem a mozilátogatási szokások nagyon sok mindenkinél megváltoztak, meg ugye az Ann Core-nak a világában, bár ezt nem tudom, hogy nekem csak mesélték.
Nekem csak mesélték.
Azt csak hallottuk, hogy létezik valami.
Ahogy mesélte.
De hogy viccet félretéve, ma már ugye nem ritka az, amikor egy streamszolgáltatónál a mozipremierrel egy időben tudjuk otthon kényelmesen megnézni a filmeket is. Úgyhogy igazából az élmény miatt szoktam én is, amikor lehetőségem elmegy megnézni, hogy mégis azért nagyobb vásznon, jó hanggal, bár amikor nem vagyok olyan szerencsés és rosszul foglalok, és az első sor azt hiszem, hogy az utolsó, és így nézem a filmet közelről, az annyira nem jó, de műfaj tekintetében meg mindent szívesen megnézek, hogyha jó a társaság. Legutóbb egy jónak ígérkező horrorfilmet gondoltam, hogy kipróbálok, nem vagyok nagy fogyasztója.
Általában az ilyen filmeket utána azért kompenzálni szoktam valami verdákkal, vagy egy varázsa után otthon, hogy.
Visszatöltesz.
Igen.
Zoli, neked, meg magamnak is a Maniból, meg a Fabelman család után illendőségből szűkített kérdést tennék fel.
Sorozatok? Walking Dead.
Az igen.
Nagyon sokat dolgozom otthon.
Ez jó is, meg rossz is. Tehát a két véglet történik, hogy vagy havonta megyek 8000 kilométert, vagy otthon ülök, és hogy onnan intézem az ügyeket. Egy hét Walking Dead összes rész. Tehát ilyen mennyiségű filmet tudok, vagy sorozatot elfogyasztani jól hallottad.
Jól hallottad.
Ez még egyszer, egy hét, az összes évad.
De ez ilyen egyes vagy ilyen másfeles sebességgel?
Nem, normál sebességgel, normál sebességgel megy a háttérben. Tehát 6 órakor elindul, este 10-től 11-ig megy.
De hogy közben azért dolgozgatsz.
Én csak dolgozok közben, igen.
Tehát, hogy ez a munka közben.
Nekem most a diplomata tetszett meg nagyon. Én egyébként őszintén önkorlátozó vagyok sorozatokban, mert nagyon sok időt el tudnak vinni. Én viszont nem nagyon tudok, vagy szeretek, lehet, hogy inkább ezt kéne mondjam, mert egyszerre dolgozni, meg olvasni és sorozatot vagy filmet nézni. Tehát ha nézek, akkor én szeretem azt nézni, és maximum a szótárban nézem meg az angol szót, hogyha nem tudom. De hogy emiatt nem fogyasztok annyit, és emiatt is nagyon válogatós vagyok. És ez a diplomata, ez nagyon megütötte most itt.
Ez hol van? Melyiken?
Csináljunk ízelítőt is.
Szerintem ez egy nagy amerikai streaming csatornán fogható.
De hogy az NS-en vagy a PS-en?
Szerintem az NS-en.
Oké. De lehet, hogy több helyen is, én nem értek hozzá. A lényeg az, hogy ami miatt tetszik, és szerintem ezért jó beszélgetni erről, hogy nagyon sokat tanulok belőle kommunikációból. Merthogy ilyen nagyon párbeszédintenzív a cucc. Egyébként esemény intenzív is, tehát hogy szerintem egy ilyen háromnegyed órás sorrendben besűrítenek egy évnyi különböző eseményt a diplomaták életéből, meg nyilván ilyen túlhangsúlyozott, meg szélsőséges helyzeteket teremtenek a szereplőiknek, hogy nem tudom, szívrohamban meghal az elnök, amikor elmondasz neki valamit, most csak egy ilyen durva példát mondok. De a lényeg az, hát szerintem aki megnézte, annak már mindegy, aki nem nézte meg, annak meg sok más poén maradt.
Azért, hogy ilyen intenzív helyzetekbe kerülnek, ezt a fajta kríziskommunikációt, meg vitakommunikációt, meg érveléstechnikát, ezt nagyon jól fejleszti nálam. És egy csomó mindent tanultam belőle. Szóval én azokat a sorozatokat szeretem, amiben vagy érzelmileg, vagy szellemileg tanulok.
Sailing Hungary vezetőképző, ezt tanítjuk.
És hát akkor visszakanyarodva a Fujitsuhoz még egy pillanatra. Ugye főleg szerverekkel, meg azokat üzemeltető szoftverekkel találkozunk a Fujitsu kapcsán, de ha beírom a keresőbe, hogy Fujitsu SDG, vagyis ez a társadalmi fejlődési céloknak a rövidítése. Az első találatnál a cégnek a külföldi nyelvű weboldala bemutat öt olyan projektet, ami csupa ilyen techforgót projekt. Egy, kettő, három, négy célt támogat ezekből a 17 darab társadalmi fejlődési célból. Van köztük kisebb ilyen GPU, vagyis számításokat is végző grafikus kártyahasználatot célzó projekt, hogy ne annyit használjunk ezekből az egyébként nagyon nagy áramfogyasztású, meg nagyon nagy anyagigényű GPU-kból, van köztük hasnyálmirigyrák detektáló megoldás, de ami a legideillőbb szerintem, van egy tűzoltóknak és mentőknek készült rendszer, ami az okostelefonokra továbbítja az összes fontos infóforrást így begyűjtve mindenhonnan, a járművek rádiójától az ügyfélhívásokban kapott adatokon, a tűzcsapat foglaltságán át az állapotfelmérés alapú cél meghatározása, hogy hova kell majd szállítanom ezt a beteget.
Na most kicsit rosszmájú kérdést szeretnék feltenni. Ezekről a jótékony célú megoldásokról ti tudtok akkor is, ha nem túrja ki egy műsorvezető? Tehát ti, mint Fujitsu alkalmazottak vagy megbízottak. Mennyire kapjátok ezt meg saját belső információforrásból, másfelől, meg hogyha továbblépünk, van-e a cégnél lehetőség javasolni egy újabbat, vagy mennyire vagytok bevonva ezeknek a fejlesztésébe?
Most, hogyha jól számolom, akkor nagyságrendileg a világon körülbelül 72 ezer kollégával dolgozunk együtt a Fujitsu-nál.
Gyorsan számolsz.
Igen.
Azért ő végiggondolta.
Felszámolás.
Józsit ne hagyd ki!
Szóval nagyon-nagyon sokan vagyunk, nagyon sok kontinensen, országban, különböző régiós és helyi problémákkal is küzdve, ezért füllentenék, hogyha azt mondanám, hogy mindig minden információ akkor és ott áll rendelkezésünkre, ahol annak ide legideálisabb lenne. Azt viszont elmondhatom, hogy mára már a fejlesztésnek a döntő többsége itt van Európában, németországi lokációval és központtal. Ezért mondhatjuk azt, hogy azért közelebb vagyunk a tűzhöz, mint mondjuk egy 8-10 évvel ezelőtt, és nagyon sok ilyen kezdeményezést látunk. Nagyon sok ilyen kezdeményezésben beszélgethetünk, ahol valamilyen vagy szakmai, műszaki kollégákat vonnak be, vagy mint kereskedelmi oldalról, hogy hogyan látunk egy-egy megközelítést, vagy hogyan látjuk annak a piacon történő relevanciáját.
De persze vannak olyan pillanatok is, amikor egy-egy startupnak való közös munkának egy elég jól előrehaladott eredményterméke jön velem szembe. Például soha nem felejtem el, amikor te felhívtál, emlékszel, Franciaországban voltál egy technológiai rendezvényen.
Ez így van.
És ott álltál Fujitsu standjánál, és láttál valamit, ami nagyon felkeltette a figyelmemet, és fölhívta azonnal, hogy erről mit hallottam, és most megint füllentenék, ha azt mondanám, hogy up to date voltam azzal teljes mértékben, de hogy mi nagyon hiszünk ezekben a startupokkal való közös innovatív, inkubátoros projektekben, hiszen azt a fajta ambíciót, meg tudást, amit ők behoznak, és mi hozzárakjuk a mi technológiai lehetőségeinket, óriási eredményeket tudunk elérni. De te emlékszel arra egyébként, hogy.
Emlékszem, nem egy techforgó megoldás volt, Svájc videónak hívják, és már az alapélmény, amikor odamentem, már az tetszett, hogy volt egy apás srác, meg egy brit srác ezen a standon. Ugye itt a rendezvény lényege, vagy inkább azt mondom, hogy ahol ez a stand volt, annak a setupnak a lényege az volt, hogy Japán volt a kiemelt ország az idei évben a Vivateken, ezért ott volt a legnagyobb alapterületű országstand. Körülbelül 100 startup meg cég volt, vagy mindig, vagy így elosztva ilyen forgó rendszerben jelen, és a Fujitsunak volt ezen a japán standon belül egy területen, ahol volt négy-öt ilyen startupos megoldás. De egy másik ilyen idetartozó kérdést is hadd tegyek föl, hogy a társadalmi vállalkozások szóba került már, de hogy erre külön mindenképp rá akartam kérdezni, hogy akár azon belül a valamilyen társadalmi probléma megoldására alakult startupok világából, mondjuk szegények pénzügyi tudatosságát, vagy az óceánok megtisztítását, lehet ilyenekre gondoljatok.
Jaj, nekem is lesz egy magyar példám.
Egyébként hallottam.
De figyelj már, tehát hogy még mielőtt föltesszük ezt a kérdést, hogy startup, tehát hogy neked amúgy mi a baj a startupokkal, vagy miért nem szeretsz velük igazán foglalkozni? Ezt mindig is meg akartam kérdezni.
Oké, akkor a hallgatók kedvéért a kérdés mögött az van, hogy magánbeszélgetésekben gyakran elmondom, hogy limitált időt szeretek startupokkal tölteni.
És a kérdés jogos, amikor van idő, többen feltették már, hogy na jó, de miért, most mi bajom van velük? Én azt gondolom, hogy az én tudásom az kevésbé hasznos a startupoknál.
De miért gondolod?
Mert a startup általában kis létszámú és kialakulatlan környezetű vállalkozás vagy munka. Az én tudásom meg általában a folyamatmenedzsment köré fókuszálódik, vagy pedig az innovációmenedzsment köré, ami a legnagyobb hozzáadott értéket akkor termeli, amikor már kialakult folyamatokat kell megjavítani, vagy már túl nagyra nőtt céget, tehát túl nagyra nőtt akár startupot kell mederbe terelni, hogy kiszámíthatóbb legyen, vagy akár meglévő, adott esetben több milliárdos innovációs költéseket kell racionalizálni, vagy az esélyét a sikernek megnövelni. Egy startupnál, másról van szó. Én dolgoztam egyébként 2009-10-ben másfél évet egy startupban, tehát félreértés ne essék, én láttam belülről, illetve már 3-4 startupot mentoráltam is nagy örömmel, de hogy így mindig limitáltan tartom ezt, hogy hátha van, ami egyébként neki jól jön abból, amit én tudok.
Legtöbbször egyébként ez inkább a kapcsolatrendszer, vagy pont annak az inflexiós pontnak az azonosítása, hogy arra figyeljen az alapító, hogy el fog jönni ez a pillanat, amikor kellenek a folyamatok. És hogy körülbelül milyen messze van ettől, de ezért van az, hogy keveset foglalkozom velük.
Igen, de hogy viszont szerintem az alapötletek nagyon jók, amik ott megszületnek. Tehát, hogy onnan érkező inputokkal szerintem nagyon jól el lehet indulni, csak lehet, hogy nem az első három évben fogják megváltani a világot. Hoznak egy nagyon jó ötletet, de ahhoz kell értelemszerűen olyan muníciót hozzárakni, akár technológia, akár financiális tekintetében, befektetők körében, amivel aztán ki tudja tényleg úgy fogni magát, és majd a kérdésedre válaszolva majd érteni is fogod, vagyis hát megpróbálom szemléltetni, hogy mi ezt gyártóként milyen példán keresztül látjuk leginkább, hogy szakmailag ott jól működjön, az konzisztens legyen.
Ami szerintem a startupokban a társadalmi problémák szempontjából előnyös, meg érdekes, hogy nagyon rá tudnak fókuszálni, és nincsenek megfertőzve korábbi nézőpontokkal, lásd kulturális örökség, lásd technológiai örökség, stb., ami egy nagyvállalati környezetre jellemző, vagy akár egy nagy állami szervezeti környezetre. Például Indiában mikrohitelezés, tehát amikor a kisvállalkozó banktól nem kap hitelt, mert nem értékelhető az ő pénzügyi helyzete, de egyébként becsülettel, tisztességgel, akár szakértelemmel felvértezve ő tényleg csinálna valamit, és abból meg tudna élni, ő meg esetleg pár ember. Ezt a fajta hitelezést startupok kezdték el Indiában, nem a nagy bankok. Aztán később, amikor már látszódott, hogy működik a modell, akkor már volt érdeklődés.
Akkor ugyanez az óceáni műanyag szemetek kapcsán a hatalmas műanyag szigetek, amik úsznak, biztos láttatok ilyen videót, kedves hallgatók úsznak az ilyen-olyan óceánban a háromból tetszőlegesen választva. Ezeknek a problémájára az eddigi legéletképesebb megoldást is egy startup találta ki. Nem azt mondom, hogy fölszámolta őket, merthogy nyilván az kicsit pénzkérdés is, de az eddigi legköltséghatékonyabb megoldást erre, azt egy startupból sikerült kinyernie a világnak. Mondok egy saját hazai példát, nem saját hazai, tehát magyar példát is. Nem tudom, a Compostityről hallottatok-e, az alapító Pancsa Emese egyébként nekem profi rendszerellenőrző társam. Ez egy irodai vagy hivatali komposztáló megoldás, tehát a lebomló, meg újrahasznosítható étel és innivaló szemetet nyeli el, és megfelelő technológiával használható virágfölddé vagy egyéb termőtrágyává, termesztési trágyává tudja alakítan.
És mindemellett egy jól kinéző kis gömb, tehát hogy így bárhová odarakod az irodába, még jól is mutat. Társadalmi probléma, mert egyébként fölöslegesen dobjuk ugyanabba a kukába, ami aztán megy a szeméttelepre a mindenféle vegyes háztartási hulladékkal, sokkal jobb, hogyha a biomasszát azt tudjuk hasznosítani. Ez is egy startup.
Igen, csak szerintem ott már, amikor mondjuk egy ilyen folyamatnak egy bizonyos státuszáról beszélünk, akkor én már nem hívnám őket startupnak. Tehát onnan, ahonnan indultak, és volt egy jó ötletem.
Kettő kérdést tartott még a Revolut?
Valószínűleg nem.
Igen, de valahogy mégis vannak ilyenek.
Onnan, ahonnan indultak, szerintem igen, azt még tudom ott mondani, hogy tényleg hozzak egy jó ötletet, egy innovatív megoldást, amihez kell olyan partnereket magam mellé rakni, hogy abból egy megvalósítható, nagy mennyiségben megvalósítható eredménytermék legyen, de viszont onnantól én már nem gondolom, hogy startupnak hívnám magam, hanem tényleg ott már mondhatom azt, hogy egy megoldásszállító vagyok.
Nagyon azt még így kiegészíteném ezt a gondolatot, hogy tök jók így, az összes startup az mind fontos, sőt, ugye az innovációknak az ilyen generátorai, a berobbantói, a startupok.
Így van.
Én azt látom, hogy az elmúlt, nem tudom én, mondjuk hat évben, akik megkerestek startupok, azoknál akkor, amikor jön a nagy öreg, most hívjuk így, mondjuk Laci, odamegy.
Neki mély a hangja.
És elmondja azt.
Ez kedves startup.
Elmondja azt az ötletet, hogy van másik aspektus, amiben ez a technológia, ez a kitaláció, ez a megközelítés, ez jó lehet, akkor a startupok nem mindig fontolják meg ezt. Van egy elképesztően jó megoldás arra, hogy hogy hogy tudsz vizualizációban bejárni egy helyet, és kiberbiztonságot oktatsz, de hogy ezt a technológiát, ezt nem biztos, hogy vevő rá a gyár, de az onboarding folyamat viszont lehet, hogy vevő rá, csak nem ennyiért. Értitek? Tehát egy jó ötletnek a financiális részéhez megint érteni kéne, hogy hol fogod tudni ezt, vagy egy munkavédelemmel miért nincs ez összekötve, hogy megnézzük az eddigi baleseteknek a statisztikáját, és azokat a szimulációkat tesszük bele. És például most ez egy konkrét példa, ezt nem tették bele, és gyakorlatilag két év múlva ez a startup eltűnt, pedig elképesztően fontos dolgokat hozott bele egy ilyen virtuális térben való gyakorlásra.
És akkor innen adódik a kérdésem, hogy például a Fujitsu-nál van-e ilyen startup fejlesztő? Nem tudom, hogy van-e, azért kérdezem.
Igen, igen, különböző fejlesztési területeken kifejezetten figyelnek ezekre, mondjuk az, hogy lehetőségekre a piacon, amik velük szembejönnek, meg ugye kapunk sok megkeresést is. Tehát, hogy ezzel szerintem minden technológiai szereplő így van, ahol van egy jó ötletem, és keresek hozzá egy megoldó partnert, aki egyébként fog tudni nekem segíteni a megvalósításban, de hogy egy konkrét példával, hogyha ezt tudom szemléltetni, hogyha megengeditek, itt az óceánokról nagyon sokat beszéltünk, és egy brit startuppal kezdtünk el évekkel ezelőtt még egy közös fejlesztési projektet, aminek a lehetősége az, hogy mindent, ami a vízfelszín alatt van, képesek vagyunk 3d-ben digitalizálni számokkal és vizuálisan megalkotni.
Tehát itt gondolok arra, hogy én pontosan, vagyis a kutatók, akik ezeket az eredménytermeket használják, pontosan meg tudják mondani az élővilágnak az állapotát, természetvédelmi és természetvédelmi intézkedéseket tudnak szimulálni, esetlegesen olyan jelenségeket tudnak előre jelezni, mint mondjuk egy földrengés, ami mondjuk napjainkban egy óceánban azért.
Főleg Japán környékén sarkalatos pont, tehát hogy olyan leképzett mását látják a vízfelszín alatt, mintha ott járnának. És ennek már csak szerintem a következő lépcsőfoka, hogy itt a metaverzum világába átléphetünk, és hogy tényleg bejárhatjuk-e azt, amit egyébként robotok és erre a célra felkészített eszközök járják be az óceán mélyén.
Nagyon jó, hogy mondod ezt, hogy milyen dolgokra is lehet használni a Fujitsunak az erőforrásait, meg a tudását például tengerbiológiában vagy földrengés-előrejelzésben. Ugyanez igaz egyébként a mesterséges intelligenciára is, és rendkívül erős vita van most, hogy milyen fajta elméket fogadunk el, és milyen fajta emléket találunk aggasztónak. Például most volt a legfrissebb kutatás és egyéves adatfelvétel itthon sajnos, de hogy mit találunk aggasztónak, tipikusan aggasztónak találjuk, mondjuk, ha a munkavállalók teljesítményét követik nyomon MI-vel, hogy mennyit ül a gépnél, vagy mit csinál a gépen, vagy ha mondjuk katonai műveletekről beszélünk, vagy ne adj isten álláspályázatok közül a kiválasztás, de izgalmasnak és jó lehetőségnek találjuk, hogyha elemezzük az ellátási láncokat, meg a logisztikát, vagy például a bűnüldözést.
Ez a második legelfogadottabb MI alkalmazás egyébként a listában, a harmadik meg a személyre szabott oktatás. Tehát tulajdonképpen a top három legkevésbé aggasztó, leginkább izgalmas, meg elfogadott MI alkalmazásból kettő, az trekk forgód? Ugye? Tehát, hogy ezért is beszélünk mi erről, merthogy egyébként azok az emberek, akik nekünk dolgoznak, vagy akik minket használnak, azok ezt nézik, azoknak erről van véleménye. És akkor ide kapcsolódna az utolsó kérdésem, hogy hazai pályán szerintetek hogy jelenik meg ez a téma? Magát a startup ökoszisztémának a támogatását, meg startuppereknek a támogatását, azt nem kevés nagyvállalat itthon is űzi, hogy csak egy korábbi munkaadómnál nézzük meg, hogy mit is jelent ez.
Tehát a K&,h-nak volt talán az egyik első lépés itthon az inkubátorának, a startupnak a megalakítása, és a mai napig nagy erőket tesznek bele, merthogy ők ezt úgy fogják föl, hogy ezzel edukálunk is, tehát azzal, hogy startupokat támogatunk, nemcsak főleg nem pénzzel, hanem inkább mentorálással, irodával, kapcsolatokkal. Ezzel fektetünk energiát abba, hogy jobb és színesebb és nagyobb tudású vállalkozói ökoszisztéma legyen, jobb vállalkozásaink legyenek itthon, tehát ez mondjuk nem techforgó, de ez egyfajta jó értelemben vett befektetés a társadalomba, meg a vállalkozói szférában. Most ugyanez lenne a kérdésem, hogy technológiával, hogy az általam fejlesztett vagy árult technológiával milyen jó célokat lehet elérni.
Ezzel itthon mennyire találkoztok, és lehet, hogy kellene egyébként azoknak is foglalkozni vele, akiket egy ESG törvény nem kötelez erre.
Hát meg szerintem erről egyre többet kezdünk el beszélni itthon. Tehát az már szerintem jó, mert mondjuk, hogyha két-három évvel ezelőtt megnézem, hogy az ESG, meg fenntarthatóság, meg fenntarthatósági célok mennyire volt téma, hát nem nagyon látok annyi beszélgetést, mint mondjuk ma, és ez szerintem már kiindulásnak nem rossz, hogy legalább beszélünk róla. Mert azt gondolom, hogy minden piaci szereplőnek jól felfogott érdeke az, hogy a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás egy stratégiai fő cél legyen valahol. Az egyébként statisztikailag és pénzügyileg is alá van támasztva, hogy aki mondjuk a fenntarthatóságra törekszik és tesz is érte, és nem csak egy vágyálom marad meg az életében, annak az eredményessége is sokkal jobb mondjuk a versenytársaihoz képest.
Az mondjuk fontos, hogy nem arra kell törekednünk, hogy nagyon hosszú távú célokat határozzunk meg, tehát hogy mondjuk 2030-ra én karbonsemleges gyártásban fogok majd működni, hanem az odáig vezető utat is pontosan látnunk kell, mert akkor szét fogunk benne folyni szerintem.
De nagyon sok cég nem mér adatokat, vagy azok az adatok, amik vannak, azok nem hitelesek. Hogy akarunk beszélni ESG-ről addig, ameddig nincsenek mérhető és egzakt, kimutatható, megismételhető adatok. Én azt látom, hogy ebben kell egy önismeret, és ez az, hogy én be merem vállalni, hogy igenis a könyveimben az van, hogy egy darab saját autóm van és az Tesla, miközben 72 darab dízel autót bérlek egy flottakezelő cégtől. Tehát, hogy ha mellé akar valaki beszélni, akkor úgyis mellé fog beszélni. Ezek azért, hogy önfényezéssel foglalkozó ESG információk jöjjenek ki. Szerintem nem korrekt IT beruházások, a legszennyezőbb IT termékek, idézőjelben, azokat, amiket fizikailag megveszek. Ezért indult el ez a felhőőőrület is, hogy fenntarthatóság.
De vannak számaink arra, hogy mennyit növekedünk területileg? Hány terrával nő meg egy cégnek a működése? Ha megkérdezem bármelyik IT igazgatót, ő nem fogja tudni egzakt módon megmondani. Ugyanakkor ezek a fizetések, hogy a másik oldalon, most láttam egy elképesztő számomra, nagyon fura volt ez a felismerés, hogy van egy szerverpark, és hogy nem megháromszorozódott, hanem meghatszorozódott, amit úgy tudnék egy picit így jellemezni, hogy képzeljük el mondjuk a Westendet. Nem reklám, hanem méretileg azt mindenki el tudja képzelni, hogy ez mekkora. És hogy az egy darab szerverfarm, és egy év alatt abból a westernből oda mellé épül még nyolc. És hogy micsoda bődületes energiakapacitás kell ahhoz, hogy ezt meg tudd valósítani, a hozzá tartozó karbonlábnyom, hát betonból készül.
Tehát, hogy én értem, hogy a MOL torony is elnyerte az ökofenntarthatóság legnagyobb díját, én ezzel tökéletesen egyetértek, és nagyon gratulálok hozzá, de az egy betonszerkezet, amiben különböző anyagok vannak, amivel odaszállítják teherautók, a pumpához pumpálni kell a teherautónak. Tehát valahol én azt gondolom, hogy ez a saját magunknak hazudunk és torzítjuk el az információkat, ez az én egyéni véleményem, tehát ez nem egy általános vélemény. Abban megítélésetek szerint van-e relevanciája egy ESG kimutatásnak?
Hát nehéz, csak egy példára tudok visszacsatolni, és nem a testvéremről akarok mindig beszélni, de mindig ő jut eszembe, hogy Prágában szokott lenni legközelebb egy ilyen nagy fenntarthatóság.
Gyorsan a Vider Gergő a KPMG-nek az ESG-vel foglalkozó üzletágvezetője?
Igen, ő az igazgatója.
Igen.
És soha nem felejtem el, hogy mindig mondta, hogy ő vonattal megy, mert hogy nagyon sok mindenki meg repülővel megy, és ez milyen hülyén néz ki, hogy egy fenntarthatósági konferenciára egy repülővel érkezem. Úgyhogy ezt mindig úgy tiszteltem, megbecsültem benne, hogy ő ezt tényleg nagyon komolyan veszi, meg hisz benne.
Hú, erről most sok gondolatom eszembe jutott. A legrövidebbekhez nem, hogy egy időben nagyon sok online eseménynek adtunk platformot, ez a Covid alatt egy ilyen rapid módon kinőtt futuren szolgáltatás volt, és például tech for Good, összefogtunk egy egyetemmel, és készítettünk egy kalkulátort, hogy az adott résztvevő az online eseményen, a virtuális rendezvény képernyőjén. Mennyi karbonlábnyomot spórolt meg, vagy mennyi szén-dioxid kibocsátást spórolt meg azáltal, hogy ő nem repült oda, vagy nem utazott oda valamilyen eszközzel, és pont így épült föl, hogy repülővel jöttél volna, vonattal jöttél volna, vagy autóval jöttél volna, hogyha fizikailag rendezzük meg ezt az eseményt, és honnan jöttél volna.
Tehát ez például kicsiben egy techforgós lépés volt szerintem a Futureal részéről. Hogyha az ESG vonalat nézem, én maximálisan egyetértek mind a kettőtökkel. Egyrészt valószínűleg többet beszélünk róla, és önmagában is valamit javul ezáltal egyes cégeknél a helyzet, másfelől nagyon sok helyen azt gondolom, hogyha valaki ezt egy megúszandó, vagy egy kibumlizandó dolognak tartja, akkor ezt most még elég jól megteheti sajnos, és ezáltal nagyon sok félrevezető információ kering majd a jelentésekben itt-ott-amott, és akkor, amikor a versenytár, ugye ezek publikus jelentések, amikor a versenytársadat megnézed, akkor visszakanyarodnék néhány adással azelőtt, hogy mennyire érdemes a versenytársakat nézni, a legjobbat kéne, vagy ha van ilyen, a legjobbat kéne megtalálni, és ahhoz viszonyítani magunkat.
És akkor a harmadik gondolat, ami erről eszembe jutott, hogy viszont nagyon egyetértek a mérés kérdésével. Például a Compocity, ez a kis komposztáló eszköz, ez abban is nagyszerű, hogy ő méri, hogy mennyit dobnak bele. És visszaadja az adatot, hogy te kedves iroda, ennyit komposztáltál az elmúlt hónapban, míg általában a hozzád hasonló méretű irodákban meg ennyit szoktak komposztálni. Most ezek apróságok, de az irány az szerintem nagyon fontos, hogy amit mérünk, azzal tudunk foglalkozni.
Így van.
Ennyi fért bele a mai adásba. Köszönjük Máté, hogy nyitott voltál a tapasztalatcserére.
Köszönöm szépen.
Köszi, hogy itt voltál.
A leirat a beszélgetés automatikus vagy kézi feliratából készült; a ▶ időpontokra kattintva a videó az adott résznél indul.