2. rész – VR és vállalat

Üdvözlök mindenkit! Ez itt a Digit Podcast, Személyi László vagyok, a Future-Now vezető partnere, és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions és a Sailing Hangar alapító ügyvezetője. Sziasztok! Jó napot kívánok! A Digit Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak. Az igazi nagy VR áttörés 2012 harmadik negyedévében volt. Én emlékszem arra a napra konkrétan, amikor bejelentette a Facebook, hogy felvásárolja az Oculust 2 milliárd dollárért, és akkor ez egy ilyen megfoghatatlan üzleti esemény volt, hogy mi történik itt?

Igen.

És mi ez az okulusz, ami egy ilyen mai szempontból értelmezhetetlenül gyenge valami volt, de ez volt az első bizonyíték arra, hogy valós időben össze lehet rendelni egy fej orientáció követést, meg egy sztereó displayt.

Hát az a megtiszteltetés ért minket, hogy itt ül velünk a stúdióban Galambos Péter, a MaxWhere VR startup egyik alapítója, illetve az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központ vezetője, üdvözlünk téged.

Sziasztok! Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek és ilyen baráti társaságban beszélgethetünk.

Köszönjük, hogy itt vagy! Ami engem érdekelne, mert nem mindig találok rá választ, hogy mi a különbség a virtuális terek között. Tehát akkor, amikor Oculusról beszélünk, akkor mostanában van ilyen, hogy VR szemüveg, meg hogy épül ez föl, vagy tudnál nekem ebben egy picit segíteni, hogy hogy lehet ezt elképzelni?

Igen, hát ez egy ilyen vadnyugat volt egészen a közelmúltig, de mostanában azért kezdesz szépen kikristályosodni. Ugye vannak a síkban megjelenő 3d-s virtuális világok, amit a legrégebb óta ismerünk, tehát a Golf Einstein 3d óta tudjuk, hogy számítógépes játékokat, meg ilyen FPS játékokat kiválóan lehet háromdimenziós rendering technológiákkal megvalósítani, és aztán mondjuk 2012-ben erre jött a klasszikus, immerzív virtuális valóság, ami azt jelenti, hogy felteszed a headsetet, és a valódi fizikai világ helyett egy virtuális világot tapasztalsz vizuálisan, kirekesztve a külvilágot. Aztán párhuzamosan fejlődtek az úgynevezett augmented reality, tehát kiterjesztett valóságtechnikák, amikor valamilyen digitálisan vezérelt kijelző segítségével együtt látod a valóságot és az azt kiegészítő virtuális elemeket.

Majd megjöttek az ilyen kevert valóság technológiák. Talán ez a legjobb szó egyébként, ez a Mix Zrt. nekem legalábbis ez a kedvencem. Amikor egy szemüveg vagy egy fejen viselhető eszköz segítségével látod egyszerre a valóságot, és azt kiegészítő egyre jobb minőségű vizuális elemeket. És ezt gyűjtő néven ma exárnak szokták nevezni. Az egyik meghatározó szabvány, ami uralja ezt a technológiát, az Open Exarch, a Chronos csoportnak a gondozásában fejlődő szabvány is erre utal, hogy ez a WRR és MR technológiákat egy közös koncepcionális ernyő alá vonja, és a szoftverkészítőknek nem kell feltétlenül minden egyes eszközre, minden egyes használati esetre külön szoftvereket tervezni, hanem egy platformon, egy Open Excel platformon ezek a használati esetek, meg az eszközök támogathatók, és most nagyon úgy néz ki, hogy ez az Open Excel világ, ez lesz a meghatározó, és az összes VR megjelenési formát magába foglalja ez, és nagyon jól működik.

És akkor gondolom erre mondtad, hogy most már nem lesz vadnyugat ez a történet, hanem ez a szabványvilág, ez segít mederbe terelni. A Digit Podcastban szerintem két párhuzamos vezérgondolatunk szokott lenni. Az egyik maga a technológia, a digitalizációnak az egyes eszközei, itt ma ez a virtuális valóság, amit szerintem tök jól kivédted az egyik kérdésemet, hogy mi az a virtuális valóság, ezt most egész jól körbejártuk, hogy mi minden tartozhat ide, vagy milyen fogalmai vannak még a témának. De a másik, az meg az üzlet. Hogy mit jelent ez üzleti szempontból, és akkor itt most maradjunk még egy pillanatra a Maxwellnél, meg úgy általában a gyártó és szoftverfejlesztő világban, hogy mit jelent az egy már a piacon lévő cégnek, amikor egy korábbi vadnyugati állapotból a piac egyszer csak elkezd szabványosodni, hogy nektek akkor ilyenkor újra kell fejleszteni a rendszert?

És ez hogy hat ki egyébként az üzleti modellre, mert egyfelől nyilván lehet, hogy váratlan költség vagy nem tervezett költség egy újrafejlesztés, másfelől lehet, hogy kiszámíthatóbbá, kevésbé kockázatossá teszi az üzletet.

Nálunk ez viszonylag szerencsésen alakult, a kezdetektől fogva nyomon követjük az egységesítési törekvéseket, és először bátortalanok voltunk, nem tettük le a voksunkat semelyik olyan irány mellett, ami mondjuk egy nagyobb vállalathoz köthető. Viszont amikor a kronosz csoporthoz elkezdtek csatlakozni a nagyok és a kicsik egyaránt, akkor az nekünk is adott egy olyan fokú bizodalmat az Open Excel irányába, hogy végül megszületett a döntés, hogy akkor a Maxwell alapjait is vigyük abba az irányba, hogy az Open Excel segítségével támogassuk a különböző eszközöket. És ez nem mutatkozott extra költségként, hiszen azt eleve terveztük, hogy valamiféle egységes platform mellett letesszük a voksunkat. Kiválasztásra került az Open Excel, és eddig úgy tűnik, hogy ez egy jó döntésnek bizonyult.

Nagyon jó. Én annyira örülök annak, hogyha a változáskezelésre már előre felkészülnek, már gondolkodás szintjén is. És akkor itt most megengeditek, akkor kérdezek, hogy ilyenek, mint építészet. Egyre jobban, vagy akár a gyártás megy el a virtuális világ felé. Szintén előző adásokban arról beszéltünk, hogy a hibázás folyamatok lehetőségét hogy lehet ezt elképzelni? Tehát hogy például van egy folyamatunk, amit szeretnénk letesztelni a virtuális térben. Nyilván ez ugyanolyan, mint a szimulátor, a repülőgép szimulátorok, hogy sok költséget lehet megspórolni akkor, hogyha szimulátorban tesszük le a gépet nem megfelelő módon. Nálatok a Maxwellben hogy jut el hozzátok egy igény, hogy teszteljük le, nézzük meg virtuális térben, hogy fejlesztitek tovább, honnan jönnek az inputok.

Én ezeket szeretném így megkérdezni, mert hogyha például építészetet nézek az elmúlt időszakban, egyre nagyobb változás van például az építőiparban. Beam technológia, a Bim technológiának már láttam olyan verzióját, hogy gyártó cégek bim alapján gyakorlatilag a telefonnal a falra föl tudnak vetíteni egy leendő gyártósort, bárhol is van az ember, vagy éppen egy adott területen, egy sík mezőn elhelyezek QR-kódokat, és az építés folyamatához képest tudok 3d-ben bejárni virtuális tereket. Erről mi a véleményed? Vagy hogy látod ezt?

Mielőtt a hallgatóink elkezdenek google-ozni, hogy mi az a BIM, egy mondatban én úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy az egy épületnek a digitális mása. Tehát egy olyan modell, ami megmutatja, hogy az az épület, amit amúgy fizikailag is építek, az hogy néz ki, milyen falak, milyen csövek, milyen kábelek, milyen nyílászárók, stb. és akkor erre lehet bővítést felvetíteni. Ugye erről van szó?

Igen. Nagyon jó az irány és nagyon jó a kérdéskör. Én most azt gondolom, hogy egy ideig nagy hype-hool, de most már ez is kezdi megtalálni a helyét, ez a digitális ikertechnológia. Sokan digitális árnyéknak is nevezik, tehát angolul ez a Digital Shadow terminológia. Ez az, ami talán ma a legáltalánosabban le tudja írni a különböző felhasználási területeket, ugyanis azért eléggé különbözik egy építészeti, vagy ugye ma már gyakorlatilag a teljes épületéletciklusról beszélhetünk.

A fenntartható gazdálkodásban nagy szerepe van.

Igen, és ez az egész BIM vonal, ez egy viszonylag speciális terület, szoftvertechnológiailag is jól körülírható háttérrel. De valóban megjelenik itt a virtuális és kiterjesztett valóság aspektus, tehát léteznek ezek a megközelítések, hogy fölteszem a Microsoft Holloweenst, sétálok az épületben, és ez a digitális eszközöt, láthatóvá teszi a kazettás álmennyezet fölött, hogy hova mennek a vezetékek, hol vannak a szelepek, hol vannak a

nem tudom a fine coil rendszernek a csomópontjai. Ezek fantasztikus dolgok, de az, hogy ez működjön, ahhoz egy elképesztő komplex apparátusra van szükség, és elképesztő fegyelemre van szükség. És ez nem csak a BIM-re, meg az építőiparra mondható el, hanem a gyártási vagy logisztikai iparágra egyaránt. Gondoljunk csak bele a legegyszerűbb családi házépítésnél. Elkészülnek az építészeti tervek, aztán jó esetben meg tudsz bízni egy generálkivitelezőt, de van, hogy inkább ilyen csapatocskák jönnek-mennek, és akkor bütykölnek valamit, és akkor a végén elkészül a ház, és lehet, hogy tök jó lesz a ház, de a legritkább esetben készül el pontosan az, mint ami az építészeti, meg a szakági tervdokumentációban megjelent.

És azért valljuk be, hogy nem mindenki csinál utána megvalósulási terveket nem dokumentálja az, hogy pontosan mi készült el. És amikor egy ipari létesítménynél vagy egy komolyabb beruházásnál ugyanígy járunk el, akkor lehet akármilyen holololensünk, lehet akármilyen bim platformunk, hogyha az adatok validitása nem adott, akkor a digitális iker pontossága, vagy pontatlansága ugye, az meghatározza azt az értéket, amit kivehetünk ezekből a technológiákból. És ez egy nagy kihívás, de megindult a teljes iparág minden egyes lépésnél a terv megvalósulás esetleges ellentmondásait, azt bizony le kell kezelni, és a végére elő kell állítani egy olyan pontosságú digitális ikerpárt, ami a felhasználási módnak megfelelő pontossággal reprezentálja a valóságot.

Ugye nagyon bonyolult kérdéseket szoktam föltenni, ami három-négy kérdés önállóan is vagy önállóan is megállja a helyét. Most is így történt. Hozzátok honnan jutnak el ezek az információk, hogy ti milyen típusú platform igényeket szolgáltok ki, fejlesztettek le. Remélem, jól tettem fel a kérdést. Tehát Maxwell az egy keretrendszer, abban létrehoztok különböző virtuális tereket. Ezek a térigények, ezek hogy működnek, hogy adják le számotokra ezeket az információkat, hogy működtök, hogy fejlesztetek rá, erről tudnál nekünk egy picit bővebb információt adni.

Igen, tehát ahogy az előbb is utaltam rá, nagyon sokféle iparág van, és ezek közül te említetted az egyiket, hogy ugyanez a bim világ. Egy másik világ, például a logisztika világa, ezen belül is a vasúti logisztika, konténer logisztika, konténer depók világa, ami egy nagyon jelentős önálló iparág, és mi elmentünk egy kicsit ebbe az irányba, mert beláttuk azt, hogy egy picike startup cég 15 fejlesztővel egyszerűen nem tudja kiszolgálni az összes lehetséges iparágat, annak ellenére, hogy tényleg van egy nagyon jó alapot képező platformunk. Úgyhogy mi mostanában a konténerlogisztika tengeri terminálok, az úgynevezett inland terminálok és vasúti intermodális terminálok világára fókuszálunk, és hogy honnan jönnek az adatok?

Itt nagyon-nagyon fontos a dolgok internete, és azok az új informatikai megközelítések, amik lényegében egy adott ipari területnek a működési részleteit azok szenzorokkal érzékelik, és ezt valamilyen kommunikációs csatornán egy informatikai rendszerbe eljuttatják. Ez is igazából a digitális ikertechnológiának egy ilyen kulcs kérdése, főleg akkor, hogyha a valósidejűség megjelenik. És mi ebben vagyunk egy kicsit specializáltabbak, hogy mi nem olyan digitális ikreket fejlesztünk elsősorban, amivel egy beruházás megvalósulása előtt le lehet tesztelni nagyon sok mindent, meg lehet vizsgálni a működés finom részleteit. Mi abban vagyunk jók, hogy egy komplex rendszernek a valós idejű aspektusait nagyon-nagyon sok alrendszerből összegyűjtött adatok segítségével megjelenítjük, tároljuk, visszanézhetővé, elemezhetővé tesszük, és aztán ezeknek az adatoknak az elemzésével tudunk a jövőre vonatkozóan jobbá tenni bizonyos dolgokat, vagy például elkerülni olyan eseteket, ami vagy nem hatékony vagy költségekkel jár, vagy esetleg balesethez, vagy valamilyen váratlan eseményhez vezet.

És a virtuális valóság, meg a 3d vizualizáció, az igazából egy felső réteg. Van egy nagyon komplex réteg, amit nem olyan könnyű megmutatni. Mondhatnám, hogy ez egy ilyen klasszikus IT nagy rendszer, általában nagyon sok kritikus csomóponttal, és el kellett mennünk ebbe az irányba is, tehát mi mint Maxwell, mint egy virtuális valóságcég, nem csak a 3d vizualizációval kell, hogy foglalkozzunk, hanem bizony olyan IT backend rendszerek tervezésével is, ami lehetővé teszi, hogy az adatok be tudjanak kerülni a digitális ikerbe.

Nagyon jó téged hallgatni Péter, mert azt hallom ki a szavaidból, hogy elég pontosan látjátok, hogy a cégnek, a terméketeknek mi a piaca? Miben vagytok jók, ahogy te fogalmaztál, mit tudtok jól kiszolgálni. Azért azt kihangosítanám, hogy ez ugye egy évtizedes sztori. És az e mögött valószínűleg az elmúlt mondjuk kerekítve tíz évnek egy nagyon kemény munkája van a csapat részéről, hogy ennyire precízen és világosan látjátok, hogy miben vagytok jók és mit tudtok kiszolgálni. Van ez az angol kifejezés, ez a Product Marketfit, hogy megtalálni azt a piaci rést az én szolgáltatásomnak, amit be tudok tölteni, de ugyanakkor ahol van fizetőképes kereslet a piacban. Nekem volt szerencsém többször ilyen kutatásban részt venni, tehát olyan kutatást végezni interjúkkal, sajtókutatással, versenytárs felméréssel és így tovább, aminek az eredménye az, hogy meglátom, hogy van-e ilyen piaci rés az én szolgáltatásomnak, ez egy borzasztó bonyolult kérdés, úgyhogy ezúton is szeretnék gratulálni, hogy ti most már itt tartotok ennek a megválaszolásában?

A nyelvemen van a következő kérdés, de ránéztem az órára, és arra gondoltam, hogy itt az ideje egy picit lazítani, és egy személyes plake-et betenni, amit mindig szoktunk.

Filmes példa lesz? Mert akkor a Ready Player ONE.

Igen. A filmes példával az volt a helyzet, hogy ott majdnem az egész podcastot filmekről kezdtük beszélgetni, annyira szerettük a Ricsivel mind a hárman, úgyhogy ezt most megpróbálom elkerülni, és egy kicsit egyszerűbb, egy kicsit egyszerűbbnek tűnő témát hoztam, ez pedig az oktatás, az iskolák. Hogy ki hova járt úgy iskolába, hogy arról szívesen beszél, kinek volt jó vagy rossz élmény egy iskola. Milyen érzelmi viszonyunk van most így az iskoláink kapcsán, vagy akár a gyerekeink iskolája kapcsán szeretnél valaki elkezdeni. Kezdte, vagy bocsánat. Jó, oké. Nekem két sztori az, ami ide belefér. Az egyik, hogy mindenképp szeretném megemlíteni az általános iskolámat, ahova én jártam a Fóti Ökumenikus Általános Iskolába, röviden az Ökuba, ahogy mi itt a környéken szoktuk mondani, itt tőlünk egy légvonalban körülbelül 15 kilométerre lévő suliról beszélünk, mert ott két dolgot nagyon itatott a környezet, meg amit én magam is utána szeretnék felnőttként megvalósítani.

Az egyik az összefogás ereje, ott ugyanis visszakapott a katolikus egyház egy államosított iskola nyomán némi pénzt, és ők úgy gondolták, hogy ők nem egyedül használnák ezt fel, és akkor összefogtak a kis nagyközség vagy kisvárosra, attól függ, honnan nézem, showt másik három felekezetével, a baptistákkal, a reformátusokkal, meg az evangélikusokkal, és együtt csináltak egy ökumenikus sulit, ami talán az első volt az elsők között az országban, és ez harminc évig kitartott ez a sztori, és egy fantasztikus lelkület volt az ott dolgozó tanárokban. Először is borzasztó nagyra tartották azt, hogy ők egy ilyen iskolába jöhetnek dolgozni ennyi évtized után. A másik az, hogy nagyon figyeltek egymásra, hogy egyik se bántsa meg a másikat, hogy a másik felekezetéből milyen érték érkezhet, hogy hogyan tudunk együttműködni és együtt többre jutni, és ezt nagyon jól meg tudták valósítani.

Ez a dolog számomra ez egy óriási emlék. A másik sztori, amit meg idehoznék, hogy ez pedig név nélkül, mert ez egy negatív sztori. Volt az egyik gyermekemnél egy olyan iskola, aki nem foglalkozott eleget azzal, hogy a jót hogy kell megtartani. És képes volt egy jó helyzetből egy olyan rosszat teremteni, amiből két év után ki kellett vegyük a gyermekünket, akinek a bölcsességéről elég annyi, hogy ők ezt két hét után megmondta, hogy ez nem lesz jó, de kértük, hogy hát azért még adjunk időt, még nem tudom, és akkor még két évig ott elszenvedgetett egy olyan osztályban, ahol teljes rendetlenség volt állandóan. A bizonyítványosztáskor fociztak a teremben, tehát hogy ilyen osztályról beszélünk, nem lehetett tanulni.

És ebben az iskola felelőssége óriási, ott azt a helyzetet idézték elő, hogy kétszer annyi gyereket vettek fel egyik évről a másikra. És ráadásul még azon belül is szerintem azért lehetett volna jobban szűrni azt, hogy milyen viselkedésű gyerekeket rakunk össze. Én azt hiszem, hogy ez a mi szervezeti szerepünket is, hogyha egy szervezetben vezetőként dolgozunk, nagyon aláhúzza, hogy az, hogy valami jól működik, az azt jelenti, hogy jövőre is jól fog működni, azt egy tollvonással vagy egy döntéssel le tudjuk rombolni, és utána piszok nehéz újraépíteni. Péter?

Én is az általános iskolámra emlékszem talán a legjobb szívvel. Én egy kísérleti osztályba jártam, egy győri általános iskolába, akkor úgy hívták, hogy Ortutay Gyula Általános Iskola, ma már Szabadhegyi Közoktatási Központnak hívják, és a kísérleti osztály a Zsolnai-féle oktatási programot vezette be, és én egy ilyen osztályba járhattam. Reggel nyolctól délután négyig tartott az oktatás elsőtől nyolcadik végéig, és lehetőségünk volt nagyon-nagyon sok mindennel megismerkedni. Én ott kezdtem el például néptáncolni, ami aztán nagyon sokáig meghatározta az életemet. De például cselgáncsoztunk is az oktatás keretei között, és szerintem ott tanultam meg olyan alapképességeket, vagy ott mentem el egy kicsit olyan irányba, hogy ez a ma, hogy mondják, hogy gondolkodj a dobozon kívül.

Igen, autóbusz.

Igen, és az ottani tanáraim sarkalltak minket arra, hogy folyamatosan kérdéseket tegyünk fel, amit olvasunk, azt több aspektusból járjuk körül, és próbáljunk meg képességeket fejleszteni a lexikális ismeretek mellett, és szerintem az az osztályközösség, meg az a tanári gárda, aki velünk foglalkozott, ez nagyon sikeressé tette szerintem nemcsak a programot, hanem azt a csapatot is, akivel ott szerencsém volt együtt tölteni a kisdiák éveket. Tehát ez szerintem egy meghatározó dolog, és ma is ezt keresem a közoktatásban, hogy lelkes pedagógusok jó szisztéma szerint nagy szabadsággal adhassák át nemcsak a tudást, hanem a tudásszerzés képességét, és a különböző egyéb ilyen soft skill dolgokat. És én nagyon örülök, hogy a tizenegy éves kisfiam is most egy olyan herceghalmon, az ottani általános iskolába jár, ahol az osztályközösség, a pedagógusok valahogy erre emlékeztetnek, és nagyon-nagyon jól működik.

Zoli, gondolkoztam közben. Annyira jó volt benneteket hallgatni, tényleg. És mindegyikőtök Laci mondott negatív élményt is. Neked Péter van valami negatív? Merthogy az kimaradt.

Nem kötelező.

Nem kötelező.

A negatív élmény, talán a fiam óvodás éveihez köthetők negatív élmények. A három év alatt tíz óvodapedagógus foglalkozott az ő egyébként vegyes csoportjával, és hát azt gondolom, hogy ez egy olyan lenyomata a mai problémáknak, ami ott valami elképesztő mértékben kicsúcsosodott, és annak örülök, hogy különösebb, úgy tűnik, hogy mindenféle sérülés nélkül sikerült megúszni, de hát az összes pedagógiai, nem tudom, tudományos forrás azt mondja, hogy ilyet nem szabad csinálni. Tehát, hogy ez egy negatív, amivel sokat kellett foglalkoznunk és elhárítani az esetleges hosszú távú hatásokat.

Nem ez a kulcs, hogy foglalkozzunk vele. A traumákat nem mindig tudjuk megúszni.

Hát, de ne is hájdoljuk teljesen el, merthogy ebből azért tapasztalatokat lehet meríteni. Legfőképpen azt, hogy hogy tudod elkerülni legközelebb. És akkor a kérdésedre a válasz, hogy.

Az is van.

Hát ha szeretnéd, akkor természetesen van.

Szeretnéd?

Akkor nincs.

Ezt szeretném, jó rendben.

Az általános iskolai osztály, az a mai napig osztálytalálkozót tart minden évben. Olyan közösséget kovácsoltunk magunkból, ami szerintem párját ritkítja. Tehát amikor a családi nyaralásokat is úgy időzítjük, hogy az osztálytalálkozó egy napjára mindenki megjelenjen. Elképesztő azt az érzést megtapasztalni, amikor Erzsi néni volt az osztályfőnökünk, szegény ember alig jár, de hogy minden alkalommal lehozzuk, ott van, vacsorázik velünk, és hazavisszük. De hogy húsz év volt az, amikor mindenki dolgozott, különböző helyeken volt, és nem szerveztük meg az osztálytalálkozókat.

Most úgy találkoztok évente, hogy előtte volt 20 év szünet?

Mindig beszéltünk, csak erre dedikált napot nem tartottunk minden évben. És Viki, az osztálytársunk, ő a fő szervező, elkezdte újra szervezni, megjelent Erzsi néni a legelső alkalmat, csak ilyen pozitív életérzésnek, hogy van-e még ilyen tanár, tehát húsz év után, meg nagyon sok év után, hiszen általános iskoláról beszélünk, megjelent Erzsi néni, és mindannyiunk nevét fejből tudta. Tehát azt szeretném egyben a 17 éves lányom, összes általam ismert tanár nénijének, mondjuk egyet kivéve, de mindegyiknek üzenni, hogy akkor tehet föl nekem kérdéseket, hogyha tudja a gyerekem nevét. Tehát, hogy az egy fontos dolog a másik, és szintén, és akkor legyen, hogy hogy lett ebből tapasztalat, meg miért vagyok néha mások szemében ilyen nagyon konok kitartó, és egyébként néha makacsnak tűnő.

Érettségi félévében a teljes iskola összes vezetője, már hogy az összes tanárom összefogott ellenem, és egy nap a tantárgyból, amelyik mindegyik érettségi tantárgy volt, meghúztak. Tényleg. És példa statuálásból. Tehát nem volt elég, hogy magyar bajnoki második hely, nem volt elég semmi. Egyszerűen valamiért a fejükbe vették, és igazából magyarázat nem volt, mert édesanyámat is behívták, a nem tudom én hányadik osztályfőnöki izé intő után, és megkérdezte édesanyám az osztályfőnökömet, hogy miért? Nem tudjuk, csak néz. Ez volt a válasz, de hogy a példa statuálásban benne volt, hogy akkor félévkor hatból meghúznak, és ugyanezzel az osztállyal mentem, érettségiztem, és köszönöm szépen, jól vagyok.

Attól függ, hogy hogy akarod felfogni ezt a negatív dolgot. Lehet, hogy akkor nehezen éled meg, de ha beépíted és áttranszformálod a fejedben, akkor ez egy nagyon pozitív élmény tud lenni.

Gratulálunk!

Köszönöm szépen!

Fél éves folyamathoz. Nem tudom, hogy én tizenévesen ezt meg tudtam volna-e ilyen jól fordítani.

Kellett hozzá a humorérzék. És volt egy műhelyfőnök, Ernő bácsinak hívták. Ernő bácsi a középiskola harmadikban nekem már volt jogosítványom, ő pedig hát mondjuk azt, hogy a korára való tekintettel különböző olyan objektumokat látogatott meg, ahol szeszes italt árultak. Kitaláltuk azt a nem, ő találta ki azt a fogalmat, hogy drótnélküli adatátvitel technológia. Ez kérem szépen azt jelentette.

Meg kellett volna védetni, mert aztán ebből sok pénze lett volna azokra a bizonyos helyekre.

Bizonyos értelemben, hogyha ez az osztálynak szólt, akkor az a pincéből a padlásra hogy visszük föl a szekrényt. Ha a beszélgetés közben merült ez föl, akkor hogyan tudjuk, mivel én vegyipari gépész vagyok, a likvid típusú folyékony halmazállapotú és/vagy likvid halmazállapotú különböző szereket átjuttatni a helyről B helyre, drót nélkül, drót nélkül. Ez sokat segített, hogy közben mi beszélgetünk. Beszélünk majdnem minden adásban egy picit arról, hogy mentális egészség, meg mi emberek hogy vagyunk most ezzel. És a mai témánk a virtuális valóság. Miközben egyébként ez egy kicsit ilyen non-mainstream, vagy ez most nem annyira gyakori téma, mert sokkal gyakoribb a mesterséges intelligenciáról beszélni.

Engem rövid idő leforgása alatt három helyre hívtak most előadni mesterséges intelligencia kapcsán. Azt látom, hogy abban van egy nagy nyüzsgés, az emberek fejében van egy nagy drive, hogy most valami történik, amit én nem értek, és ez félelemmel tölt el. Na most ehhez képest szerintem azért a virtuális valóságnak is volt egy ilyen időszaka, amikor nagyon sok ilyen előadásra hívtak akár engem is, meg nagyon sok ilyen beszélgetés volt, hogy most ez micsoda, és ettől félni kell-e. És megjelentek érvek, tehát hogy megjelentek olyan érvek, hogy ez elvonja a figyelmünket a valódi valóságról, hogy ez gépesít minket, hogy akár egészségtelen, mert ugye nem megyünk ki a levegőre, a személyes kapcsolatokat tönkreteszi.

Olyan érv is volt, hogy túl sok áramot fogyasztanak ezek az eszközök, és ez káros hatással van a környezetre. Nem akarok elmenni a mai adás mellett anélkül, hogy erről nem ejtünk szót, hogy ti mit gondoltok erről a kérdéskörről.

Szerintem ez az Excel-technológia halmaz semmivel sem okoz nagyobb törést a társadalomban, mint a televízió megjelenése, vagy a mindennel összekapcsolt, folyamatosan internetkapcsolattal rendelkező mobiltelefon megjelenése. Hát ettől én nem igazán félek, és talán azért ez be is bizonyosodott, hogy önmagában ez a technológia nem fogja befolyásolni ilyen mértékben a társadalmat. De ha találkozik az AI a kevert valósággal, az már egy érdekes helyzetet fog eredményezni, és a valós idejű generatív AI, ami nemcsak szöveget generál feltétlenül, hanem mondjuk a valósággal megtévesztésig azonos videót vagy 3d-s tartalmat. Na, az egy teljesen új sztori lesz, és nem olyan sokat kell erre várni, hogy mondjuk egy kevert valóságeszköz.

Most direkt nem mondok technológiát, mert még nem tart ott, hogy össze lehessen tényleg keverni a valós dolgokat a virtuálissal, de tíz év múlva ott fog tartani, és a generatív AI-ban is meg fognak egyre erőteljesebben jelenni a valósidejű aspektusok, és az lehet, hogy borítja a kártya azt a mai gondolatainkhoz képest. És ez egy nagyon jó indikátor, ami most történik a nyelvi modellekkel elsősorban, és ez lendületet ad más területeknek is. Hát nem vagyok benne biztos, hogy nem kell félni.

Nagyon-nagyon jó irányt vettél fel ezzel a gondolkodással, mert minden alkalommal ugyanerre el szoktam mondani, hogy etika. Most nem mennék ebben tovább, én inkább abban mennék tovább, hogy Laci kedvenc szava a folyamat. A folyamatban ugye pont azért jó, hogyha a folyamatot felmérjük, mert a félelmet lehet csökkenteni attól, hogy hogy fog működni, hol lehet hibázni, vissza lehet mérni, lehet elemezni és mindent meg lehet vele csinálni. De senki nem érti, hogy hogy lehet lerajzolni egy folyamatot. És én ezt látom még a virtuális térben nagyon fontos dolognak, hogy végre tudok létrehozni egy olyan virtuális teret, ahol letudom magát a folyamatot valamilyen módon, akár a low code now code verziókkal, de meg tudom csinálni, érthetően, úgyhogy fogja érteni más is.

És ezzel le tudom demózni ezt a dolgot. A másik, amivel szintén egyetértettem, és az előzőekben elhangzott, hogy náluk is 25 ember van, hét darab üzletágra. És nem mindenkinek van kedve mindennap a kiber security ötös rendszereket ellenőrizgetni. Mert van, amikor ő azt mondja, hogy figyelj, én tartok előadást a mit tudom én, Saling Hangár vezetőképzőjének arról a részéről, hogy mennyire fontos a folyamat, mert ahhoz van kedve. És hogy azt látom, hogy azok a cégek eredményesek, a társas vállalkozásnak hívjuk ugye azokat a cégeket, ahol már legalább egy embernél több is dolgozik. Azok a cégek tudnak sikeresek lenni, amelyik hosszú távon nem van ma este. Oké, hogy a főnök mindig kiáll a színpadra, oké, hogy a főnök a saját cégének a marketingese.

De fizikailag akkor tudja ezt megtenni, hogyha a mögötte álló csapat tudja, és elvégzi az ügyfélelégedettség felé vezető úton azt a munkát, ami ahhoz kell, hogy maga a cég fönt is maradjon. Milyen nehézségeket hozhat az életünkben szülőként, vezetőként, munkatársként szakértőként.

Van egy elfogadás, de akkor még egy dolog eszembe jutott, az elfogadása annak, hogy mennyire vagy hasznos ennek az érzésnek. Ez egy pszichológiai érzés, nem vagyok pszichológus, ezt szeretném gyorsan leszögezni, de azt látom, hogy bele tudnak emberek betegedni, hogyha főleg generációváltásnál jön ez elő. És ez egy nagyon fontos gondolat. A fiatalok átveszik a céget, és elkezdik a saját magukéra formálni. És az alapító atya nem érzi magát hasznosnak. Nem tudja élvezni azt, hogy neki már nem kell csinálni semmit. Nem tudja élvezni azt, hogy fölépített egy életet, biztosított egy csomó mindent, és ennek a biztosításának elért a végére, ami után ő elmehet nyaralni. Ennek a tanulásnak a hiányát érzem, hogy küzdelem, küzdelem, küzdelem, majd miután megküzdöttem és élvezhetném, már nem élvezem.

Ugye ismertek ebből a szempontból, talán a hallgatók nem ismerik a történetet, hogy én két éve visszamentem Balatonra, és a meetingeket kutyasétáltatás közben szoktam lebonyolítani. Ez Lacival is többször beszéltünk úgy, hogy én a Balaton-parton ültem és élveztem a napsütést vagy a kilátást, miközben mindenki tudta a dolgát és dolgozott. Mennyire érzitek ezt problémának. Most az etika mellett a virtuális virágot tudjuk arra használni, hogy a virtuális világ dolgozik, gépek dolgoznak, és én élvezem, hogy ők dolgoznak. És kapom az információkat analitikákból, és látom, hogy mi történik.

Szerintem nagyon egyszerű, ez tényleg egy generációs kérdés. Egy ma '60-as vezető vagy alapító, aki a '90-es években már elkezdett üzletemberként dolgozni, az kis eséllyel fogja azt élvezni, hogy mindenféle számítógépek dolgoznak. Neki az az alapélmény kell, hogy embereknek mondott valamit, megmutatott egy irányt, egy utat, egy feladatot, és az emberek megértik, és megcsinálják, és elkészül. Tehát neki ez az alapélmény hiányzik, és amikor arról beszélsz, hogy generációváltáskor ezt le tudja-e valaki tenni, és mondjuk elmegy permanensen nyaralni az élete hátralevő részére. Nem biztos, hogy azt kell. Lehet, hogy neki más vezetőket kell napi egyet, mondjuk találkozik és beszél neki arról, hogy hogy lesz jobb vezető.

Lehet, hogy könyvet ír, az is lehet, hogy magában abban a cégben, amit felépített ügyfélkapcsolattartóként még tök jól el tudna dolgozni. Mindenképp kell valami szerintem ezeknek az embereknek, ami nem nyaralás, mert annyira hozzá lehet szokni ehhez a munkatempóhoz, meg a hozzáadott értékhez, és a visszajelzéshez, hogy én hasznos vagyok, hogy arról nem lehet egyik napról a másikra, de talán egyik évről a másikra sem lejönni. És nem is kell szerintem, csak azt kell megtalálni, hogy mi az, amit úgy csinálok, hogy egyébként a fiatal nem veszíti el a kedvét és a lehetőségét abban a cégben, amit anno még én építettem föl. És akkor vannak azok a generációk, akik már gyerekként találkoztak szoftverrel, mint teah betűvel a képernyőn, de azoknál a generációknál az alapélménybe teljesen belefér az, hogy én egy gépnek adok parancsot egérrel, billentyűzettel, és a gép dolgozik, és ő azt sikerélményként meg tudja élni. Amellett, hogy valószínűleg van ilyen alapélménye is, hogy emberekkel ugyanezt meg tudta tenni.

Tehát neki már van egy ilyen mind a két világot lefedő alapélménye, ami lehetőséget ad neki arra, hogy minél többet fejlődik a gép, és minél kevesebbet kell majd esetleg neki emberekkel szót érteni, és ma is már szerintem megvannak ezek a foglalkozások, ahol szinte semennyit nem kell emberrel kommunikálnod, ahhoz képest, hogy mennyit dolgozol a gépeddel, a szoftvereiddel vagy a hardvereiddel. Ebbe bele lehet úgy szokni, hogy ez a munka életedet, nem a magánéletedet, ez a munka életedet ki tudja úgy tölteni, hogy nem betegedsz bele. De a magánélet az egy más kérdés szerintem. Ennyi fért bele a mai adásba, és nem maradt más hátra, minthogy megköszönjem neked Péter, mert igazán kitartóan átad a sarat a sok kemény kérdés közepette, és az arcizmod sem rándult meg tőlük.

Köszönöm szépen, akkor így a végére egy mosolyt azért megengedek. Nagy élmény volt.

Köszönjük szépen, hogy itt voltál!