Zeneipar és a digitalizáció

Üdvözlök mindenkit! Ez itt a DIG-IT podcast.

Személyi László vagyok, a Future-NOWl vezető partnere, és társam a krimiben, Szekér Zoltán, az OD&IT Solutions és a Sailing Hangar alapító ügyvezetője. Sziasztok, jó napot kívánok! A DIG-IT Podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak.

A A mai adás felütéseként a hallgatóinkat úgy is szeretném köszönteni, mint hallgatókat, úgy értem, mint zenehallgató közönséget, ugyanis a mai napra egy menő témát választottunk, igaz? Hallatlan lenne, ha nem.

Hallatlan. Szekér Zoli alapítótársammal a zeneiparról fogunk beszélgetni.

Abszolút. Én nagyon vártam ezt a témát, tényleg.

Volt már olyan, hogy a személyes szálunk ez volt, de most a fő témánk is ez, és annak szeretnénk utánajárni, hogy hogyan alakult a zeneipar, mondjuk, az elmúlt két évtizedben a digitalizáció térnyerésével, de ezt gyorsan letudnánk, mert arról is szeretnénk beszélni, hogy mi várható a következő két évtizedben. Ez lehet, hogy mégiscsak nagy falat lesz.

Főleg kettőnknek.

Nem, nem, kettőnknek mindenképp nagy lenne, ezért megkértük, hogy vendégül láthassuk Babos Lőrincet, a Fonogram-díjas Cimbaliband együttesnek a dobosát, illetve az audiotechnika közép-európai lakossági kategória menedzserét, hogy csatlakozzon hozzánk a nyomozásban, és mivel Lőrinc a kezdetektől segíti itt a Digit Podcast felvételeit a gödöllői GDL Office-ban, így a saját stúdiódban köszöntünk.

Köszöntöm én is a hallgatókat és nagyon jó a kamerák másik felén is egy kicsikét lennél, bár nem mondom, hogy nem izgulok.

Biztos, hogy tudsz róla beszélni.

Milyen úgy látni, hogy most ott ülsz?

Igen, igen, egészen furcsa érzés. Tök jó.

Kezdjük a közepén. Az audiotechnika egy japán márka, és akkor azt gondolnánk, hogy náluk már tíz éve is minden digitális volt. Ehhez képest egyike azoknak a gyártóknak, akik a mai napig a legnagyobb nyereséget az analóg eszközeik, lemezjátszók, mikrofonok eladásából keresik. Hogy lehetséges ez szerinted?

Leginkább ez úgy lehetséges, hogy az egész cégnek a gondolkodása még a mai napig az, hogy mi egy analóg company, tehát cég vagyunk. Biztos, hogy bele fogok csomószor menni ezekbe az angol dolgokba, de Laci majd eddig kijavítja. Úgyhogy nekünk ez tulajdonképpen így maga a hitvallásunk, hogy maga a cég analóg, és ez ugyanúgy megjelenik például a logóban, ahogy itt a kamerák előtt még beszélgettünk, mielőtt elindult, hogy a logóban is lemezjátszó tű van például benne, és ezzel is indult az Audiotechnika 62-ben, és nagyon sokáig csak erről ismerték. És tulajdonképpen ez az az örökség, amit a mai cég is próbál továbbvinni, és most is ugye a hangunk analóg. Most miben beszélünk? Mikrofonokban, amik analóg módon digitális jellé alakítják a mi hangunkat, úgyhogy erre tulajdonképpen szükség van.

Nagyon érdekes, hogy a Facebookon kezdett el elterjedni egy ilyen kis mém, ahol a CD-lemez vagy mi, CD-lemez, még azt megelőzően, a bakelitlemez, oda van írva, hogy 1930, most nem az évszámok lesznek a lényeg, és akkor utána megy, hogy kazetta, tedd oda, tedd oda, és a végén, hogy ott van, hogy 2024 és ugyanúgy ott van a bakelit, hogy mekkora nagy utat tett meg, hogy megszűnt majdnem, de ugyanakkor mégsem szűnt meg teljesen, mert az, aki vájtfülű volt, ő mindig is ezeket a típusú technológiákat használta és szerette. Személyes szál, hogy van olyan üzleti partnerünk is, akinek iszonyatosan nagy lemezjátszó gyűjteménye van és természetesen analóg lemezjátszó gyűjtemény. A lemezjátszó gyűjtemény és analóg lemezjátszókról beszélünk.

Iszonyatos nagy bulikat szoktak tartani csapatépítőkön, amiket így a cégben tartanak, illetve nekem is a bátyámnak az egyik barátja. Ő elképesztően nagy gyűjtő, de most már ott tart, hogy a legutolsó, és ebben lehet, hogy egy autentikus szakembert kellett volna megkérdeznem, még mielőtt jövök, de hogy nem volt elérhető, de állítólag valami német tengeralattjárónak az egyik ilyen speciális lemezjátszóját szerezte meg, amit oda gyártottak a legénység szórakoztatására. Nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni, de mint érdekesség, hogy önmagában azért magához a hanghoz tartozó technológia az mindig is jelen van az életünkben, és hogy mennyire érződött például így a válságban, hogy átmentetek digitálisba, nem mentetek át digitálisba, átadták, vagy mit tudom én, lejjebb ment a kereslet, vagy hogy kell ezt elképzelni?

Ez egy érdekes kérdés, már csak azért is, mert alapvetően minden egy kicsikét megy a digitális felé. Tehát például a Covid alatt nagyon nagy piaca volt nálunk, nálunk fölfele mentünk a Covidba, ilyen szerencsések voltunk, mert akik otthon maradtak és minőségi hangot akartak az online meetingekhez, vagy bármi ilyen dolgokhoz, azok vettek maguknak egy USB-s mikrofont, egy fejhallgatót, úgyhogy ez nálunk ilyen szempontból felfelé ívelés volt, de hogyha még visszakanyarodunk arra, hogy mondhatod, hogy a Vinylnek újra hőskora van.

Mindenféleképpen kanyarodjunk vissza, merthogy egyre többen, a DIG-IT Podcastnak is van Tiktok-csatornája, de hogy a DIG-IT Podcast mellett, amikor a Tiktokot nézegetem, egyre többször van olyan, amikor a régi DJ-k hagyományos bakelittel kerülnek elő és játszanak le különböző számokat. És nagyon érdekes ez a tendencia.

Igen, ezt abszolút így látom, hogy azért szeretnek mostanában visszanyúlni az emberek a retro dolgokhoz, azért most megint divatja lett így kicsikét a filmes gépeknek is, a fényképezőgépeknek ugyanúgy jön vissza ez az analóg, ami tulajdonképpen már valamennyire visszaadható filterekkel vagy utómunkában, de azért mégiscsak szeretik az emberek azt, amikor valamivel bindzsizni kell. És ez teljesen megvan, főleg ebben az analóg hifis világban is, hogy minden számokról szól és minden teljesen analóg módon működik, és nekünk is van 2 millió forintos lemezjátszótűnk, ami egy ekkora dolog, de valaki hallja a különbséget, és neki az kell, és volt egy ilyen, hogy egy limitált szériás, az még drágább is volt egy kicsivel, összesen 100 darabot csináltak a világon, és Romániában meghallgatták egy partnerünknél, és azonnal hármat vett, mert azt mondta, hogy annyira jó hangja volt, hogy ehhez a két barátjának is kell vennie vissza.

Az igen.

Hát ez nagyon jó.

Úgyhogy ebbe nagyon-nagyon bele lehet csúszni.

Szerintem ez az oldtimer autók világa.

Abszolút, abszolút.

Aki ezeket a finomságokat tudja értékelni. De ha erről egy kicsit leválunk, erről a szárról, és megnézzük ugye a nagy tömegeket, a nagy fogyasztó embereket. Hol volt az első nagy törés a hagyományos zeneiparban, a digitalizáció hatására. Mi volt az első nagy változás ebben.

Szerintem egyébként nem tudom, hogy itt mennyire szitokszó mondjuk az Apple-t emlegetni, de az meg.

Megpróbálhatod, de aztán majd kapjuk a haragos leveleket. Miért nem mondtátok, de hogy igen, mondjuk el.

Igen, igen.

A finom finomtól kezdjünk el beszélni erről a témáról.

Én elsőképpen szerintem azt mondanám, amikor bejött az ipod maga, mint egy találmány, és nem is csak az ipod, tehát az ugyanúgy egy MP3 lejátszó volt, csak jól átgondolva, funkciókkal ellátva, hanem a mögötte lévő tulajdonképpen szoftveres és aztán két évvel később az a zenei áruház, az Itunes Store, ami tulajdonképpen utána arra adott lehetőséget, amitől féltek is a kiadók, hogy az emberek a 10 dolláros, 15 dolláros CD-kazetták helyett az egész albumok helyett 2-3 dollárért vegyenek meg egy számokat, és azt aztán tökéletesen integrálva az iphone-oddal rá tudtad tenni, rendszerezni, és szerintem ez volt az első olyan nagy boom, ami a digitalizációhoz köthető és megváltoztatta a zeneipart, mert aztán ebből lettek a streaming szolgáltatók később.

És van még egy ilyen, amiről így nem nagyon szoktak tudni, de van a Napster nevű. Hát tulajdonképpen az úgy indult, hogy az alapítói találtak egy kiskaput, hogy hogyan lehet ingyenesen letölthetővé tenni a zenéket úgy, hogy ne sértsenek ezzel jogdíjakat se kelljen fizetni érte. Aztán ez természetesen ugyanúgy átállt később magáb, ebbe a streamingbe, de szerintem úgy is fel lehet fogni, hogyha mondjuk megpróbáljuk három részre szedni magát a zeneipart. Ez is nehéz, mert ezt eddig csak angolul mondtam és olvastam is, de mondjuk próbáljuk meg lefordítani.

A felvett zenéknek az iparága az egyik, ami régen volt a legsarkalatosabb pont. Tehát régen.

Ez ugyanaz, amit lemezkiadásként ismernek?

Így van, így van. Így van, a stúdiókban elképesztően drága volt a stúdióidő. Most a hallgatóink, nézőinknek mondom, hogyha megnézik a Freddie Mercury filmet, abban pont van egy ilyen rész, amikor a stúdióidőre nem ért be a Freddie Mercury, és hogy ebből volt probléma, hogy lefoglalták a stúdiót, ott állt a teljes. Hát ugye egy stúdiót úgy kell elképzelni, mint egy NASA űrközpontot, tehát a régi rendszerben ez nem úgy volt, hogy volt egy darab kicsi.

Ez nem olyan volt, mint ez a Podcast stúdió?

Ez a pótstúdió különbözik minden pótkastúdiótól, merthogy most egyébként is a tulajdonost kérdezzük.

Könyörgöm, hány olyan podcast adás van, ahol olyan stúdióban vannak, ahol meg lehet kérdezni a stúdióvezetőt. Na, mindegy.

Most itt ülünk. Szóval ott tartottunk, hogy megértettem, hogy van egy szelete a tortának, most hívjuk így, hogy a csokis keksznek egy darabja, az a lemezkiadás.

És régen ez volt a legnagyobb, hogyha belegondolunk, tulajdonképpen ezért volt szükség kiadókra is, mert ők tudták, nekik volt olyan kapcsolatrendszerük, olyan infrastruktúrájuk, amivel ki tudták nyomni a CD-t, esetleg pénzelték magukat a művészeket, hogy vegyék föl, és aztán pedig az egésznek az elosztását meg tudták szervezni akár világszinten.

A kétkazettás magnó bejövetelével jöttek el a problémák. Ezt szeretném valahogy így közbeszúrni. Az egykazettás az még oké. Az egykazettás az csak lejátszás. Illetve még föl lehetett rakni, azon is jó volt. Áh, ez már generáció.

Ne is menjünk bele ebbe az eszembe.

Mi az, hogy kazetta? Ma már ugyan. Na, de hogy hú, erre nagyon jó sztorink volt a Commodore-ok világából a kazettákra, de ezt most nem nyitnánk ki, ezt a szerződést. Miért, azon is folyton többet gondolkozom ezen a kazettaszón, annál kevésbé való ebben a szadis.

Úgyhogy szerintem a lemezkiadás volt régen a nagyon nagy pénzbevételi forrás a kiadóknak, és ez azzal, hogy elkezdődött a digitalizáció, itt mondjuk, hogyha már a második lépését nézzük és a második szeletét a tortának, akkor az pedig a zenehallgatás iparága. Tehát ez most már inkább a streaming, és inkább maga az, hogy otthon ülünk és zenét hallgatunk. És innen vannak igazából most már a nagy pénzek a streamingből, hogyha ebbe belegondolunk. Régen például ez egy tökéletes példa erre, hogy mikor elindult ez az egész, a két lépcső, az egyik, ugye mondtam, hogy először az ipodhoz köthető, on-demand és megvásárolható zenék, aztán pedig a második lépés a streaming, és a Radiohead csinálta meg azt 2007-ben, hogy az In Rainbows című albumukat, azt teljesen maguknak adták ki, a kiadójuktól függetlenül, és csináltak egy internetes portált, ahova be tudták írni az emberek, hogy mennyit szeretnének fizetni.

És teljesen az volt, hogy It's up to you. Tőled függ, hogy mennyit fizetsz az albumért.

Ez azért szerintem nagyon fontos gondolat, hogy néha egy-két előadó mintha túlbecsülné a saját képességeit. Ezzel mennyire értesz egyet? Az egyik oldalon, hogy fizesd be, mondd meg, hogy mennyi. A másik oldalon meg, hát ugye abban a korszakban, amikor én felnőttem, nem nagyon volt opció. Tehát, hogy így. Sajnálom Laci, ki kell mondanom a kedvenc szavadat, hogy kazetta, de én határozottan emlékszem azokra az időszakokra, amikor nem tudtál egy darab számot megvenni. Van egy kazettám, nem tudom én, A oldal, B oldal 90 perc, egy darab szám volt rajta működőképes, de tényleg egy darab szám volt rajta működőképes, és az egész kazettát meg kellett venned, és utána két kazettás magnó segítségével még a digitalizáció előtt próbáltunk meg különböző válogatásalbumokat megcsinálni.

És akkor, amikor eljött ez a CD-s időszak és a Winamp már felütötte a fejét a Napsterrel egyetemben. Nagyon régi időkről beszélünk. Ott kezdődött el az, hogy már tudtad magaddal vinni, mint ilyen discman meg walkman, és gyakorlatilag ennek a továbbfejlesztett verziója volt az Apple-nek a kis terméke, ami szerintem egy zseniális gondolat volt és az adott idejében egy hiánypótló valami. És azt hiszem, hogy pont a Youtube volt az első olyan, aki az Itunes-ban megengedte, hogy akkor egy dollár egy zene. Ennyi tér. A nagy Youtube azt mondta, hogy ez így van. Ami érdekes, hogy ennek a gondolatára épült már rá egyébként a Spotify is, vagy a Google is, de hogy mindegyik csak követő volt. És hogy miért mondom ezt?

Merthogy egy podcast stúdióban ülünk, és hogy ezeknek a rögzítése

én úgy érzem és kérdezem a gondolatotokat meg a véleményeteket, hogy ez is hozott egy újfajta gondolkodásszemléletet, hogy hogyan rögzítek magamnak adást. Ugye ezt már így mondtad, hogy a Radiohead volt az, aki először magának megcsinálta, de hogy fizikailag a digitalizáció, én azt érzem, hogy olyan forradalmat hozott, amikor én a kreativitásomat, mondtad az Apple-t, most nem akarom mondani a program nevét.

Szabadon odaadta nekem az alkotáshoz. Mit gondoltok erről?

Én nem vagyok zenész. Én erről azt gondolom, hogy az emberi kreativitás mindig is megtalálta a kiskaput, az újabb utat, az alternatívát, kifejezetten egy művész mindig ezt keresi, hogy ő hogyan tud még jobbat alkotni, még nagyobbat alkotni. Na most az az érdekes, hogy hogy lesz ebből iparág, mert mindaddig, amíg ezt egy-két művész csinálja, addig ez csak ilyen nevetséges, ilyen különcség.

Igen, én is így látom, és ide is ugyanúgy hozzá lehet fűzni a szerintem második digitalizációs boomhoz, hogy ahogy elindultak a streaming platformok vagy mondjuk egy soundcloud, ahova bárki föl tudja rakni a saját maga által kreált tartalmakat, itt tulajdonképpen megszűnt a kiadóknak az úgynevezett hasznossága.

Ugye mindenki föl tudta rakni magának ezeket a dolgokat, és hogy megszűnt fizikailag a kiadóknak a létjogosultsága. Én meg amúgy is a következő kérdésem az lett volna, hogy oké, de ott vannak a zenészek. És hogy ti, mint díjnyertes zenekar, hogy élitek meg azt, hogy miután föltettetek valamit valahova, az szabadon másolható, meg elvihető, meg bármi. Tehát, hogy oké, nincs szükség arra, hogy legyen kiadó. Ez a kiadók és a zenészek közötti viszony szempontból is érdekes, mert egyébként jó-e, hogy nincs kiadó hosszú távon?

Vagy nem kell-e menedzser, merthogy ezek a kiadók először is ilyen menedzser szerepet töltöttek be?

Igen, igen, igen.

Mi a gondolat erről, vagy hogy változott ez?

Szerintem a kiadóknak igenis van létjogosultsága olyan szempontból, hogy ha megnézzük, még mindig négy kiadónak a kezében van az egész zeneiparnak a 85 százaléka, az II Puskázok, az EMI a Warner Asoni és a Universal

ez a négy, aki a 87 százalékát menedzseli a mai zeneiparnak is.

De még a streaming részt is beleértve.

Igen, mert ugye ettől függetlenül még mindig vannak lemezszerződések, meg mindig vannak még nagy artist.

Értem.

Előadóművészek, akiknek szintén van lemezszerződése és egyébként ez is egy saját maguk felé hajló kéz esete a kiadóknál, hogy most már lehet, de régen nagyon nehéz volt olyan szerződést kötni, hogy az előadóművész birtokolja a zeneszámokat és ne a kiadó. Ebből lett például Taylor Swiftnek a két-három évvel ezelőtti albuma, amikor összeveszett a régi kiadójával és inkább fölvette újra teljesen ugyanazt a lemezt, hogy övé legyen a Master, és ne kelljen jogdíjat fizetni a kiadónak. A rajongói pedig ezt természetesen tudták és most már csak azt hallgatják, hogyha csak egy induló művész vagy egy induló előadó, akkor sokkal jobban tud szerintem érvényesülni, mint például régen, mert ott van az internet, amire föl tudod rakni, meg tudod adott esetben marketingelni saját magadnak, és nincs az a kiadó, aki neked rááll a sarkadra, hogy ez nem jó, ez nem fog tetszeni az embereknek, ezt nem adjuk ki.

Ez az úgynevezett hosszú farok effektus, ez a long tail a közgazdaságtanban, amit kifejezetten, ha jól emlékszem, akkor a zeneipar elemzéséből tudtak először meg, hogy ilyen van. Más szóval ezt szoktuk ugye ilyen demokratizálódásnak hívni, hogy az internet, bármit is ért valaki alatta, az internet elhozta a zeneipar demokratizálódását, hogy sokkal-sokkal több együttes, sokkal-sokkal több száma volt elérhető. Részint azért nem kellett egy egész kazettát megvenni hozzá, részint meg azért, mert sokkal kisebb lett a bekerülési költség. Ugye korábban ez egy nagy beruházásigényes dolog volt, ki kellett építeni egy óriási stúdiót, mellé ki kellett építeni egy óriási bolthálózatot, és mondjuk egy nagyker hálózatot, és még amellé rengeteg partnerséget a kiskert világában.

És akkor ez az, ami nem egyik pillanatról a másikra, de visszatekintve elég gyorsan eltűnt és akkor most gyakorlatilag van egy pár másodperces folyamat már kis túlzással, hogy miután fölvettem, utána aztán tényleg bárhova eljut, és ezáltal nagyon sok olyan előadó, aki a korábbi rendszerben nem kapott lehetőséget, mert a kiadók nem mertek belefektetni pénzt, hogy őt megszerezzék és aztán kiadják. Ő el tudott jutni egy közönséghez és van neki nem tudom, tízezer követője valamelyik zenecsatornán, és abból ő úgy vagy így, de megéri és szívesen csinálja tovább. Most egy picit átkanyarodnék akkor a zenészekre, meg egyáltalán erre az alkotómunkára, hogy ma, azon kívül, hogy mondjuk van egy hangszered, meg van egy hangod körülbelül, azonkívül mennyi minden kell, milyen eszköztár kell egy zenésznek, hogy alkosson és kiadhasson?

Hány darab dobod van?

Az még a hangszer.

Az eddig is több ezer éve ugyanaz hangszer, meg kéz, meg láb, meg a hangod, de hogy ezen kívül?

Szerintem az első és legfontosabb az viszonylag magától értetődő, a művészi beállítottság és a kreativitás. Én például egyébként ezért ilyen szempontból nem is vallom magamat jó zeneírónak, szövegírónak, ehhez nekem annyira nincsen tehetségem, én abban vagyok jó, hogyha meghallok valamit, akkor az én saját hangszeremmel fel tudom tölteni és úgy ötleteket tudok hozzáadni, de hogyha szűk értelemben nézzük, akkor először is mikrofon, hogyha éneklünk vagy fölveszünk hangszereket és egy hangkártya, ami tulajdonképpen egy digitalizáló egység, ami a mikrofonnak az analóg jeléből csinál egy gép számára értelmezhető jelet. Úgyhogy ezek az alapvető dolgok, aztán pedig, hogyha már szaktudásról beszélünk, miután valamit fölvettünk, a következő lépés a mixelés, tehát a keverés, aminél pedig arra törekszünk, hogy a lehető legtökéletesebbet hozzuk ki az adott hangsávból.

Tehát itt még nem gondolkozunk annyira rendszerben azért, mert szinteket állítgatunk, meg egymáshoz igazítjuk a dolgokat, de itt kezdünk el rátenni mindenféle olyan egyéni dolgot, ami például egy hangszínszabályzás, egy kompresszor, ami összenyomja magát a jelet, hogy a halk részek, azok fölhangosodnak és a hangosak pedig le. Úgyhogy ezek jönnek alapvetően akkor, és itt is a digitalizáció volt az, ami egy hatalmas előrelépést jelentett, mert ugye régen, régen először még bakelitekre vették föl a gyűjtők, és csak kiraktak egy gramofont, ugye?

Igen, ez volt a név, és azonnal föl is vették a lemezre. Utána a kiadókban pedig szalagos magnó, aminek szintén egy hatalmas költsége volt, mert nem lehetett akárhányszor újrakezdeni, mert egy idő után elkezdett degradálódni a szalag is, és sokkal nehezebb volt vágni. És az első DAV-nak nevezett dolog, az a Digital Audio Workspace, tehát digitális hang, munka, tér. Ez egy szoftver, amiben most például mi is fölvesszük a hangunkat, és ebben utána majd én megvágom. És ez a szalagos magnó után először 78 környékén volt egy olyan, ami még nagyon kezdetleges volt, de még a kijelző sem nagyon volt, hanem oszcilloszkópon tudtad a hangsávot nézni. És aztán? Igen, igen. És aztán '91-ben volt az az áttörés, a Protuls nevű szoftvert, amikor az AVI-t kiadta, amit igazából a mai napig minden professzionális stúdiótechnika használ, stúdiótechnikus használ, és általában az szokott lenni a zenei szcénában is, hogyha te játszol valamilyen lemezen, de mondjuk külföldön laksz.

Van egy barátom, pont így csinálnak most lemezt. Ő kapott egy úgynevezett protus sessiont. Tehát kapott egy fájlt, amibe a többiek már följátszották. Mindenféleképpen, igen. És ez volt az első olyan, ami így elhozta a digitalizációt a zeneipar ezen részében is, tehát a stúdiótechnikában, és itt '91-től mindenki azonnal átváltott erre, mert bármennyiszer lehetett próbálkozni, nem kellett mindig vágosgatni és egymás után kötni. Egyébként javaslom a hallgatóknak, meg nektek is, hogy nézzetek meg egy ilyen régi stúdiófelvételt.

Egyébként még a mai napig szoktak használni szalagos magnót, de nagyon-nagyon érdekes egy ilyen szalagos magnóval történő vágás.

Igen, tehát a Fabermann családról beszélgettünk, nem tudom hány adással ezelőtt, hogy ez nekem mekkora élmény volt, és abban is van egy ilyen jelenet, vagy talán kettő, és egyre nagyon emlékszem, amikor egy filmet, az mondjuk videofilm vagy ahhoz még nem mozi, az még csak normál házi kamerás, de hogy azt konkrétan úgy vágja, és abban volt a nagy technológiai újdonság, hogy egy szinkronvágógépet vett az illető, és nem tudom, fele vagy harmad annyi idő alatt tudott végezni a munkájával. De az még mindig fulladna a lógától, fizikailag pörgött a szalag.

Igen, igen.

És ha ezt továbbvisszük, akkor következnek a pluginek, amikhez tulajdonképpen az egy eszköz is és valamennyire érteni is kell hozzá. Lefordítjuk a plugint?

Kiegészítő szoftver.

Igen, legyen ez kiegészítő szoftver.

Bővítmény, nagy amerikai szoftvergyártó cég.

Bővítmény, tényleg. Azért durva, mert amilyen nagy, olyan kicsi a neve. Szóval bővítmények a digitális audió munkatérben. Így van, amikkel tulajdonképpen manipulálni lehet a hangot, vagy csomó esetben a régi világot akarják visszahozni egy törzsrecsegésnek.

Mint egy emulátor. Egyébként igen, van, nekem is van olyan pluginem, amivel csak a viniles recsegést tudod rátenni, mert van, amihez ezt szeretik és kell. A Zoli hangjához kell. Igen, köszönöm szépen, hogy ma én lettem, de hogy egy olyan hangsávot csinálj, hogy légy szíves, hogy recseg.

Végre recsegsz.

Legyek rendben.

És közben ez a csernobili, tudod, ez az izé.

Igen.

Kattogás zúg. Úgyhogy ezek a pluginek, amik a következő lépés. Ezt igazából, hogyha valaki alapszinten van, vagy már olyan nagy szinten, hogy annyira érti, ezeket meg lehet csinálni a beépített pluginekkel is, bővítményekkel, bocsánatot kérek.

De várjál, most én elvesztettem egy picit a fonalat, tehát a beépített versust nem beépítette. Tehát, hogy most aki ért hozzá, annak nem kell plug-in? Vagy most egy kicsit összezavartál, bocsánat, ritkán van ilyen.

Bocsánat, lehet, hogy nem voltam, sőt biztos, hogy nem voltam ezek szerint egyértelmű.

Jellemző, hogy aki csak belekezd, annak nincs értelme pénzt költeni drágább bővítményekre, mert egyébként a legtöbb stúdiószoftver tökéletesen megvan a saját pluginjeivel, aztán ahogy megyünk előre tudásban, érdemes erre még rávenni több dolgot, amik így igazából hosszútávon leegyszerűsítik a munkát, vagy sokkal egyszerűbben és sokkal gyorsabban eljuttatnak arra a pontra, ahova te akarsz lenni és amit te szeretnél hallani.

Tehát most ezt úgy kell elképzelni, most próbálok ilyen laikus fejjel visszakérdezni, mondjuk a játékok világában szocializálódott izé, Krapek, hogy jó, hát akkor megveszem a gyereknek a nem tudom én, páncélos izé, tankkal megyek az erdőben és lövök, de ahhoz, hogy a tankkal nagyobb eredményt tudjak elérni, meg kell hozzá vennem az összes ilyen kis kiegészítő modult. Ezt valahogy így kell elképzelni, hogy elindulsz a zeneszerkesztés világában, letöltöd a demo verziót, és akkor megcsinálod az első zenédet, de ahhoz, hogy a recsegés bejöjjön, ahhoz már kell a. Tehát így próbálom meg ezt a dolgot elképzelni, és akkor ebben segíts már egy picit, mert végül is azt gondolom, hogy ez érdekes lehet. Alapvetően, hogyha kezdő vagy, akkor mivel nem akarsz erre pénzt költeni, lehet, hogy csak kicsit otthon akarsz bindzsizni, vagy ezeket megcsinálni, akkor erre nem fordítasz pénzt.

A következő szinteke, meg elkezdesz rá pénzt fordítani és kísérletezni. És azért mondtam ezt, hogy a felső szinteken meg már megint meg tudsz lenni a beépített bővítményekkel, mert akkor meg már van egy olyan tudásod, hogy tudod, hogy mit kell csinálni és nem kellenek ahhoz olyan és annyi és olyan drága és olyan minőségű dolgok, hogy ki tudd hozni azt a végleges hangzást, ami akár egy rádióhangzás, de itt is megint, hogyha már egy kicsit digitalizációról is tudunk beszélni. Az elmúlt szerintem öt évben elkezdték elönteni a piacot a mindenféle mesterséges intelligencia alapú bővítmények, amiket tulajdonképpen csak egy gombnyomással ráeresztesz a hangfájlodra és akár például azt meg tudja csinálni, hogyha két mikrofonnal kijelölöd a sávot, akkor kiszedi az áthallást, vagy hogyha esetleg belecsörgött egy telefon, azt is kiszedi, és ezeket így mesterséges intelligenciával megcsinálja, és nem neked kell egyesével átbogarászni és minden egyes ilyen dolgot kijavítani.

Nekem a podcast vágásnál láttam a szünetek kivételére.

Elképesztő volt, hogy egyébként több órányi munkát spórol meg azzal, hogy a teljes hangsávot végignézi, és gyakorlatilag az összes létező olyan levegővételt, ami nekünk ugye muszáj, mert másképp nem tudsz, azt kiveszi és úgy egyensúlyozza be a teljes felvétel hangsávját, hogy mintha folyamatosan tudnánk beszélni. Elképesztő volt.

Igen, igen.

Tehát itt jött be a mesterséges intelligencia. Bár ezeknél nagyon fontos, hogy legyen állítható az, hogy mennyire szigorúan elegendő. Igen, ez általában ez van. A csendnek néha nagy értéke van az adásban, figyelem szempontjából is, meg továbbgondolás szempontjából is. Én fiatalkoromban, egyetemista koromban rádióztam egy kicsit, és nagyon sok rádióanyagot vágtam ez alatt a viszonylag rövid idő alatt, és arra jöttem rá, hogy tényleg nagyon könnyű túlvágni egy anyagot, és azt hallgatni, az azért borzasztó, mert nem igazán érti az ember, hogy mitől olyan természetellenes, de rohadt idegesítő lesz egy pár perc után hallgatni egy kivágott anyagot. Na de hogy visszakanyarodjunk az üzlethez, ezért most egy személyes breaket javaslok, mert már jó ideje beszélgetünk itt a kemény digitális dolgokról, és nagy hagyománya ennek a Digit Podcastunknak, hogy egy kicsit az emberekről is tudjunk meg, a vendégeinkről is tudjunk meg ezt-azt.

Nyilván adná magát, hogy mi a kedvenc zenénk, de ezt már egyrészt elsütöttük, másrészt meg úgyis előkerül. Ezért én inkább azt gondoltam, hogy beszélgessünk arról, hogy ki milyen hangszeren játszik, és hogyha ezt egy picit tágabban értelmezzük, akkor meg úgy egyáltalán hogy állunk a szerepléshez, a színpadhoz. És hadd kérjelek meg Lőrinc, hogy te kezdd, mert végül is neked talál be talán leginkább ez a kérdés?

Igen, én dobolok egyébként, tehát a zenész legjobb barátja, ez mindig is, mindig is.

Ezt sose tudtam, tehát a zenész legjobb barátja a dob, vagy a dobos?

A dobos.

A dobos.

Ja, jó, oké.

Aki nem tud egyszerre lépni és rágózni, ezeket a vicceket hallgatom, mellettünk volt a gitár tanszak, amikor zeneiskolába jártam, és ezekből mindig, valahogy mindig pont akkor volt szünete a gitártanárnak, és átjött a dobosokhoz, és mindig nyomta ezeket a vicceket, úgyhogy ezekre én már immúnis vagyok, így beleivódott tulajdonképpen az oktatásomba. Úgyhogy igen, én dobos vagyok, igazából régen is voltak szereplések. A legnagyobb változás ilyen szempontból az életemben az a Cimbalibanddel történt, amikor is 2015-ben hívtak fel, hogy nem ér rá a dobosuk és a Prima Primissima díjátadón egy számot kéne velük játszani.

Semmilyen stresszes debütálásra nem gondolok. Én azt gondolom egyébként, hogy most olyan körben beszélgetünk, ahol ez a mindennapjainknak a színpadi szereplése. Lenne itt egy apró dolog. Fölhívtak egy ilyen príma lehetőséggel.

Igen, de príma príma.

Úgyhogy nekem ez volt az első brutális mélyvíz, mint ahogy például az első repülésem is Japánban volt életemben.

És egyébként a Cimbalibanddel, tehát hogy így ezeket nekem sikerült megtalálnom, akkor nem tudom, hogy hogy mondjam, elképesztően be voltam szarva, de tényleg, nem tudom, mennyi idős volt. '16-ban nagyon fiatal voltam, és főleg úgy, hogy na, hát akkor azt maximum kettőször tudjuk megcsinálni, mert csúsztatott élőben megy, úgyhogy ne rontsd el. Én meg életemben negyedjére játszottam azt a számot, és előtte kétszer próbán. Úgyhogy nekem ez volt az első, és azóta viszont már Évi szerintem tavaly volt a legkevesebb koncert, mióta zenekarban vagyok, ez '94-et jelent. Úgyhogy tulajdonképpen.

Mint nem '94 óta vagy zenekarban, hallgatók kedvéért mondom, mert én tudom, hogy '94-szer állt színpadon. Így van. Így van, bocsánat, mert dobol. Igen, igen.

De hogyha őszinte akarok lenni, most egy kicsikét ezelőtt az adás előtt is izgultam, mert nekem valahogy a hangszerem ad egy kis biztonságot, még akkor is, hogyha esetleg olyan zenéket játszunk, ami még annyira nincsen kézben, de így szokatlan még így is ülni, de hát azért igen, mondjuk, hogy otthonosan mozgok a színpadon.

Kellett volna ebben a kis stúdióban egy nagy színpadot tenni, és akkor. Ugye?

Dobol. Zoli?

Nem játszom semmilyen zenét vagy mi ez hangszeren. Nem azért, mert nem akarok, hanem mert nem, ezt most így nem fejtjük ki, viszont a teljes családom, az nagyon muzikális. A nővéremnek, a lányának van egy klasszikus gitárdiplomája a bécsi egyetemről. Azt hiszem, hogy a nővérem zongorázott, a bátyám talán basszusgitár, és szinte mindenki tud játszani. Valami nem lett családi zenekar, tehát erre nem törtünk ilyen babérokra. Nekem meg hát az én szimfóniáim, azok a vitorlázás, tehát hogy ott van a csapatösszhang összehozás és abban a játék, tehát nekem az az, ami az én zeném, amikor, ha hat ember egy hat tonnás hajón a 240 négyzetméteres vitorlát úgy húzza föl, hogy hiba nélkül. Tehát az az a szimfónia, amikor így hallod, hogy ott ment föl, úgy akadt meg, úgy húzták meg, úgy megy a csörlő, és egyébként nem hangzik el egyetlenegy oda nem illő szó sem.

Az elismerés hangjain kívül.

Amire azt tudom mondani, hogy visszamegyek, ritka, de amikor sikerül, akkor az tényleg nagyon jó érzés. Erre az én színpadom az volt, hogy három különböző hajóosztályban, három különböző évtizedben lettem érmes három különböző csapattal. Úgy, hogy egy nappal korábban szóltak. Pedig lett volna rá egy évtized, ha jól hallom.

Igen, dehogynem. Ennyit tudok hozzátenni a zenekérdéshez. Nagy fogyasztója vagyok a streaming szolgáltatók közül, amin a Digit Podcast is megtalálható, szinte mindegyiken. Olyannyira vagyok nagy rajongó, hogy most kijöttek ezek a statisztikák. Az egyik kedvenc előadóm, akihez nagyon szeretem azt az előadót, és ő volt a top. Ő külön videós üzenetet küldött, és én nagyon büszke vagyok rá, hogy képzeljétek el, hogy Barcelonába fogok menni koncertre és meghallgatni őt. Szerintem ez most így az elmúlt hat évemnek a legnagyobb zenei élménye, hogy én tudok odamenni egy koncertre, ami erről fog szólni. És hogy szívesen látnak. Úgy tűnik. Azt tudom mondani, hogy a posztomat az előadó is és a kiadója is fölrakta a sztoriba.

Úgyhogy én büszke voltam erre, hogy ez jó érzés, igen. Laci? Tök jó. Én amatőr módon megtanultam gitározni. Ezt elsősorban családi körben szántam meg a magam szórakoztatására. Nagyon tiszteltem mindig azokat a barátaimat, akik ebben többet láttak. Van egy gyerekkori barátom, aki most már évtized óta rockabillyt játszik, a Jerry nyilván sokkal többet tett bele, mint én, pedig ő is többé-kevésbé otthoni, rögtön módon tanult végig. De nekem ez akkor is sokat adott. Nagyon örültem és a mai napig nagyon boldog vagyok, hogy ezen a kis úton elindultam, meg hogy volt, mondjuk, egy ilyen zenész, a Borka Zsolt, aki engem ebben egy picit segített, adott egy-két dolgot hozzá, mert azért ez mindig kell bizonytalanságban, hogy most fog ez menni vagy nem, ott mindig jó, hogyha van véletlenül idézőjelben valaki, aki bátorít, meg segít.

Viszont a színpaddal ugye nem ezen keresztül ismerkedtem, de elég korán, én már iskolás koromban jártam, küldtek, inkább így emlékszem, ilyen-olyan versenyekre, és akkor a mai napig megmaradt bennem, és gyakran szoktam mesélni azoknak az ismerőseimnek, akik nem szeretnek szerepelni vagy kell, de nagyon félnek valamilyen alkalomtól. Voltam általános iskola közepe felé egy szónokversenyen, Kossuth Lajos szónokverseny volt a neve.

Kisvárosi környezetet, kultúrházat.

Egy gondolatot engedjetek meg a zenei témában. Állítólag a legrégebben rögzített hang, ami még lejátszható és magyar, az Kossuth Lajosnak a mondata. Csak így közben szerettem volna szólni.

Azt hittem, hogy Petőfi lesz, de nagyjából ugyanaz a Kossuth.

Kossuth. Na és a Kossuth szónokverseny, kultúrház, színpad, pulpitus. Felolvasni kellett, jó? Tehát nem kellett fejből megtanulni semmit. Egy szónoki beszédet, amit Kossuth tartott a 40-es években, fel kellett olvasni egy oldalt. Na jó, de hát az ember nem volt még tizenéves is épphogy. Rendkívül izgultam, és mire fölkerültem oda a pulpitusra, addigra már annyira izgultam, hogy szabályosan remegett a kezem-lábam, tehát gyakorlatilag ilyen elég látványos mozgást végeztem ott a pulpituson, és ez nyilván kiragadta vagy kiütött a hangomra. Tehát az is ilyen nagyon remegős remeg, meg minden lett. És hát attól nyilván még jobban befeszültem, hogy ezt hallottam, hogy ezt most az egész oldalon keresztül ezt így fogom hallani a saját hangomon.

Ezzel együtt valahogy elértem egy harmadik helyet, ami ahhoz elég volt, hogy megnyugtasson, hogy még így is megéri ezt csinálni, azért nem lehet ez teljesen olyan szörnyű, de hogy annyira zavart ez, hogy ez nekem nem megy, hogy egy csomó alkalmat utána megragadtam, és mindig egy kicsit jobb lettem benne, és a sok kis lépésből végül az lett, hogy egész jól ment. Városi ünnepségen már ilyen 18-9 éves koromban simán elszavaltam egy verset ott a nagy megemlékezésnél, meg arra a mai napig büszke vagyok, hogy hetedikesként én búcsúztattam el a nyolcadikosokat vagy nyolcadikosként én búcsúztam el a nyolcadikos saját osztályaim nevében, és mind a kétszer egy református templomban megtapsoltak. Én ugye ilyen alkalmakon jártam szinte csak meg ilyen áhítatokon, nem vagyok református, de hogy állítólag ott ez nem szokás, és lehet, hogy ma már igen, hogy akkor nem volt, és hogy akkor ezt nekem így elmondták, és akkor így maradt meg.

Nem így maradt meg, mint az autentikus református köztetek, így mondom, hogy nem az.

Úgyhogy ezek voltak azok a dolgok, amik így megerősítettek abban, hogy színpadon érdemes lenni és a mai napig ennek nagyon sokat köszönhetek, hogy amikor valamit elvállalok, megkérnek rá valami előadást stb. vagy moderálás, most azt egyre inkább, ott tudok arra koncentrálni, hogy mit szeretnék átadni, mert nem arra kell koncentrálni, hogy hogy ne remegjek, hogy hogy hogy ne izguljak, hogy majd mi lesz ebből. De ide szerintem tényleg csak sok kis lépéssel lehet eljutni, úgyhogy én mindenkit erre bíztatok, hogy akinek ez nem megy, az csinálja. Abszolút. Na, viszont akinek meg megy, az elmegy például olyan műsorokba, mint a Virtuózok. Nekem az egyik kedvenc műsorom így ever, az, hogy ezt valaki kitalálta, hogy legyen egy ilyen, hogy Virtuózok, és most pont a hétvégén volt megint, azt hiszem, negyeddöntő, egy következő adás volt.

Nagyon érdekes, mert hát hogyha az az álélő, amit te mondtál, vagy nem tudom, hogy ilyen csúsztatott érő, bocsánat.

Csúsztatott érő, bocsánat.

Bocsánat, általában ez az előadás.

Csúsztatott érő, hogy pár perc. Na most ez egy ilyen fél évvel csúsztatott élő adás. Konkrétan tavaly nyáron vették fel itt a Gödöllői Királyi Kastélyban, vagy legkésőbb szeptemberben full napsütés van.

Adja magát a poén, hogy MÁV-val vitték vissza.

Körülbelül. Ez most duplán is ütik Gödöllőn.

Elnézést.

Na, de hogy mire akarok kilyukadni? Tehát, hogy ott volt egy kissrác, hogy ő eljátssza akkor a Liszt Ferencnek a Campanelláját, egy ilyen 10-12 éves forma srác, és hát úgy kinyögte, mellesleg ő egy éve kezdett el zongorázni. Tutorialokból, ezt ő mondta, így ezért merem én is így mondani. Tehát hogy tutorialból tanulta meg a Campanellát, és ugye én ezt, hogy ez micsoda, szerencsére láttam, mert a fiam, aki ugye jár zongora tanszakon zenesuliba, de ő is használ ilyen tutoriál videókat más darabok megtanulására. Én ezt már így láttam. Nos, az a kérdésem, hogy szerintetek ez is tudta demokratizálni a zeneipart, illetve így általában az online videóknak a megjelenése, ezeknek az oktatási célú használata.

Ma több esélye van elindulni egy fiatalnak a zenészi pályán? Amiatt, hogy digitalizáció van? Hátsó szándékkal kérdezem, mert az a sejtésem, hogy ez a válasz, ez több szakmára is igaz lehet egyszerre. Tehát ha azt találnánk most a beszélgetés végére, hogy a zeneiparban könnyebb elindulni, könnyebb arra vállalkozni most már a konkrétabb szóhasználat felé menve, hogy én egy zenészi pályán elinduljak, hogy én egy zenekart indítsak, akkor lehet, hogy ez más szakmában is könnyebb lett.

Szerintem egyébként abszolút könnyebb az internet segítségével most már elindulni egy ilyen zenei pályán, már csak azért is, mert on-demand, tehát akkor van ott az az oktató videó, amikor én szeretném, ami egyébként szerintem egy hátulütője is tud lenni, mert nekem például én észrevettem, hogy egyébként a mai napig is én is tanulok, és szerintem ez egyébként az alázatos zenészeknek egy jó szokása, hogy holtunkig tanulunk, és én is például föl vagyok iratkozva egy amerikai dobos csávónak a webfelülete, nem is tudom, ilyen e-learninges dolog, ahol dobos e-learning. Igen, és vannak kurzusok, teljesen ugyanúgy, mintha bármi más iparágban lenne. És egyébként úgy is van megcsinálva, hogyha nem tudod elérni azt a szintet abban a tempóban, akkor nem enged tovább lépni a következőre.

És nekem például a számonkérés hiányzott ebből, és ezért is járok, vagy hát most már pont nem, de egy évvel ezelőtt még magántanárhoz jártam, mert ott az volt, hogy az egyik héten csináltunk valamit, a következő héten pedig azt ugyanúgy átnéztük, és hogyha nem tudtam, az gáz volt, és nem azért, mert egyébként leszúrt, leszúrt volna. Szóval nem azért, mert leszúrt volna érte, hanem azért érezted, hogy ő is ott van, ugyan én fizetek neki, de az ő idejét húzod tulajdonképpen azzal, hogy te nem voltál elég alázatos és nem készültél föl. Szóval szerintem nagyon jó anyagok vannak, és egyébként ez mind vonatkoztatható zenei, de akár egyébként a keverés, az utómunka, bármilyen felvétel, eszméletlen mennyiségű tutorial van fönt a neten, és ezeket hogyha tudja használni az ember és saját magát számon tudja kérni, és kitartó, akkor nagyon-nagyon jó eszköz tud ez lenni abban, hogy valaki elinduljon és nemcsak heti egy dobórára és egy szolfézsra járjon be, a másodikhoz pedig nincs kedve.

Nagyon fontos az, hogy a digitalizáció hozott egyfajta tudásmegosztási lehetőséget, ahol át tudom adni a tudásomat és rögzíteni tudjuk. Lacival volt egy közös projektünk az ekkv.hu-ban, ahol szintén ez a tudásmegosztás mint olyan, az elkezdődött. Amiben én látok akadályt, problémát, hogy nem azzal van baj, hogy fönt van a tutorial, hanem ezzel a Sheldon-effekttel, hogy majd akkor én a Youtube-ról tanulok meg úszni. Megtanulhatok úszni a Youtube-ról, de ahhoz vizet is kéne látnom. Tehát megint a mérési pontok. Tehát, hogy attól még, hogy én vagyok, hogy valamelyik olimpián még Knézy Jenő közvetítette az úszó gyereket, aki majdnem elsüllyedt és nem jut eszembe a neve.

Erika az angolna.

Erika az angolnak.

Ettől még hiába néz, ha tud, variált meg.

Valószínű, hogy nem az olimpiai keretben lett volna a helye, de mindenkit bíztatok, hogy kerüljön az olimpiai keretbe, és a tutoriánnal nagyobb eséllyel fogja odajutni. De hogy alapjában véve abban elképesztően fontos szerepe van, hogy tudásátadásban kipróbálhatok valamit. De ha én tényleg komolyan gondolom, akkor a komolyan gondolásban mindig hiányzik számomra az, amit te is mondtál és itt visszacsatolok, hogy ha nincs alázat és nincs visszakérdezésnek lehetősége, attól én még nem fogom megtanulni és profi szinten űzni, csak tudok róla. Na jó, de a visszajelzésnek nem csak a tanár oldaláról gondolok.

Nem a tanárra gondolok, úgy összességében a visszajelzésre.

De pont a következő kérdés a közösségi média témája, és akkor ezt most provokatívan fogom feltenni, bár nem így terveztem, de most látok rá lehetőséget. Tehát, hogy ott van a közösségi média, nagyjából párhuzamosan fejlődött ezekkel a tutoriális oldalak és eszközök használatával. Tehát hogyha azt gondoljuk most már lassan abba a konszenzusba érkezünk, hogy könnyebb elindulni egy fiatalnak mondjuk a zenei pályán is, mint korábban, vagy több eszköz áll rendelkezésére az elinduláshoz, és ezeknek az ára is talán, bizonyos eszközök ára jóval kedvezőbb, mint korábban az akkori eszközök hozzáférhetősége, akkor ugyanezt el lehet mondani a közönségről, csak olcsóbban el tud jutni a közönséghez. Sokkal nagyobb közönséghez, rövidebb idő alatt, kevesebb beruházásból, mint, mondjuk, a nagy kiadók világában ez lett volna.

És akkor azt mondanám kérdésként, hogy onnan nem kapja meg ezt a visszajelzést? Tehát hogy kirakja, kiposztolja, holnapra nem lesz tele, hogy ez egy borzasztó teljesítmény, kedves Kálmán, ez a dobolás?

Hát most, hogyha megengeditek, akkor már így lendületben voltam.

Mi van az Ukrin Benedek-effekttel? Egy elképesztően érdekes társadalomban a visszajelzések lehetnek torzak. Amikor szándékosan olyan helyzetet állítok elő, hogy beállítok valakit sztárnak, aki már elhiszi magáról, hogy az. Tehát Bikini Chooney, aki elmegy egy showba, és valamelyik nap pont a Facebookon láttam, én nagyon nagy előadónak tartom, tehát félre ne értse, hogyha bárki rajongó, akkor nagyon örülök, hogy ő rajongó, maximálisan egyetértek vele, értem, hogy miért lett rajongó, de valahogy érzek némi különbséget az Aerosmith és Bikini Channel között. Az még nem baj, merthogy ez azt jelenti, hogy megtalálták a maguk közönségét. Én megtaláltam a saját zenészemet a saját közönségemmel, de a social media az tud egy borzasztó torz képet adni, és amilyen gyorsan felemel, olyan gyorsan dob le és okoz mentális problémákat.

De akkor ezzel azt is mondod, hogyha nem lenne közösségi média, hogyha nem nyomognák a telefonjukat annyian

bocsánat, ez a feleségem szava rá -, akkor más zenéket hallgatnánk? A környezet szervezetfejlesztés, jó? Azt mondom, hogy bizonyos helyzetekben az a környezet meghatározza, hogy én milyen információkhoz jutok. Ha egy afrikai törzsben lakok Kenyában, és nincs MP3 lejátszásra alkalmas elektromos készülékem, akkor bizonyára nem fog hozzám eljutni Bikicsunáj. Igaz? Nem fogom tudni, hogy ki az, de baromira fogok tudni örülni az izének a vudu varázsló körbeugrálásának a törzsben, aki egy dobbal a kezében? Azt mondja, nem. Próbál meg számomra akusztikus élményt nyújtani.

Tehát az, hogy én mennyi idő alatt kapok meg információt, nem a közösségi média a kérdés, hanem az a kérdés, hogy én milyen környezetben kapom meg azt a patront, amit közösségi médiának hívunk. Én így látom.

Zenész szempontból a Cimbalibandnak, hadd mondjam el, mert nagyon büszke vagyok rá magyar emberként, hogy a Cimbaliband lemeze volt az első, ami felkerült a world music világzenei slágerlistákra, meg még számos egyéb siker is van majd, ha gondolod, nyugodtan oszd meg ezeket is. De hogy ennek köze van ahhoz, hogy ti mondjuk jól használjátok a közösségi médiát? Vagy pont nem? Merthogy amikor szintén adás előtt beszélgettünk, amikor erre szóba került, akkor azért te is kritikus voltál, hogy még ti sem úgy használjátok.

Nem akartad elmondani, most már muszáj.

Szerintem egyébként az a modell, amit most csinál a Cimbaliband közösségi médiája, az régen sokkal jobban működött, ezért is lehet 18 ezer feliratkozónk, vagy lájkolunk. Nem tudom pontosan, hogy melyik szám hogy áll, de hogy valószínűleg az olyan szinten játszott benne közre, hogy lett egy közönségünk, ami miatt elkezdtek bennünket hívni, ami miatt például kiadónk is lett. A kiadónk felel szerintem, tulajdonképpen 90 százalékban azért, hogy mi fölkerülhettünk erre a listára, mert a kiadó, akinél vagyunk, voltunk, akkor mikor megjelentek ezek a lemezek, ők nagyon-nagyon ott voltak ebben a világzenei szcénában és egyébként nagyjából az egyetlen, majdnem az egyetlen magyarországi világzenei kiadó.

Ezért sokkal jobban rá van fókuszálva ezekre, és nem tudom egyébként pontosan, hogy hogy működik pont a World Music Chart, de biztos, hogy köze van ahhoz, hogy a mi kiadónknál a portfólióban ott volt a mi lemezünk. De hogyha már itt a közösségi médiáról beszélgetünk, nekem is van egy gondolatom még azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehet népszerűséget szerezni vagy mennyire hallgatnánk más zenét. Szerintem egyébként még jobban is hatással van a mostani zenei közéletre a közösségi média, mint régen a kiadók, akik cenzúrázták azokat a számokat, amik nekik nem tetszettek vagy nem volt mögötte biznisz, mert ugyan Tiktokon például, itt is tök jól elválik a kettő Tiktok és az Instagram egymástól, hogy a Tiktokon baromira nem érdekli a Tiktokot, hogy neked hány Tiktokot vagy neked hány követőd van és mit raksz ki, őket az érdekli, hogy mennyire tudod ott tartani a usereket, a felhasználókat a platformon, és mennyire tudod, ne a te videódnál kapcsolják ki a Tiktokot.

Tehát ott igazából ez a lényeg. Tehát azok a számok üresek, meg ezt is tudni kell a helyén kezelni, hogy most mit akarunk. Azt szeretnénk, hogyha lennének Instagram követőink és streamelnének bennünket a streaming platformon, vagy azt szeretnénk, hogyha a zeneipar harmadik pillérénél, az élő zenénél.

Ott legyen.

Ott legyen.

Igen. És teljesen más a kettő. És ezért is torzít igazából ez az egész, meg a tökéletes példa a Tiktokra, hogy Tiktokon is lehet, Olivia Rodrigo, nem tudom, hogy ismeritek-e a nevét, a Covid alatt lett tulajdonképpen híres sztár, azért, mert a Tiktok fölkapta egyetlen egy számát egy éjszaka alatt, amikor kiadta, Tiktok zene lett belőle, az emberek csináltak rá videókat, és a kiadás után két nappal 33 millióan hallgatták meg Spotify-on. De ugyanígy például a toplisták is befolyásolják az embereket, akár egy rádiós toplista, akár pedig egy streaming platformon toplista, mert én is szoktam ilyet csinálni, amikor nincs kedvem valamit hallgatni, nem jut eszembe semmi, akkor berakok egy toplistát és megnézem, hogy mi van most.

És ez önkéntelenül is befolyásolja, de egy jó irányba is tudja szerintem befolyásolni, mert hogyha például nézzük az Instagramot, az a másik fele. Tehát ott nem arra megyünk, hogy minél több nézettséget gyűjtsünk, hanem ott inkább az van, hogy ott a tartalom az a követőidnek szól, és nemcsak azoknak, akiket a Tiktok odarak hozzád, mert jól teljesített a videód és ott akarja tartani őket, hanem tulajdonképpen nekem szól az a tartalom, amit adott esetben a zenész közzétesz. Én így szerettem meg Dualipát. Van egy angol dobos figura, akit évek óta követek, saját magának van stúdiója, és Adele, meg Sylvia lemezeken játszott, és megtudtam, hogy játszott egy dualipa számon, és én elkezdtem hallgatni ezt a számot, és utána elkezdtem dualipát hallgatni, utána meg már ebből, ezután most ott tartunk, hogy két éven keresztül minden évben Dualipovot a legtöbbet hallgatott előadóm minden évben.

Úgyhogy igen, meg ugyanígy akár a közvélemény meg a filmzenék, hogyha belegondolunk, hogy a Barbie-ból mekkora őrület lett.

Hát abból is, igen.

Igen, meg az Opie, természetesen, de hogyha csak a Barbinak ott volt kettő, kettő, három, Billie Eilish például, vagy a Dualiplának szintén a Dance Don't Night, ami azóta rekordokat döntöget, még itthon is rádió top 40-es listán lett. Tehát így azok is teljesen befolyásolják, és valószínűleg szerintem social media nélkül nem lett volna ekkora hype a Barbie. Ugyanígy valószínűleg az Open Hype nélkül sem lett volna ilyen hype, de ez is a social media, és onnan pedig ugyanúgy átnyúlt a zeneiparra, mert azóta folyamatosan kapja a jelöléseket.

Azt hiszem, az üzleti életben is ezt el lehet mondani. Valószínűleg nem ugyanazokat a cégeket használják egy csomó esetben, hogyha nem lenne közösségi média. De hogy így az adás vége felé azért ne menjünk el a jövő mellett, ha már az én cégemet is Future-nak hívják. Itt a végén, ha nem is húsz évre előre, mert az nagyon meredek lenne. De, mondjuk, öt vagy akár tíz évre esetleg előre ugorunk. Én azt feltételezem, hogy lesznek külön kategóriák, versenyek, slágerlisták, mondjuk, a mesterséges intelligencia nélkül, hagyományosan csúnya szóval alkotó zenészeknek. Lesznek ugyanezek a mesterséges intelligenciával együtt alkotó zenészeknek, meg lesznek a zenélni nem tudó emberek, akik mesterséges intelligencia promtokkal fognak alkotni zenét.

És nagyjából ugyanez van egyébként a sakkban most már évek óta, hogy eléggé elkülönültek ezek a mezőnyök, hogy úgy mondjam.

És külön két sakkgép játszik, igen. Így van.

Most nem ez, de van ilyen lista, van ilyen élőlista, meg van ez a használható, meg a nem használható. Ti mit gondoltok erről, meg hogy egyébként most ezt bedobtam, de hogy ezen kívül esetleg milyen más dráma bontakozott ki a szemünk előtt.

Kicsit érdekes ez, tekintsünk előre öt évre.

Hozom azt, amiben én otthon vagyok, legyen ez a vitorlázás. 2000-től 2010 környékéig. Mi is ellenkező irányba indultunk el a Fehér Szalagon, merthogy a két testű hajók aztán eltűntek a két testű hajók. Aztán lettek három testű hajók, akkor azok is eltűntek. Aztán most már a világ. Nehogy a nőkkel is ez legyen. Laci, ne! Laci! Ne! A világ változik, és ebben a változásban nagyon érdekes a technológiának a szerepe, hogy mennyire befolyásolja. Az, hogy egy világbajnok vitorlás csapat egytestű hajóval Berecz Zsomborékra gondolok. Egytestű hajóval nyert, ugye? Mert annak a versenynek az a lényege, hogy van egyfajta tök ugyanolyan Forma-1-es hajó, beleülteted a srácokat, és vagy tudnak zenélni együtt, vagy nem.

De minden más. A pálya, a szél ugyanúgy működik, és ezeket a hajókat már számítógép tervezi, vélhetően különböző számítógép-vezérelt megmunkáló eszközök gyártják le, de a végén a Zsombi fogja a kormányt, és egy elképesztően hülye helyzetben, ahol betolják őket a zsűrihajóba, elrontják a rajtot, lesznek világbajnokok. Az emberi tényező mindig is emberi tényező marad. És én azt látom, hogy a technológiát, aki azt gondolja, hogy majd itt átveszi a nem tudom én micsodát, lehet, hogy igaza van bizonyos helyzetekben és igen, át fogja venni. Főleg ezzel az AI-jal még nem tudnak mit kezdeni. És vannak olyan területek is, lehet, hogy jobb lenne, ha átvenné, mert igazából te csak Gödöllőre jövet, én tökre szeretném már azt a Smart City megoldást, hogy ha nem áll senki, nem megy senki, akkor én miért állok a piros lámpánál.

Igen, tudod, hogy hívják azt a Smart City megoldást, körforgalom. De egyébként a holland gátaknál tök igazad volt a múltkor. Az egyik első adásban emlegetted ezt a pályát. Igen, rotterdami gátbezárás. Nem lehet humán erőforrásra bízni egy milliárdos döntést, mert össze fog alatta robbanni. Pelikán József gátőr nem fogja elvinni azt a mentális problémát, hogy ő bezárja a rotterdami gátat és közben 9 milliárd per óra. Ez a veszteség éri a várost. Zenében ugyanez. Egyetértek azzal, hogy különböző kategóriák lesznek, de aki énekelni fog, az akkor is fog tudni egy szál mikrofonnal énekelni, és mindegy, hogy hol. A zenekarban a zenészek, dobos, akkor is le fogja tudni játszani hiba nélkül azt a dob szólót, amit szeretne, és elképesztően jól fogja tudni támogatni azt a ritmust, amire az egész zenekar épül.

A gitáros van évtizedenként az az egy ultrabrutálisan elképesztő géniusz, nagyon jól fog gitározni, le lehet utánozni egy AI-jal és lehet jobbat csinálni egy AI-jal, de továbbra is megy ez a képek esetében is már előjött, hogy akkor most na, a művész, aki begépelte a coach-sort, vagy az AI, aki létrehozta a képet.

Ez mindig is egy ilyen vita lesz.

Én ezt gondolom. Remélem, válaszoltam minden feltett kérdésre.

Szerintem ez abszolút stílusfüggő. Tehát mondjuk szerintem nehéz lesz, mondjuk az ilyen könnyű jazzt mondjuk, vagy az ilyesmi, vagy mondjuk a népzenét, azt helyettesíteni esetleg emájjal, mert mindig más, tehát a népzenénél is úgy van, hogy ezt mindig el is szokta Balázs mondani a zenekarvezető koncerteken, hogy ő régen gyűjtött, és ahogy visszamentek öt évre rá, teljesen máshogy játszotta. És mikor ezt számon kérték rajta, akkor mondta, hogy nem biztos, hogy nem, most így, legutóbb is így játszottam. És ugye a népzene, az egy élő dolog például. Szerintem ezt nehezen lehet majd mesterséges intelligenciával leutánozni vagy helyettesíteni. Abban talán lehet jogosultsága az MI-nak, hogy mondjuk a kiadók részéről ezt használni és ezzel csinálni tulajdonképpen azt, hogy fölfedezzenek előadókat, hogy egy webscripperrel leszedik az összes található MP3 fájlt az internetről, ezt egy mesterséges intelligencia elemzi, és megnézi, hogy oké, nézzük csak, ő kicsoda, micsoda, mit csinál, milyen ez, van-e valami hasonló, ami befutott, mennyire esélyes az, hogy ez most be fog futni.

Szerintem esetleg itt lehet még létjogosultsága, de egyébként másik részről pedig nagyon sok olyan szoftver van már ma is, ami mesterséges intelligencia alapú, mert mondtam a keverésnél is, de egyébként meg vannak olyan, mit mondtunk a plug-inre, bővítmény, amiket csak így behúzol a szerkesztőszoftverbe és benyomogatod az akkordokat, és ő mindig mutatja, hogy melyik fog jól hangzani azután, amit te éppen nyomtál. Tehát az tényleg a teljesen forradalmi hülyéknek való, és bármit össze tudsz rakni, aztán meg természetesen ott van az autótyún, ami meg meg tudja csinálni azt, hogy most ebből, az én beszédhangomból csinál egy ilyen hangot, vagy bármit, vagy éppen bohém hangon mondom el ezt, amit én csinálok.

És például ez engem nagyon meg is szokott jelenteni, hogy már bármit rá tudsz ereszteni politikusoknak a hangjára és énekelnek, ilyen AI-s dolog és tök ingyenes, bárki meg tudja csinálni, meg mondjuk annak is a varázsát tökre elveszi, hogy régen, hogyha voltak ilyen leakek, hogy fordítsuk ezt kiszivárgott lemezrészletek, akkor azt elhitet, hogy basszus, ez lesz az új lemez. És mióta mondjuk tökéletes példa erre Harry Styles, aki most éppen nem turnézik, most hagyta abba kb. szeptemberben a turnézást, és azóta a Tiktokon folyamatosan jelennek meg a leak harry style számok, aminél már nem tudjuk eldönteni, mert tényleg a megszólalásig teljesen ugyanolyan, de lehet, hogy nem.

Nagyon érdekes, kicsit olyan érzésem van, hogy hallucinál a világ, mint ahogy eddig egy-egy ilyen szoftverrel szoktuk mondani, hogy hát ez hallucinál, tehát olyan választ generál, ami egyébként nem kéne, hogy legyen, csak olyan válaszkényszerben van, hogy muszáj neki valamit kitalálni gyakorlatilag, ami hülyeség, de ő csak azért, hogy odaírja neked, válaszol, most ezt kitalálta. Most ugyanez történik szerintem így rendszerszinten a világban, hogy gyakorlatilag ezekkel az eszközökkel így hallucinál a társadalom ezekre a zenészekre vagy ezekre a politikusokra. Egyébként nekem a kedvenc példám előadóként meg az egyetemeken is a Deep Tom Cruise oldal. Van egy ilyen többmilliós követőtáború oldal, ahol rendszeresen tesz föl a szerző mesterséges intelligencia alapú, Tom Cruise-zal látott jeleneteke, és a megszólalásig tényleg, sőt még utána is hasonlít Tom Cruise-ra a szereplő, miközben egyébként semmi köze a valósághoz, ez teljesen generálta.

Ha egyszer majd megjelenik élőben, akkor meg nem hiszik el.

Még tudnék mit kérdezni.

Azt szokták mondani mindig, hogy egy ilyen kamu műanyag ujjat kell pluszban hordani és hogyha bármilyen videót csinálnak rólad, akkor utána hivatkozhatsz rá, hogy éjjel volt, nem én voltam a mackója.

A mackója.

Hát feltéve, hogy nincs egy valódiságot igazoló videó, amiben ugyanez van. De most nem fogok többet kérdezni, mert elment az időnk. Meg kell, hogy köszönjük Lőrinc, hogy velünk tartottál, mert biztos, hogy nem tudtuk volna a zeneipart így felfedezni egy ilyen belső nézet nélkül és nagyon köszönöm, hogy elvállaltad ezt az oldalát is, amit otthon.

Ugyan, köszönöm szépen, hogy meghívtatok. Remélem hasznos volt nektek is és a hallgatóknak is tudtam valamennyire betekintést adni. Ezt utólag megmondjuk, de köszönjük szépen!

Igen, az még kiderül! Most