4 évad / 17. epizód – Az online újságírás álmai és rémálmai, és a Képmás.hu

[zene] Üdvözlök mindenkit. Ez itt a Digit Podcast. Személyi László vagyok, a Futurnál vezető partnere, és társam a Krimben Szekér Zoltán, az ODN IT és a Sailing Hungar alapító ügyvezetője. Sziasztok, jó napot kívánok. A Digit podcast célja, hogy akit nem elégítenek ki a felszínes cikkek és a hangzatos jelszavak, az közelebb kerülhessen a digitalizáció és az informatika mai meghatározó trendjeihez. Mi itt a mélyére fogunk ásni a dolgoknak. [zene] Ez a negyedik évad a csatornánkon, [zene] és már nem kevés dolognak ástunk a mélyére, de azért vannak még fehér foltok. Ilyen a mai témánk is. Az újságírás, a digitalizáció és újabban az szorításában. Hol tart a figyelem ablakának a rövidülése vagy kisebbedése?

Kiírja a ma olvasott tartalmakat valójában? Újságírása a TikTok videó. Ilyenekre gondolok. Természetesen most sem érjük be egymással Peti meg én, hanem vendéget is hívtunk a témához. Két kedvenc magazinom egyike a képmás.hu főszerkesztője vállalta, hogy mikrofonnak ül. Kedves Jámbor Miniska Zsjke üdv a Digit podcast stúdiójában. Sziasztok. Nagyon szépen köszönöm a meghívást és üdvözlöm a hallgatókat is. Szia Zsjke, üdvözlünk. Szia. Bemelegítő kérdés. Mióta ismered a képmást? Mióta ismered a képmás csapatát? És mióta dolgozolt? Mit gondoltad volna, hogy egyszer meghatározó tagja leszel ennek a csapatnak? Fú, hát én a képmással nagyjából nyolc éve kerültem kapcsolatba, akkor én televíziós szerkesztőként dolgoztam, és volt egy kulturális kerekasztalműsorunk, meg egy portré műsorunk.

És egy olyan témát dolgoztunk fel, ahová nekem a kép második munkatársát ajánlották, mint vendéget. Ekkor hívtam meg Kölnej Líviát, aki már nem dolgozik a képmásnál, de ő az tulajdonképpen, aki felépítette a a képmás online. Tehát nagyon sokat köszönhet neki a portál. És beszélgettünk, jóban lettünk. És és akkor egyszer megkeresett, amikor éppen felfutóban volt az online platformja a képmás magazinnak, hogy látta a posztjaimat, írásaimat a Facebookon. Én mindig párhuzamosan próbáltam rádió, tévét, újságírást mindenfélét csinálni, és és akkor éppen a tévében dolgoztam, de azért szerettem írni mellette, és ezeket néha kitettem az internetre, és ő ezeket látta, és megkérdezte, hogy külsős újságíróként nem szeretnék-e csatlakozni a a csapathoz. Így csatlakoztam, és akkor igazából a külsős életem ekkor indult el.

Utána a televíziózást ottgytam és elmentem napilapozni, ami nagyon jó iskola volt. Tehát tényleg amit egy zgenerációs valószínűleg már nem fog megtanulni, hogy kitaláltad életed legjobb címét, de aztán kiderül, hogy a tördelő azt mondja, hogy 50 karaktered van [horkantás] és szó elszelíres meg és és hogy teljesen mindegy, hogy te mit találtál ki. Be kell férni a a lapra. Úgyhogy mellette napilapoztam. De valahogy így annyira, tehát nekem mindig egy álommunkahely volt a képmás, ahova szerettem volna bekerülni, de azt éreztem, hogy erre nagyjából esély sincs, mert az egész szerkesztőségi struktúra úgy épült fel, hogy alapvetően külsős munkatársakra támaszkodik. És és amikor úgy éreztem, hogy a napilapos munkám már a a kisgyermekes élettel négyre oda kell menni óvodába, nem este 10-kor, amikor a lapzárta van, nem fér annyira össze, és hogy már nagyon nehezen tudjuk megoldani a férjemmel a logisztikát, akkor akkor hát csak így gondoltam egyet, és írtam, hogy te Lívia, én annyira szeretnék a kásnál [nevetés] dolgozni, nem lehet, hogy lenne valami és így gyakorlatilag egy perccel később figyelj csak megkérdezem, és mert én teljes az esélytelnek nyugal almával kérdeztem meg, és akkor a tulajdonos Molnár Bánfikata

egy elbeszélgetésre meghívott, és akkor utána én felmondtam a napilapnál, és tartalomfejlesztésért felelős vezetőként kezdtem belsősként dolgozni. Picit hány évet írunk ekkor? A számokat? Ilyen ilyen számomban, de nagyjából tehát, hogy négy négy és fél évvel ezelőtt. Igen. Úgyhogy, [torokköszörülés] úgyhogy és akkor most megérkeztem úgy ide, hogy utána megszületett a második kislányom, és amikor ő fél éves volt, akkor már főszerkesztőként hívtak vissza dolgozni, és és hát most most itt vagyok. Az volt igen másfél év két két két másfél két évvel ezelőtt. Bet te ha jól értettem viszont a másik véglet vagy a képmás szempontjából. Hogy is volt ez nálad? Abszolút izgalmas és hálás vagyok a mai podcast felvételér.

Köszönöm, hogy itt vagy. Én nem ismertem eddig a képmást, bevallom férfiasan. És nagyon jó érzés volt először megnyitni, amikor inspirálódtam ahhoz, hogy hogy miből álljon a mai műsor, milyen kérdéseket tegyünk föl, mégis az egész szellemiség, hogy hogy alakul majd, hogy egy kétgyermekes 40 éves apukaként egy csomó olyan témával találkoztam, ami dolgozott bennem. Az, hogy zavart talán túlzás. Nyilván van ami zavar, van ami dolgozik az emberben, de hogy nem tud mindig bárkihez fordulni, aki segítene. És a képmáson nagyon sok olyan cikket találtam, ami aktuális kérdéseket boncolgatott, ami engem is foglalkoztatott, és én úgy gondolom, hogy az egyik új új lelkes olvasatokká váltam. Köön. Na hát Isten hozott a közösségünkben.

Köszönöm. [nevetés] Akkor kövessetek minket a közösségi média csatornáinkon is. Nekem az egyik szakterületem a mesterséges intelligenciával kapcsolatos jogák. Ö nyilván most a jogi részében nem megyünk bele, de a mesterséges intelligenciát szeretném, ha boncolgatnánk kicsit. [horkantás] Mit gondolsz, és hogy érzed, hogy jelenleg a mesterséges intelligencia milyen területeken és milyen mértékben változtatja meg az online újságírást Magyarországon? Én szerintem a mesterséges intelligencia minden területen óriási léptékben megváltoztat mindent. Én én ezt úgy szoktam magamnak megfogalmazni, hogy nagyjából így jönne a felsorolás, hogy tűz, kerék, internet, mesterséges intelligencia. [nevetés] Egy egyetértek, hogyha azt nézzük, hogy hogy mekkora léptékű változást hoz az életünk minden területén, én azt gondolom, hogy egy ipari forradalom léptékű változásról beszélünk, ami ugye oké, hogy technológiai forradalom. egyébként szeretik ilyen nagyon nagy mumusnak beállítani. Nem tudom, hogy ti mennyit vettetek ebből észre, de hogy hogy szörnyű disztópiák vannak [nevetés] napirenden ezzel kapcsolatban. De én azt vettem észre, én mint jó újságíró, aki folyton szemlélődik, hogy hogy ez is egy mintázat, mert az emberek az emberiség

nem annyira szereti az ilyen léptékű változásokat, mert az ismeretlentől mindig nagyon félünk, és ez normális a bizonytalantól. De hogy ahogy az ipari fodalomnak meg minden nagy változásnak szerintem vannak előnyei, hátrányai és kockázatai. És majd ez ki fog derülni, hogy az biztos, hogy egy átalakulás, de hogy ez az átalakulás teljesen rossz vagy teljesen jó, ezt így egyelőre nem lehet megmondani, és valószínűleg sokkal árnyaltabb a kép. Az újságírással kapcsolatban szerintem magát az újságírás fogalmát is teljesen átalakította. Tehát itt érdemes kezdeni, mert régen, amikor nem tudom, Kródi Gyula leadott egy csodálatos tárcát a a valamelyik újságnak, akkor akkor az nagyjából úgy nézett ki, hogy ő ő megírta ezt a tárcát, leadta, egy csomó kézen átment, az egész egy ilyen intézményi keretek között zajlott, volt egy patinás brendje annak a lapnak, ami miatt az emberek megbíztak benne, és és így működött az újságírás. És ma már inkább az újságíró nem egy vagy újságírás nem egy nem csak egy hivatás, hanem egy szerep. Tehát én azt gondolom, hogy hogy a a funkció az, ami meghatározza, hogy az a tevékenység, az most újságírói tevékenysége vagy nem.

Ú, ez nagyon érdekes. Igen, igen, igen. Egy kicsit jobban kifejte. Igen, igen. Oké. Én azt gondolom, hogy hogy tehát, hogy a ha újságírásról beszélünk, akkor tehát nagyon sok minden elmosódott, tehát maga a az újságíró szerepe is elmosódott. Újságíró egy vlogger, újságíró egy blogger, egy influencer. És nagyon nehéz ezekbel ilyen nagyon szigorú határokat szabni. Alapvetően az újságírást, ha nagyon lecsupaszítjuk, akkor úgy szoktuk mondani, hogy ellenőrzött információkat nyilvánosan terjeszd, megossz, kontext ad az embereknek, kérdezz, őrizz, tehát hogy nagyjából ilyen funkciók vannak, és hogy egy influencer ezt a ezt a feladatot ellátja, tehát mondjuk odamegy egy politikushoz és egy exkluzív interjút készít vele, akkor az már tulajdonképpen újságírás és a műfaji határok is nagyon elmosódtak. Ezzel kapcsolatban is divat így megrémülni, hogy itt micsoda nagy szörnyű változások zajlanak, merthogy mert ugye a műfajok is megváltoznak. De hogy azt gondolom, hogy ez is csak egy változás, amit aminek vannak negatív és pozitív oldalai.

Például az 1960-as-70-es években Amerikában bejött a New Journalism irányzat, aminek az volt a lényege, hogy korábban az újságíró egyáltalán nem lehetett benne abban a riportokat vesszük, hogy egyáltalán nem lehetett benne a riportban. Tehát csak egy ilyen, mint egy ilyen kamera kellett működnie és úgy érzékeltetni, hogy nem lehetett benne érzelem, nem lehetett benne személyiség. És akkor jött a New Journalism a 60-as, 70-es, 80-as években, tehát valamikor akkor Amerikában, és elkezdtek irodalmi igényességgel a valóságról írni újságírók. És akkor ott nagyon sokan sápítózni kezdtek, hogy ez nem igazi újságírás, mert ez már szubjektív, mert ha beleviszed az érzelmeidet, akkor már a saját álláspontodat közvetíted, és nem azt, ami valójában történt. De hogy ez is sokkalnyaltabb, mert vannak olyan témák, tehát hogyha ott vagyok egy háború közepén, és én beleírom a cikkba, hogy elérzékenyültem ott egy sérült kisgyerek látán, akkor szubjektív vagyok, jól lehet, de hogy hogy vannak olyan területek, ahol ez a fajta érzelemátadás az egyáltalán nem árt, sőt inkább használ. Én én egyébként ezzel foglalkoztam a szakdolgozatomban, hogy hogy a narratívának az, hogy mi hogyan mesélünk el egy történetet, hogyan adunk

át egy sztorit, az a befogadásban hogyan működik. Tehát, hogy az ember az történetmesélő lény. A 40-es években csináltak egy olyan kísérletet, szerintem ez baromi érdekes, hogy hogy levetítettek az embereknek egy ilyen téglalapot, amiben különböző geométriai alakzatok egymáshoz viszonyítva mozogtak, és arra kérték az embereket, hogy hogy írják le, amit látnak. És ilyen egészen elképesztő történetek szülnek, hogy a háromszögek üldözik a köröket, és a négyzetek körbezárták a háromszöget, ami nyilván nem történt, de hogy az agyunkban, tehát így működünk, hogy hogy történetekként tudjuk befogadni a dolgokat. És ez úgy kanyarodik a mesterséges intelligenciahoz, meg az algoritmushoz, meg a műfajváltozásokhoz, hogy hogy most már a személyes jelenlét az sokkal inkább a az újságírásnak a része, mint mint az a típusú klasszikus tartalomgyártás, ami ami régen volt. És akkor itt jönnek be a tiktokerek, az influencer, de ez mind ilyen szürke zóna még, tehát hogy hogy ne gondoljátok, hogy én itt most itt nagyon tudom a tutit, mert én nem sötétben tapogatózom. [nevetés] azért lehet, hogy sötétnek érzed, de hogy azért mi mondjuk néha előveszünk egy sajtóterméket, vagy egy portált megnyitunk, te meg reggeltől estig ebbe

dolgozol, ráadásul több kollégáddal együtt, tehát hogy biztos vagyok benne, hogy többet lát és megnyitok portált egyébként, vagy vagy amit a hírfolyam dob be? Én portálos vagyok határozottan. Nekem megvan az a négy-5 portál, ami a balance, tehát hogy a két végleteken reggel végigmegyek, jót mosok, hogy hogy lehet újságíróként ugyanazt írni arról, csak az egyik oldalról meg a másik oldalról. Úgy érzem, hogy akkor egy napi egyensúlyt vittem az életembe. Ez egy érdekes dolog. Nekem utoljára kamaszként volt az az érzésem, hogy olyan újságot tudok olvasni, ami ami mindenféle oldalról próbálja meg, de egy legalább kettő megvilágítani a dolgokat. És akkor volt egy pár év végül teljesen mindegy, melyik heti lapnak a az előfizetője voltam, de aztán azt is leadtam egy olyan ponton, amikor már azt láttam, hogy hogy egy nem elég, kettőt meg nem akarok és nincs időm. És akkor a portálokra visszatérve, nem akarok kibújni. Nekem egy-két olyan portál van, ami inkább gazdasági, vállalati hírekkel foglalkozó itthon is, meg külföldön is, de hogy nem több mint mondjuk négy, amivel így időnként, de igyekszem a napi hírektől eltávolítani magam, mert t 10 plusz éves gyakorlatom ez, mert fölösleges a munkám szempontjából is,

meg a családom szempontjából is, meg a lelki békét szempontjából. [nevetés] A a a az szempontjából nem nem indiferens, tehát hogy ott meg nyertem vele egy csomót. Viszont a a képmest meg meg még mondjuk egy szívújságot meg egy-két újságot meg azt meg nagyon szívesen olvasok, de az nem portál. Tehát amikor meg portál, ott néha egy-eg egy ilyen telefon azért dob hírfolyamot, szerintem egy ilyen havi 20 percet, nem heti 20 percet talán ilyen görgetésből is szerzek valami információt. De az se közösségi média, hanem inkább ilyen egyéb. Ti x generációsok vagytok, ugye? Én nem szeretem ezt így. Tehát én kicsit tudok yos is lenni. Jó, jó, [nevetés] jó, jó, jó. Nem, nem, nem, nem. Igen, 404 éves vagyok. Nem tudom, ha évszámmal ezt mond. Azért kérdezem ezt, mert szeptemberben vagy októberben valamikor ősszel voltam egy pályaorientációs előadást tartani a a Pázmányon, és és ott ott ugye hát csupa 18-19 éves lánnyal, sráccal voltam. És ez nekem mindig egy marha jó élmény, mert én én imádom az új generációt. Tehát szerintem elképesztő skilljeik, képességeik vannak és ö tehát nem kell állandóan lefikázni azt, ahogy élnek. viszont érdemes megkérdezni, hogy ők ők hogyan, és nem mindig az ő hibájuk, ahogyan ránéznek a

dolgokra, mert például amikor megkérdeztem, hogy ki, hogy van-e nálatok ilyen, hogy márkahűség abban, hogy hogy akkor most beírom, felkelek reggel, és akkor beírom a a hírekért, hogy mit szeretnék, tehát hogy ez az organikus elérés, hogy ez van-e náluk, és hogy nincs. Tehát gyakorlatilag nem ők találják meg a híreket, hanem a hírek találják meg őket a a figyükben. Tehát, hogy mindegyik azt mondta, hogy hogy hát néha megnézem azért ezt vagy azt a hírport, de alapvetően amit elém dob a gép, [horkantás] és hogy akkor tulajdonképpen az, hogy mi mi miből tájékozódunk, meg hogyan látjuk a világot, azt az algoritmus irányítja ennél a generációnál legalábbis. És és úgy lehetne ezt ellensúlyozni, hogyha megpróbálnánk így tudatosan erre a fajta organikus elérésre is rászoktatni az embereket, hogy te hiszel egy portálnak, hitelesnek, akkor napi egyszer menjél rá és nézd meg, hogy mik a mik a hírek. Na most azi kapcsán nekem mostanában az a kép szokott eszembe jutni, de lehet, hogy csak azért, mert tavasz van, hogy ugye áprilisban az idő, amit akar, az tehát, hogy kicsit így így vagyunk most az emivel is, hogy hol meleg van, hol fagy van, hol fúj a szél. Egy nagyon gyakran változik a helyzet. És amikor

beszélgetek emberekkel, akár ugyanazzal az ismerőssel, van amikor lelkes, hogy fú, hát ez ez nagyon nagyon izgalmas videókat gyártott és izé. Ö máskor meg azt mondja, hogy á már megint egy unalmas AI videó, én nem értem, hogy miért nem lehet valakinek ideje, energiája arra, hogy ő maga csináljon valamit, és nem csak bekattint pár dolgot a gépen. Szóval, hogy hullámzó, és ugyanezt látom szerintem ilyen tartalomfogyasztói mentalitásban is, hogy hogy van, amikor simán bekajáljuk, hogy úgy mondjam, azokat a tartalmakat, amiket csak úgy egy mesterséges intelligencia dobából. Máskor viszont elutasítjuk és azt mondjuk, hogy kell nekem egy szakember, aki valamivel hitelesebb ennél. Hogy [horkantás] éritek ti most azt meg mondjuk a képmás.hu-nál, ami ami abszolút nem napi hírekkel foglalkozik, emberi értékekkel, családi helyzetekkel, pszichológiával, akár vallással, ami ami mivel nem ilyen pörgős, hogy akkor minden órában meg kéne nézni. Ugyanakkor ez valószínűleg nehézzé is teszi azt, hogy elérjetek vele bárkit, nem?

Igen. Tehát mi mi ugye egy internetre költözött magazin vagyunk, ami nagyon más logikával működik, mint mint egy hírportál. Én én a tartalomgyártás támogatásban is nagyon jónak tartom az AI. Tehát itt az a nagyon fontos, hogy valami támogatja a munkádat, vagy vagy vagy helyettesíti az egész gondolkodásodat, mert az AI-t az újságírásban már szerencsére tök régóta használjuk, mert amikor én elkezdtem, én 14 éve dolgozom az országos sajtóban, amikor én elkezdtem ezt a munkát, akkor ha volt egy ilyen nagyon mély, nagyon hosszú, három órás portréb beszélgetésem, mondjuk egy művésszel, akkor utána tudtam, hogy vár rám egy olyan nap, hogy ki a izé MPH három felvevőt, és akkor most hat órán keresztül akkor pöntyögjük le a a az interjút, és ezt azért ilyen 30 másodperc alatt megcsinálja. Tehát ez olyan könnyebbség, mert mert igazából ezt bárki meg tudja csinálni, hogy legépeli az interjút és ez támogatja az én munkámat, mert amíg ő 30 másodperc alatt legépeli, én tudok olyan dolgokkal foglalkozni, amiben a a képességeimet tényleg tudom kamatoztatni, és és akkor nem megy el erre.

Erre az idő. Szerintem az AI nagyon jó arra is, hogy hogy előkészítsen és utógondozzon valamit. Az előkészítést itt arra értem, hogy mondjuk nem tudom, írtam egy cikket az indiai nőknek a a helyzetéről és ilyenkor egy gondos újságíróban mindig megvannak azok a kérdőjelek, hogy jó, hát itt vagyok x000 kmrel, hogy hogy amúgy igaz-e amit írok, vagy pedig csak visszatükrözöm azokat a mainstream gondolatokat? Tehát, hogy igazából egy indiai embert kéne, sőt sok indiai embert kéne megkérdezni ahhoz, hogy erről tényleg hitelesen lehessen írni. És akkor nagyon durván belevetettem magam a kutatásba, helyi lapok egy hindiről fordított nekem az AI. És utána persze ezeket mind vissza kell ellenőrizni, de például kértem tőle egy listát, hogy listázz nekem indiai feminista újságokat, portálokat, blogokat, és akkor így kaptam egy ilyen hosszú listát, és akkor fel tudtam menni, ellenőrizni tudtam, tehát hogy hogy nem az, hogy ő elvégzi helyettem, de hogy olyan olyan forrásokat, vagy ha az ember akar írni egy nem tudom, a a tengerek ökológiai katasztrófájáról, és és van egy norvég zuktanulmány valahol, ami pont az a nagyon nagyon betonbiztos érvrendszer, amire neked szükséged van, és büdös életben nem találnád meg.

Viszont az AI ebben segít. És és szerintem erre például nagyon jó. És akkor megírod a a szövegedet te, tehát nem a az AI helyette, és akkor utána, amikor végeztél, szerintem arra is nagyon jó, hogy hogy bedobd utána, hogy hogy hogy átellenürizze olyan szempontból. Most mondok nektek egy példát. Azért nyilván az újságíró se tud mindent. Ha van egy interjú, ahol mit tudom én, egy egy édesanyának a a gyermeke és akkor interjúban elmondja, hogy a gyermekem farkastorokkal és nyúlszáljal született, és akkor bedobod az AI-ba, és ő figyelmeztet, hogy figyelj, ilyet már nem mondunk, ez tök ciki. Az ajakpadhas hasadék és szájpathasadék. És te úgy vagy vele, hogy most ez lustaság vagy gondosság? Tehát az, hogy én még erre is figyelek, hogy akkor ne bántsak meg senkit, hogy tehát nem nem tudhatok mindent én, de a a az a szűk kör, aki akit ez meg érint, annak meg nagyon fontos, hogy ezek a fogalmak a sajtóba hogyan szivárognak át. Vagy a másik számomra nagyon kedves téma, most nagyon sokat foglalkozom vele, az a traumatudatos újságírás. Nem tudom, hogy hallottatok-e már róla. Ennek az a lényege, hogy ahogy a tehát, hogy mondjam, biztos, hogy ti is tudjátok ezeket az előítéleteket az újságírókról,

hogy minden a sztori és a sztori és a sztori. És ez régen tényleg így volt, hogy odamentek egy ilyen halmokban traumatizált emberhez és és így így még jól megforgatták benne a kést, összepakoltak, elmentek, leadták a sztorit, és aztán nem foglalkoztak azzal, hogy ez milyen hatást gyakorol majd annak az embernek az életére. És most, ahogy a pszichológia is így egyre többet tud, meg tudjuk, hogy a trauma most már egy ilyen körkörös ciklikus dolog, és nem azt, hogy megtörtént, feldolgoztam, hű, de jó. Most már rá tudunk kezdeni azzal foglalkozni, hogy hogyan kell hozzányúlni egy olyan témához, amiben sérült emberek emberek vannak. és hogy hogy nem retraumatizálod az embert, amikor csinálod, és ennek megvannak a a a sztenderd dolgai, és hogy így te már nagyon óvatos vagy, mindent megcsináltad, és bedobod a az AI-ba, és megkéred ezzel a promptal, hogy figyelj, traumaturatosan szeretnék eljárni. Sikerült. És akkor á ott még azt írtad, most mondok egy hülye példát, hogy megront a gyereket. Nem rontjuk meg, mert nem romlott el. Tehát, hogy vannak ilyen fogalmak, amiket már például nem használunk. És és szerintem erre is például nagyon jó helyes írási kérdésekre, fordításra. Tehát ebben szerintem mind nagyon hasznos. De ezt

azért felülbírálhatod, mondjuk, hogyha olyan értékrendi utasítást ad, ami szerinted a a portállal vagy az identitásotokkal nem függ össze. Hát hogyne. Hát állandó [torokköszörülés] állandó felügyeletre [nevetés] szorul. Hogyne? Hogyne. Hát itt nem nagyon sok. Ez is az algoritmus. Ez ugyanúgy, ahogy görgetsz. Csak arra próbáltam rákérdezni, hogy tulajdonképpen ezek az értékítéletek is, hogy hát így akartam eljárni, szerinted sikerült-e. Ha ő mondja meg, hogy sikerült-e, akkor ugyanúgy el tudja vinni a vagy el tudja vetni akár a súlykot. A a ez ez abszolút így van, de hogyha én ránézek a saját mondatomra, és megvan bennem az a háttértudás, hogy tudom, hogy mit jelent traumatudosnak lenni, akkor én, hogyha akkor én kiszúrom azt, hogy ú arról tényleg megfeledkeztem, és nem fog meggyőzni olyan dolgokról ami ami ami tehát, hogy hogy szerintem kell ehhez egy egy háttértudás meg meg ellenőrző képesség, hogy ez jól tudjon működni.

Én úgy gondolom, hogy itt most rátapítottunk az egyik legfontosabb szóra, a háttértudásra. eddig akárhány emis podcastet vettünk itt föl, mindig erre jutottunk, hogy időt tudsz spórolni a mesterséges intelligenciával, viszont belerakni bele kell azt a tudást és és energiát, amitől valami jóvá minőségivé válik. És mindig itt válik el az, hogy vajon a jövő generációja, akik már saját magukat rábízzák az emre, vajon mikor és hogy fogják megszerezni azt a háttértudást, amivel mi most még egyfajta úgynevezett kritikus gondolkozással vagy elhisszük, vagy nem visszaellendőrizük. Tehát, hogy a kezeink közül java részt jó minőségű anyagok kerülnek ki az EMI által készítve. És itt felismerül a kérdés, hogy az újságíres értékláncának melyik pontján vészel az emberi integritás.

Értem azalatt, hogy mondtad, hogy mondjuk kutatáshoz tök jó, vázlatihoz is tök jó, de hogy vajon hol van az a az a nagyon vékony határmezgye, amikor mondjuk egy technikai segítségből egy szellemi társíróvá válik? hadd pontosítsam a Peti kérdését, mert ugye te egy főszerkesztő vagy, tehát azon túl, hogy a saját munkádért felelz, egy csapatért is felelsz, tehát hogy el tudtatok-e már valahogy érni oda, hogy hogy megfogalmazzátok, vagy akár te a csapatnak vagy együtt, hogy hogy mik a határok, vagy mik azok a minimum dolgok, amiket az mellett meg kell csinálnia a kollégának, vagy hoznia kell bele a a működésbe, a tevékenységbe a kollégának, vagy még ez egyszerűen zajlik ez a gondolkodás, kísérletezés.

[torokköszörülés] Én egy kicsit így előre gondolkodtam ezzel kapcsolatban, és már én egy olyan megbeszélést folytattam a kollégákkal, amiben azt kértem, hogy a logikájukat állítsák rá arra, hogy hogy olyan cikkeket írjunk, amire az AI nem képes. Most mondom ezt úgy, hogy hogy van egy témád, hogy a víz egészséges, és lehet róla biztos az AI marha jó cikket tud írni, amúgy, értve, vagy minden információ benne lesz abban, hogy a víz egészséges. mit nem tud az AI felhívni a XY doktor urat és megkérdezni, hogy mit tesz a víz a szervezetünk. Az már egy élő tartalom, azt nem egy hitelesítés és egy élő tartalom azt már nem tudja az AI igazából pótolni. Az, hogy te kimész egy szegátumba és ott vagy, azt nem tudja pótolni. Tehát, hogy hogy nálunk ez kifejezetten kérés. Pont azért, mert mi ilyen magazin vagyunk, és egy sokkal lassabb működik, nekünk nem kell ontanunk magunkból a tartalmat. Nekünk az a fontos, hogy a hogy a tartalom, tehát nekünk ez a képestnál egy egy ilyen vezérelv, hogy mi szeretnénk hozzáadni valamit az olvasó napjához, tehát nem elvenni belőle, meg meg tehát, hogy hogy nekünk nekünk ez fontos, és ezért ezért olyan cikkeket írunk, ami vagy tehát tényleg benne benne van maga az emberi [nevetés]

emberi erőforrás. Tehát az egész logika erre épül nálunk. Petivel, ahogy készültünk a mai adásra, ezt pont fölismerült, talán te használtad ezt a műanyagtartalomszót, nem? Tehát, hogy ez pont pont azt tudja így megkerülni, vagy azt megelőzni, hogy ilyen nagyon konzerv, nagyon technikailag tökéletes. Ám, de nem an Igen. Én azt gondolom, hogy aki teljesen elzárkózik, ez a aki kimarad, lemarad típusú. Tehát, hogy mivel a versenytársak is használják mondjuk kutatáshoz, tehát hogy miért ne? És amikor így mondják az emberek, hogy hogy jaj, de hát mindenki el fog butulni, merthogy merthogy az AI-ba írod be a kérdésedet a pohár vízzel kapcsolatban. Jó. És amikor bejött a Google, akkor meg nagyon sok ember sápit, bocsánat, problémázott azon, hogy jaj, mindenki nagyon buta lesz, mert hogy a lexikon elfelejtjük a lexikonokat pörgetni, vagy a jogszabályokat, biztos neked nagyon jó emlékeid vannak arról, hogy bennülsz a könyvtárban is.

Abszolút. [nevetés] És hasznos tud, hogy persze egy csomó új tehát képességeket is fejleszt, ahogy a térképolvasás, de azért nem érzünk bűntulatot, amiért GPS-t használunk, gondolom. Tehát, hogy hogy ezek vagy vagy automata sebváltót, a sima sebváltó helyett, tehát hogy ezek mind olyan olyan változások, vagy amikor az újságírás még nem ismerte az internetet, akkor voltak olyan emberek, vagy az újságíró benült az archívumba, meg voltak olyan emberek, akiknek ezeket a felcímkézett mappákat, dokumentumokat kellett átnézni. Tehát ez volt igazából a háttérkutatás is, hogy ezeket mind tudtuk automatizálni, hogy az újságíró olyan dolgokkal tudjon foglalkozni, ami az ő képességeit a leginkább kiaknázza.

Szóval amikor csak automata sebváltorról beszélünk, ezek mechanikus innovációk, még egy szanner is vagy egy OCR, ami ugye szöveggé alakít képfában létező szövegeket. Ezek is mechanikus innovációk, de ugye az EL nem csak ez jött el, hanem ő már gondolatokat tud megfogalmazni, érvelni tud, akár leírni röviden, hosszabban, jobban megvilágítva, illetve személyiségeket is ki lehet belőle csiholni valamilyen szintig már, ahol karakterek készülnek, mert direkt használom ezt a szót, tehát hogy te le tudod írni, hogy milyen karaktert szeretnél, hogyha imitálna ez a szoftver, és onnantól kezdve olyan stílusban, olyan értékek ment szintén fog tartalmat készíteni. Tehát magyarul akár egy kollégát megpróbálhatsz kiváltani egy ilyen avatárszerűvel. Na most nyilván a hitelesség, ha tudjuk, hogy hát ez egy emi, ezt a Zsjke vagy a főszerkesztő asszony promptolta föl, hogy ilyen csúnyán mondjuk, akkor azt mondjuk, hogy jó, hát akkor ez ilyen, de akkor ez biztos nem olyan hiteles meg karakteres, mintha valóban a kolléga csinálta volna.

De hogy vajon meddig tudjuk ezt fenntartani? Mi mondjuk így kicsit hát nagyobb potenciállal, hatalommal vagy eléréssel bíró emberek, akik már 20 évvel dolgozunk, és ezért van valami kis lehetőségünk erre. Mi egy kicsit így tartjuk úgymond vissza ezt a cunamit. Nekem néha van ilyen félelmem, hogy hogy ez egyszer át átcsap, tehát hogy mi megyünk kifelé, jönnek a fiatalok, azokat nem így érdekli meg ő ezt szívesen úgy a az avatártól is meghallgatja. Ti ti szoktatok-e ilyenekről beszélgetni? Nem, nem igazán, mert nem igazán szoktam olyan olyan anyagokat kapni, ami ugye mondtam, ami tehát ami ilyen szagú, tehát hogy nem nem olyan stílusanyagokkal dolgozunk. Ez a hol van a határ? Mert ezt is te kérdezted. Tehát amiről te beszélsz, ugye, tehát az, hogy hogy AI az egy ilyen hatalmas halmaz, és amiről én beszélek, az a munkámnak a támogatása, az a GPS kategória, amiről meg te beszélsz, az meg egy olyan GPS, aki egy humanoid, aki beül hozzád és még kritizálja is, ahogyan vezet.

Igen. Tehát, hogy erre utalok, hogy most [nevetés] ahogy mi itt beszélgetünk, ezalatt is vannak fiatalok, vagy nem annyira fiatalok, de akiknek az a hobbija, hogy most éppen annyi promptot írnak, amennyit csak bírnak, hogy összerakjanak egy alterképmá.hu, egy máskát, amiben nincs ember. Tehát, hogy ismerek én is ilyen arcot. Pont mondjuk pont nem, aki ilyen típusú újságportált csinál, de más típusú dolgokat úgy rakja össze, és addig dolgozik rajta, hogy hogy emberek nélkül az dolgozzon. idézőjelben mondom, és csinálja. Tehát erre utalok, hogy hogy ilyenekről hallottatok-e, szoktatok-e beszélgetni róla. Én azt gondolom, hogy aki és itt ugye vissza tudok kötni arra, hogy nektek ugye ez egy ez egy portfólió, tehát ott van egy nyomtatott magazin, ehhez kapcsolódnak személyes közönségtalálkozók, tehát hogy hogy ezt semmi nem pótolja annak, aki már itt van, de annak, aki még nincs itt, mint mondjuk egy Peti, a Peti találkozhatott volna véletlenszerűen nagy valószínűséggel, mert mert valahol mondom, ezek készülnek és vannak egy képmáshoz hasonló, de tök éjelj által készített dologgal. Vajon meddig van az, hogy de de ő neki mégis inkább a képes lesz, és és ide fog csatlakozni, mint mint tartalomfogyasztó.

Ezért lett maga az egész újságírás, szerkesztés, sajtó egy lépett egy sokkal személyesebb szintre, mint mint valaha. Tehát csak ez annyira nehéz, mert mert mert látja az ember azokat a pontokat, tehát hogy az egész nem tudom, talán a a levelemben fogalmaztam úgy neked, hogy kicsit ilyen vadnyugati állapotok [nevetés] vannak a magyar sajtóban. szempontból azért, mert alapvetően más a struktúra, kicsit szűkös a finanszírozás olyan szempontból, hogy hogyha felmentek akármilyen angol poltár portálra, economist akármelyik, ott ott gyakorlatilag nem találsz őt, ami nincs BW mögé rejtve. Ö Magyarországon már kezd ez bejönni, de hogy alapvetően nagyon nehéz a magyar embereket meggyőzni [nevetés] arról, hogy fizessenek a tartalomért, ezért nagyon ki vannak a hirdetési piacnak szolgáltatva, és hát mindenki próbál költséget csökkenteni.

De a a legjobb az lenne, hogyha nem is azt, hogy egy ember, de mondát, mert mert hogyha jön valamilyen technológiai újítás, mint az AI, vagy a közösségi média, vagy bármi, akkor nagyon sok orgánum arra készül, hogy egy már meglévő csapatba, egy már legm meglévő struktúrába ezeket a feladatokat beépítse, és akkor hirtelen a szerkesztőből social is lesz, vagy aki eddig felrakta a cikkét, az most szó, de hogy de hogy ezekre teameket kell összerakni, tehát hogy az az lenne a jó. Tehát akkor lehet a legjobban ezekre felkészülni, hogyha van egy olyan szakértői csapatod, aki neked ebben tanácsot tud adni. És és hogy azért mondom, hogy nagyon nagyon személyes lett meg élő, hogy hogy arra is kellene egy külön csapat, hogy hogy ez a közönség építés tulajdonképpen megtörténjen, mert ez is iszonyú energia kapcsolattartás, hogy nem csak úgy nyomogatod, hogy akkor legyen még követő táborod, hanem az, hogy hogy ez tényleg egy egy olyan szempontból intim tér legyen, ahol az olvasó is egy olyan közeg, ahova szívesen visszajár akkor programok, tehát hogy olyan dolgokat kitalálni, ami ami amit az AI nyújtani, és amit még nem csinál az AI, és soha nem is fog, nem vállal felelősséget semmiért, tehát hogy ez is

szerintem nagyon fontos. És és hát sokkal unalmasabb. Igen, én [nevetés] pont pont erre gondoltam, vagy egy kicsit más oldalról megközelítve, hogy azzal kezdtük a beszélgetésünket, hogy hogy csomóan csak a feedet nézik, és hogy ez a végtelen szebélyre szabott dolog, ez nem csak a az algoritmusok által erősített visszhangot adja állandóan vissza, hogy hogy itt van egy olyan szerepe nektek újságíróknak, hogy hogy a régi jóértékeket, a fontos dolgokat is eléjük tárjad, hogy hogy lássanak valami olyat is, ami ami más, ami esetleg kellemetlen ami kiszedi a komfortzónájából pont azért, hogy tanuljon vagy tovább lépjen, vagy vagy előremenjen az életében. Igen, az a baj, hogy az sajnos mindegy, hogy szerintünk mi a szerepünk, mert az már senkit nem [nevetés] érdekel, mert egyszerűen az történik, hogy hogy az algoritmusok, tehát nekünk ehhez a rendszerhez kell adaptálódni, mert ha belegondoltok, az algoritmus tulajdonképpen a a rossz tartalmat ilyen szempontból simán jobban díjazza. Tehát most nem arról beszélek, hogy persze nyilván vannak olyanok, amik így organikusan jól tudnak elérni, egy olyan személyiség, vagy valami olyan exkluzív interjú, ami így bum, nagyot robban, de alapvetően azt mondanám, [horkantás] hogy az, hogy

hogy elérjen egy tartalom ma egy olvasót, az mondjuk 20% tartalom és 80% marketing. Ühüm. Tehát az, hogy hogy neked hirdetned kell, pénzt kell beleölni abba, hogy hogy egyáltalán eljusson, mert a Facebook algoritmus, tehát bárkivel beszéltek a sajtóból, aki már régebb óta csinálja, mesélni fog a nagy algoritmus megreccsenéséről. [nevetés] Tehát az amikor amikor hirtelen így látod a a grafikonodon, hogy tehát eddig olyan szépen muzsikáltunk, hát ennyi látogat bú, így behant az egész, és hogy változott mögötte valami valami változott mögötte valami, és akkor utána így nem tudom, így forródróton, de hogy az a baj, hogy nincs is egy rendes újságírói közösségünk, hogy ilyenkor felhívja a nem tudom kinek a főszerke igen hogy hahó ti is láttátok, hogy [nevetés] így bezuhant, hogy mi történt, és hogy hogy így akkor jönnek a rémhírek, hogy a pletykák, hogy ez ezért történt, azért történt És ugye azt gondoljuk, hogy azért történt, mert hogy a Facebooknak nem érdeke az, hogy hogy elnavigáljál az oldalról. Tehát ők most úgy egyre több ilyen mindenféle ilyen tehát, hogy egyre kevesebb olyan tartalom van, amiért igazából az emberek regisztráltak régen a Facebookra, hogy olyan cikkek kerüljenek eléjük, ami

érdekli őket, meg a családjuknak a a a dolgai. Tehát, hogy ezekkel már így így így nem. és hogy hogy az algoritmus irányítja ezt, és hogy hiába és sokszor tartani kell a lelket a a szerzőimbe is, én nagyon sokat foglalkozom ezzel, hogy ő beletett egy csomó munkát egy nagyon nagyon jó cikkbe, ami tök fontos. Persze kell gondolkodni vele együtt. Tehát mi mi nem szerettük soha megmondani a tutit. Mi mi hiszünk az emberek gondolkodási képességeiben, és szerintünk az jó dolog, hogyha egy bátor ki. Igen, szerintem de de szerintem ez nagyon nagyonként is merészett hangzon. [nevetés] [zihálás] Én is bízom benne. Ja, jó, persze értem. Meg meg én is látom a tendenciákat, de de szerintem az nagyon fontos, hogy hogy az embereknek abból is elegük van sokszor, hogy így hülyének nézik őket. Tehát, hogy nem kell mindent a szájukba rágni. Ö nem kell akkor nem is azt nem kell mindaztát, hogy hogy nem szabad részt venni abban szerintem mindenkinek, hogy leszoktassuk őket a gondolkodásról, mert ez is egy kicsit ilyen öngerjesztő folyamat, hogy nekünk idomulnunk kell az ő igényeikhez, hogy mi az, amit be tudnak fogadni, de ha csak olyan tartalmat gyártunk, amit egyszerű befogadni, akkor hogyan fejlődjenek abban, hogy mit tudnak

befogadni? Nekem ez kicsit így a szülőségre emlékeztet, hogy a gyerekednek [nevetés] mindent megadnál, mindent elmondanál, mindent fölvágnál előre, megrágnád, ha kell, satöbbi, de hogy akkor akkor meg hogy lesz egy önálló érett felnőtt, aki érvényesülni tud a világban, hogyha pontosan kiveszed alóla ezt a felfedezés izgalmát talán? Hát igen, csak közben meg nagyon nehéz, mert a a szövegértési tendenciák meg teljesen mást mutatnak. Tehát az, hogy ugye látjuk ezeket a középiskolás tendenciákat, és hogy az emberek egyre kevésbé tudnak sok ember egyre kevésbé tud befogadni bonyolultabb összet, nem azt mondom, hogy összetettebb élvrendszereket, vagy mondjuk egy olyan mondatot, ami három tagból áll, tehát hogy hogy hát egyáltalán szöveget, tehát a minél ezt tényleg bizonyítják a kutatások, minél több videót nézünk, annál kevésbé tudunk olvasni logikus módon. Igen. És ez ez szomorú, de de nem szabad ebben megfenekleni. Nem szabad megfeneklen a gyalázatban. Tehát hogy azt tehát mert ez a folyamat ez van, tehát az é is olyan, hogy hogy én is nagyon sok mindenkivel beszélek arról, hogy és akkor nagyon-nagyon szomorúak és nagyon félnek attól, hogy mit fog hozni. Én is félek egyébként attól, hogy mit fog

hozni, de hogy ez van, tehát hogy akármit csinálok, ez van. Akármit csinálok, ezek az olvasási tendenciák, ezek vannak. És amit én tehetek, az az, hogy főszerkesztőként baromi gyorsan elkezdek azon gondolkodni, hogy az, amit én fontosnak tartok, azt hogyan tudom átmenteni azokba a formákba, amik eljutnak az emberekhez, úgy, hogy közben nem sérül az, ami nekem fontos. Na, ez a nagy feladat. Hú, elérkeztünk a félidőhöz, úgyhogy mielőtt folytatjuk, bár van mivel, megpihenünk, és a hagyományainkhoz híven egy személyes szálat fogok megpendíteni. És hát ahogy hallgatlak, az gyárt a fejemben, hogy te azt csinálod, amiről én kabaszként álmodoztam. Egyébként nekem ilyen 14-16 éves körül korom körül az volt az álmom, hogy újítsuk meg a hazai katolikus újságélst. Mindegy is, hogy miért ez egy régi történet. De hogy ne ne csak mély lelki vagy magas teológiai tartalmakról, hanem az emberek életével kapcsolatos dolgokról szóljon.

Legyen, legyen színe, íze satöbbi. Így az álmokról szeretnélek titeket egy kicsit fogatni, hogy hogy emlékeztek-e mondjuk az álmaitokra, [horkantás] vannak-e visszatérő álmaitok esetleg, illetve volt-e gyerekkori álmatok, ami megosztható? Refázisban? Én én rengeteget szoktam repülni az Alpokban. Én nagyon szeret engem megnyújtott. Én szerettem az Alpokat. többször említettük már, hogy én alapvetően hegyi ember vagyok. Hogy mi volt a gyerekkori vízióm? Talán az, hogy talán az, hogy az, hogy sikeres legyek és az informatikával foglalkozzak. Én Én az a generáció vagyok, nevezzük X-nek, vagy Y-nak, említetted? X-nek talán. Szerintem X még én már a Komodor 64-essel nőttem föl, már azon programoztunk mindenféle csodát. Talán a kígyunk is meg Y vagyok, és azt már nem ismertem.

[nevetés] Értem. Úgyhogy én én mindig is az informatikával és a digitalizációval szerettem volna foglalkozni, és úgy érzem, hogy ez egyfajta beteljesülés, hisz most egy digitális posztkaszban vagyunk, úgyhogy ez egyfajta [horkantás] megérkezése a dolgoknak. Hú, hát nekem a az éjszaka rámtörő álmaimet azt leginkább ilyen szalvador dali stílusban tudnám jelleni, tehát hogy ilyen egészen szür az az nagyon változó. Most mi a jó néha ilyen nem tudom ilyen ablakon berepülő politikusok [nevetés] nem viszed haza a munkát akkor az igen. Meg az ilyen mindenféle artikulálatlanul ordibáló állatok az állatkertben meg nem tudom. Tehát valószínűleg egy kicsit itt traumatizál ez az online [nevetés] világ. Lehet, hogy ezt akarom. Ez meg persze az elfolyó idő, gyerekkor meg akkor tök jó, mert akkor itt két beteljesült el, mert én meg újságíró akartam lenni világéletemben. [torokköszörülés] És és van még egy álmom, ami viszont még nem teljesült be. És és van egy van egy hely, ahova én szeretnék megérkezni majd, hogyha elég érett leszek hozzá. és az a dokumentumfilmezés, hogy egy kicsit így összekössem a a televíziós múltamat az újságírással, és egyszer ha majd lesz rá jó lehetőség, akkor nagyon szívesen

dokumentumfilmeznék. Na, hátha most vagy hallgatónál ezt bekaptam. Ez érdekes egyébként, ahogy így beszélgettünk, hogy most az influencerek meg a tiktokerek, ha egyébként betöltik azt a funkciót, amit az újságírónak szánunk, vagy vagy elvárunk tőle, akkor akkor ők is akkor lehet, hogy a podcasterek is újságírók. Soha életemben nem gondoltam, hogy a Digit podcast az újságírás szakma része, de lehet, [nevetés] hogy azok vagyunk, mert mi viszont igen, mi utána megyünk és és interjúzunk és gondolkodunk együtt. A a az álmokra visszatérve én gyerekkoromban többet álmodtam, de de emlékszem, hogy ott sok rémálom is volt, meg sok szép is, volt visszatérő is. Aztán így ahogy felnőttem, ez így nagyon visszaesett.

Most mostanában nagyon ritkán emlékszem. Hát azt mondják, akkor is elmondunk, ha nem emlékszünk rá. Ritkán, ritkán ugye említetted, hogy hogy az AI amit például nem tud, az a az az értékeket felvállalni, felelősséget vállalni értük meg meg képviselni. H és így emlékszem, hogy hogy egyszer ö találkoztam ezzel a mondásával a főszerkeszt a print magaz a nyomtatott magazin főszerkesztőnek Számkatinak, hogy hogy hát negyed századdal ezelőtt, amikor elindult a képmász, mit tudom én ilyen 2000-es évek legeleje, akkor akkor egyfajta ilyen keresztény nők lapja volt az ideál, hogy a egy olyat kéne csinálni, és hogy ma viszont már, vagy ma ez nem friss ez az idézete, hogy hogy sokszor azokat az értékeket, amit az akkori nők lapja képviselt, azokat is nehéz fölvállalni, meg képviselni a a mai világban.

Ettől egy picit ugorva egy egy lóugrással tenném fel azt a kérdést, hogy magának a képmás.hu-nak van-e ideálja, ahova el akar jutni, vagy amit elképzelt magának, hogy hogy ő olyan [horkantás] értékeket vagy olyan funkciót szeretne betölteni, illetve általában is mennyire sokféle mondjuk az a portálvilág, amiből az egyik a képmás.hu, Hu, amiben mondjuk kvázi meg kell magadat különböztetni, mennyire sokféle értéket képviselő portálok vannak. Ühüm. Én sokat gondolkodtam egyébként ezen a az érték kifejezésen. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de hogy hogy én én leteszteltem egy kicsit ezt, hogy így azt mondtam, hogy ez egy értékorientált, értékes tartalom, és hogy nagyon sokan ezt így a az unalommal [nevetés] azonosítod, vagy ezt, hogy túl komoly, hogy nehezen feldolgozható, hogy kicsit ilyen kisúly eltartós, hogy engem nem olvas senki, de én értékes vagyok.

Tehát, hogy hogy szerintem ez az a ez egy ez egy olyan cél, amitől érdemes elrugaszkodni és és és így magától értetődővé tenni az embereknek, hogy attól, hogy valami értékes, lehet népszerű, attól, hogy valami értékes, attól attól lehet szórakoztató. Tehát, hogy egy kicsit így elrugaszkodjunk attól, hogy van a van a van az érték, ami jó, meg van a bulvár, ami rossz. Tehát, hogy hogy ezeket a a címkéket, tehát tehát hogyha valamit így csinált a a modern kor, vagy a utóbbi egy évtized, akkor így felborította az asztalt, és és azt mondta, hogy ezek a címkék, ezek nem léteznek. Vannak célok, meg vannak eszközök, és és utána meg van az, hogy vagy működik, vagy nem működik az olvasónál. És és nekem az a az a célom a képmás.hu-val, Hu-val, hogy ez amiben amiben mi hiszünk. Tehát én nagyon büszke vagyok arra ennél a magazinnál, hogy tud az vezetni minket, amiben mi hiszünk. És mi hisszük azt, hogy hogy hogy bennünk van az igény, hogy korrektül járjunk el, hogy hogy jól tájékoztassunk, hogy hogy olyan emberek embereket mutassunk be, akik úgy gondoljuk, hogy hogy érdemes őket megismerni.

Nem azért, mert olyan feltűnőek, hanem azért, mert pont hogy nem, pedig pedig kellene, hogy feltűnöt ilyen ilyen hétköznapi hősöket, emberi megküzdés történeteket és és én azt azt tűztem ki célul, vagy azt szeretném, hogy ez ez minél több emberhez igazából eljusson. Tehát nekem ezzel van célom. Nekem nekem itt az értékről rossz jutott eszembe, mint a a nagy rossz mérnök, aki föltalálta a borotvát, az egyen borotvát, és mondták, hogy hát minden férfinak más az arcformája, és mondta, hogy az első borotválkohozásig utána már venni fogja. Ugyanezt, hogy hogy az érték az mindenkinek valahol mást jelent. És hogyha jól értem, akkor itt a lényeg az, hogy az az érték az nem megmondás legyen, hanem inkább iránymutatás. Tehát hogyha hogyha vagy gondolkodásra hívás. Igen. Tehát, hogy hogy hiszünk abban, hogy hogy vannak olyan minimumok, amikhez minden egészséges gondolkodású ember mondjuk egyetért. Szerintem például a tízparancsolat is lehet ilyen. Tehát hogy nem kell ahhoz katolikusnak lenni, hogy azt mondja az ember, hogy a a ne ölj az egy az egy jó [nevetés] jó irány. Tehát, hogy vannak olyan olyan olyan dolgok, amikről szerintünk nem szabad megfeledkezni, és hogy nem szabad feláldozni a a népszerűségnek a az

oltalán. És mi ezért egyensúlyozunk egy ennyire keskeny mezgyén, mert mert nekünk is, hogy mondjam, úgy lenne sokkal egyszerűbb olyan dolgokról írni, amire aztán nagyon sok kommentelő begyűlik, csak hogy mi érezzük, mi mi felelősséget érzünk az olvasók felé. Tehát az, hogy hogy mi mi építeni szeretnénk, nem pedig rombolni, és főleg nem azért, hogy nekünk lájkjaink legyenek, vagy vagy pénzünk legyen, vagy vagy hogy híresek legyünk, vagy sokan kövessenek minket, hanem hanem hogy hogy van egy irány, amit mi amiben mi hiszünk, és hisszük, hogy az jó, és szeretnénk, hogy sokan kipróbálják ezt az utat. azon kezdtem gondolkodni, hogy hogy egyetértek nagyon ezzel, hogy az érték az egy ez egy terhes szó. Azt azt nehéz széles körbe használni, sok vitát szül, vagy nem tudom milyen visszatetszést tudsz szülni, de hogy hogy van egy ilyen tengely, hogy hogy valóban szórakoztató vagy komoly egy tartalom. Ühüm valahol vek de azán nyűvek szerintem az irodalomban is, a színházban is, a filmekben is, a sorozatokban is azért mind a kettőt egyszerre csinálják, vagy hát nem biztos, hogy másodpercre, de hogy így egy műben megcsinálják, de valószínűleg a portáloknál is ezt így el lehet várni, hogy ezen a tengelyen nem

kell dönteni, hogy akkor én most csak szórakoztatok, mert akkor valószínűleg valószínűleg azért elég szűk lesz a a az átadható dolog is, meg a közönség is. Egy alsófelső szintet kell húzni. Tehát az, hogy van egy szint, ami alá nem mész, meg van egy szint, ami fölé nem mész, hogy végérthető legyen. Melyik van alul? A komoly, vagy a vagy a szórakoztató van alul? Ez ezek összetörső direk kérdeztem, mert mert szerintem mind a kettőt túlzásba lehet vinni. Abszolút. Hát nem, hát ez ez a főszerkesztő egyik feladata, hogy ezeket az arányokat megérezze. Én azt gondolom, hogy hogy most lehet, hogy ez nem annyira szimpatikus kifejezés, de hogy hogy abba az irányba mutatnak a a szokások, hogy hogy most mindent a tehát, hogy azt kell megnézni, hogy mi az, ami milyen formában fogyasztható a leginkább.

Tehát, hogy teát targetál, tehát k kitűzöl egy célt, hogy én én ezt fontosnak tartom, és ezt szeretném megmutatni az embereknek, és utána megnézed azt, hogy hogyan tudom ezt olyan formába önteni, ami számukra még fogyasztható. Nagyon jó, hogy mondtad, mert le is lőtted a poént, ugyanis a fontos szót szerettem volna behozni az érték helyett, és te már be is hoztad. Tehát én is azt gondolom, hogy azzal a szóval, hogy neked mi a fontos, vagy nekünk mi a fontos, azzal sokkal jobban lehet boldogulni, mint az, hogy hogy érték sajnos. És akkor itt akarom behozni még az eminek a az érdekes előnyös tulajdonságait meg egy gondolatot ehhez. Tehát szerintem most már amilyen emi eszközök vannak mondjuk ezekbe a nyelvi modellekbe, amikkel chatelünk, zárójel egyébként ott is írunk és olvasunk, és ez szerintem nagyon sokat jelent be.

Lehet másképp, nyilván lehet szóban, de de a egy csomó ember még ezt látom, hogy ír és olvas sokkal több karaktert hagyja el az ujját és érkezik be a szemén, mint mondjuk két évvel vagy három évvel ezelőtt. Ez az összes többi olvasás számára szerintem egy pozitívum és egy lehetőség, hogy akkor fenn marad az olvasásnak a képessége és ezáltal a gondolkodás. [nevetés] Ez megint másik nem tudok ennyi zárójelet fejbe tartani, de hogy az olvasás közben ötször annyit gondolkodunk, mint a videótartalom nézés közben, és nem a tartalom minősége, mer egyszerűen a fejünkben több munka zajlik. Na de most, hogyha egy egy em eszközt használsz, most már így a a nem tudom negyedik-ötik generációsoknál tartunk ezeknél, azért azt látom, hogy a legtöbben igyekeznek azt a szolgáltatást is adni, hogy vissza tud egy picit kérdezni, illetve bővíteni tudja azt a kört, amibe te gondolkodsz.

Tehát, hogy beadod neki, hogy nem tudom, főznék egy túrós tésztát, és nem csak az jön vissza, hogy jó, akkor vegyél szalonnát meg túrót, meg tejfölt, hanem hát de ha szeretnéd, akkor esetleg megcsinálhatod karbonárásra is. De nem tudom, gondolkodtál most akarod, hogy leírjak ötféle recepted? [nevetés] Igen. Tehát, hogy magyarul gondolkodásra tud késztetni, és egyelőre ez egy picit segíti kvázi azt a azt a célt is, amit ti is próbáltok kitűzni, hogy hogy ne engedjük el azt, ami nekünk fontos. Akkor leszünk bajban, hogyha egyszer csak mondjuk ezek a ma használható eszközök, ezek megváltoznak, átalakulnak, és igyekeznek csak azokat a kérdéseket behozni, meg azokat a témákat ilyen módon gondolkodásodba bevinni, ami nekik fontos, nem azokat, ami mondjuk másnak fontos lenne. Úgyhogy egyelőre élvezzük ezt a helyzetet, de én én nagyon figyelek folyamatosan, hogy vajon nem kezdenek-e el esetleg ezek beszűkülni ezek az eszközök. Én bocsánat, ezt had egészítsem ki még egy gondolattal, hogy beszéltük azt is, hogy egyre kevésbé tudják az emberek a szöveget megérteni, egyre rövidebek a cikek. Sőt, most már odaírják, hogy egy perc az olvasás, három perc szerintem hat perces meg Igen. Igen. Meg se nyitnak.

Hogy hogy tudtok azzal egyensúlyozni, hogy értéket szeretnétek közvetíteni? Viszont egyre rövidebb cikkeket olvasnak el az emberek. Hogy lehet ebbe egyfajta egyensúlyt létrehozni? Kövessetek minket a közösségi média csatornáinkon is. Szerintem ez mindig téma és műfajfüggő. egyébként szoktam magamról mondani, hogy én vagyok a húzórém, [nevetés] tehát hogy hogy előfordul, hogy tehát főleg azért, mert hogyha valaki már régóta csinálja az újságírást, akkor akkor megszokta azt, hogy hogy most megírtam életem interjúját és 22000 karakter, és akkor mondom neki, hogy hát ezt meghúzom 10, tehát hogy hogy és akkor ilyen ilyen nagy blokkokat ú, mert hogy 22000 karakteres interjút nem olvasnak már az emberek.

viszont tényleg lehet jól tömöríteni általában. Tehát hogy hogy arra tehát hogy az is látszik, hogy sokszor a az interjú alany is egy másik [torokköszörülés] hasonlattal mondja, de mondjuk ugyanazt ez egy ilyen gondolat tömörítés, tehát hogy azt kell látni, hogy hogy de aztán van olyan, hogy van egy páros interjú, ami portré, és akkor azt meghagyjuk mondjuk 18000 karakterre. Tehát, hogy hogy hogy egy egy főszerkesztőnek, szerkesztőnek mindig egy kicsit meg kell legyen az a képessége, hogy hogy úgy maradjon benne a szerkesztői szerepbe, hogy közben át is száll egy olvasóiba. Tehát ha én azt érzem, hogy hogy ezt már mondta, ezt túlragozza, már egy kicsit fárad, nem tudom, akkor akkor ott érzem, hogy ott lehet húzni. De hogyha azt mondom, hogy hú, ez is izgalmas, hú de izgalmas, ez meg még izgalmasabb, akkor akkor meg ezt ezt lehet érezni egy szövegből. Tehát, hogyha az ember sokat pörgeti a szövegeket, akkor lehet, tehát erre is megvannak a sémák, akár hiszi az ember, akár nem. De hogy de hogy megvannak és és nekünk a cikkeink ilyen tényleg 5000 karaktertől 12000, aztán hogyha tényleg olyan nagyon, akkor 15, tehát hogy hogy ezek úgy úgy megvannak. De hogy szerintem ez mindenképpen magától az írástól

függ, de már erről is egy kicsit olyan szempontból felesleges beszélni, hogy a a azon kell gondolkodni, hogy hogy tudsz belépni audio audiovizuális oldalon ebbe a folyamatba, mert mert most még tök jó, hogy vannak emberek, akik elolvassák a cikkeinket, de ahogy ők idősödnek, úgy egyre jobban nő föl egy olyan generáció, aki meg már inkább a Tiktokon fogyasztott tartalmat, mi meg a Tiktokon nem vagyunk egyelőre fent, tehát hogy hogy állandóan ezen kell pörögni, hogy hogy tudsz te brendazonosan megjelenni ezekben az új fogyasztási formátumokban. És egyébként vannak terveitek, tehát hogy mert ugye a TikTok az ilyen szempontból egy jó példa, merthogy azt azt a szakmába is kicsit úgy szokták dicsérni, hogy hát hát ott kevésbé működik az, ami sok más közösségi médiában nehézség, hogy be beszűkít téged egy ilyen nagyon kis dobozba, amit magad se tudsz így hirtelen, hogy milyen kicsi, de hogy azok a tartalmak jönnek csak. És akkor ami azon a dobozon kívül van, az nagy effort és és vakarod a fejed, hogy hol is tudnék olyat, meg egyáltalán mit is kéne kérdezni, vagy milyen keresőszavakkal kéne a Google-be olyan tartalmat, ami azon a dobozon kívül van, mert az sem nagyon könnyű. Na most a Tiktoknál meg nem ez van, hanem

hanem hogy ott tényleg folyamatosan színesen van tartva, hogy ilyen viszonylag kalaidoszkópos a rendszer. Most talán így mondanám. [nevetés] Ez szép. Na most hogyan tervez mondjuk egy képmá.hu, ami elsőre azt hírni az ember, hogy néhány fotó meg a sok karakter és ennyi. Hogy ez meg egy más világ, de ugyanakkor mégis ugyanazt a az érték ne ezt ne mondjuk, ugyanazokat a fontos [nevetés] dolgokat meg meg ugyanúgy ugyanúgy. Nem, nem, nem, mert csak egyetértek a az értékítéletedben [torokköszörülés] a szó [nevetés] kapcsán, hogy mik a terveitek TikTok és általában videós tartalmak kapcsán. Erről igazából azért nehéz beszélni, mert szép dolgok a tervek, meg szép a a valóság, amiben össze lehet hozni. Hát nyilván vannak olyan távlati célok, amik amik azt szorgalmazzák, hogy hogy az interjúinkból például legyenek ilyen kis reelsek felirattal, vagy hogyha visszajövök a kisbaba mellől, és azzal is lesz időm foglalkozni, hogy kinézen az arcom valahogy, akkor lehet, hogy majd ilyen személyesebb kis videók is lesznek ott, ahol éppen valami érdekeset csinálok, ami kapcsolódik a a kép máshoz, tehát egy egy nagyobb személyesebb reprezentáció.

Szerintem sok sok sok lehetőség van ebben. Most arról, amit mondtál, igazából az jutott eszembe, hogy itt mindig két út van, és és nagyon sok orgánum még nem feltétlenül döntött ebben. Az egyik út az az, hogy hogy lövök mindenfelé, és felmegyek a Tiktokra, és fent vagyok a YouTube-on, és megpróbálok kidomulni ezekhez a formátumokhoz, meg a célközönségekhez, és az, vagy pedig nagyon jól targetálom a célcsoportomat, nagyon jól belövöm, hogy kik az én célcsoportom, és az ő igényeiket kiszolgálom, de őket masszívan tartom. Tehát, hogy itt ez, mert az azért érdekes kérdés, mert ki mire használja a chat GPT, néha vígasztalódni szoktam. [nevetés] mesélj, mert nagyon nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de hogyha az ember körbenéz, akár én a nemzetközi sajtót is szoktam olvasni, hogy nagyon szeretnek ezzel a független meg objektív meg ezekkel a dolgokkal dobálózni, de hogy alapvetően tehát nyilván nem ideológiailag független, hanem mondjuk a a egy adott kormánytól független a finanszírozás. ők általában erre értik, de hogy hogy nem igazán látsz olyan sajtorgánumokat Nyugat-Európában sem, ahol megjelennének így zsinorba olyan publicisztikák, hogy egyrészt másrészt, egyrészt másrészt egyrészt másrészt. Tehát az economiszton

nem fogsz találni olyan publicisztikát, vagy csak elvétve, ami mondjuk egy konzervatív perspektívából világít, mert ezek így le vannak osztva, és én azt hittem, hogy a chat GPT majd segít nekem találni olyan orgánumokat, ahol megvígasztalódhatok, [nevetés] hogy hogy ez a hozzáállás ez létezik, hogy lehet kérdéseket mindenféle oldalról megvizsgálni és kíváncsinak lenni. És azt mondta, hogy ki kell ábrándítsalak, amit te szeretnél, [nevetés] azt már senki nem képviseli. Aha. Merthogy valójában az akkor tehát a a közösségi médiának köszönhetően a követők megszokták és követik és követelik, hogy őket kiszolgálják. Tehát ő ő nem szeretne a vélemény buborékján kívül másféle véleménnyel vagy másféle szemponttal vagy másféle szemszöggel találkozni, mert az felzaklan.

Jó, de ilyenek vagyunk mi emberek, tehát hogy most érted egy faluban is, aki a kocsmába szeretett menni, az nem feltétlenül ment a templomba. aki a református templomban volt, az nem igen, de az újságírásnak az lenne alapvetően a feladata, hogy hogy ne zárkózzon el a különböző irányokból érkező tényektől. Tehát, hogy szerintem ez fontos lenne, hogy az embereket ne csak a a saját komfortzónájukon belül ez egy ide tápláljuk. Igen, igen, igen. Úgyhogy, úgyhogy, úgyhogy ezt azért én, én, én egyébként fontosnak tartom, ha ha ezt hívhatjuk korrektségnek is. Még annyit kapargathatnánk itt a mesterséges intelligenciával, hogy szerinted egy pár év múlva tudom, nagyon nehéz, az elején is mondtuk, hogy még nem jöttek a ludditák, tehát ugye a géprombolok még nem érkeztek meg ahhoz, hogy ahhoz, hogy megálljon ez a fejlődés, így így ez töretlenül fog fejlődni, és talán még gyorsabban, mint eddig. Tehát hogyha ha belegondolok, hogy hogy az én gyerekkoromban még hétfőnként nem volt adás a tévében, és hat darab gomb volt a tévén, és a nagymamáméknak meg még az se volt nekik, mert az volt a csúcstechnológia.

Ahhoz képest mondjuk egy pár év múlva te hol látod az újságírást és a mesterséges intelligencia kapcsolatát? Ebben a kérdésben az a nagyon izgalmas, hogy hogy olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy mindegy mit mondok, nem az lesz. [nevetés] Azért azért így szabadon bármit lehet mondani. Igen. Fú, figyelj, lehet, hogy olyan humanoid háborús tudósítók lesznek, akiket tudod, mint a bombahatástalanító robotokat beküldenek a front közepébe, és felgyűjti ott az interjúkat, és az újságíró meg majd ott fogja a nyersanyagból kihámozni aztán a cikket. Lehet, hogy hogy a Pulicer díjat már olyan újságírók fogják kapni, akik úgy promptolnak, mint senki. [nevetés] Ez egy izgalmas kérdés. Igen. És és az is lehet, hogy mert pont olvastam egy egy cikket nem olyan régen így a közösségi médiáról, meg az algoritmusokról, meg az AI-ról, hogy egy kicsit van, aki azt vizionálja, hogy úgy fog működni, mint a partra vetvetett bálna, ami a saját súlya alatt fog így összeroskadni, mertogy hogy az emberek kezdenek már egy kicsit méltatlankodni, hogy ők inkább amikor a Facebookra regisztrálk, akkor inkább egy ilyen kis emlékkönyvben neveztek be, hogy ó, megvetted a kis kutyát, de jó, nagyon cuki, megy a lák. És nem az, hogy egy

csomó olyan tartalom kerül eléd, amiért valaki fizetett a te figyelmedért. Tehát ugye most szoktuk mondani, hogy a 21. században a legerősebb valuta a figyelem, ami meg véges. És azért mindenki élethalál harcot vív érte, és akkor jön inger, inger, inger, inger, inger, és hogy de hogy a az ingerbefogadás is az is véges, és hogy az emberek egy idő után azt fogják mondani, hogy hogy én ezt már nem tudom befogadni, én ezt már nem élvezem. Azt is mondják, hogy nem fog elmúlni, mert olyan lesz, mint a amikor viszket a karod, és így megsimogatod a telefontot, mint egy kényszercselekvés, hogy jó, megnéztem, de hogy nem fognak rajta igazán időt tölteni, hanem fognak megint alak alapítani kis családias fórumokat, kis helyeket, ahol nagyjából azt lehet majd elképzelni, ami a mint mint amikor a Facebook elindult, hogy tényleg ismerős, téged érdeklő dolgok lesznek ott. És ami igényként még megjelent az emberekben, az az erősebb moderálás, meg a az, hogy emlékszünk arra, hogy mit mondtunk egymásnak, meg egy kicsit ilyen intimebb hangulat. Tehát lehet, hogy lesz egy ilyen szoft irány, hogy hogy tudod, mint a a szép új világban van [nevetés] az, hogy tudod, van a rezervátum, ahol az emberek élnek, a

normális emberek, akik olyanok, mint mi. Tehát lehet, hogy lesz egy ilyen egy ilyen dac, egy ilyen ellenállás, hogy hogy tudod, mint nem tudom, szőrös láb, [nevetés] vagy csak azért is, tehát hogy egy ilyen ilyen természetes felé vezető út, vagy lehet, hogy itt teljesen el fog szabadulni minden, és és tényleg már ilyen humanoid drop. Nekem azért izgalmas ez az egész, mert egyik ismerősöm, barátom nemrég jött vissza Kínából egy ilyen hightech kiállításról, és amiket ő így bevideózott, hogy én azt hittem, hogy ez csak egy ilyen, de hogy az már úgy létezik, de hogy annyira létezik, hogy ott, hogy a a kávét így a hotelban a kis hasában főzi a robot, jön fel, úgy adja a kávét. És az már annyira természetes ott Kínában ezen a helyen, hogy a kínai srác úgy jött, ment fel se nézett a mobiljából, tehát nek rá se csodálkozott, hogy ilyen létezik. Tehát hogy hogy szerintem öt év alatt, hogy mi fog történni, azt nem tudjuk elképzelni.

Szerintem sem. De nagyon izgalmas. Én mindig megpróbálom. Aha. Igen, igen. [torokköszörülés] Nekem ez mondjuk már szakmai ezzel a cégnévvel is, de hogy visszatérve szerintem nagyon más a fizikai világbeli automatizáció, meg ezek a digitális technológiák fizikai eszközökben meg nagyon más maga a tartalom. És h szerintem még így utoljára vagy így a lezárásként ezt a figyelemszót én én még kiemelném, hogy hogy ez mennyire így van, hogy hogy ugye minden a figyelmünkért versenyez. Ugyanúgy, ahogy nálatok ez a forradalom zajlik, ez zajlik például az oktatásban is. És ott is, amikor tud ilyen 2019 környékén én ezt pecegettem, hogy esetleg az egyetemnek már versenytárs lesz egy influencer, vagy egy YouTube csatorna, vagy nem tudom, akkor így úgy néztek rám, mint mint teljesen megbolondultam volna.

De de most már tudják, hogy nem teljesen, mert egyébként ha más nem magában a teremben, ahol ül, ugyanez történik, nem beszélve arról, hogy most akkor hogyan szerzem meg a diplomámat, hogy akkor most kioktatom magam az AI-al és ott ülök, de egyébként nem vagyok ott. Megiratom a szakdolgozatomat. Persze, tehát hogy hogy ez mind kihívásként és változásként jelentkezik, ami ami a strpolitikán kívül minden más esetben energiabefektetést fog igényelni, tehát hogy foglalkozni kéne vele. És akkor ugyanez a tartalmaknál is megvan, hogy szerintem jön erősen egy olyan réteg, aki aki abból fog tartalmat fogyasztani, hogy ő megírja jól a promptot és azt reszelgeti éveken keresztül, hogy nekem foglald össze. Ugye régen csak a miniszterek kaptak ilyen izét sajtó figyelést. Most mindannyiunknak lehet sajtófigyelése, és ez akár kiterjeszthető az ilyen cikkekre is, hogy nekem ne ad GPT, ne mondd meg, hogy akkor most mit csináljak, ha nem tudom, a gyere gyerekemmel össze vagyok veszve, de légy szíves foglald össze azokat a cikkeket, amik ilyen és ilyen tartal vagy értékrend vagy vagy fontossági dolgok mentén születtek az elmúlt években.

Tehát, hogy mert nem a nem az, hogy csak maga a GPT, de a tartalmat sem olvasom el, valahol a kettő között vagyok. És akkor vannak azok, akik meg szerintem eddig kényelmes volt, fölmentem, mert ott volt beütve a portál, és akkor egyszer csak ez a figyelem, ez így elolvad, vagy így föl fölosztik az étterben, és és marad az, hogy tök jót beszélgetünk azokkal, akikkel jóban vagyok, az irodában, a kertben, a nem tudom, az utcán futás közben és a a képernyőn, ott pedig gyakorlatilag jön szembe, ami szembe jön, és ha értékes, akkor eltöltöm vele. Nekem nekem valami ilyesmi jövőkép kezd kirajzolódni, hogy van aki aktívan, de ő se feltétlenül olvassa el a fullt, és van aki meg hát reaktívan, vagy leginkább csak passzívan.

Én szerintem nagyon át fog alakulni az újságírónak a szerepe és a témaérzékenysége és az arányok, ahogyan fog foglalkozni témákkal, mert hogyha erről a pohárvízről tud az AI egy használható cikket nekem írni arról, hogy mi van benne, akkor egyébként baj, hogyha ezt nem egy újságíró írja meg. Szerintem nem, de az az AI nem lesz képes arra, hogy tehát hogy hogy emberi történeteket ő nem tud előállítani, és ezek nagyon-nagyon fel fognak értékelődni, mert az emberek keresik az emberi történeteket, keresik az azonosulási pontokat, ezért nézünk filmet, ezért nézünk sorozatot, ezért olvasunk könyveket, mert mert szeretjük az emberi történeteket és és persze biztos nagyon jó fikciósat tudna írni, de az, hogy hogy egy újság, és itt jönnek be azok az újságírói esköz eszközök, hogy én én Én élővé teszem azt az egész élményt, mintogyha ő is ott lett volna. Na, erre erre az AI nem képes azokat az emberi történeteket megmutatni, amik szerintünk fontosak.

Szerintem is a elkövetkezendő öt évben nem látom, hogy ebben változás lenne, de beszélgessünk még egy-két év múlva. Köszönöm szépen, hogy eljöttél. Szerintem ennyi elég lesz belőlünk, és a [zene] többét rábízzuk a a közönségre meg az összefoglaló emjére. Zsike, bepillantást engedtél [zene] a képmes.hu-ba. Hálásak vagyunk érte? Hát én is hálás vagyok. Köszönöm a meghívást. [zene]